Kategória: Hírek

Szombati ebédre vendégünk a Verona

Újszerű időpontban, szombaton 12:30-kor láthatjuk az új évben először kedvenc csapatunkat, egy papíron vállalható mérkőzésen. Szükség is lenne a győzelemre, hiszen így egészen biztos, hogy a tabella élén maradunk az őszi szezon végén. 

Aktuális forma

Némi fáradtság jelei mutatkoznak a csapaton mostanában, és bár nincs nagy baj, a tény mégis az, hogy az elmúlt 5 meccs két győzelem (Lazio és Lecce ellen) mellett hozott egy csúnya kupavereséget a Bologna ellen, illetve kétszer döntetlenre futotta csupán ( Real Sociedad illetve Genoa). Vagyis vegyesre sikeredett az évzárás, ráadásul Lautaro és Dimarco is sérüléssel küzd. 

Az ellenfél 

A szombati vendégek elég visszafogott idényt futnak, finoman szólva is. 14 megszerzett ponttal a 17. helyen állnak, és olyan vékony hajszál választja el őket a kieső pozícióktól, hogy egy forduló alatt akár a legutolsó helyre is visszaeshetnek. Még durvább adat, hogy az elmúlt 17 pályára lépés mindössze egyetlen egy győzelmet hozott a Veronának, tehát a gyenge forma kifejezés még hízelgő is számukra. 

A csapat legjobb gólvágói Ngonge illetve Duric, 5 és 4 találattal. 

Közös múlt 

Az eddigi egymás elleni mérleg abszolút felénk billen, és igencsak imponáló milánói szempontból. 25 meccsen 21 Inter győzelem és 4 döntetlen mellett 0 veronai siker született, 59-17 gólaránnyal. Legutóbb májusban találkoztak egymással a felek, az akkori eredményt most is elfogadnánk: 0-6 lett akkor a Nerazzurri javára. 

Miközben várjuk az idei első meccset, ejtsünk pár szót az elmúlt napok híreiről!

Egyrészt történtek szerződéshosszabbítások. Dimarco 2027-ig, Darmian 2025-ig, Mkhitaryan pedig 2026-ig kötelezte el magát Milánó szebbik felén. 

Másrészt pénteken hivatalossá vált, hogy a Serie A első kanadai igazolása az Internél történik meg- Tajon Buchanan a 17-es mezt ölti majd magára, reméljük minél előbb. 

Szombaton találkozunk a Sport 2-n, 12:30-kor. Forza Nerazzurri!

Összeállítások

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 10 Lautaro.
Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 8 Arnautovic, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 31 Bisseck, 32 Dimarco, 36 Darmian, 70 Sanchez.
Edző: Simone Inzaghi.

HELLAS VERONA (4-2-3-1): 1 Montipò; 38 Tchatchoua, 42 Coppola, 23 Magnani, 3 Doig; 33 Duda, 31 Suslov; 26 Ngonge, 90 Folorunsho,77 Mboula; 11 Djuric.
Pad: 22 Berardi, 34 Perilli, 2 Amione, 5 Faraoni, 8 Lazovic, 9 Henry, 13 Cruz, 17 Kallon, 18 Hongla, 25 Serdar, 32 Cabal, 37 Charlys, 99 Bonazzoli.
Edző: Marco Baroni.

Játékvezető: Fabbri. Asszisztensek: L. Rossi, Cipressa. Negyedik játékvezető: Gualtieri. VAR: Nasca. VAR asszisztens: Di Vuolo.

Döntetlen a Marassiban

1-1-es döntetlen Genovában. A Serie A 18. játéknapján Simone Inzaghi csapatát a Rossoblù akadályozta meg a győzelemben egy bonyodalmas és szoros mérkőzés után, amelyet az első félidőben a füstbombák okozta rossz látási viszonyok miatt ideiglenesen félbeszakítottak. Az Inter a 42. percben Marko Arnautovic révén szerzett vezetést: Barella próbálkozását a kapufára hárította a kapus, az osztrák azonban a hálóba terelte a kipattanót, és megszerezte első Serie A-gólját a Nerazzurri színeiben. Hét perccel az első félidő hosszabbításában a házigazdák egy szöglet után Dragusin fejesének köszönhetően egyenlítettek.

