Kategória: Bajnokok Ligája

Győzelem Dortmundban, 10. helyen végzett a Nerazzurri

A Nerazzurri végül a 10. helyen fejezte be a főtábla küzdelmeit, így vagy a Bodø/Glimt, vagy a Benfica csapatával fog összecsapni a nyolcaddöntőbe jutásért (a portugálok José Mourinho irányításával az utolsó utáni pillanatban lőtték be magukat a továbbjutó helyre).

Ami a mérkőzést illeti, óvatos játékkal és lassú tempóval indult a Dortmund–Inter. Guirassy már az 5. percben helyzetbe került egy átlövés után, de közelről gyengén találta el a labdát, így Sommer könnyedén hárítani tudott. Ezek után azonban nem voltak kifejezetten veszélyesek a hazaiak, bár az Inter sem tudott érdemben kidolgozott akciókat felmutatni.

A második játékrészben fokozatosan kezdte átvenni az irányítást az Inter, de a támadások továbbra is kevés lehetőséget hoztak (érdekesség, hogy mindkét csapat 0,94-es xG-vel zárta a mérkőzést). A hajrában aztán Dimarco jutott szabadrúgáshoz, tökéletes szögből, és be is varrta a hosszúba. A Dortmund nem tudott érdemben felpörögni, nem sikerült választ adniuk és ritmust váltaniuk, az Inter előtt viszont megnyíltak a területek: a csereként beálló Diouf döntötte el végül a mérkőzést a 94. percben.

Sajnos a többi mérkőzés nem alakult az Inter számára kedvezően, így plusz két mérkőzés vár majd a csapatra. Az, hogy ki lesz az ellenfél, péntek délben dől el.

Folytatás vasárnap délután, a Cremonese otthonában!

Forza Inter!!!

A ligaszakasz vége: Dortmund-Inter

Újabb európai kupameccs vár az Interre, ezúttal a dortmundi BVB Stadionban. A Nerazzurri a UEFA Bajnokok Ligája alapszakaszának utolsó fordulójában az egyik legnehezebb idegenbeli túrájára készül. Cristian Chivu tanítványai számára ez a mérkőzés sorsdöntő jelentőséggel bír, hiszen itt dől el, milyen úton folytathatja a csapat a sorozatot.

A találkozó január 28-án, szerdán 21:00-kor veszi kezdetét.

Múltbeli összecsapások: Emlékezetes fordítások és gólzápor

Az Inter eddig hat alkalommal találkozott a Borussia Dortmunddal az európai kupaporondon. A mérleg kiegyenlített, némi olasz fölénnyel: három milánói győzelem mellett két német siker és egy döntetlen született.

A legutóbbi, 2019 novemberében lejátszott mérkőzés fájó emlék maradt a fekete-kékek számára: bár a szünetben még 2-0-ra vezetett az Inter, a Dortmund végül 3-2-re fordítani tudott. Ez volt az egyetlen alkalom a Bajnokok Ligája (vagy a BEK) történetében, amikor a Dortmund legalább kétgólos hátrányból nyert a félidő után, és fordítva: az Internek is ez volt az egyetlen olyan meccse, ahol legalább kétgólos előnyről kapott ki.

A Dortmund eddig háromszor látta vendégül az Intert (1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), a meccseken pedig potyogtak a gólok: az átlag 4,3 gól találkozónként.

A korábbi eredmények:

  • 1964.04.15., Borussia Dortmund 2-2 Inter
  • 1964.04.29., Inter 2-0 Borussia Dortmund
  • 1994.03.01., Borussia Dortmund 1-3 Inter
  • 1994.03.17., Inter 1-2 Borussia Dortmund
  • 2019.10.23., Inter 2-0 Borussia Dortmund
  • 2019.11.05., Borussia Dortmund 3-2 Inter

Az ellenfél: Niko Kovač és a hazai pálya ereje

A Borussia Dortmund 11 pontot gyűjtött eddig a 2025/26-os BL-szezonban. Győzni tudtak az Athletic Bilbao, a Koppenhága és a Villarreal ellen, míg a Juventusszal és a Bodø/Glimttel döntetlent játszottak. Vereséget csak a Manchester Citytől és a Tottenhamtől szenvedtek. Hazai pályán különösen erősek: 19 szerzett góljuk mellett 15-öt kaptak.

