Pio és Tikus 20 perc alatt eldöntötte

Újabb magabiztos győzelem, most a Como ellen – pont időben jött a pofon a derbin? Pio Esposito és Marcus Thuram első félidei góljával 2-0-ra nyert az Inter több mint 75 ezer néző előtt, így 28 ponttal egy pontra csökkentette a hátrányát a listavezető Lazióval szemben.

Tehetetlen Como, húsz perc alatt két gól

Chivu egy helyen változtatott a rotterdami kezdőn: a védelem közepére visszatért Alessandro Bastoni, mellette Akanji és Carlos Augusto játszott, a jobb oldalon pedig ismét Djed Spence kapott helyet.

Lehet, hogy épp időben ébresztette fel a Milan elleni meccs Chivu csapatát? A derbi vereség óta Rotterdamban és ma este is mintha egy másik Intert láttunk volna. A Nerazzurri az első másodpercektől agresszív letámadással hozta zavarba Cesc Fàbregas csapatát, lényegében teljesen megfojtva a Como játékát.

Hamar meg is lett az eredménye. A 12. percben Federico Dimarco fontos labdaszerzése után Thuram indította Spence-t, az angol a felfutás után középre adott, Esposito pedig esés közben a hálóba tolta a labdát (1-0).

Rendezni sem tudta sorait a Como, már jött a második. A 19. percben Esposito remekül tartott meg egy felpasszolt labdát, és indította Dimarcót, aki Piotr Zielińskit találta meg, a lengyel pedig középre passzolt és Valle nem tudott érdemben felszabadítani. A lecsorgó labdát pedig Thuram vágta be Sanchez kapujába (2-0). A francia a gól után leült a reklámtáblára, úgy várta a társait. 2-0, és még 20 perc sem telt el.

Ahogy haladt előre a félidő, a Nerazzurri letámadása enyhült, de a csapat folyamatosan veszélyes maradt, egy-egy kontrából ígéretes támadások születtek, csak gól nélkül. Hátul Carlos Augusto és az egész védősor szinte a kapu közelébe sem engedte a Comót, a félidő hajrájában pedig épp a brazil védő dolgoztatta meg Sanchezt.

Kontrollált második félidő

Hasonló szellemben indult a második játékrész is. Gól már nem született, de akadt pár veszélyes helyzet, Dimarco és Thuram is szerezhetett volna még gólt: Dimarco lövése az oldalhálót rázta meg, Thuram lapos jobb lábas lövése pedig nem sokkal kerülte el a kapufát.

Lényegében a 70-75. perctől engedett ki egy kicsit talán az Inter, de akkor sem annyira, hogy a vendégek komoly veszélyt alakítsanak ki. Egyetlen momentum talán Nico Paz beadása volt, amelyre érkeztek volna a comói támadók, de Josep Martínez jó helyre ütötte ki, így a szépítés sem sikerült.

Chivu a 72. percben Mkhitaryant és Bonnyt küldte pályára Zieliński és Esposito helyére, a 81. percben Sučić váltotta Çalhanoğlut, a 88. percben pedig Diouf és Pavard jött Dimarco és Thuram helyett. Dimarco ezen a meccsen 250. alkalommal lépett pályára az Inter mezében.

Valami ilyesmiről beszélhetett Chivu és a csapat: a képesség adott, de a folyamatos motiváltság gondot okoz. Ma este viszont tökéletes szellemben futottak ki a pályára a srácok, és lényegében rajt-cél győzelmet arattak a BL-meccs után önbizalomtól fűtött Como fölött.

Chivu: „Ritmus és intenzitás, gratulálok a srácoknak!”

„27 nap alatt kilenc meccset játszottunk, sok energiát kellett beletenni, hogy vegyük az akadályokat, végül ez hullámzó teljesítménnyel sikerült, a játék minőségét és az eredményeket tekintve is. Nem lehet mindig jól teljesíteni, és néha vannak keserűségek, amiket le kell nyelni és el kell fogadni, és munkával javítani kell rajtuk. Ma emeltük a ritmust és az intenzitást, volt minőség a játékunkban, és csapatszinten jól támadtunk le: csapatként gondolkodtunk, és megtettük, ami kellett ahhoz, hogy ne kerüljünk bajba. A jó első félidő után vezetve mehettünk szünetre, utána pedig ki tudtuk használni az átmeneteket. Gratulálok minden srácnak.”

„Sajnos elveszítettük a derbit, de feltűrtük az ingujjunkat, begyógyítottuk sebeinket, hogy újrakezdjük, és olyan ambiciózus szezont fussunk, amilyet szeretnénk – ez történt a Brugge után is. Ebben a kilenc meccsben jobban is teljesíthettünk volna, de rosszabbul is.”

„Mindig is azt mondtuk, hogy a letámadást az egész csapat végzi, együtt kell csinálni, nem egyénileg – ezt a derbi után megértettük, és megmutattuk Rotterdamban és ma is.”

