Kategória: Hírek

Körömrágás és fontos BL siker 

Egy döntetlen és egy győzelem után 4 ponttal a zsebünkben vártuk a keddi mérkőzést, abban a reményben, hogy kedvenceink újabb győzelmet aratnak majd. A mester három helyen is belenyúlt a “megszokott” felállásba, így Carlos Augusto, Frattesi és Sanchez is lehetőséget kapott a kezdőben. Összességében izgalmas 90 perc volt, tele küzdelemmel és izgalmakkal, de nézzük is mindezt félidőkre bontva!

Primo Tempo

Az első helyzet a vendégek előtt adódott, sőt, élesebbek is voltak az osztrákok eleinte, szerencsére a gólt viszont az Inter szerezte: Sanchez meghálálta a lehetőséget, és Frattesi érintése után megszerezte idei első találatát. Hála a chilei támadónak, mert innentől a félidőben már nem osztottak lapot a salzburgiaknak, akik hozzá sem tudtak szagolni a meccshez. A félidőben vezettünk, persze az örök mondás eszünkbe juthatott: egy gól nem gól. 

Secondo Tempo

A kezdés hasonló volt, látszott, hogy a vendégek jobban jöttek ki a folytatásra, és ezúttal már nem csak helyzetig, gólig jutottak. Bár egy beadás után Carlos Augusto megduplázhatta volna a vezetést, ez kimaradt, és egy perccel később már az izraeli Gloukh lőtt a kapunkba. Hamar elszállt az előny, de az a csapat dicséretére legyen mondva, próbált az Inter nyomni. Ez a nyomás pedig 7 perc múlva meghozta gyümölcsét, méghozzá egy büntető formájában: Calha pedig idén negyedik alkalommal állt a kapuval szembe, és negyedszer is halálpontosan célzott. 

Innentől pedig jöhetett a körömrágás, mert bár az Inter jobb volt ezután is, gólt már nem sikerült szeretni, legalábbis szabályosat nem (Lauti les után talált be). A vendégek pedig becsülettel küldöttek, és néha reggelt is a léc, de Sommer ma helyén volt, és az eredmény nem változott. 

Értékelés 

Sommer – ez most jól sikerült, végre határozottabb jeleket mutatott a svájci kapus – nem akarok elkiabálni. A gólról nem tehetett, a többi helyzetben tette a dolgát.

de Vrij – szürke volt most, nem annyira ment neki a játék, lesz majd jobb is.

Dumfries – továbbra is nagyon sokat számít a gyorsasága, talán ezúttal nem csillogott úgy, mint idén már többször tette, de nem lehet panaszunk a játékára.

Pavard – felüdítő! Elől hátul nagyon hasznos, helyenként kifejezetten látványos mozdulatai voltak. Majdnem gólpasszt adott fejjel, nagyon tetszett! 

Bastoni – végre magabiztos volt hátul, nem ment fel a vérnyomásunk, ha Sommer neki passzolt. Ugyanakkor -lehet csak én látom így- nem ez élete formája. 

Carlos Augusto – nem mondom, hogy ugyanarra képes, mint Dimarco, azt viszont vállalom, hogy egyre jobban száll be a játékba, biztos vagyok benne, hogy jönnek majd az eredmények.

Mkhitaryan- az első gólnál ő kezdte el kibontani a támadást, ezért gratula, ezzel együtt idén talán a legvisszafogottabb volt. 

Calhanoglu – a legjobb volt. Nemcsak a hivatalos díj miatt gondolom így, tényleg rengeteget dolgozott, nagyon jó ebben a formában látni a törököt. Az pedig megnyugtató, ha ő lövi a tizit. 

Frattesi – nagyon remelem, sokszor lesz még kezdő! Olyan frissesség árad az olasz válogatott játékosból, amit öröm látni, szép volt a gólpassz, és szinte minden tőle.

Sanchez – végre! Végre nem csak azt láthattuk, hogy  nagyon küzd a dél-amerikai, hanem azt is, hogy okosan játszik, ez pedig nagyon fontos gólt jelentett. 

Lautaro – ma is vezére volt a támadásoknak, és a lesgólnál is megtette a magáét, nem rajta ment el a helyzet. 

Inzaghi – jó érzékkel állította össze a kezdő tizenegyet, a cserék pedig frissességet hoztak a végén. Talán a félidőben érdemesebb lenne jobban tűzbe hozni a csapatot, hogy ne kapott góllal kezdjük a következő második félidőt…

Eddig jól alakul a csoportkör, bár a spanyol rivális is nagyon megy…  Ha így tudjuk folytatni, a továbbjutás nem lesz kérdés, a helyezés viszont még korántsem dőlt el. Novemberben két idegenbeli következik, nagyon oda kell tennie magát a csapatnak! 

Hétvégén pedig érkezik a Roma, szóval Forza Nerazzurri!

Összefoglaló

INTER 2-1 FC SALZBURG

Gólszerzők: 19′ Sanchez (I), 57′ Gloukh (S), 64′ Calhanoglu (I) pen.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 6 De Vrij, 95 Bastoni; 2 Dumfries (36 Darmian 65′), 16 Frattesi, 20 Calhanoglu (21 Asllani 74′), 22 Mkhitaryan (23 Barella 46′), 30 Carlos Augusto; 70 Sanchez (9 Thuram 65′), 10 Lautaro (14 Klaassen 84′). Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 15 Acerbi, 31 Bisseck, 32 Dimarco. Edző: Simone Inzaghi.

