Az elmúlt hetek egyértelmű előrelépést jelentettek az Inter háza táján, a legutóbbi 5 tétmeccsen mindig győztesen hagyhatta el a pályát Chivu csapata, sikerült jó kezdést adni a BL szezonnak, és a tabellán is haladunk a dobogó felé. Tegyük azért hozzá, ezeket az eredményeket nem nagycsapatok ellen kellett bemutatni, főleg nem a bajnokságban… Most viszont eljött a vizsga ideje, idegenben, a Roma ellen. Ha sikerül folytatni a győzelmi szériát, akkor már egész komolyan jelenthetjük: jó úton a Chivu projekt!
Csendesen menetelő Roma
A fővárosiak eddigi teljesítménye abszolút eredményesként jellemezhető- ugyan nincsenek gólzáporos meccsek, Gasperini mester munkája 15 pontot hozott eddig a konyhára, amivel holtversenyben vezetik a bajnokságot. A lőlap pedig mutatja a csapat erősségét és gyengeségét egyaránt: a tabellán nincs még egy csapat, mely kevesebb gólt kapott a Rómánál, a támadójáték viszont finoman szólva sem zajos siker. Mindössze 7 szerzett góllal “dicsekedhet” az együttes, és egyedül Soulé tudott eddig meggyőző csatárteljesítményt az asztalra tenni.
Persze mondhatnánk, mindez teljesen mindegy, amíg hármasával jönnek a pontok, de majd most kiderül, egy rangadón mindez mennyit is ér. Igen, az esti találkozó a hazaiak számára is valódi vizsga lesz.
Lendületben az Inter
A kezdeti döcögés után stabilizálódott a mérleg, összekapta magát a társaság, és pofás játékkal, magabiztosan gyűri maga alá az ellenfeleket. Akanji érkezése jót tett a védekezésnek, Dimarco újra lendületbe jött, Barella pedig ismét sziporkázik a pályán. A támadósor pedig egy hatalmas fejlődésen ment keresztül, talán itt a leginkább látványos a változás: egyrést Lauti és a most éppen sérült Thuram is remek formában vannak, másrészt viszont valódi, minőségi cseréket kaptak- ez pedig nagy hiánya volt a keretnek. Bonny és Pio is bizonyított az elmúlt hetekben, az ő segítségük pedig aranyat érhet a jövőben, akár már a Roma ellen is.
Közelmúlt
Jó előérzetünk lehet, az elmúlt négy római vendégség ugyanis győzelmet jelentett az Inter számára, jó lenne megtartani ezt a szép szokást továbbra is. Egészen 2016-ig kell visszalapozni a naptárban, hogy hazai sikert lássunk az eredményjelzőn, amikor is egy bizonyos Edin Dzeko szerezte a Roma első gólját. Azóta mennyi minden változott..
Kezdés 20:45-kor, az Arena4-en
Forza Nerazzurri!