A Bundesliga tabelláján Niko Kovač együttese a második helyen áll 19 forduló után, nyolc ponttal lemaradva a listavezető Bayern München mögött. Formájuk kiváló, az utolsó öt bajnokijukon 13 pontot szereztek.

A Dortmund elképesztő sorozattal büszkélkedhet: az utolsó 21 hazai BL-meccsükből mindössze egyet veszítettek el (a Barcelona ellen 2024 decemberében). Kovač vezetőedző pedig még veretlen a Signal Iduna Parkban a nemzetközi porondon.


Mi a tét? Az Inter esélyei a továbbjutásra

Hét forduló után az Inter 12 ponttal a tabella 14. helyén áll. Az Arsenal elleni San Siró-i vereség nehéz helyzetbe hozta a csapatot, de a közvetlen nyolc közé jutás – ami azonnali nyolcaddöntőt ér – még elérhető. Ehhez az első nyolcban kell végezni, míg a 9-24. helyezettek rájátszásra kényszerülnek.

Tavaly 16 pont kellett a biztos nyolcadik helyhez. Ahhoz, hogy az Inter most beférjen az elitbe, mindenképpen győznie kell Dortmundban, és bíznia kell abban, hogy az alábbi nyolc eredményből legalább öt kedvezően alakul:

  1. A Liverpool kikap a Qarabagtól.
  2. A Tottenham nem nyer Frankfurtban.
  3. A Chelsea nem nyer Nápolyban.
  4. A Barcelona nem veri meg a Koppenhágát.
  5. A Sporting nem nyer Bilbaóban.
  6. A Manchester City nem győzi le a Galatasarayt.
  7. Az Atletico Madrid nem nyer a Bodø ellen.
  8. Az Atalanta nem nyer az Union St. Gilloise ellen.

Egy döntetlen esetén az Inter biztosan a 9-16. hely valamelyikén végez, ami azt jelentené, hogy a kieséses szakasz első körében (a nyolcaddöntőbe jutásért) a visszavágót hazai pályán, a San Siróban játszhatná.

Játékvezetők és lebonyolítás

A mérkőzést a román István Kovács vezeti, segítői Vasile Marinescu és Ovidiu Artene lesznek (a hivatalos keret szerint Marica és Tunyogi). A VAR-szobában a holland Rob Dieperink felel a döntésekért.

Azonos pontszám esetén az alábbiak döntenek:

  1. Jobb gólkülönbség
  2. Több szerzett gól
  3. Több idegenben lőtt gól
  4. Több győzelem
  5. Több idegenbeli győzelem

Győztek az Ágyúsok, újabb BL vereség

A Nerazzurri vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. Gabriel Jesus duplázott, és bár Sučić egy ideig életben tartotta a reményeket egyenlítő góljával, a végén a csereként beálló Gyökeres biztossá tette az angolok győzelmét.

Az Inter 3-1-es vereséget szenvedett a San Siróban az Arsenal ellen a Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik játéknapján. A vendég Ágyúsok ezzel a győzelemmel továbbra is hibátlan mérleggel vezetik a tabellát. A Nerazzurri számára ez volt a harmadik európai vereség a szezonban: a csapat jelenleg tizenkét ponttal áll, és még egy sorsdöntő mérkőzés vár rájuk az alapszakaszban, január 27-én, szerdán a Borussia Dortmund otthonában.

Az Arsenal agresszívan kezdte a találkozót, és alig tíz perc elteltével Gabriel Jesus máris gólra váltotta Timber előkészítését. Az Inter a 18. percben válaszolt Sučić gyönyörű találatával: a horvát középpályás a tizenhatoson kívülről, jobbal lőtte ki a felső sarkot. A hazaiak a gól után is fenntartották a nyomást, és többször is közel álltak a vezetés megszerzéséhez, ám a 31. percben ismét az angolok kerültek előnybe. Gabriel Jesus másodszor is betalált, ezúttal fejjel, kihasználva az angol csapat egyik fő fegyverét, a pontrúgást.