A folytatás után nem láthattunk igazán jó futballt, kevés volt a lehetőség, és sok volt a csata a középpálya közepén. Egyáltalán nem volt látványos és szórakoztató a meccs, egyik fél sem tudott elég lendületet venni a támadásokhoz. Így maradt az 1-1 egészen a 99. percig, amikor a végső sípszóval véget ért az Inter éve. A Nerazzurri az új évben 2024. január 6-án tér majd vissza a pályára.

GENOA 1-1 INTER

Gólszerzők: 42′ Arnautovic (I), 45’+7 Dragusin (G)

GENOA (3-5-2): 1 Martinez; 5 Dragusin, 13 Bani, 4 De Winter (22 Vasquez 46′); 20 Sabelli, 8 Strootman (17 Malinovskyi 61′), 47 Badelj, 32 Frendrup, 3 Martin (10 Messias 78′); 11 Gudmundsson, 18 Ekuban (19 Retegui 61′). Pad: 16 Leali, 2 Thorsby, 14 Vogliacco, 24 Jagiello, 25 Kutlu, 33 Matturro, 36 Hefti, 37 Puscas, 40 Fini, 55 Haps, 99 Galdames. Edző: Alberto Gilardino.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 31 Bisseck (14 Klaassen 90′), 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian (2 Dumfries 79′), 23 Barella (16 Frattesi 79′), 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan (14 Klaassen 90′), 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 8 Arnautovic (70 Sanchez 70′). Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 21 Asllani, x42 Agoume, 43 Motta, 44 Stabile, 49 Sarr. Edző: Simone Inzaghi.

Hosszabbítás: 9′ – 8′. Sárgalap: Dragusin (G), Barella (I), Mkhitaryan (I) Egyéb: Alberto Gilardino (G) figyelmeztetve.

Játékvezető: Doveri. Asszisztensek: Bercigli, Perrotti. Negyedik játékvezető: Piccinini. VAR: Irrati. VAR asszisztens: Miele.

Évzárás Genovában

A Marassiban minden készen áll. Ma este 20:45-kor az Inter a Genoa ellen lép pályára a 18. fordulóban, a 2023-as év utolsó Serie A mérkőzésén. A Nerazzurri 44 ponttal vezeti a bajnoki tabellát a forduló kezdetekor, 4 pontos előnnyel a Juventussal szemben, így biztosan az élen várhatja az újévet.

Inzaghi szavai

A 2023-as év utolsó mérkőzésének előestéjén a Nerazzurri edzője, Simone Inzaghi kizárólag az Inter TV mikrofonjainak nyilatkozott:

Kemény meccs lesz: a Genoa nagyszerű formában van, minőségi játékosaik vannak, és egy nagyon felkészült edzőjük, aki jól teljesít. Okosan kell majd játszanunk, nagy intenzitással. A rotáció számunkra nem szabad, hogy gondot okozzon. Igaz, hiányozni fog néhány játékosunk, de a rotációnak megoldást kell jelentenie, és nem problémát. Ez már eddig is remekül működött, főleg azokban az időszakokban, amikor nagyon sok meccset játszottunk gyors egymásutánban.

Végül a vezetőedző értékelte a 2023-as esztendőt:

A 2023-as év nagyon jól sikerült. Nyertünk néhány trófeát, és játszottunk egy nagyon izgalmas Bajnokok Ligája döntőt. Szép dolog, hogy nem felejtjük el, amit elértünk, ugyanakkor bőven van bennünk ambíció, és nagy lelkesedéssel tekintünk az új év elé. A szurkolóinkkal együtt szeretnénk messzire jutni.

Előzmények

A Genoa és az Inter eddig 110 alkalommal nézett farkasszemet egymással a Serie A-ban. 58 Nerazzurri győzelem, 30 döntetlen és 20 Rossoblù siker. Az Inter a legutóbbi nyolc Serie A mérkőzésén veretlen maradt a Genoa ellen, ebből hetet megnyert. Ráadásul a Nerazzurri a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből egyikén sem kapott gólt a Grifone otthonában.

A mérkőzést 20:45-től a Sport 2 adásában láthatjátok. Forza Inter!!!

