Lehengerlő volt az Inter az Olasz Bajnokság első fordulójában. Inzaghi remekül összerakta a csapatot a kezdésre, és a két új igazolás, Calhanoglu és Dzeko is gól-gólpassz párossal vette ki a részét a győzelemből.
27402 szurkoló lehetett jelen a Giuseppe Meazzában szombat délután, és szurkolhatott hosszú idő óta először a stadionból a Nerazzurrinak. Csodálatos volt látni végre az embereket a lelátón, és a fiúk egy szép győzelemmel hálálták ezt meg. A csapat szinte ott folytatta, ahol abbahagyta májusban: felszabadult játékkal, és gólparádéval. Valami mégis más volt: Inzaghi Intere egész más stílust képviselt, mint a Conte féle csapat. Remek labdajáratások, üresbefutások, cselek, látszott a fiúkon, hogy élvezik a játékot, és nem érzik a távozók hiányát.

Edin Dzeko és Hakan Calhanoglu az új arcai Simone Interének, és mindketten odatették magukat tegnap. A Nerazzurri 3-5-1-1-es hadrendben kezdte a meccset, míg a Griffoni 3-5-2-ben állt fel, Pandevvel és Kallonnal elől próbáltak kontrákra berendezkedni (a két játékos között 18 év különbség van). Viszont már az elején megmutatkozott az Inter dominanciája: de Vrij egy szögletet követően már a második percben a kapu felé bombázott, a 6.-ban pedig megszületett az első gól is: Milan Skriniar bólintotta a kapuba Calhanoglu szögletét, ellentmondást nem tűrően. Ez a gól meg is hozta a hangulatot, és valószínűleg Inzaghi fiai ezért is tudtak a későbbiekben ilyen felszabadult focit bemutatni.
A 12. percben ismét felkaptuk a fejünket, hiszen Brozovic kellemetlen lövését tolta ki bravúrral a veterán Sirigu, ám 2 perccel később már tehetetlen volt. Sensi, Dzeko és Calhanoglu összjátékából végül a török lőtte el lendületből a labdát 18-19 méterről, kegyetlenül eltalálva a jobb alsó sarkot. 14 perc alatt tehát az újonc karmester gólt és gólpasszt is jegyzett.
Nem úgy tűnt ezután sem, hogy az Inter meg akarna állni. Ballardini csapatának nem sok tere volt támadásra, és a 24. percben Dzeko zörgette meg a felső lécet egy Darmian beadás után, félfordulatból. Ezután kezdett éledezni a Genoa, Kallon ugyan egy remek passz után ziccerbe került, azonban a kapu mellé sikerült csak gurítania, Handanovicnak nem kellett védenie. A félidő végén még Perisic is betalált, azonban gólja les miatt érvénytelenné vált.
A második félidő nem indult ekkora iramban, a játékosokat láthatóan megviselte a hőség. Ballardini egyből hármat cserélt, annak reményében, hogy visszakapaszkodhatnak a meccsbe. Régi ismerősünk, Pandev volt az, aki mozgatta a szálakat, és próbálta helyzetbe hozni fiatalabb társait, Kallonnak alakított ki ismét egy helyzetet, de Handanovic a helyén volt, megőrizve a kétgólos előnyt. Feketekék oldalon Calhanoglu ismét felhívta magára a figyelmet, miután Perisic beadását követően a kapuba bombázott, viszont a horvát ismét lesen volt, így nem sikerült 3-0-ra módosítani az eredményt.
Nem úgy, a 74. percben: Dzeko vette ki részét szintén az összjátékból, majd ő került lövőhelyzetbe is a 16-os vonalában, lövését pedig Sirigu a lehető legrosszabb helyre tolta ki. Barella érkezett a második hullámban, és ahelyett, hogy rálőtte volna, pimasz, de gyönyörű mozdulattal, sarokkal tette középre az érkező Vidal elé, aki nem hibázott. Szenzációs játék volt, élményszámba ment a fiatal olasz gólpassza.
Ezzel minden remény elúszott a Genoa számára, azonban még nem volt vége. Az I-re a pontot Edin Dzeko tette fel a 87.-ik percben, miután megtartva Brozovic előre játszott labdáját, Vidalhoz passzolt, majd lefordult védőjéről és a 16-oson belülre futott. Abszolút begyakorolt szituációnak tűnt, a chilei pontosan tudta, hova kell beadnia, Edin pedig a gólpassza után a góllövőlistára is feliratkozott, egy védhetetlen fejessel.
4-0-al zárult tehát a találkozó, a szurkolók kifejezték tiszteletüket a veterán Goran Pandev iránt, majd a csapatot éltették, akik az északi kanyar előtt ünnepelték meg a szezonnyitó győzelmet. 4 játékos is debütált ma (Dzeko, Calhanoglu, Dumfries és Satriano), közülük kettő gólt, és gólpasszt is jegyzett, Handanovic pedig kapott gól nélkül hozta le a meccset. Ennél szebb kezdést el sem tudtunk képzelni, a folytatás pedig Veronában lesz, péntek este!
Forza Inter!
Összefoglaló:
INTER 4-0 GENOA (FI 2-0)
Gólszerzők: Skriniar 6 (I), Calhanoglu 14 (I), Vidal 74 (I), Dzeko 87 (I).
INTER (3-5-1-1): 1 Handanovic; 37 Skriniar, 6 De Vrij, 95 Bastoni (2 Dumfries 84′); 36 Darmian, 23 Barella (8 Vecino 77′), 77 Brozovic, 20 Calhanoglu (48 Satriano 77′), 14 Perisic (32 Dimarco 69′); 12 Sensi (22 Vidal 69′); 9 Dzeko.
Pad: 21 Cordaz, 97 Radu, 11 Kolarov, 13 Ranocchia, 18 Agoume, 33 D’Ambrosio, 99 Pinamonti.
Edző: Simone Inzaghi.
GENOA (3-5-2): 57 Sirigu; 3 Vanheusden, 14 Biraschi (66 Serpe 46′), 4 Criscito; 27 Sturaro (10 Melegoni 71′), 47 Badelj, 65 Rovella, 33 Hernani (24 Bianchi 46′), 50 Cambiaso (2 Sabelli 46′); 19 Pandev, 91 Kallon (9 Favilli 54′).
Pad: 22 Marchetti, 5 Masiello, 20 Ekuban, 44 Buksa, 80 Agudelo, 89 Eyango, 90 Portanova.
Edző: Davide Ballardini.
Sárgalap: Criscito (G), Sturaro (G), Vecino (I).
Hosszabbítás: 3 + 4 minutes.
Játékvezető: Marini.
Asszisztensek: Liberti, Vecchi.
Negyedik játékvezető: Marchetti.
VAR: Valeri.
VAR asszisztens: Carbone.