Kategória: Serie A

Conte: “Ez egy teljesen új feladat volt”

Az Inter.it honlapjára került fel pár napja egy Antonio Conteval készült interjú. Főleg arról beszélt, hogy érintette őt és a csapatot a járvány, milyen változásokat hozott ez az életébe, kiemelve ennek pozitív és negatív oldalait egyaránt. Beszélt ugyanakkor arról is, hogy mi várható az előttünk álló időszakban.

“A Serie A felfüggesztése a koronavírus miatt bizonyosan egy új helyzetet teremtett mindenki számára, nehéz volt megítélni, hogy ez a szünet milyen hatásokkal jár majd. Számunkra ez egy lehetőség volt a munkára, értékelni a szezon első hét hónapjának pozitívumait és negatívumait. Megpróbáltuk beosztani az időkent, amelyben új megoldásokat és helyzeteket tanulmányoztunk.”

“A karantén ugyanakkor arra is időt adott, hogy az életem más részeit is ki tudjam élvezi. Több időt tudtam szentelni a családomnak, a lányomnak, amit alapestben nem tudtam volna megtenni, hiszen a munka miatt sokat vagyok távol az otthonomtól. Az edzések teljesen új felépítése szintén egy teljesen új szituációt teremtett, meg is kell köszönnöm a játékosok profizmusát és az alkalmazkodáshoz való hajlandóságukat. A stábom szintén rendkívül fontos számomra, akiknek szintén meg akarom köszönni, remek munkát végeztünk, akikkel a legrosszabb periódusban is kapcsolatban maradtunk videokonferenciákon keresztül.”

A sport szempontból nézve Conte ezeket a szavakat mondta: “Ez egy teljesen új feladat volt, nekünk pedig óvatosan kellett megbecsülni és irányítani a munkamennyiséget. Keményen dolgoztunk és örülök annak, amit elértünk technikai, taktikai, fizikai, és a videó analízis szempontjából. Ha pozitív dolgokat kéne keresnem ebből a krízisből, akkor azt tudnám mondani, hogy volt időm fókuszálni és különböző területeket találni, amiben fejlődni tudna a csapat.”

“Készen kell állnunk, még ha nem is tudjuk ezt összehasonlítani egy felkészülési időszakkal, amikor egy megfelelő alapozás után, higgadtabb fejjel játszunk pár barátságos mérkőzést. Jelen esetben rögtön meg kell ragadni a lehetőségeinket és a három pontért menni, ami teljesen más. Fontos megérteni, hogy különböző reakciókat kell adni a pályán, és azt se tudjuk milyen sérülésekkel kell majd szembenéznünk. Emellett azt se szabad elfelejteni, hogy a nyári hőségben fogunk háromnaponta játszani és edzeni, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. A lehető legkevesebb hibát szabad elkövetni, de biztos vagyok benne, hogy a játékosoknak nem kell majd extra motiváció.”

“A mérkőzések zárt kapuk mögött fognak játszódni, szurkolók nélkül, ami biztosan fura lesz és más. Közönség előtt játszani egy fontos tényező, de ezzel a vészhelyzettel megfelelően kell szembenéznünk, és remélem, hogy amilyen hamar csak lehet, meg tudjuk oldani, és utána újra a nagyközönség előtt tudnánk játszani. A labdarúgás egy csodálatos játék, amely televan érzésesekkel, és amiket meg kell osztani a szurkolókkal.”

“Az út, ami előttünk áll egy ösvény az újbóli nyeréshez, amelyen nincs rövidítés. Kemény munkára, áldozatra, küzdelemre és szenvedélyre van szükség. Megvan a vágyam és ambícióm, mindig emelni akarom a tétet és arra kérek mindenkit, aki velem dolgozik, hogy tegyen ugyanígy minden nap. Úgy gondolom, hogy jó úton indultunk, és amikor így kezdesz, akkor hinned kell benne és túl kell lendülni a nehézségeken. Tisztában kell lenni azzal, hogy ilyen módon lehet fejlődni, versenyképesnek lenni és nyerni valami nagyot.”

“Büszke vagyok arra, ahogy ez a csapat fejlődik mentálisan. A játékosok tisztában vannak azzal, hogyha mi versenyképesek akarunk lenni és játszani akarunk a győzelemért, akkor minden egyes embernek magasabbra kell raknia a lécet. Ez elengedhetetlen. Én egy rendkívüli ambíciót és hajlandóságot látok bennük mindezek elérésére, szóval nagyon büszke vagyok erre és büszke vagyok arra, hogy az edzőjük lehetek.”