FC SALZBURG (4-2-3-1): 24 Schlager; 70 Dedic, 22 Solet, 31 Pavlovic, 17 Ulmer; 18 Bidstrup (19 Konate 72′), 27 Gourna-Douath (7 Capaldo 85′); 10 Sucic, 30 Gloukh (32 Forson 85′), 14 Kjaergaard (45 Nene 72′); 23 Simic (21 Ratkov 72′). Pad: 1 Manti, 41 Krumrey, 6 Baidoo, 15 Diambou, 39 Morgalla, 45 Nene. Edző: Gerhard Struber.

Sárgalap: Simic (S), Mkhitaryan (I), Gourna-Douath (S). Egyéb: Gerhard Struber (S) sárgalapot kapott. Hosszabbítás: 2′ – 5′

Játékvezető: Letexier (FRA). Asszisztensek: Mugnier, Rahmouni (FRA). Negyedik játékvezető: Stinat (FRA). VAR: Brisard (FRA). VAR asszisztens: Millot (FRA).

Inter-Salzburg beharangozó

Elégedetten várhatjuk az osztrák csapatot a Meazzában, reménykedve a három pont otthon tartásában. A Sociedad elleni idegenbeli döntetlen, illetve a Benfica legyőzése után most a Salzburgon kell túljutni, nézzük is, mit érdemes tudni róluk! 

RB Salzburg

Keddi ellenfelünk egyeduralkodónak számít Ausztriában, az előző 9 (!) szezont zsinórban megnyerték, ezekben az években nyolcszor a kupát is besöpörve…

A vörös bikák az európai kupaporondon is aktívak, évek óta ott vannak a főtáblán.

A jelenlegi kiírásban jól indultak az osztrákok, némi meglepetésre tudtak nyerni Lisszabonban, a második fordulóban viszont vereséget szenvedtek otthon, a Real Sociedad ellen. Nehéz még megítélni a csoport erősorrendjét, mindenestre harcban lehet a továbbjutást illetően a Salzburg is. 

Közös történelem

Az Inter és a Salzburg eddig csak kétszer találkozott egymással tétmérkőzésen, akkor a Nerazzurri az 1993/94-es UEFA-kupa döntő kétmérkőzéses párharcában győzte le az osztrákokat. Az Inter ugyanis két 1-0-s győzelemnek köszönhetően másodszor is elhódította a trófeát: Nicola Berti Ausztriában, míg Wim Jonk a San Siróban talált a hálóba.

Emellett újabban a két együttes két barátságos mérkőzést játszott egymással (2022 decemberében, és idén augusztusban), az eredmény mindkét esetben a Nerazzurri győzelmét hozta – otthon 4-0, idegenben 3-4. (Hasonló eredményeket most is elfogadunk…)

Kikre figyeljünk?

Mondhatnánk, mindenkire az ellenfél csapatában, ám van pár gólerős játékos, akikre reméljük külön készültek Inzaghiék.

A horvát Simic még csak 20 éves, de már van négy bajnoki gólja, illetve a Benfica ellen megszerezte élete első BL találatát is. 

Karim Konaté a legeredményesebb salzburgi a bajnokságban, 5 góllal, Koita pedig háromszor köszönt be a ellenfelek kapujába.

Reméljük, ellenünk nem sok babér terem számukra. 

Mit várunk?

Elsősorban egy pörgős, lelkes Intert, azt a csapatot, amelyik három hete a Benfica ellen játszotta a második félidőt. Azzal a felfogással egészen biztos, hogy sikert arat kedvenc együttesünk, egyszóval: Forza Nerazzurri!

Felállások

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 6 De Vrij, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 16 Frattesi, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 30 Carlos Augusto; 70 Sanchez, 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 9 Thuram, 14 Klaassen, 15 Acerbi, 21 Asllani, 23 Barella, 31 Bisseck, 32 Dimarco, 36 Darmian. Edző: Simone Inzaghi.

FC SALZBURG (4-2-3-1): 24 Schlager; 70 Dedic, 22 Solet, 31 Pavlovic, 17 Ulmer; 18 Bidstrup, 27 Gourna-Douath; 10 Sucic, 30 Gloukh, 14 Kjaergaard; 23 Simic. Pad: 1 Manti, 41 Krumrey, 6 Baidoo, 7 Capaldo, 15 Diambou, 19 Konate, 21 Ratkov, 32 Forson, 39 Morgalla, 45 Nene. Edző: Gerhard Struber.

Játékvezető: Letexier (FRA). Asszisztensek: Mugnier, Rahmouni (FRA). Negyedik játékvezető: Stinat (FRA). VAR: Brisard (FRA). VAR asszisztens: Millot (FRA).

 

Torinóban folytatódik a szezon

TORINO (3-4-2-1): 32 Milinkovic-Savic; 61 Tameze, 3 Schuurs, 13 Rodriguez; 19 Bellanova, 28 Ricci, 77 Linetty, 20 Lazaro; 16 Vlasic, 23 Seck; 11 Pellegri Pad: 1 Gemello, 71 Popa, 6 Zima, 8 Ilic, 9 Sanabria, 10 Radonjic, 15 Sazonov, 27 Vojvoda, 66 Gineitis, 79 Savva, 84 Antolini, 94 N’Guessan. Edző: Ivan Juric.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 6 De Vrij, 15 Acerbi; 36 Darmian, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco; 9 Thuram, 10 Lautaro.  Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 2 Dumfries, 5 Sensi, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 42 Agoume, 70 Sanchez, 95 Bastoni. Edző: Simone Inzaghi.