A második félidőben az Inter nem adta fel, mindent megtett az egyenlítésért, ami a játék képe alapján megérdemelt lett volna. A csereként beállt Esposito két alkalommal is veszélyeztetett. A hajrában azonban az Arsenal – részben a kései cseréknek köszönhetően – ismét támadásba lendült, és egy gyors kontratámadás végén Gyökeres kiváló lövéssel vette be a kaput a tizenhatos előteréből, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

INTER 1-3 ARSENAL

Gólszerzők: 10′ Gabriel Jesus (A), 18′ Sučić (I), 31′ Gabriel Jesus (A), 84′ Gyökeres (A)

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 25 Akanji, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 11 Luis Henrique (17 Diouf 82′), 23 Barella (16 Frattesi 63′), 7 Zielinski (14 Bonny 82′), 8 Sučić, 32 Dimarco; 10 Lautaro (94 Esposito 63′), 9 Thuram. Cserék: 13 J. Martinez, 40 Calligaris, 6 De Vrij, 22 Mkhitaryan, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 36 Darmian, 43 Cocchi. Vezetőedző: Cristian Chivu

ARSENAL (4-3-3): 1 Raya; 12 Timber (4 White 64′), 2 Saliba, 3 Mosquera (6 Gabriel 74′), 49 Lewis-Skelly; 10 Eze (41 Rice 64′), 36 Zubimendi, 23 Merino; 7 Saka, 9 Gabriel Jesus (14 Gyökeres 74′), 19 Trossard (11 Martinelli 79′). Cserék: 13 Kepa, 35 Setford, 8 Ødegaard, 16 Norgaard, 20 Madueke, 22 Nwaneri, 29 Havertz. Vezetőedző: Mikel Arteta

Sárga lap: Merino (A), Bastoni (I), Acerbi (I), Rice (A) Hosszabbítás: 1′ – 3′

Játékvezető: João Pinheiro Asszisztensek: Bruno Jesus, Luciano Maia Negyedik játékvezető: João Gonçalves VAR: Tiago Martins VAR asszisztens: Carlos del Cerro Grande

Az éllovas Arsenal látogat Milánóba

A Nerazzurri visszatér a Bajnokok Ligája színpadára! Az Ajax, a Slavia Praha, az Union SG, a Kairat Almaty, az Atlético Madrid és a Liverpool elleni összecsapások után az Inter az Arsenallal néz farkasszemet 2026 első európai kupameccsén. A ligaszakasz 7. fordulójának rangadójára január 20-án, kedden 21:00-kor kerül sor a Giuseppe Meazza Stadionban.

INTER VS. ARSENAL | A MÚLT

Az Inter sorozatban a második évben fogadja az Arsenalt, miután a Nerazzurri a 2024/25-ös kiírásban fontos, 1-0-s győzelmet aratott Hakan Çalhanoğlu büntetőjével. Ezt megelőzően a felek útjai csak a 2003/04-es Bajnokok Ligája csoportkörében keresztezték egymást, ahol mindkét gárda egy-egy idegenbeli győzelmet könyvelhetett el.

Szeptember 17-én a történelmi Highbury Stadionban az Inter emlékezetes 3-0-s diadalt aratott Cruz, Van der Meyde és Martins góljaival – a mérkőzés nemcsak a holland szélső bombagóljáról, hanem Francesco Toldo emberfeletti teljesítményéről (beleértve Thierry Henry büntetőjének hárítását) is híres maradt. Két hónappal később Milánóban az Ágyúsok vágtak vissza egy meggyőző 5-1-es sikerrel.

  • 2003.09.17.: Arsenal FC – Inter 0-3 (21′ Cruz, 24′ Van der Meyde, 41′ Martins)
  • 2003.11.25.: Inter – Arsenal FC 1-5 (32′ Vieri ill. 25′, 85′ Henry, 49′ Ljungberg, 88′ Edu, 89′ Pires)
  • 2024.11.06.: Inter – Arsenal FC 1-0 (48′ Çalhanoğlu – büntetőből)

AZ ELLENFÉL | ARSENAL

Az Arsenal hibátlan mérleggel, 18 ponttal vezeti a Bajnokok Ligája tabelláját. Eddigi európai menetelésük során legyőzték az Athletic Bilbaót, az Olympiakoszt, az Atlético Madridot, a Slavia Prahát, a Bayern Münchent és a Club Brugge-t. Mikel Arteta csapata félelmetes, +16-os gólkülönbséggel rendelkezik (17 lőtt, 1 kapott gól). Hasonlóan domináns kezdésre angol csapattól legutóbb a 2017/18-as szezonban volt példa Jürgen Klopp Liverpooljától.