Végül összegezte a szünet alatti munkát: “Az edző olyan, mint egy szabó, a lehető legtökéletesebb öltönyt kell a csapatra adnia. Sok mindenen dolgoztunk, sérült játékosok tértek vissza és most megvan a lehetőség arra, hogy az egész keret elérhető legyen.”

Marotta: A vezetőség nem szeretné eladni Lautarot

Giuseppe Marotta egy hosszú interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, ahol beszélt a szezon hátralevő részéről és az igazolási piac körüli nehézségekről, kezdve Lautaro Martinez és a Barcelona egyre erősödő kapcsolatáról.

“Nehéz a jövőjébe tekinteni jelen pillanatban, ugyanakkor azt mondtam neki, hogy koncentráltnak kell maradnia, hiszen a szezon hamarosan folytatódik. Még mindig vannak olyan célok, amik karnyújtásnyira vannak, és amelyek nagy megelégedettséggel töltenének el minket. A szezon hátralevő részében a játékosoknak kell a főszereplőknek lennie. A vezetőség nem szeretné eladni Lautarot, hiszen ő fiatal, aki előtt nagy jövő áll, nem beszélve az Antonio Conte alatt betöltött szerepéről. És nem szabad elmennünk a kivásárlási ára mellett sem… Nem látok bele a Barcelona gondolataiba, lehet, hogy ők is alternatívák után kutatnak. Remélem, hogy nem fogják kifizetni a kivásárlási árát. Ugyanakkor, ha ez mégis megtörténne, egy hozzá hasonló kaliberű játékossal pótolnánk.”

Az Inter fog olyan gazdaságilag fontos igazolást eszközölni, mint amilyen Romelu Lukaku volt tavaly nyáron?

”Mint, ahogy korábban is mondtam, ha Lautaro elmegy, akkor egy klasszis játékos biztosan jönni fog. De a jelenlegi piac nehézségét nem is a vásárlás adja meg, hanem az eladások. Megértem, hogy ön neveket szeretne kapni, de meg fogjuk várni, amíg a bajnokságok befejeződnek, és hogy a kluboknak legyen ideje kitalálni a jövendőbeli terveit, nem sietünk sehova. Hadd szögezzek le valamit: Neymar stílusú igazolás, ahol egy klub jelentkezett és elvitte a játékost, hosszú évekig nem fog megismétlődni.”

Mi a helyzet Edinson Cavanival?

“Ő az egyik a megannyi lehetőségből a piacon, aki mint szabadügynök van megfigyelve. De ennél tovább nem mentünk, jelen pillanatban nincs közel ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk.”

Önnel az Inter elköteleződött az olasz játékosok mellett egy évvel ezelőtt Stefano Sensivel és Nicolo Barellával. Most pedig Sandro Tonali és Federico Chiesa…

”Felesleges titkolni, mindketten rendkívül tehetséges játékosok, ugyanakkor a Fiorentina nagyon magasan tartja Chiesa árát, ez az, amiért napjainkig se kezdtünk el velük tárgyalni.

Commisso 70 millió eurót kér érte?

”Talán még ennél is többet.”

És Tonali?

“Ő sokkal elérhetőbb, egy olyan üzlet lehet, amit jobb feltételekkel lehetne létrehozni. Ő egy olyan fiú, aki folyamatosan fejlődik.”

Zaniolo visszatérhet az Interhez?

“Nagyon nagy befektetést igényelne, amihez jelen pillanatban nincs meg a hátterünk.“

De nem sikerült önöknek Mauro Icardi eladásával előnyt szerezni a piacon?

”Jól teljesítettünk ebben az ügyben, amely egy nagyon nehéz művelet volt. Ugyanakkor sikerült elérni a célunkat, a határidő előtt megvásárolták őt.”

58 millió euró nem kevés az ő értékéhez képest, és a vírushelyzet előtthöz viszonyítva?

“A piacon kötött üzletek kontextusfüggők. Ez a mostani egy nehéz helyzetben köttetett, főleg, ha a jelen pénzügyi helyzetet nézzük. De fölösleges arra gondolni, hogy mi volt a múltban, minket ez a jelen üzlet elégedettséggel tölt el. A múlt évben hoztunk egy döntést, amit most véglegesítettünk.”

Nainggolannal kapcsolatban megváltoztatható a múlt?

”Nem szeretnénk aláértékelni őt. Vissza fog jönni a kölcsönből, utána pedig értékelni fogjuk a helyzetét, nem fogunk kapkodni a döntésben.”