Játékvezető: Marchetti. Asszisztensek: Liberti, Perrotti. Negyedik játékvezető: Rapuano. VAR: Nasca. VAR asszisztens: Paganessi.

Szeptemberi hóértékelő! 

Hat meccset játszottunk az első őszi hónapban, ezekből négy győzelemmel zárult, egy döntetlen és egy vereség mellett. Az Inter 16 gólt szerzett ebben az időszakban, és négyet kapott. Többen is remek formát mutattak fel, reméljük ez sokáig így marad a bajnokság során. 

Nézzük a legemlékezetesebb mozzanatokat! 

A hónap védője: Francesco Acerbi 

35 éves kora ellenére alapemberré vált már Inzaghi csapatában, és a hónapban többször is bizonyította, nem véletlenül játssza végig a meccseket. Ami különösen szimpatikus, hogy a támadásokba is aktívan kapcsolódott bele, és komoly hibákat sem vétett. Csak így tovább! 

A hónap középpályása: Frederico Dimarco

Az olasz válogatott góljával nyertük meg az Empoli elleni mérkőzést, ezenkívül kiosztott két gólpasszt is a hónapban. Ám ennél sokkal több remek beadást jegyezhettünk fel vele kapcsolatban, a bal oldalon futnak végig rendszerint a támadások, es ebben Dimarconak van a legnagyobb szerepe. 

A hónap csatára: Lautaro Martinez 

Micsoda hónap! Hétszer is betalált az argentin csatár 30 nap alatt, igazan emlékezetes volt, ahogy Salernóban csereként lőtt négyet, egymaga eldöntve a meccset. De nem csak a góljai miatt volt kiemelkedő, a mezőnymunkájával is igazi vezére a csapatnak. 

A hónap védése

Bár két gólt is kapott Sommer a Sassuolo ellen, és benne is volt ezekben, mégis bemutatott egy nagy védést a meccs végén. Laurienté a tizenhatosról lőtt, a svájci kapus viszont repült a levegőben, és úgy védett fél kézzel, hogy a labda sem pattant el tőle. Több hasonlót kívánunk neki a jövőben!

 

2:27-től látható

A hónap gólpassza

Barella passzát emelném ki, melyből Lauti meglőtte második gólját a Salernitana ellen. A jobb szélről hibátlanul emelte vissza a lemaradó Martineznek a labdát, tökéletesen pontos és nagyon okos megoldás volt. 

1:40-től látható

A hónap gólja

Számomra egyértelműen Thuram bombagólja a nyerő, amit a Milan ellen szerzett. Ebben a lövésben benne volt minden tudása a francia támadónak, és hogy épp a Derbyn szerezte, csak még értékesebb és fényesebb a gól. 

A hónap csalódása: egyértelműen a Sassuolo ellene meccs. 

Persze tudtuk, hogy nem tartható örökké a győzelmi sorozat, mégis fájdalmas volt hazai pályám elszenvedni az első vereséget. Ráadásul egy-nullás vezetésről bukta el az Inter a meccset. 

A hónap meglepetése: 5-1 a Milan ellen.

Nem is maga a siker volt meglepő, hisz idén már ez volt az ötödik, inkább az, amilyen simán nyertünk. Óriási volt a különbség a játék és az eredmény tekintetében is, az elmúlt évek egyik legjobb Madonnináját láthattuk. 

Egy igazán eseménydús, és jó eredményekben gazdag szeptembert zárhatunk tehát, reméljük az október hasonlóan szépen alakul kedvenc együttesünk számára. 

Forza Nerazzurri!

Megvan az első döntetlen a bajnokságban

A szuper kezdés és Lautaro Martinez hihetetlen gólja nem volt elég ahhoz, hogy a Bolognát legyőzze. Az Inter 2-2-es döntetlent játszott a San Siróban a Rossoblùval, annak ellenére, hogy az első 13 percben kétgólos előnyre tett szert. Repülőrajtot véve, Acerbi fejesével, majd Lautaro Martinez félelmetes jobblábas lövésével 2-0-ra vezetett a csapat már a mérkőzés elején.
Az Inter uralta a meccset, dominált, mígnem a játékot teljesen megváltoztatta az első bolognai gól: a VAR által megítélt és Orsolini által értékesített büntető, amely visszahozta a meccsbe a Bolognát, megölte a Nerazzurri lendületét és újjáélesztette Thiago Motta csapatát. A fordítás után jött Zirkzee gólja, mely megtréfálta az Inter védelmét, beállítotva a 2-2-es döntetlent, és ezt a Nerazzurri már nem tudta megfordítani.

A cserék, az előre játék, és a presszing: Az Inter mindent megpróbált, de inkább a szívükkel, mint a fejükkel. A Nerazzurri harmadik találatának keresése kevés sikerrel járt, és sajnos a gól nem is érkezett meg. Helyette jött viszont, a csapat első döntetlenje a Serie A-ban: egy keserű 2-2, mellyel az Inter nyolc meccs után 19 pontnál jár, ezzel visszacsúszva a második helyre. Az Inter a szünet után, szeptember 21-én, a Torino otthonában lép újra pályára.