A londoniak házi gólkirálya Gabriel Martinelli 9 találattal. A brazil támadó az idei BL-szezon minden mérkőzésén betalált, és ha a San Siróban is eredményes lesz, megdönti a brazil játékosok gólszerzési sorozatának rekordját a sorozatban (melyet jelenleg Neymarral és Jardellel oszt meg).

Az Arsenal a Premier League-ben is az élen áll: 21 forduló alatt 49 pontot gyűjtöttek, jelenleg hatmeccses veretlenségi sorozatban vannak, és a szigetország legjobb védelmével büszkélkedhetnek.


CRISTIAN CHIVU: “ÉRETT JÁTÉKRA LESZ SZÜKSÉG”

A mérkőzés előestéjén Cristian Chivu vezetőedző tartott sajtótájékoztatót az Appiano Gentile-i edzőközpontban.

Milyen mérkőzésre számít? Ez a jelenlegi legnehezebb ellenfél? Lát hasonlóságot a 2010-es csapattal?

“Nem igazságos összehasonlítani a különböző korszakokat és játékosokat. A futball radikálisan megváltozott: ma már sokkal fizikusabb és intenzívebb a játék. Nem helyes a 2010-es évet a mostanival párhuzamba állítani – ezek teljesen más csapatok. Az Arsenal Európa egyik legerősebb együttese: komoly befektetéseket eszközöltek és rendkívül versenyképesek. Idén vezetik a Bajnokok Ligája tabelláját és a Premier League-et is. Kétségtelenül egy nagyon erős gépezettel állunk szemben.”

Mennyire fontos a holnapi meccs, tekintve az ellenfél minőségét? Mit vár a találkozótól?

“Hónapok óta azon dolgozunk, hogy a csapat megértse minden egyes mérkőzés jelentőségét: számomra mindegyik fontos. Egy ilyen kaliberű csapat, mint a miénk, soha nem becsülhet le senkit, és mindig a legjobb arcát kell mutatnia. Tökéletesen tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával és a célunkkal: az első nyolcban végezni és egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jutni. Tudjuk, hogy ez sosem könnyű, de mindent bele kell adnunk.”

Miben kell javulnia az Internek az Atlético és a Liverpool elleni meccsekhez képest?

“Nyernünk kell, elszántnak és bátornak kell lennünk. El kell kerülnünk a hibákat, és mentálisan készen kell állnunk a kihívásra.”

Hogy van Lautaro és Thuram? Érzi a francia támadó a fiatalok nyomását?

“Lautaro végigdolgozta az edzést; a cicázásból való kimaradása pusztán elővigyázatosság volt. Thuram az egyik csatárunk, és az egyik legjobb a posztján. Nem látok semmilyen problémát. Egy játékos pihenhet, ez fontos számunkra és az egész sportág számára is. Kiváló képességekkel rendelkezik, és a világ tíz legjobb csatára között van.”

Az Arsenal tavaly rendkívül veszélyes volt szögletekből. Készültek erre külön?

“A rögzített helyzeteknél alkalmazott zónavédekezésünk, amit alapvetően is játszunk, a legjobb megoldás az Arsenal ellen is. Az emberfogás problémákat okozhatna ellenük. Tudjuk, hogy veszélyesek, de bizonyos helyzetekben el kell ismerni az ellenfél érdemeit is. Erős, gólerős csapat, de nekik is aggódniuk kell miattunk.”

Mi a helyzet a hiányzókkal?

“Dumfries nem épült fel, így ő kimarad. Mindenki más bevethető, kivéve Çalhanoğlut.”

Lát hasonlóságot Lautaro és Totti között?

“Lautaro az Lautaro, Totti pedig Totti. [Lautaro] Fantasztikus munkát végez: mindig kiveszi a részét a játékból, visszalép labdákért, hogy segítse a támadásépítést, és számos fontos gólt szerzett már. Csak a bajnokságban tizenegynél jár. Védekezésben is segít, harcos és elszánt, megdolgoztatja a védőket, és mindezt a megfelelő mentalitással teszi. Nagy szezont akar futni, és döntő tényező akar lenni.”

