“Nehéz mérkőzés vár ránk a Getafe ellen” – Javier Zanetti

A tegnapi nap folyamán Nyonban az UEFA döntött az Európa-liga folytatásának körülményeiről, illetve kisorsolták a folytatás ágait is.

Az Inter legendája, Javier Zanetti nem véletlenül jegyezte meg, kőkemény mérkőzésre számíthatunk a Getafe ellen, hiszen bár a madridi kiscsapat a spanyol bajnokság újraindulása óta nincs kirobbanó formában, a tabellán elfoglalt hatodik helyük óvatosságra inthet.

Annál is inkább, mert a továbbjutás sorsa innentől kezdve minden esetben egy mérkőzésen dől majd el. Az Inter Németországban, a Gelsenkirchen-i Veltins Arénában lép majd pályára a Getafe ellenében. A találkozót szűk egy hónap múlva, augusztus 5-én rendezik majd meg, 9 órás kezdéssel.

Az Inter-Getafe párosítás győztese a Rangers-Bayer Leverkusen párharc továbbjutójával csap majd össze.

Az elődöntőben a fent említett párosítások győztese a Wolfsburg, Shakhtar Donetsk, Eintracht Frankfurt, Basel négyes valamelyikével néz majd farkasszemet.

Az Európa-liga döntőjét augusztus 21-én pénteken rendezik Kölnben, ugyancsak 9 órás kezdési időponttal.

Start a Conversation