INTER-BOLOGNA 2-2

Gólszerzők: 11‘ Acerbi (I), 13′ Lautaro (I) 19´ pen Orsolini (B) 52′ Zirkzee (B)

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries (7 Cuadrado 54′), 23 Barella, 20 Calhanoglu (21 Asllani 82′), 22 Mkhitaryan (16 Frattesi 75′), 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 54′); 9 Thuram (70 Sanchez 54′), 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 14 Klaassen, 31 Bisseck, 36 Darmian, 42 Agoume. Edző: Simone Inzaghi.

BOLOGNA (4-2-3-1): 28 Skorupski; 29 De Silvestri (16 Corazza 82′), 31 Beukema, 33 Calafiori, 22 Lykogiannis; 8 Freuler, 20 Aebischer; 7 Orsolini (17 El Azzouzi 82′), 19 Ferguson, 11 Ndoye (56 Saelemaekers 60′); 9 Zirkzee (77 Van Hooijdonk, 75′). Pad: 34 Ravaglia, 50 Gasperini, 6 Moro, 10 Karlsson, 14 Bonifazi, 80 Fabbian, 82 Urbanski. Edző: Thiago Motta.

Sárgalap: Ndoye (B), Lautaro (I), Bastoni (I)

Egyéb: Inter coach Inzaghi booked

Hosszabbítás: 2′, 5′

Játékvezető: Guida. Asszisztensek: Prenna, Di Gioia. Negyedik játékvezető: Feliciani. VAR: Marini. VAR asszisztens: Maresca.

Nincs megállás, érkezik a Bologna!

Számok és statisztikák a szombat délutáni mérkőzésről.

A Benfica elleni Bajnokok Ligája-győzelem után a Nerazzurri ismét pályára lép a San Siróban. Október 7-én, szombaton 15:00 órakor kerül sor az Inter – Bologna mérkőzésre, a Serie A nyolcadik játéknapján.

Korábbi mérkőzések

A Serie A-ban eddig 152 mérkőzés volt az Inter és a Bologna között: a Nerazzurri 74-et nyert meg, míg a Rossoblù 43-at, és 35 döntetlen született. Az Inter 19 mérkőzés óta veretlen a Bologna ellen a Serie A-ban, és zsinórban három mérkőzést nyert meg otthon.

A kapitány remek formája

A Salernitana ellen szerzett négy gólja mutatja Lautaro Martínez pazar formáját, aki ebben a szezonban összesen kilencszer talált be. Az argentin támadó ezzel vezeti az olasz élvonal góllövőlistáját, és akár történelmi rekordot is elérhet: az Inter történetében mindössze két játékos tudott kétszámjegyű gólt szerezni egy Serie A-szezon első nyolc mérkőzésén: Giuseppe Meazza (11 az 1935/36-os szezonban) és Antonio Valentin Angelillo (16 az 1958/59-es szezonban). A Nerazzurri csapatkapitánya emellett egyike annak a három játékosnak Európa öt nagy bajnokságában, akik legalább 10 gólban vettek részt.

Tikusz asszisztjai

A Bajnokok Ligájában gólt lőtt, és egyre meghatározóbb szereplő Marcus Thuram a Nerazzurri támadásaiban: már négy asszisztot osztott ki az idei Serie A-ban. Az elmúlt 20 szezonban mindössze három játékos volt képes öt asszisztot adni az első nyolc bajnoki mérkőzésén. A francia támadó tehát a negyedik játékos lehet, akinek ez sikerül.

A mérkőzés 15:00-tól a Sport 2 műsorán látható. Forza Inter!!!

Fontos győzelem a Benfica ellen 

Idén már második alkalommal érkezett a lisszaboni csapat Milánóba, a cél pedig nem lehetett más, mint a 3 pont. A sasoknak is nagy szükség lett volna a győzelemre, mivel az első fordulóban kikaptak a Salzburgtól, így kiélezett csatára és izgalmas meccsre számíthattunk. Ennek megfelelően Inzaghi a legerősebb 11-et rakta a kezdőbe, nagy örömünkre. 

Primo tempo

Jó iramban kezdődött a meccs, az első negyedóra a vendégeként volt. Sommer szép védésére is szükség volt, amikor is a norvég Aursnes egy bedobás után került helyzetbe. A játékrész végére lendületbe jött a Nerazzurri, Barella lövésig is jutott, ám a gól még váratott magára. 

Secondo tempo

A fordulás után egy másik Inter jött fel a gyepre, és Inzaghi csapata totális futballt alkalmazott az ellenfelén. Az 55. percben Lauti kapufát lőtt, elkezdődött a tűzijáték a Benfica kapuja előtt. Szerencsére a gól is érkezett, méghozzá Dumfries és Thuram összjátékából. A holland szélső majdnem az alapvonalig vezette a labdát a jobb oldalon, utána tökéletesen gurította vissza Tikusnak, aki megszerezte első kék-fekete gólját a BL-ben. 

Ezután Lautaro és Trubin játszotta a főszerepet, ennek a párharcnak az ukrán kapus lett a győztese. Simán születhetett volna most is pár argentin gól, de végülis maradt az 1-0. 

Értékelés játékosonként

Sommer – Idén már a hatodik meccset hozza le kapott gól nélkül, jó védéseket mutatott be, megfogta amit meg kellett. 

Acerbi – Továbbra is masszív vele a védekezés közepe, nem vétett nagy hibát. A 13. percben a Benfica bedobása után lehetett volna határozottabb. 