GENOA (3-5-2): 1 Martinez; 5 Dragusin, 13 Bani, 4 De Winter; 20 Sabelli, 8 Strootman, 47 Badelj, 32 Frendrup, 3 Martin; 11 Gudmundsson, 18 Ekuban. Pad: 16 Leali, 2 Thorsby, 10 Messias, 14 Vogliacco, 17 Malinovskyi, 19 Retegui, 22 Vasquez, 24 Jagiello, 25 Kutlu, 33 Matturro, 36 Hefti, 37 Puscas, 40 Fini, 55 Haps, 99 Galdames. Edző: Alberto Gilardino.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 31 Bisseck, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 8 Arnautovic. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 2 Dumfries, 5 Sensi, 6 De Vrij, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 28 Pavard, 42 Agoume, 43 Motta, 44 Stabile, 49 Sarr, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

Játékvezető: Doveri. Asszisztensek: Bercigli, Perrotti. Negyedik játékvezető: Piccinini. VAR: Irrati. VAR asszisztens: Miele.

Karácsonyi ajándéknak: győzelem!

Az Inter mindkét félidőben betalált, így 2-0-ra legyőzte a Leccét a San Siróban, és megőrizte négypontos előnyét a Juventus előtt, amely a délután folyamán legyőzte a Frosinonét. Yann-Aurel Bisseck első Nerazzurri-gólja és Niccolò Barella Marko Arnautovic csodálatos asszisztjából szerzett gólja biztosította a három létfontosságú pontot Inzaghi csapatának a 2023-as év utolsó hazai mérkőzésén.

A San Siróban több mint 72 000 szurkoló előtt az Inter fantasztikus játékot mutatott be, és számos lehetőséget alakított ki, mielőtt végül egy rögzített helyzetből gólt szerzett: Calhanoglu küldött be egy szabadrúgást, és Bisseck, aki nem sokkal korábban még a lécet találta el, fejjel talált Falcone kapujába, és 1-0-ra alakította az eredményt.

A Lecce veszélyt jelentett, és ez bizony nem egy nyugodt este volt Sommer számára. Ebből kifolyólag hosszú időn keresztül nagy volt a feszültség. De amikor a Lecce már nagyon nyomott az egyenlítésért, Arnautovic egy csodálatos, sarkazós passzal ugratta ki a 16-osra befutó Barellát, az olasz pedig a 78. percben eldöntötte a mérkőzést.

Inzaghi csapata immár 44 ponttal áll a bajnokságban, néggyel megelőzve a második helyen álló Juventust. Az Inter legközelebb december 29-én, pénteken a Ferrarisba utazik, ahol a Genoa ellen lép pályára.

INTER 2-0 LECCE

Gólszerzők: 42′ Bisseck (I), 78′ Barella (I)

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 31 Bisseck, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian, 23 Barella (16 Frattesi 89′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 75′), 22 Mkhitaryan (14 Klaassen 89′), 30 Carlos Augusto (28 Pavard 84′); 9 Thuram (70 Sanchez 84′), 8 Arnautovic. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 42 Agoume, 43 Motta, 44 Stabile, 49 Sarr. Edző: Simone Inzaghi.

LECCE (4-3-3): 30 Falcone; 17 Gendrey (12 Venuti 87′), 6 Baschirotto, 5 Pongracic, 25 Gallo; 10 Oudin (11 Sansone 87′), 20 Ramadani, 16 Gonzalez (77 Kaba 46′); 27 Strefezza (8 Rafia 64′), 91 Piccoli (9 Krstovic 73′), 22 Banda. Pad: 21 Brancolini, 40 Samooja, 13 Dorgu, 18 Berisha, 19 Listkowski, 23 Faticanti, 26 Smajlovic, 29 Blin, 59 Touba. Edző: Andrea Tarozzi (stepping in for Roberto D’Aversa).

Sárgalap: Gonzalez (L), Calhanoglu (I), Piccoli (L), Pongracic (L) Kiállítva: Banda (L) sportszerűtlenségért (83′) Hosszabbítás: 2′ – 4′

Játékvezető: Marcenaro. Asszisztensek: C. Rossi, Cipriani. Negyedik játékvezető: Tremolada. VAR: Maggioni. VAR asszisztens: Valeri.

Karácsonyi készülődés mellé, érkezik a Lecce!

