Szombati ebédre vendégünk a Verona

Újszerű időpontban, szombaton 12:30-kor láthatjuk az új évben először kedvenc csapatunkat, egy papíron vállalható mérkőzésen. Szükség is lenne a győzelemre, hiszen így egészen biztos, hogy a tabella élén maradunk az őszi szezon végén. 

Aktuális forma

Némi fáradtság jelei mutatkoznak a csapaton mostanában, és bár nincs nagy baj, a tény mégis az, hogy az elmúlt 5 meccs két győzelem (Lazio és Lecce ellen) mellett hozott egy csúnya kupavereséget a Bologna ellen, illetve kétszer döntetlenre futotta csupán ( Real Sociedad illetve Genoa). Vagyis vegyesre sikeredett az évzárás, ráadásul Lautaro és Dimarco is sérüléssel küzd. 

Az ellenfél 

A szombati vendégek elég visszafogott idényt futnak, finoman szólva is. 14 megszerzett ponttal a 17. helyen állnak, és olyan vékony hajszál választja el őket a kieső pozícióktól, hogy egy forduló alatt akár a legutolsó helyre is visszaeshetnek. Még durvább adat, hogy az elmúlt 17 pályára lépés mindössze egyetlen egy győzelmet hozott a Veronának, tehát a gyenge forma kifejezés még hízelgő is számukra. 

A csapat legjobb gólvágói Ngonge illetve Duric, 5 és 4 találattal. 

Közös múlt 

Az eddigi egymás elleni mérleg abszolút felénk billen, és igencsak imponáló milánói szempontból. 25 meccsen 21 Inter győzelem és 4 döntetlen mellett 0 veronai siker született, 59-17 gólaránnyal. Legutóbb májusban találkoztak egymással a felek, az akkori eredményt most is elfogadnánk: 0-6 lett akkor a Nerazzurri javára. 

Miközben várjuk az idei első meccset, ejtsünk pár szót az elmúlt napok híreiről!

Egyrészt történtek szerződéshosszabbítások. Dimarco 2027-ig, Darmian 2025-ig, Mkhitaryan pedig 2026-ig kötelezte el magát Milánó szebbik felén. 

Másrészt pénteken hivatalossá vált, hogy a Serie A első kanadai igazolása az Internél történik meg- Tajon Buchanan a 17-es mezt ölti majd magára, reméljük minél előbb. 

Szombaton találkozunk a Sport 2-n, 12:30-kor. Forza Nerazzurri!

Összeállítások

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 10 Lautaro.
Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 8 Arnautovic, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 31 Bisseck, 32 Dimarco, 36 Darmian, 70 Sanchez.
Edző: Simone Inzaghi.

HELLAS VERONA (4-2-3-1): 1 Montipò; 38 Tchatchoua, 42 Coppola, 23 Magnani, 3 Doig; 33 Duda, 31 Suslov; 26 Ngonge, 90 Folorunsho,77 Mboula; 11 Djuric.
Pad: 22 Berardi, 34 Perilli, 2 Amione, 5 Faraoni, 8 Lazovic, 9 Henry, 13 Cruz, 17 Kallon, 18 Hongla, 25 Serdar, 32 Cabal, 37 Charlys, 99 Bonazzoli.
Edző: Marco Baroni.

Játékvezető: Fabbri. Asszisztensek: L. Rossi, Cipressa. Negyedik játékvezető: Gualtieri. VAR: Nasca. VAR asszisztens: Di Vuolo.

Start a Conversation