Pavard – Remek teljesítmény a franciától, magabiztos védekezés, ügyes támadás építés jellemezte. Ha így folytatja, fix kezdő lesz. 

Bastoni – Tegnap már jobb arcát mutatta, bár volt pár felesleges passza a kapunk előterében, ezeket el kéne már engedni… 

Dimarco – Élmény volt figyelni, ahogy a második félidőben záporoztak tőle a jobbnál jobb beadások, az egyik legfőbb erőssége a támadásainknak. 

Mkhitaryan – Nem látszik a 34 éve, végig robogta a meccset, nagyon hasznos a játéka a középpályán. 

Calhanoglu – Ezúttal is jól mozgatta a csapatot, hasznosan ért vissza védekezni, pont ezt várjuk tőle. 

Barella – Futott, kapura lőtt, harcolt, csúszott mászott a labdáért. Kicsit több fegyelemmel még hasznosabb tagja lehet a csapatnak. 

Dumfries– Az egyik legjobb teljesítmény, nagyon fontos gólpassz, élete formájában a holland. 

Thuram – Győztes gól, végig jól mozgott. Egyre inkább úgy tűnik, sikerült pótolni Lukakut, sőt! 

Lautaro – Megkapta a legjobbnak járó díjat, és nem véletlenül. Ugyan nem jött össze a gól, de az aktivitása és sziporkázó játéka megmaradt a hétvégéről, reméljük kitart sokáig! 

Összegzés

Idén az egyik legerősebb félidőt rakta le az asztalra a csapat, a portugálok a pályán sem voltak. A győzelemnek hála 4 pontunk van a csoportban, a Sociedaddal együtt, míg a Benfica pont nélkül utolsó. Ezzel a teljesítménnyel pedig minden esély megvan a csoport elsőségre. 

Október 24-én a Salzburgot fogadjuk a BL-ben, hasonló jó eredményben bízva . 

Forza Nerazzurri! 

INTER 1-0 BENFICA

Gólszerző: 62′ Thuram (I).

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries (36 Darmian 72′), 23 Barella (14 Klaassen 91′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 82′), 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 82′); 9 Thuram (70 Sanchez 72′), 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 6 De Vrij, 7 Cuadrado, 31 Bisseck, 49 Sarr. Edző: Simone Inzaghi.

BENFICA (4-2-3-1): 1 Trubin; 6 Bah (44 Araujo 22′), 30 Otamendi, 5 Morato, 14 Bernat (9 Cabral 79′); 87 Joao Neves, 10 Kokcu (33 Musa 68′); 11 Di Maria (13 Jurasek 79′), 8 Aursnes, 27 Rafa Silva (22 Chiquinho 68′); 7 Neres. Pad: 24 Soares, 45 Kokubo, 17 Gonçalo Guedes, 19 Tengstedt, 20 Joao Mario, 47 Antunes, 61 Florentino. Edző: Roger Schmidt.

Sárgalap: Lautaro (I), Barella (I), Dumfries (I), Asllani (I). Hosszabbítás: 2′ – 5′

Játékvezető: Makkelie (NED) Asszisztens: Steegstra, De Vries (NED) Negyedik játékvezető: Lindhout (NED) VAR: Dieperink (NED) VAR asszisztens: Kajtazovic (SVN)

Inzaghi: ,,Intenzíven kell játszanunk!”

A Real Sociedad elleni nyitómeccsen elért döntetlen után az Inter visszatér a Bajnokok Ligája küzdelmeibe. Következő ellenfelük a Benfica lesz, akikkel holnap 21:00 órakor találkoznak a San Siróban. A csapat tegnapi edzését követően Simone Inzaghi, a Nerazzurri vezetőedzője a Suning edzőközpontban válaszolt a sajtó kérdéseire:

Mentális szempontból lehet, hogy a Benfica úgy gondolja, hogy most lehetőségük van a revansra?
“Kemény meccs lesz, egy olyan csapattal találkozunk, amely nagyon magas intenzitással játszik, és megnyerte a portugál Szuperkupát. Ők egy jól összeszokott csapat, hiszen már egy ideje ugyanaz a vezetőedzőjük. Az első Bajnokok Ligája-mérkőzésüket elveszítették, de a meccs nagy részét tíz emberrel játszották. Ennek ellenére több lehetőségük is volt, és más eredményt érdemeltek volna.”

Cuadrado készen áll?
“Ma edzett, és jól teljesített, a meccsnapon ott lesz a keretben. Nyilván fel kell mérnem a dolgokat, de ő egy nagyon fontos játékos, akire számítok a következő mérkőzéseinken.”

Mennyi elismerést érdemel Lautaro fejlődése?
“Játékosként fantasztikus volt az első két évem során. Ebben a szezonban ismét erősen kezdett, de emberként is teljes elkötelezettséget mutat minden nap, és nagyon erős az Interhez való kötődése”.

Miben más most a Benfica, mint az előző szezonban?
“Lecseréltek néhány játékost: van egy új kapusuk és néhány új arc a középpályán, és nem szabad megfeledkezni Di Maríáról és Musáról sem. Több minőséggel rendelkeznek, de a játékelvük ugyanaz maradt. Intenzitást kell mutatnunk, mert a Benfica egy nagyszerű csapat”.