Ez történt eddig…

A szombati mérkőzés lesz a 35. találkozó az Inter és a Lecce között a Serie A-ban: a Nerazzurri 26 győzelemmel dominált a történelem során, míg a Salentini 4 alkalommal nyert. A képet 4 döntetlen teszi teljessé. Az Inter az a csapat, amely ellen a Lecce a legtöbbször kapott ki és a legtöbb gólt kapta a Serie A-ban (79).

Remek védelem

Az Inter az idei szezon eddigi 16 mérkőzéséből 11-en megőrizte a hibátlan mérlegét. A Serie A történetében mindössze 5 alkalommal fordult elő, hogy egy csapat az első 17 mérkőzésen többször maradt hibátlan: Juventus (12 1965/66-ban és 2022/23-ban), Cagliari (13 1966/67-ben), AC Milan (12 1971/72-ben) és Roma (12 2003/04-ben).

Az Inter pazar 2023-as éve

Az év elejétől számítva az Inter az a csapat, amely a legtöbb pontot gyűjtötte a Serie A-ban (83), a legtöbb meccset megnyerte (26), a legtöbb “clean sheet”-et hozta össze (20) és a legtöbb gólt (76) szerezte a bajnokságban.

Első alkalmak a Lecce ellen

Alessandro Bastoni első gólját az Inter színeiben a Serie A-ban a Lecce ellen szerezte: a védő a 2020. január 19-én a Via del Mare-ban elért 1-1-es döntetlen alkalmával talált be.

Nicolò Barella első Interes Serie A meccse az eddigi 150-ből épp a Lecce elleni volt a San Siróban. A Nerazzurri 2019. augusztus 26-án 4-0-ra tudott győzni akkor.

A meccset 18:00-tól a Sport 1 közvetíti. Forza Inter!!!

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 31 Bisseck, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 8 Arnautovic. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 28 Pavard, 42 Agoume, 43 Motta, 44 Stabile, 49 Sarr, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

LECCE (4-3-3): 30 Falcone; 17 Gendrey, 6 Baschirotto, 5 Pongracic, 25 Gallo; 10 Oudin, 20 Ramadani, 16 Gonzalez; 27 Strefezza, 91 Piccoli, 22 Banda. Pad: 21 Brancolini, 40 Samooja, 8 Rafia, 9 Krstovic, 11 Sansone, 12 Venuti, 13 Dorgu, 18 Berisha, 19 Listkowski, 23 Faticanti, 26 Smajlovic, 29 Blin, 59 Touba, 77 Kaba. Edző: Roberto D’Aversa.

Játékvezető: Marcenaro. Asszisztensek: C. Rossi, Cipriani. Negyedik játékvezető: Tremolada. VAR: Maggioni. VAR asszisztens: Valeri.

Hosszabbítás után, a Bologna a továbbjutó

Az Inter kiesett a Coppa Italiából, miután hosszabbításban 2-1-es vereséget szenvedett a Bologna ellen a San Siróban. Ez azt jelenti, hogy a Nerazzurri már nem védheti meg a 2022-ben és 2023-ban megszerzett címét. Inzaghi csapatának számos lehetősége volt, többek között Lautaro büntetője, amelyet Ravaglia hárított a 65. percben.

Az Inter azonban nem talált a hálóba, így a 90 perc elteltével 0-0-ás állásnál hosszabbítás következett. A folytatásban a Nerazzurri azonnal vezetést szerzett, Carlos Augusto Dimarco szögletét fejelte a kapuba, ezzel megszerezve első Interes gólját. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy Inzaghi fiai bejussanak a negyeddöntőbe. A Bologna ugyanis a hosszabbítás második félidejében kétszer is eredményes volt, előbb Beukema révén, aki egy szöglet után talált be (112′), majd Ndoye révén, aki a kifutó Audero fölött pöckölte át a labdát (116′). A vége 2-1 lett a vendégeknek, így az Inter kiesett a kupából.

A Bologna csapatának, élükön Thiago Mottával pedig gratulálunk, remek teljesítményt nyújtottak.