Szoboszlai döntötte el, újabb vereség a BL-ben

Folytatódik a hullámzó teljesítmény idén, a bajnoki gólzápor után most egy kiábrándító vereség csúszott be hazai pályán. Lassan indult be a meccs, a csapatok inkább a biztonságra törekedtek, senki sem vállalt igazán kockázatot. Chivunak az első félidőben kétszer is kényszerből kellett cserélnie, Calhanoglu és Acerbi sem tudta folytatni, helyükre Zielinski és Bisseck érkezett. A Pool próbálkozott párszor távolról az első félidőben, volt egy hosszadalmas VAR vizsgálat, ahol a vendégek gólját elvették, illetve a játékrész vége felé pedig Lautaro fejesénél kellett védenie Alissonnak, de az állás maradt 0-0.

Nem sok változott a második játékrészben, talán annyi hogy kicsit többször talált már kaput az Inter is, illetve növelte szögleteinek számát, de nem lett sokkal veszélyesebb a Nerazzurri. Már-már úgy tűnt, hogy meg lesz az első döntetlen a BL-ben, de a hajrában Bastoni követett el – egy teljesen fölösleges – szabálytalanságot, erre pedig büntetőt ítélt a játékvezető, Szoboszlai pedig ezt könyörtelenül bevarrta.

Frusztráló vereség tehát, és hátra van a BL-ben az Arsenal (otthon) és a Dortmund is (idegenben), de már csak 2026-ban. A Serie A-ban vasárnap Genoába utazik a csapat, majd a Bologna következik az Olasz Szuperkupában.

Forza Inter!!!

A Liverpool érkezik a Meazzába

21:00-kor a Giuseppe Meazza Stadionban rendezik a Bajnokok Ligája League Phase hatodik fordulóját. A Nerazzurri 12 ponttal érkezik a rangadóra, míg a Liverpool 9 pontot gyűjtött eddig. Az Inter hosszú idő után újra megmérkőzik a Liverpoollal: legutóbb a 2021/22-es BL-idény nyolcaddöntőjében találkoztak.

INTER–LIVERPOOL | KORÁBBI TALÁLKOZÓK

Az Inter a 2021/22-es nyolcaddöntő óta először csap össze ismét a Liverpoollal. A San Siróban sorra kerülő mérkőzés a két csapat hetedik hivatalos összecsapása lesz.

Az első találkozójuk az 1964/65-ös BEK-idényhez kötődik. Az elődöntő első meccsét az Anfielden rendezték, ahol a Liverpool 3–1-re győzött: Sandro Mazzola ugyan gyorsan egyenlített, de az angolok újra elléptek (3′ Hunt, 10′ Mazzola, 33′ Callaghan, 74′ St. John).
A visszavágó az Inter-történelem egyik legendás estéje lett: a San Siróban 3–0-s csodás fordítást láthattak a szurkolók. Corso és Peirò korai góljait a második félidőben Giacinto Facchetti tette teljessé. A továbbjutás után Herrera Intere a döntőben 1–0-ra legyőzte a Benficát (gólszerző: Jair), és megvédte európai címét.

A következő párharcra 2007/08-ban, az Inter centenáriumának évében került sor.
Az Anfielden rendezett első mérkőzés 2–0-s Liverpool-győzelemmel zárult. A Nerazzurri sokáig jól állt védekezésben, ám a hajrában megtört a csapat (86′ Kuyt, 91′ Gerrard). A félórától emberhátrányban játszottak Materazzi vitatott kiállítása miatt, majd Córdoba sérülése miatt a végén újabb csapás érte őket.
A visszavágó San Siróban elképesztő hangulatban zajlott, nagy helyzetekkel — de végül Torres gólja döntötte el a párharcot (0–1).

A legutóbbi összecsapásuk szintén a 2021/22-es BL-nyolcaddöntő volt. A milánói első meccset a Liverpool a végjátékban döntötte el Firmino és Salah találataival. A visszavágón az Inter közel járt a bravúrhoz: Lautaro gyönyörű gólt szerzett, ezzel megszerezve a klub első győzelmét az Anfielden, de emberhátrányban már nem sikerült kivívni a továbbjutást.