Hogy van Frattesi és Sensi?
“Sensinek sajnos még problémája van, és a nemzetközi szünet után tér vissza. Ami Frattesit illeti, felmérjük, hogy a Bologna elleni meccsünkön rendelkezésre állhat-e. Reméltük, hogy holnap már játszhat, de jobb, ha nem kockáztatunk.”

A Benfica a sorsoláson az első kalapba került, de kikapott a Salzburgtól, így fontos meccs lesz számukra. Vajon agresszívebbek lesznek, vagy megpróbálják elkerülni a további kudarcokat?
“Váratlanul elvesztették az első meccsüket, mert sok helyzetet teremtettek annak ellenére, hogy egy emberrel kevesebben voltak. A Salzburg nagyon erős csapat, sok fiatal játékossal. Ez egy nagyon kiegyensúlyozott csoport, és mi magunk is láthattuk, hogy a Real Sociedad mennyire versenyképes”.

Figyelembe vetted a Benfica bosszúvágyát? Mi volt a legjobb az Inter szezonkezdetében?
“Tetszik, hogy a srácaim együtt vannak. Remek hangulatban vagyunk, és mindenki szeretne fejtörést okozni nekem a kiválasztásnál. Korábban volt időnk arra, hogy az edzőpályán dolgozzunk, most viszont sok mérkőzésünk van gyors egymásutánban. A Benfica a Porto elleni győzelemmel érkezik erre a mérkőzésre, míg nekünk Salernóban sikerült nyernünk. Meggyőződésünk, hogy képesek vagyunk komoly teljesítményt nyújtani. Elégedett vagyok azzal, ahogyan haladunk, és ígérjük, hogy mindig mindent beleadunk, és minél több meccset megnyerünk.”

Mi tetszett a legjobban a salernói mérkőzésen, és hol tud javulni a csapat?
“Salernóban nagyon jól álltunk hozzá a mérkőzéshez, és több lehetőséget is kialakítottunk. Aztán az első félidő utolsó 20 percében jobban kellett volna védekeznünk. A folytatás után visszanyertük az irányítást, és nem kockáztattuk meg, hogy bármit is elveszítsünk”.

Azért nem vagytok együtt ma este, mert szeretnéd enyhíteni a terhelést lelkileg?
“Igen. Három meccset játszottunk gyors egymásutánban, Spanyolországba, Empoliba és Salernóba kellett utaznunk. Holnap újra összejövünk reggelizni, és az utolsó simításokat végezzük a felkészülésünkön, aztán kiválasztom a csapatot.”

Sarri panaszkodott a sűrű programra: mit gondolsz a szavairól? Tetszett, amit láttál azoktól, akik Salernóban kezdtek?
“A menetrend nehéz, de hozzá kell szoknunk. Azoknak a változtatásoknak, amelyeket mi, edzők végzünk, elő kell segíteniük a sérülések megelőzését, és lehetőséget kell adniuk arra, hogy az összes rendelkezésünkre álló játékost használhassuk. Az elmúlt meccseken sokat rotáltam, és most még két mérkőzésünk van a nemzetközi szünet előtt”.

Mennyire fontos Lautaro vezetése?
“Lautarónak két nagyszerű szezonja volt a vezetésem alatt, és célja, hogy még egy újabbat produkáljon. Arra fog törekedni, hogy a legtöbbet hozza ki azokból a labdákból, amelyeket a csapattársai játszanak neki”.

Mennyire különleges számodra, hogy Rui Costa, a Benfica elnöke ellen léphetsz pályára? És milyen emlékeid vannak a Bajnokok Ligájáról a játékospályafutásodból?
“Fantasztikus emlékeim vannak a Bajnokok Ligájáról játékosként és edzőként is, hiszen az elmúlt szezonban nagyon jól szerepeltünk. Rui Costa nagyszerű ellenfél volt. Mindig öröm volt vele beszélgetni a futballról”.

Visszatérnek a lisszaboni Sasok!

Minden, amit a Nerazzurri második Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt tudni kell!

A San Sebastianban elért 1-1-es döntetlen után az Inter készen áll arra, hogy visszatérjen a Bajnokok Ligája küzdelmeibe. A Nerazzurri október 3-án, kedden 21:00 órakor a Benfica ellen lép pályára a San Siróban a D-csoport második játéknapján. A csapatok a tavalyi szezonban rendezett kétmeccses negyeddöntő után találkoznak újra, amelyen Simone Inzaghi csapata továbbjutott.

Korábbi összecsapások

Az Inter és a Benfica korábban öt alkalommal találkozott egymással. A tavalyi, két negyeddöntős összecsapáson kívül volt egy felejthetetlen 1965-ös európai kupadöntő is, azt a meccset a Nerazzurri nyerte 1-0-ra a San Siróban Jair góljának köszönhetően. A két csapat a 2003/04-es UEFA-kupában is farkasszemet nézett egymással két mérkőzés erejéig. Az Inter három győzelemmel és két döntetlennel eddig veretlen a Benfica ellen az európai bajnokságokat tekintve.

