Hogy máshogy lehetne kezdeni az új szezont, mint egy olyan mérkőzéssel, amely annyira jellemző a csapatunkra? A meccs legelején hatalmas védelmi baki, majd Inter vezetés, később vendég fordítás, a legvégén pedig a csattanó… A játék messze nem volt tökéletes, de a cserepad mélysége most megmutatkozott.
Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, és nem is volt az. Rögtön a mérkőzés kezdetén, a 3. percben jött a hidegzuhany, a pár hete még nálunk játszó Biraghi tekerte be a labdát, majd Bonaventuráról Kouamé elé pattant, aki az üres kapuba lőhetett, 0-1 tehát, és még szinte labdához sem értünk. Az első félidő nem is sikerült túl jól, a Fiorentina rendre problémát okozott a hátsó alakzatnak. Szokatlan formában állt fel a védelem, ugyanis de Vrij eltiltását töltötte, Bastoni kezdett középen, mellette Kolarov és D’Ambrosio volt a másik két középhátvéd – pedig eredetileg egyikük sem az volt. Ribery jól mozgatta a vendég csapatot kicsit visszább vonva, a veterán francia remekül játszott.
Handanovic viszont meccsben tartotta az Intert, és ebből sikerült is az egyenlítést összehozni: Barella felvezette a labdát az ellentámadás során, majd Lautaro Martínezhez passzolt, aki a 16-oson kívülről, egy remek jobblábas lövéssel bevette a violák kapuját. Az argentínhoz köthető a vezetés megszerzése is, miután újabb lövése előbb Amrabaton, majd Ceccherinin pattant meg, és kötött ki a hálóban. 2-1, de messze volt még a vége!
A korábban említett Ribery 5 perc alatt 2 gólpasszt is kiosztott, előbb Castrovillinek, majd Chiesának. A 63. percben így újra hátrányba került a Nerazzurri, és nagyon úgy tűnt hogy nem lesz visszaút. Egészen addig, míg Conte be nem küldte az erősítést. Hakimi és Vidal is debütált, valamint érkezett Nainggolan, Sensi és Sanchez, és mind hozzájárultak a későbbi fordításhoz. Vidal megszilárdította a középpályát, Sensi gyorsan és okosan játszott – igaz, több hibával -, Hakimi pedig fel-alá robogott a szélen, Sanchez pedig jól játszotta meg csapattársait. A 87. percben Alexis pörgette ki a 16-os szélére érkező Hakiminek, aki laposan Lukaku elé tette a labdát, Romelu pedig nem hibázott. 3-3! Még szinte fel sem fogták a vendégek, amikor ismét Alexis adta be a labdát, beadására pedig ki más érkezett volna, mint az ilyen fontos pillanatokban remeklő D’Ambrosio! 4-3 a 89. percben, és a 4 perc hosszabbítás alatt már nem volt újabb csavar.
Elképesztő, totálisan “Interes” meccs, de van hova javulni. Ez a védelem nem volt az igazi, de Vrij visszatérésével biztos szilárdabb lesz a hátsó alakzat. Illetve végre a padról is minőségi játékosok álhattak be, amely égető probléma volt a korábbi szezonokban. Megvan tehát az első győzelem, folytatás (az első forduló pótlása) szerdán, a Benevento ellen!
Forza Inter!
INTER 4-3 FIORENTINA
INTER (3-4-1-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 95 Bastoni, 11 Kolarov; 15 Young (2 Hakimi 65′), 23 Barella (44 Nainggolan 74′), 77 Brozovic (22 Vidal 74′), 14 Perisic (7 Sanchez 78′); 24 Eriksen (12 Sensi 65′); 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 97 Radu, 5 Gagliardini, 13 Ranocchia, 29 Dalbert, 31 Pirola, 37 Skriniar, 99 Pinamonti.
Edző: Antonio Conte.
FIORENTINA (3-5-2): 69 Dragowski; 4 Milenkovic, 17 Ceccherini, 22 Caceres; 25 Chiesa, 34 Amrabat, 5 Bonaventura (6 Borja Valero 61′), 10 Castrovilli, 3 Biraghi; 7 Ribery ( 63 Cutrone 83′), 11 Kouame (9 Vlahovic 61′).
Pad: 1 Terracciano, 8 Duncan, 18 Saponara, 20 Pezzella, 21 Lirola, 23 Venuti, 28 Montiel, 32 Dalle Mura, 98 Igor.
Edző: Giuseppe Iachini.
Gólszerzők: 3′ Kouamé (F), 47′ Lautaro (I), 52′ ög. Ceccherini (F), 57′ Castrovilli (F), 63′ Chiesa (F), 87′ Lukaku (I), 89′ D’Ambrosio (I)
Sárgalap: Barella (I), Ceccherini (F)
Hosszabbítás: 2′ – 4′.
Játékvezető: Calvarese.
Asszisztensek: Fiorito, Liberti.
Negyedik játékvezető: Maresca.
VAR és VAR asszisztens: Giacomelli, Preti.
One comment