Gólszerzők: 92′ Carlos Augusto (I), 112′ Beukema (B), 116′ Ndoye (B)

INTER (3-5-2): 77 Audero; 31 Bisseck (28 Pavard 90′), 15 Acerbi, 95 Bastoni ( 32 Dimarco 74′); 36 Darmian, 16 Frattesi, 21 Asllani (5 Sensi 83′), 14 Klaassen (23 Barella 74′), 30 Carlos Augusto; 10 Lautaro (22 Mkhitaryan 99′), 8 Arnautovic (9 Thuram 74′). Pad: 1 Sommer, 12 Di Gennaro, 20 Calhanoglu, 41 Akinsanmiro, 42 Agoume, 44 Stabile, 47 Kamate, 49 Sarr, 50 Stankovic. Edző: Simone Inzaghi.

BOLOGNA (4-3-3): 34 Ravaglia; 16 Corazza (29 De Silvestri 76′), 31 Beukema, 26 Lucumi (33 Calafiori 99′), 22 Lykogiannis; 20 Aebischer, 6 Moro (17 El Azzouzi 69′), 80 Fabbian; 56 Saelemaekers (11 Ndoye 85′), 77 Van Hooijdonk ( 9 Zirkzee 85′), 82 Urbanski. Pad: 23 Bagnolini, 28 Skorupski, 3 Posch, 8 Freuler, 14 Bonifazi, 19 Ferguson. Edző: Thiago Motta.

Sárgalap: Lykogiannis (B), Van Hooijdonk (B), Fabbian (B), Bisseck (I), Darmian (I), Pavard (I), Barella (I) Egyéb: Lautaro büntetőjét Ravaglia hárította (60′) Hosszabbítás: 0′ – 5′ – 1′ – 1′.

Játékvezető: La Penna. Asszisztensek: Cecconi, Zingarelli. Negyedik játékvezető: Giua. VAR: Serra. VAR asszisztens: Mazzoleni.

Hétközi kupameccs a Bologna ellen

Az Inter és a Bologna a 2-2-es bajnoki döntetlen után másodszor is összecsap a San Siróban ebben a szezonban.

Ez lesz a 21. alkalom, hogy az Inter és a Bologna találkozik a Coppa Italiában: a korábbi eredmények szerint 13 Nerazzurri-győzelem, 4 Rossoblù-győzelem és 3 döntetlen. A két csapat első találkozója 1942-ben volt (Bologna 2-0 Inter), az első Nerazzurri-győzelem pedig 1968-ban született (Bologna 0-2 Inter, Suarez, Facchetti). Az utolsó két mérkőzés különösen látványos volt, mindkettő hosszabbítás után 3-2-re végződött az Inter javára.

A mérkőzés 21:00-tól a Sport 2-n látható. Forza Inter!!!

INTER (3-5-2): 77 Audero; 31 Bisseck, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian, 16 Frattesi, 21 Asllani, 14 Klaassen, 30 Carlos Augusto; 10 Lautaro, 8 Arnautovic. Pad: 1 Sommer, 12 Di Gennaro, 5 Sensi, 9 Thuram, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 23 Barella, 28 Pavard, 32 Dimarco, 41 Akinsanmiro, 42 Agoume, 44 Stabile, 47 Kamate, 49 Sarr, 50 Stankovic. Edző: Simone Inzaghi.

BOLOGNA (4-3-3): 34 Ravaglia; 16 Corazza, 31 Beukema, 26 Lucumi, 22 Lykogiannis; 20 Aebischer, 6 Moro, 80 Fabbian; 56 Saelemaekers 77 Van Hooijdonk, 82 Urbanski. Pad: 23 Bagnolini, 28 Skorupski, 3 Posch, 8 Freuler, 9 Zirkzee, 11 Ndoye, 14 Bonifazi, 17 El Azzouzi, 19 Ferguson, 29 De Silvestri, 33 Calafiori. Edző: Thiago Motta.

Játékvezető: La Penna. Asszisztensek: Cecconi, Zingarelli. Negyedik játékvezető: Giua. VAR: Serra. VAR asszisztens: Mazzoleni.