Spence-ről így beszélt:

„Amikor kiválasztottuk, tudtuk, mit adhat nekünk minden szempontból. Sajnos két hónapig nem volt velünk, és igyekszünk a legjobb állapotba hozni. Az utóbbi két meccsen jól láttuk mire képes, és még sokat fejlődhet.”

„A tabella még szoros, még a szezon elején járunk. Az a fontos, hogyan érkezünk meg márciusba, hol állunk akkor, és miért harcolhatunk.”

Thuram és Esposito, a meccs hősei

Thuram ötödik gólját szerezte a Como ellen négy bajnokin, és őt választották a meccs legjobbjának:

„Mennyit ér ez a győzelem? Fontos három pont, hazai meccsen, a szurkolóink előtt, egy nagyon erős ellenfél ellen. Mindent megtettünk, hogy ma este az Inter nyerjen, és sikerült.”

„A Como nagyszerű csapat, Európában is nagyon jól teljesít. Jól játszottunk ma este, nagy meccset csináltunk, és az ellenfél nem talált megoldást. Az ünneplés? Így jött, és így csináltam, nem utaltam semmire különösebben.”

Esposito a Feyenoord után sorozatban második meccsén volt eredményes. Ez volt a harmadik bajnoki gólja az idényben, és a tizedik a Serie A-ban az Inter színeiben, 21 évesen és 133 naposan – legutóbb Mario Balotelli érte el ennél fiatalabban a tíz bajnoki gólt Nerazzurri mezben:

„Fontos meccset játszottunk. Örülök, hogy gólt szereztem, mert itt [a Meazzában] még hiányzott a gól, de a csapat teljesítménye fontosabb. Nagyon jól támadtunk le, és úgy mozogtunk egyik oldalról a másikra, hogy nem adtunk fogást a védőknek – ez sokat segített, hogy a lehető legjobban kezdjük a meccset.”

„A derbi? Vereségként éltük meg, és olyan meccsként, amit elemezni kell, hogy megértsük, mi nem működött. Ezt megtettük, és a Feyenoord meg a Como ellen reagáltunk: ha kikapsz, fontos, hogy újra elindulj, és menj tovább. A sárga lap? Azt a szabálytalanságot meg kellett csinálnom, Nico Paz elment mellettem, és nem engedhettem, hogy kontrázzanak.”

Carlos Augusto a középre visszakerülő Bastoniról és Nico Paz semlegesítéséről beszélt:

„Egész héten együtt dolgoztunk ezen. Nico Paz az én oldalamon játszott, igyekeztem agresszívabb lenni, mert nagyon erős. Szerencsére Bastoni is nagyon erős, és remek adottságai vannak ehhez a poszthoz.”

Hakan Çalhanoğlu pedig a derbi utáni reakciót emelte ki:

„A Como erős és kellemetlen csapat, ezt tudtuk, és úgy léptünk pályára, mint Rotterdamban, jó úton járunk. Tudjuk, mit kell tennünk: így kell folytatni, mindig egységesnek maradni, és sosem feladni. A csapat reakciója számít, nem az, hogy elveszítettünk egy meccset, még ha az AC Milan ellen is.”

Második helyen tehát az Inter, egy pontra a Laziótól. A válogatott szünet után november 22-én, Bergamóban, az Atalanta ellen folytatja a csapat, három nappal később pedig a Stuttgart érkezik a Meazzába.

Jegyzőkönyv

INTER-COMO 2-0 (2-0)
Gólszerzők: 12′ Esposito, 19′ Thuram

INTER (3-5-2): 1 Josep Martínez – 25 Akanji, 95 Bastoni, 30 Carlos Augusto – 99 Spence, 23 Barella, 20 Çalhanoğlu (8 Sučić 81′), 7 Zieliński (22 Mkhitaryan 72′), 32 Dimarco (17 Diouf 88′) – 94 Esposito (14 Bonny 72′), 9 Thuram (28 Pavard 88′).
Cserék: 12 Di Gennaro, 49 Provedel, 5 Stanković, 6 Stones, 21 Jones, 31 Bisseck, 46 Bovio, 53 Lavelli
Vezetőedző: Cristian Chivu

COMO (4-2-3-1): 97 Sanchez – 27 Couto (30 Liberali 74′), 4 Ramon, 2 Kempf, 3 Valle (16 Kaiki 74′) – 5 Perrone (21 Ricci 46′), 6 Milla – 7 Da Cunha (8 Caqueret 74′), 10 Paz, 20 Baturina (28 Smolcic 46′) – 9 Douvikas.
Cserék: 1 Butez, 22 Vigorito, 13 Dossena, 15 Lahdo, 18 Goldaniga, 53 Kambwala, 54 Papaccioli, 55 De Paoli
Vezetőedző: Cesc Fàbregas

Sárga lap: Esposito (Inter)
Hosszabbítás: 1′ – 3′
Játékvezető: Chiffi (Asszisztensek: Colarossi, Bahri; Negyedik játékvezető: Marcenaro; VAR: Paterna, AVAR: Gariglio)

Forza Inter!!!

Start a Conversation