1965.05.27. Inter 1-0 Benfica 42’ Jair
2004.03.11. Benfica 0-0 Inter
2004.03.25. Inter 4-3 Benfica 36’ Nuno Gomez, 46’ Martins, 61’ Recoba, 65’ Vieri, 68’ Nuno Gomes, 71’ Martins, 78’ Tiago
2023.04.11. Benfica 0-2 Inter 51’ Barella, 82’ Lukaku.
2023.04.19. Inter 3-3 Benfica 14’ Barella, 38’ Aursnes, 66’ Martínez, 79’ Correa, 87’ Silva, 96’ Musa

A Benficáról…

Roger Schmidt más a második szezonját kezdi meg a Benfica padján, és eddig remekül teljesít: a 2023/24-es idényt egy 2-0-s portugál Szuperkupa győzelemmel kezdték a Porto ellen. Többek között Angel Di Maria, Orkun Kökcü (a Feyenoordtól), Arthur Cabral (a Fiorentinától), David Jurasek (a Slavia Prága csapatától) és Anatoliy Trubin (a Shakhtar csapatától) is csatlakoztak a klubhoz nyáron. Schmidt csapata 18 pontot gyűjtött az első hét bajnoki mérkőzésén, hat győzelemmel és egy vereséggel – pont mint Inzaghi legénysége. A Nerazzuri elleni mérkőzésre remek formában érkeznek, hiszen legutóbb Di Maria találatával 1-0-ra legyőzték a rivális Portót.

Az edző…

Roger Schmidt edzői pályafutása során öt különböző országban is megfordult. A német labdarúgás alsóbb osztályaiban kezdte, amikor 2004-ben átvette a Delbrücker csapatát, miközben gépészmérnökként is dolgozott. Az SC Preußen Münster és az SC Paderborn 07-nél töltött évek után 2012-ben a Salzburg nevezte ki vezetőedzőnek. Az osztrák csapattal két szezonon keresztül megnyerte az osztrák labdarúgó Bundesligát és az osztrák kupát, ezután pedig elfogadta a Bayer Leverkusen edzői ajánlatát, melyet három évig vezetett. Ezt követően a Beijing Guoanhoz igazolt, és ott is maradt, amíg 2020-ban át nem vette a PSV irányítását. A holland klubnál töltött ideje alatt megnyerte a KNVB-kupát és a Holland Szuperkupát. Az elmúlt szezonban a Benfica padját nyerte el, és jelenlegi klubjával eddig megnyerte a bajnokságot és a portugál Szuperkupát.

A D csoport másik mérkőzésén a Salzburg fogadta a Real Sociedadot, és a Spanyol együttes jelen állás szerint 2-0-ra vezet, így rendkívül fontos lenne a győzelem ma a Nerazzurrinak.

21:00, Sport 2! Forza Inter!

Összeállítások

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco; 9 Thuram, 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 6 De Vrij, 7 Cuadrado, 14 Klaassen, 21 Asllani, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 36 Darmian, 49 Sarr, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

BENFICA (4-2-3-1):  1 Trubin; 6 Bah, 30 Otamendi, 5 Morato, 14 Bernat; 87 Joao Neves, 10 Kokcu; 11 Di Maria, 8 Aursnes, 27 Rafa Silva; 7 Neres. Pad: 24 Soares, 45 Kokubo, 9 Cabral, 13 Jurasek, 17 Gonçalo Guedes, 19 Tengstedt, 20 Joao Mario, 22 Chiquinho, 33 Musa, 44 Lemos, 47 Antunes, 61 Florentino. Edző: Roger Schmidt.

Játékvezető: Makkelie (NED) Asszisztensek: Steegstra, De Vries (NED) Negyedik játékvezető: Lindhout (NED) VAR: Dieperink (NED) VAR asszisztens: Kajtazovic (SVN)

Lautaro lett a hős, 0-4 Salernóban

Fontos győzelmet aratott a Nerazzurri szombat este, hála Lauti fantasztikus teljesítményének! 

Előzmények

A Sassuolo elleni kínos vereség után nagyon kellett a három pont, főleg, hogy a meccs előtt a Milan már megverte a Laziot. Minden adott volt a sikerhez, a vendéglátó nyeretlenül várta az estét, egy Empoli elleni vereség után, egyszóval nekünk állt a zászló. 

Inzaghi több változtatást is tett a kezdőt illetően: de Vrij, Pavard, Carlos Augusto, Klaassen és Sánchez is lehetőséget kaptak. Kíváncsian várhattuk, ki mire lesz képes kezdőként. 

Primo tempo 

Már a legelején érezhető volt: itt most más eredményre vágyik az Inter. Támadó szellemben, helyzetekkel nyitottunk, Thuram fejesét bravúrral kellett védenie Ochoának, majd Dumfries is jó helyről lőtt fölé. Nagyon vártuk a gólt, ám az nem jött. És a lelkesedés szép lassan elpárolgott, látszott az akarat, de az kevés volt. A hazaiak érdemét se vegyük el, jól védekeztek, tömörültek, nehéz volt ellenük a játék.  Sőt, Cabral játékában a hazai vezetés lehetősége is benne volt, örülhettünk, hogy benne is maradt… 

Secondo tempo 

Nagy változást a folytatás sem hozott, ezért a mester dicséretre méltó döntést hozott: tíz perce tartott a második játékrész, amikor is három cserét eszközölt! Lautaro mellett Mkhitaryan és Asllani érkezett; látszott, hogy a tanulságot leszűrte Inzaghi, és nem várt a cserékkel. 

Innentől pedig kezdődött a Lauti show. Egyből érzékelhető volt, mennyit javult a támadások menete a világbajnoknak köszönhetően. A 62. percben pedig a gól is megszületett: Thuram előkészítése után Lautaro elegánsan emelte át Ochoát. Nagyon finom pöccintés volt. 0-1!