A jövő Intere Eriksen köré lesz építve?

A dán a labdarúgás egy gyémántja, egy csodálatos játékos. Azonban Conte vezényeli a zenekart és neki kell megtalálni a megfelelő taktikai egyensúlyt. Ez a két hónap a játékosok és Conte szemszögéből is hasznára volt abból a szempontból, hogy jobban megismerték egymást.

Forduljunk még vissza egy pillanatra az átigazolás piacra. A következő szezon Intere fej-fej mellett fog haladni a Juventusszal, vagy továbbra ott lesz egy minimális különbség?

”Nem néznék másokra. Contéval mi nagyot nőttünk kulturális és sportszakmai szempontból egyaránt. Most nem szükséges határokat kitűzni, azonban a célokat mindenképp magasabbra kell majd helyezni. Mi véghez akarjuk vinni azt a küldetést, amit a Suning kitűzött maga elé. Mi nyerni szeretnénk!”

Az olasz kupa egy lehetőség a győzelemre.

”Mindannyian látjuk ezt a lehetőséget magunk előtt. Meg kell próbálnunk megkaparintani.”

Még mindig hisznek a Scudettoban?

”Egy igencsak feltüzelt csapatot és edzőt láttam az edzéseken, ez pedig megelégedéssel tölt el. Ilyen kiszámíthatatlan idényben bármi megtörténhet. Mi tudjuk az ellenfelek erősségeit, de bennünk meg kell lennie az ambíciónak. Ezek mellett az se baj, ha más szerencsés tényezők is mellett állnak, minthogy ne legyenek sérülések fontos pillanatokban.”

Mi a helyzet Önnel? Mik az ön személyes vágyai?

”Még több trófeával visszavonulni. Az Interrel megnyerve természetesen.”

Megvannak a dátumok

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) csütörtöki bejelentése értelmében az Olasz Kupa küzdelemsorozata várhatóan június 13-án, míg a Serie A június 20-án kezdődik el újra.

Az olasz sportminiszter, Vincenzo Spadafora és a FIGC első embere egyetértett, a labdarúgás visszatérése a remény szimbóluma a koronavírus járvány által súlyosan érintett Olaszországban. Hozzátették ugyanakkor, hogy az újraindítás óriási felelősséggel jár, hiszen Olaszországban nem csupán az első osztályban indulhat megint útjára a labda, elindul a B és a C liga is, sőt, a tervek szerint hamarosan elrajtolhat a nők első osztályú pontvadászata is.

A vezetők elmondták, hogy bár reményeik szerint a COVID 19 nem súlyosbodik majd ismét, amennyiben erre sor kerül, tudják majd, hogy milyen lépéseket kell tenniük, így legrosszabb esetben a bajnokság újbóli felfüggesztése sem zárható ki.

A júniusban startoló bajnokság befejezésének céldátuma augusztus 20-a, az új szezon tervezett kezdő időpontja pedig szeptember 1-je.

Jöhet a folytatás!

Olaszország sportminisztere, Vincenzo Spadafora bejelentette, az olasz kormány és az ország labdarúgó szövetsége minden részletben megállapodott, így lezárult a Serie A folytatásához szükséges egészségügyi szabályrendszer kialakítása.

Vincenzo Spadafora, olasz sportminiszter

Ez annyiban különbözik más országok hasonló irányelveitől, hogy rögzíti, amennyiben a május 18.-ától esedékes csoportos edzések megkezdése után a játékosok vagy a stáb tagjai közül akárki pozitív koronavírustesztet produkál, az egész csapatra 15 napos karantén vár.

A mai nyilatkozatot követően az első osztályú klubok szavazás útján döntöttek az újrakezdés dátumáról, így esett a választás június 13.-ára, miután a 20-ból 16 együttes ezen dátum mellett tette le a voksát.

Ha a bajnokság valóban elrajtolna június közepén, akkor a kitűzött augusztus 2.-ai céldátumig lehetséges lenne befejezni a Seria A mellett az Olasz Kupa küzdelmeit is.

Az első lépés? Egyéni edzések

Az olasz Belügyminisztérium múlt heti döntése értelmében a Serie A csapatai május negyedikétől ismét használhatják klubjaik sportlétesítményeit, azonban egyelőre kizárólag egyéni edzések elvégzéséhez.

Az Inter ezt követően saját honlapján hivatalos közleményben rögzítette, az első csapat játékosai – önkéntes alapon és a társadalmi távolságtartás szabályaival összhangban – a következő napokban újra birtokba vehetik a Suning Training Centre-t.