Korábbi eredmények:

  • 04.05.1965 – Liverpool–Inter 3–1 (3′ Hunt, 10′ Mazzola, 33′ Callaghan, 74′ St. John)
  • 12.05.1965 – Inter–Liverpool 3–0 (8′ Corso, 9′ Peirò, 62′ Facchetti)
  • 19.02.2008 – Liverpool–Inter 2–0 (86′ Kuyt, 91′ Gerrard)
  • 11.03.2008 – Inter–Liverpool 0–1 (65′ Torres)
  • 16.02.2022 – Inter–Liverpool 0–2 (77′ Firmino, 85′ Salah)
  • 08.03.2022 – Liverpool–Inter 0–1 (69′ Martínez)

AZ ELLENFÉL | LIVERPOOL

A Liverpool kilenc ponttal áll a BL League Phase-ban: eddig legyőzte a Real Madridot, az Eintracht Frankfurtot és az Atlético Madridot, viszont kikapott a Galatasaraytól és a PSV-től. Tíz gólt szereztek, nyolcat kaptak.

A Premier League-ben Arne Slot csapata a 9. helyet foglalja el 23 ponttal, 15 mérkőzésen hét győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel. 24 gólt rúgtak, 24-et kaptak — ez 15-tel több bekapott gól, mint az éllovas Arsenalé. Az utóbbi tíz bajnoki meccsükön mindössze nyolc pontot szereztek; a legutóbbi három fordulóban viszont javult a formájuk (egy győzelem és két döntetlen) egy hatmeccses rossz sorozat után, amelyben csak az Aston Villa ellen tudtak nyerni.

HIVATALOS KEZDŐCSAPATOK

INTER (3–5–2):
Sommer (1); Akanji (25), Acerbi (15), Bastoni (95); Luis Henrique (11), Barella (23), Calhanoglu (20), Mkhitaryan (22), Dimarco (32); Thuram (9), Lautaro (10).
Cserepad: J. Martinez, Taho, De Vrij, Zielinski, Sucic, Bonny, Frattesi, Diouf, Carlos Augusto, Bisseck, Cocchi, Esposito.
Vezetőedző: Cristian Chivu

LIVERPOOL (4–3–3):
Alisson (1); Gomez (2), Konaté (5), Van Dijk (4), Robertson (26); Szoboszlai (8), Gravenberch (38), Mac Allister (10); Jones (17), Isak (9), Ekitike (22).
Cserepad: Mamardashvili, Woodman, Kerkez, Wirtz, Bradley, Nyoni, Ngumoha, Lucky.
Vezetőedző: Arne Slot

Játékvezető: Felix Zwayer
Asszisztensek: Robert Kempter, Christian Dietz
Negyedik játékvezető: Martin Petersen
VAR: Sören Storks
AVAR: Christian Dingert

Federico Dimarco mérkőzés előtti nyilatkozata

„Folytatnunk kell azt, amit a mester kér tőlünk a héten, és ma este egy nagy meccset kell játszanunk. A Liverpool erős csapat, ezért kompaktan kell védekeznünk, és csapatként segítenünk egymást, hogy pontokat szerezzünk — ma ezek különösen fontosak. Én minden mérkőzésen igyekszem hozzátenni a magamét, de mindig van hová fejlődni.”

Első vereség a BL-ben

A kék-feketék vereséget szenvedtek a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában: a hazaiak Alvarez vitatott góljával szerezték meg a vezetést (hosszú VAR-ellenőrzés után), Zieliński egyenlített, majd a 93. percben Giménez fejese döntötte el a meccset az Atlético javára.

Nehéz erről a mérkőzésről beszélni, hiszen játék összképe alapján minimum döntetlen járt volna. Nem csak azért, mert Giménez a 93. percben, szögletből talált be, hanem azért is, mert az Inter gyakorlatilag az egész meccset uralta: komoly, fegyelmezett, technikás futballt játszott, rengeteg szép akcióval és helyzettel. Egyetlen hibája az volt, hogy mindebből csak egy gólt tudott szerezni — Zieliński egyenlítő találatát.

Chivu csapata helyzeteket alakított ki, látványosan futballozott, időnként kifejezetten lehengerlő volt. Mégis ez lett az első vereségük ebben a BL-szezonban, egy korai, vitatott gól és egy hosszabbításban elért szöglet utáni fejes miatt. Az Inter az első perctől kezdve 100%-on pörgött, gyorsan és bátran támadt. Kevés veszélyt kellett kivédekeznie, de a végén mégis összeomlott egy pontrúgásnál — és ennek nagy ára lett. A tabellán így 12 ponttal áll, holtversenyben a PSG-vel, a Bayernnel és a Real Madriddal. Egyedül az Arsenal maradt hibátlan.