Siker a Sasok otthonában

Az Inter 2-0-ra legyőzte a Laziót az Olimpicóban, ezzel tovább növelte előnyét a tabella élén: 16 játéknap után a Nerazzurri 41 ponttal áll, néggyel többel, mint a második helyen álló Juventus. Újabb kiváló teljesítményt nyújtottak Simone Inzaghi fiai, akik a korai szakaszban nyomás alá kerültek a Lazio által, ugyanakkor nagy lehetőségeket nem tudott kialakítani a hazai együttes. A remekelő Barella által vezérelt Nerazzurri a percek előrehaladtával egyre jobban belelendült a játékba, és a 40. percben meg is szerezte a vezetést: Lautaro lecsapott Marusic rossz visszapasszára, kicselezte Provedelt, majd két Lazio-védő nyomása alatt higgadtan a hálóba helyezte a labdát, s ezzel 1-0-val mehettek szünetre a csapatok. Ez volt a 15. bajnoki gólja ebben a szezonban, és a 29., amit a Serie A-ban szerzett 2023-ban.

A második félidőt a Lazio erősen szerette volna kezdeni, de a Nerazzurri hátsó alakzata állta a sarat. A végén Sommer ismét megőrizhette a makulátlan mérlegét, amely 16 Serie A-s fellépésén a tizenegyedik volt. A második gól a második félidő közepén érkezett: Barella vezetett egy kontrát, és próbálta megjátszani Lautarót, de végül Thuramhoz passzolt, aki bal lábbal a hosszú alsó sarokba lőtt. A rengeteg csere sem változtatott a mérkőzés menetén, az Inter jól irányította a játékot, és közel állt ahhoz, hogy Mkhitaryan, majd Frattesi révén egy harmadikat is hozzátegyen a gólokhoz. A Lazio tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, miután Lazzari a mérkőzés végén piros lapot kapott sportszerűtlenségért.

Gólszerzők: 40′ Lautaro (I), 66′ Thuram (I)

LAZIO (4-3-3): 94 Provedel; 29 Lazzari, 15 Casale, 34 Gila, 77 Marusic; 8 Guendouzi, 65 Rovella (32 Cataldi 75′), 6 Kamada (10 Luis Alberto 65′); 7 F. Anderson (19 Castellanos 80′), 17 Immobile, 20 Zaccagni (9 Pedro 75′). Pad: 33 Sepe, 35 Mandas, 3 Pellegrini, 4 Patric, 5 Vecino, 23 Hysaj, 26 Basic, 46 Ruggeri. Edző: Maurizio Sarri.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 31 Bisseck, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian, 23 Barella (16 Frattesi 70′), 20 Çalhanoglu (21 Asllani 89′), 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 70′); 9 Thuram (8 Arnautovic 78′), 10 Lautaro (14 Klaassen 89′). Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 28 Pavard, 42 Agoume, 44 Stabile. Edző: Simone Inzaghi.

Sárgalap: Thuram (I), Barella (I), Casale (L) Kiállítva: Lazzari (L) sportszerűtlenség miatt (87′) Hosszabbítás: 4′ – 6′

Játékvezető: Maresca. Asszisztensek: Passeri-Garzelli. Negyedik játékvezető: Rapuano. VAR: Di Paolo. VAR asszisztens: Gariglio.

Vendégeskedés a fővárosban

Az Inter és a Lazio ma esti mérkőzése lesz a 161. ilyen párosítás a Serie A-ban. 67 Nerazzurri-győzelem, 54 döntetlen és 39 Biancocelesti-siker a mérleg. Általában gólgazdag meccseket játszik a két csapat, a legutóbbi hét egymás ellen vívott párharc mindegyikén betalált mindkét együttes.

A Nerazzurri védekező masszivitását tükrözi a következő statisztika az első 15 bajnoki mérkőzésen: az európai öt topligában ebben a szezonban egyetlen csapatnak sem sikerült több “clean-sheet”-et összehoznia, mint az Internek.

Yann Sommer lett ráadásul az első kapus a három pontos érában, azaz az 1994/95-ös szezon óta, aki az első 15 Serie A-mérkőzéséből legalább 10-et kapott gól nélkül hozott le. A svájci hálóőr ezenfelül a mai napon ünnepli a 35. születésnapját is, tökéletes ajándék lenne egy újabb kapott gól nélküli mérkőzés.

Megállíthatatlan gólgép: Lautaro Martínez 2023-ban 28 gólt szerzett a bajnokságban, és az Inter történetében mindössze három játékos szerzett ennél több gólt a Serie A-ban egyetlen naptári évben: Giuseppe Meazza, Antonio Valentin Angelillo és Nyers István.