Ezzel kapcsolatban Vincenzo Spadafora, Olaszország sportminisztere kijelentette, hogy a csoportos edzések leghamarabb május 18.-án kezdődhetnek meg. Elmondta még, hogy a vonatkozó szabályozás kialakítása és a csapatedzés feltételeinek megteremtése jelenleg is zajlik. Ugyan az Olasz Labdarúgó Szövetség mindenképpen szeretné folytatni a futó szezont, Spadafora újságírói kérdésre válaszolva hozzátette, a bajnokság folytatásának részleteiről jelen pillanatban még nincsen szó.

A koronavírus által súlyosan érintett Olaszországban legutóbb közel két hónapja, március nyolcadikán rendeztek első osztályú labdarúgó mérkőzést. Akkor zárt kapuk mögött a Sassuolo hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Brescia együttese ellen.

Vereség Torinóban

Nem sikerült az Inter bravúr Torinóban, a Derbi Itálián. A kiegyenlített első félidőben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, azok azonban sorra kimaradtak. A második félidőben jól kezdett az Inter. Egy szerencsés találattal azonban váratlanul, Ramsey révén előnyhöz jutottak a „zebrák”. Ez a gól megpecsételte a kék-fekete csapat sorsát. A csereként beállt Dybala pedig egy furcsa góllal végleg eldöntötte a mérkőzést. Szomorú lett ez a vasárnap este az Inter szurkolók számára!

Seria-A TIM 26. forduló. 2020. március 8. 20,45 ó. Torinó, Allianz Stadion. Zárt kapus mérkőzés.
Juventus FC – FC Internazionale 2-0. Góllövők: Ramsey az 54. és Bybala a 67. percben.

A csapatok összeállítása:

Juventus FC: (4-3-3) 1 Szczesny, 16 Cuadrado,4 De Light, 19 Bonucci,12 A. Sandro (78’ 2 De Sciglio), 30 Bentancur, 8 Ramsey, 14 Matuidi, 11 D. Costa (59’  10 Dybala), 21 Huguain (80’ 33 Bernardeschi),
7 Ronaldo. V. edző: Sarri.
FC Internazionale: ( 3-5-2 ) 1 Handanovic, 37 Skriniar, 6 De Vrij, 95 Bastoni, 87 Candreva
 (74’ 5 Gagliardini),  8 Vecino, 77 Brozovic, 23 Barella (54’ 24 Eriksen), 15 A. Young, 9 Martinez, 10 Lukaku (77’ 7 A. Sanchez). V. edző. A. Conte.

Játékvezető: M. Guida, partjelzők: Meli és Carbone,  4. játékvezető: Maresca. VAR: Mazzoleni és Paganessi.

A mérkőzésről röviden:

Duglas Costa már a 4. percben jó helyzetben lőtt, azonban nem jól találta el a labdát. Egy perc múlva Candreva jobb oldali beadása nem talált Inter támadót. A zebrák könnyedén felszabadítottak. A 15. percben Matuidi szabadon lőhetett mintegy 10 méterről. Handanovic óriási bravúrral ütötte ki a lapos lövést. Néhány perc múlva Candreva bombázott fölé 20 méterről. A 25. percben Vecino, két perccel később De Vrij fejelt mellé. A 36. percben Brozovic  20 méteres lövését fogta Szczesny.
A második játékrész elején jól játszottunk. Az 54. percben a „zebrák” támadták kapunkat. Kavarodás után Ramsey 6 méterről lőtt kapura. A labda De Vrij lábán irányt változtatva vágódott a kapunkba. Handanovic tehetetlen volt.
                                                                                               1-0.
A gól megzavarta a mieinket. A Juve pedig egyre magabiztosabban tartotta a labdát. Mindkét részről cserék következtek. Eriksen állt be az Internél, Dybala pedig a Juvénál. A 63. percben Ronaldo lövése még elkerülte a kapunkat. Négy perccel később Ramsey passzolt Dybala-nak, aki egy csel után furcsa mozdulattal lőtte a kapunkba a labdát.
                                                                                              2-0.
A két gólos vezetés birtokában a Juventus játékosai jól tartották a labdát. A mieink próbálkozásai nem sikerültek. A hosszabbítás perceiben Ronaldo kétszer is helyzetbe került, azonban lövései elkerülték a kapunkat.

Ezzel a vereséggel 54 ponttal a harmadik helyen maradtunk. Egy elmaradt mérkőzés pedig még hátra van.