Atletico Madrid – Inter a BL-ben ma este

Hivatalos kezdőcsapatok

ATLETICO MADRID (4-4-2): 1 Musso; 16 Molina, 2 Gimenez, 17 Hancko, 3 Ruggeri; 20 Simeone, 8 Barrios, 5 Cardoso, 4 Gallagher; 19 Alvarez, 10 Alex Baena.
Pad: 31 Esquivel, 33 De Luis, 6 Koke, 7 Griezmann, 9 Sorloth, 11 Almada, 12 Carlos Martin, 15 Lenglet, 18 Pubill, 21 Galan, 22 Raspadori, 23 Gonzalez.
Edző: Diego Pablo Simeone.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 25 Akanji, 31 Bisseck, 95 Bastoni; 30 Carlos Augusto, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 7 Zielinski, 32 Dimarco; 14 Bonny, 10 Lautaro
Pad: 13 J. Martinez, 60 Taho, 6 De Vrij, 8 Sucic, 9 Thuram, 11 Luis Henrique, 15 Acerbi, 16 Frattesi, 17 Diouf, 43 Cocchi, 53 Alexiou, 94 Esposito.
Edző: Cristian Chivu.

Játékvezető: François Letexier (FRA)
Asszisztensek: Cyril Mugnier (FRA)-Mehdi Rahmouni (FRA)
Negyedik játékvezető: Jérémie Pignard (FRA)
VAR: Willy Delajod (FRA)
Asszisztens VAR: Tiago Martins (POR)

Kötelező minimum

Kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy a Nerazzurri játékosai csak túl akarnak lenni a ma esti mérkőzésen, a tempó abszolút nem volt magas, az Inter mezőnyfölénye érvényesült a meccsen viszont a komoly helyzetek elmaradtak. Az első félidő végén aztán Lautaro bekotorta a vezető találatot, és kicsit mindenki nyugodtabban mehetett az öltözőbe szünetre.

A második játékrészben azonban annyira kiengedett a csapat, hogy a Kairat még egyenlíteni is tudott, miután De Vrijéknek nem sikerült felszabadítani, Arad ugrott üresen a leeső labdára, és tisztán fejelhetett a kapuba – megvan tehát az első kapott gólja Sommernek az idei BL szezonban.

Megrázta ezután magát a csapat, több lövőhelyzetet is kialakított, végül Esposito készítette le Carlosnak, aki remekül lőtte ki a rövid alsót. A védelmi hibák, a pontatlanságok a középpályán ezután is jellemezték az Inter játékát, viszont elől Bonny és a visszatérő Thuram beálltával élénkebb lett a támadójáték, az eredmény viszont már nem változott.

Megvan tehát a “kötelező minimum”, de az biztos hogy nem ez volt Chivuék legjobb meccse. A folytatás vasárnap este, a Lazio ellen lesz.

Forza Inter!!!

Kazah bajnok érkezik Milánóba

Kéthetes szünet után visszatér a Bajnokok Ligája: az Inter a csoportkör negyedik fordulójában a kazahsztáni Kairat Almaty csapatát fogadja a Meazzában, november 5-én, szerdán, 21:00-kor.
Cristian Chivu együttese eddig hibátlan mérleggel, három győzelemmel vezeti az összesített tabellát 9 ponttal, holtversenyben a PSG-vel, a Bayern Münchennel, az Arsenallal és a Real Madriddal.

TÖRTÉNET ÉS HAGYOMÁNY – KAIRAT ALMATY

A Kairat Almaty a Bajnokok Ligája egyik legkülönlegesebb klubja: a kazah együttes az eddigi legtávolabbi várost képviseli a sorozat történetében – több mint tízórás repülőútra van bármelyik másik idei résztvevőtől.
Almaty, Kazahsztán legnagyobb városa, az ország délkeleti csücskében fekszik, Kirgizisztán és Kína határához közel, 6729 kilométerre Milánótól.

A város a Tien-san hegység lábánál terül el, ahol a csúcsok meghaladják a 7000 métert. Nevének jelentése: „az almák helye” – egy régi legenda szerint a hegyek szellemei innen ajándékozták meg az emberiséget az almával. A térségben honos a Malus sieversii, az összes termesztett alma vad őse, amely a Selyemúton keresztül terjedt el a világban.