A Nerazzurri csapatkapitánya egy góllal egy másik egyéni rekordját is beállítaná: a Serie A egyetlen szezonjában szerzett idegenbeli gólok számát, hiszen 2021/22-ben és 2022/23-ban is kilencet szerzett.
A Biancocelesti elleni legutóbbi hat mérkőzésen az argentin öt gólt szerzett.

A legutobbi, Udinese elleni meccsen Marcus Thuram is felkerült egy toplistára: az öt topliga idei szezonjában egyike lett azoknak a játékosoknak, akik több mint 5 gólt és 5 gólpasszt is szereztek, így nevét egy lapon említhetjük Mohamed Salah, Leroy Sané, Ollie Watkins és Victor Boniface nevével.

Hakan Çalhanoglu és Alessandro Bastoni számára is mindenképp különleges a Lazio elleni meccs. A török karmester 4 asszisztot osztott ki a Biancocelesti ellen a Serie A-ban, egy csapat ellen sem sikerült többször kiszolgálnia társait.

Bastoni pedig négy A ligás góljából az utolsót épp a Sasok ellen szerezte, 2022 január 9.-én, ahol egyébként egy gólpasszt is adott Skriniarnak. Ez az egyetlen mérkőzése az olasz védőnek, ahol be is talált, illetve elő is tudott készíteni.

A mérkőzést a Sport 2 fogja adni, 20:45-től! Forza Inter!

Nem volt rés a Sociedad pajzsán

Az Inter nem tudta legyőzni a Real Sociedadot, így a második helyen végzett a Bajnokok Ligája D csoportjában. A San Siróban játszott rendkívül küzdelmes és nehéz mérkőzést követően a 0-0-ás döntetlennel mindkét fél tizenkét ponttal áll, ám a spanyolok jobb gólkülönbséggel rendelkeznek.

A Nerazzurri csoportkörös útja ugyanúgy ért véget, ahogyan kezdődött: döntetlennel a Real Sociedad ellen. Ezúttal gólnélküli lett a vége, először ebben a szezonban az Inter nem szerzett gólt. Ez az eredmény kissé keserű szájízt hagyott maga után, hiszen Inzaghi legényei csupán a D csoport második helyezettjeként jutnak tovább a kieséses szakaszba.

Lehetséges ellenfelek

Az Inter az alábbi csapatokkal találkozhat, melyek mindegyike megnyerte a csoportját:

  • Bayern München
  • Arsenal
  • Real Madrid
  • Manchester City
  • Atletico Madrid
  • Barcelona
  • Borussia Dortmund

INTER 0-0 REAL SOCIEDAD

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 15 Acerbi, 30 Carlos Augusto; 7 Cuadrado, 16 Frattesi, 20 Calhanoglu (21 Asllani 82′), 22 Mkhitaryan (23 Barella 65′), 32 Dimarco (95 Bastoni 77′); 9 Thuram ( 8 Arnautovic 65′), 70 Sanchez (10 Lautaro 65′) Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 14 Klaassen, 31 Bisseck, 44 Stabile. Edző: Simone Inzaghi.

REAL SOCIEDAD (4-3-3): 1 Remiro; 18 Traoré, 5 Zubeldia (6 Elustondo 77′), 24 Le Normand, 3 Aihen Munoz (17 Tierney 87′); 8 Merino, 4 Zubimendi, 12 Zakharyan (28 Magunazelaia 77′); 10 Oyarzabal, 19 Sadiq (22 Turrientes 61′), 14 Kubo (9 Carlos Fernandez 87′). Pad: 32 Marrero, 2 Odriozola, 16 Olasagasti, 20 Pacheco, 21 André Silva, 26 G. De Zarate, 39 Dadie. Edző: Imanol Alguacil. 

Sárgalap: Zubeldia (RS), Zakharyan (RS), Kubo (RS), Lautaro (I), Elustondo (RS) Hosszabbítás: 1′

Referee: Scharer (Svájc) Asszisztensek: Erni-Zogaj (Svájc) Negyedik játékvezető: Tschudi (Svájc) VAR: San (Switzerland) VAR asszisztens: Millot (Francia).