Sajnos a járvány helyzet nem kedvez a csapatoknak. A zárt kapus mérkőzések pedig nagyon furcsává teszik a bajnokság jelenlegi szakaszát. Csütörtökön a Getafe érkezik és folytatódik az Európa Liga következő mérkőzése az Inter számára. Erre a mérkőzésre pedig nagyon fel kell készülni a csapatnak.
A Derbit pedig el kellene felejteni!
Azonban továbbra is:

FORZA INTER!

Második vereség a bajnokságban

Az első félidőben vezetést szerzett, majd amatőr védelmi hibák után vereséggel távozott az Olimpico-ból az Inter. Mindez vasárnap este a 24. bajnoki forduló után történt. A római „sasok” kőkemény, sokszor kíméletlen ütközésekkel keserítették meg játékosaink sorsát. A beton védelmünk ezúttal többször hibázott és két alapvető hibánkat kihasználva a Lazio szerezte meg a három pontot. Válságban van a csapat! Úgy tűnik, hogy az újonnan érkezett játékosok beilleszkedése még hosszabb folyamat része lesz! Nagyon hiányzott Handanovic és a régi Sensi, aki újra megsérült. Lukaku-ék is megtorpantak! Igaz, hogy ezúttal szólni kell a játékvezető-(k) működéséről is! Érdemes visszanézni az ellenünk megadott büntetőt és Ashley Young ellen meg nem adott 11-est!
Kevés az idő és máris következik az EL mérkőzés csütörtökön! Reméljük kiheveri a csapat a megingást!

Continue reading “Második vereség a bajnokságban”

Elképesztő Inter siker a Derbin!

Nem mindennapi mérkőzésnek lehettek tanúi vasárnap este a Guiseppe Meazza stadion nézői és a képernyők előtt ülő szurkolók. A 23. forduló egyébként érdekes összecsapásokat hozott, hiszen vereséget szenvedtek a ”zebrák”, a Róma és a Napoli is. 
A derbi első félidejében úgy festett a helyzet, hogy következik az Inter is a sorban. A Milan nagyon motiváltan játszott ebben az időszakban és két góllal ellépett,a fásultan játszó kék feketéktől. A második félidő valami elképesztő fordulatot hozott. Brozovic bomba góllal visszahozta a reményt! Két perc múlva Vecino is betalált. Ekkor még csak a döntetlennek örülhettünk! Változott a játékunk és a csapat hozzáállása. A 70. percben De Vrij egy szöglet után hihetetlen gólt fejelt. Most már mi vezettünk! A hosszabbításban Lukaku befejelte a negyediket, az Inter szurkolók óriási örömére. Ezzel a győzelemmel újra vezetjük a bajnoki tabellát!

Continue reading “Elképesztő Inter siker a Derbin!”

Udine „kapitulált”!

A 22. forduló vasárnapi záró mérkőzését Udine városában játszotta az Inter és Lukaku két góljával verte az Udinese Calcio csapatát. Nem volt könnyű győzelem, a régi „mumus” nagyon igyekezett ellenünk! Conte kényszerhelyzetben, egy felforgatott csapatot küldött pályára. Handanovic sérülés miatt a kispadon ült, Martinez pedig eltiltás miatt nem játszhatott. A kezdő csapatban játszottak az új szerzemények, Móses, Eriksen, A. Young. Esposito is kezdő volt. Az első félidő nagy küzdelmet hozott és gól nélkül fejeződött be. A második félidőben változtatott Conte és Eriksen helyett Brozovic-ot, Móses helyett D’Ambrosio-t, Esposito helyett pedig A. Sanchez-t küldte pályára. A cserék jónak bizonyultak, a gólokat ezután szerezte a csapat.

A csapat készülhet a derbire!

Continue reading “Udine „kapitulált”!”

Újabb váratlan döntetlen

A kupában magabiztosan vertük a szárd csapatot, vasárnap délidőben ez nem sikerült. Sőt, egy kellemetlen döntetlent ért el az Inter, ráadásul újra hazai pályán. Nem játszottunk eredményesen.
A korábban olyan pontos befejezések ezen a napon nem sikerültek! Bosszantó, hogy újra egy ex Interes büntetett, igaz egy szerencsétlen találattal. Bosszantó az is, hogy Skriniar- t a 17. percben le kellett cserélni, a hosszabbításban pedig Martinez- t kiállította a játékvezető. Baljós jelek! A csapat mintha fékre lépett volna. Pedig jönnek a kihívások! A kupában a Fiorentina, aztán utazik a csapat Udinébe.

Continue reading “Újabb váratlan döntetlen”