A futball már korán megjelent a városban: a klubot 1954-ben alapították Lokomotiv néven, a vasúttársaság képviseletében, majd 1956-ban vette fel a Kairat nevet – ez kazahul „erőt” vagy „bátorságot” jelent.
A szovjet időszakban a Kairat a kazah labdarúgás szimbólumává vált, a függetlenség elnyerése óta pedig öt bajnoki címet, tíz kupát és három Szuperkupát nyert.

BAJNOKOK LIGÁJA-DEBÜTÁLÁS ÉS HAZAI URALOM

A Kairat mindössze a második kazah klub, amely valaha szerepelt a Bajnokok Ligájában – az első az FC Astana volt a 2015/16-os idényben.
Az elmúlt években több selejtezőkörben is megmérették magukat különböző európai kupasorozatokban, köztük a 2021/22-es Konferencia-ligában, ahol a csoportkörig jutottak.

Idén a főtáblára vezető úton legyőzték az Olimpija Ljubljanát, a Kuopion Palloseurát, a Slovan Bratislavát, valamint a legnagyobb bravúrral a Celticet is.
A csoportkör első három mérkőzésén 4–1-re kikaptak a Sporting Lisszabontól, 0–5-re a Real Madridtól, majd történelmi első pontjukat szerezték a Pafos elleni 0–0-val.

A csapatot Rafael Urazbakhtin irányítja. A kazah bajnokság befejeződött, a Kairat pedig zsinórban másodszor lett bajnok. Legjobb góllövőjük a mindössze 17 éves kazah támadó, Dastan Satpaev, aki 14 gólt szerzett a bajnokságban és hármat a BL-selejtezőkben.
A Kairat jellemzően 4–2–3–1-es felállásban játszik, és nyolc különböző nemzetiségű játékost vonultat fel: a kazahokon kívül orosz, fehérorosz, szerb, izraeli, grúz, portugál és brazil labdarúgókat.

STABIL TÁMADÁS ÉS VÉDEKEZÉS – INTER-STATISZTIKÁK

Az Inter hibátlanul kezdte az idei Bajnokok Ligáját: három győzelem, három kapott gól nélküli mérkőzés.
Tágabb értelemben a Nerazzurri az utóbbi tíz csoportmeccséből kilencet nyert meg kapott gól nélkül, és az egyetlen klub, amely tíz clean sheetet ért el a csoportkörben az előző idény óta.

Támadásban is kimagaslóak: az Inter minden meccsen legalább két gólt szerzett eddig, és ha ez most is sikerül, csatlakoznak egy különleges elit társasághoz –
mindössze három klub (Bayern München 2012/13, Borussia Dortmund 2014/15, PSG 2017/18) tudott négy egymást követő meccset többgólos győzelemmel és kapott gól nélkül zárni.

A Union Saint-Gilloise elleni 4–0 az Inter történetének egyik legnagyobb különbségű BL-győzelme volt. Az idei kilenc szerzett gól pedig a klub legjobb rajtja 2010/11 óta (akkor három meccs után tíz gólnál tartottak).

LAUTARO REKORDOT DÖNT

Lautaro Martínez brüsszeli gólja már a 24. találata volt a Bajnokok Ligájában az Inter színeiben, amivel a negyedik legeredményesebb argentin lett a sorozat történetében –
csak Lionel Messi (129), Sergio Agüero (41) és Hernán Crespo (25) előzi meg.
Az Inter kapitánya az utóbbi tíz mérkőzésén tizenegyszer talált be – ezzel senki sem szerzett több gólt a 2025-ös évben az európai topbajnokságokban (holtversenyben Harry Kane-nel).

FEGYELMI HELYZET

Eltiltottak:

  • Inter: nincs
  • Kairat Almaty: nincs

Egy sárgára az eltiltástól:

  • Inter: nincs
  • Kairat Almaty: Arad, Satpaev

JÁTÉKVEZETŐK

  • Bíró: Luis Godinho (Portugália)
  • Asszisztensek: Rui Teixeira (Portugália), Pedro Almeida (Portugália)
  • Negyedik játékvezető: António Nobre (Portugália)
  • VAR: André Narciso (Portugália)
  • AVAR: Tiago Martins (Portugália)