Három perccel ezután jött egy kisebb szívroham, hisz Legowski begurította a labdát Sommer alatt, ám les miatt érvénytelen volt a kísérlet. Az aggodalom mindenesetre bennünk volt, mert egy gól nem gól, tudtuk, hogy több kell még. 

És ez a “több” nem is maradt el, Ochoa és Beadaric szerencsétlenkedése nyomán megszerezte a labdát Dumfries , majd Barella jobb oldali beadása után ismét villant az argentin csatár: Lauti a tizenegyes pontról , droppból bepofozta a másodikat. 0-2!

Itt érezhetően megtört a Salernitana, és még nem volt vége az estének!  8 perccel később beérett Tikus aktivitása, és kiharcolt egy büntetőt. Természetesen Lautaro Martinez állt oda, és nem hibázott, meglett a mesterhármas! 0-3! 

És meg mindig nem volt vége, pár perc múlva a csereként beálló Carlos Augusto passza érkezett balról , Lauti tanítani való módon maradt le a védőkről , és most sem hibázott. 0-4! 

Fantasztikus volt figyelni, ahogy a 26 éves támadó egymaga eldöntötte a meccset, nagyon értékes 3 pontot gyűjtve csapatának. 

Értékelés játékosonként: 

Sommer – pont ennyit várunk tőle, semmi nagy hiba, egyébként rengeteg dolga ma nem volt.

de Vrij– stabil védekezés, jó volt a kezdő 11-ben látni.

Acerbi – ma nem villogott úgy, mint a Sass ellen, de nem vétett nagy hibát.

Dumfries – stabilan az egyik legjobb. A támadások egyik fő előkészítője volt ma is, és a vezető gól előtt nagyon kellett a harciassága. Bravó!

Pavard – még várom az extrát tőle, ez ma is elmaradt, de nem lógott ki lefelé sem. 

Carlos Augusto – Láthatóan kezdi felvenni a ritmust, nagyon szép volt a gólpassza. 

Calhanoglu – nem ment ma neki, besárgult, érthető volt a csere. Lesz ez jobb is! 

Klaassen – rejtély még a csávó, helyzetbe kerülni már tudott, rosszul sem játszott, kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

Barella – nagyon igyekezett, gólpasszt adott, szükség volt a küzdésére. 

Sánchez – biztos vagyok benne, hogy idén is lesz pár olyan meccs, amit képes lesz egyedül eldönteni, akár nagy meccsek is. A mai nem volt ilyen, nem jött ki jól neki semmi sem. 

Thuram – gólpassz, kiharcolt büntető (plusz egy amit nem adtak megérzésem szerint), szinte minden támadásban benne volt, csak így tovább! 

Cserék:

Mkhitaryan – jól szállt be, nagyon jó nézni a Miki show-t, ahogy előre lendíti a játékot. Megtette amit csak tudott 

Assllani – szürke játékot mutatott, nem igazán tört még felszínre a tehetsége. Ja, és nem rajta múlott, hogy nem egyenlített a Salernitana…

Darmian, Agoumé – nehéz mit írni, nem sok idejük maradt, legalább kicsit megizzadtak ők is. 

Lautaro Martinez – a végére hagytam, mert ez nem egy mondat. Az egész eddigi szezonra elmondható, hogy Lauti igazi vezére a csapatnak, abszolút jogosan kapott karszalagot is. Ezenkívül fantasztikus csatár, akire épp az jellemző, hogy segíteni tud a csapatnak, amikor arra nagy szükség van. Nélküle nagyon nyögvenyelős meccs lett volna a szombati, óriási gratula azért, amit csinált. És mindezt csereként, 35 perc alatt! Már eddig is nagy sikere volt a góllövés terén, bizonyára lesz még ezután is, de karrierje egyik legjobb teljesítménye volt Arechi stadionban! Köszönjük El Toro! 

A győzelem eredménye, hogy vezetjük a tabellát, a héten pedig érkezik a Meazzába a Benfica és a Bologna is, szóval Forza Nerazzurri!

Összefoglaló

Gólszerző: 62′, 77′, 84′, 88′ Lautaro (I).

SALERNITANA (3-5-2): 13 Ochoa; 5 Daniliuc (98 Pirola 85′), 23 Gyomber, 66 Lovato; 8 Bohinen (25 Maggiore 79′), 99 Legowski, 7 Martegani (30 Mazzocchi 70′), 20 Kastanos, 3 Bradaric; 21 Cabral (19 Stewart 79′), 10 Dia. Pad: 1 Fiorillo, 56 Costil, 6 Sambia, 11 Botheim, 17 Fazio, 28 Bronn, 33 Tchaouna, 36 Sfait. Edző: Paulo Sousa.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 6 De Vrij, 15 Acerbi; 2 Dumfries (36 Darmian 79′), 14 Klaassen (22 Mkhitaryan 54′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 54′), 23 Barella (42 Agoume 85′), 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 70 Sanchez (10 Lautaro 54′). Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 31 Bisseck, 32 Dimarco, 49 Sarr, 50 Stankovic, 95 Bastoni. Edző: Simone Inzaghi.

Sárgalap: Calhanoglu (I), Cabral (S), Gyomber (S).

Játékvezető: Rosario Abisso Asszisztensek: Vivenzi és Garzelli. Negyedik játékvezető: Manganiello VAR: Irrati VAR asszisztens: Serra