Bonny góljával elhozta a 3 pontot Rómából a Nerazzurri!
Nagyon nehéz mérkőzés volt, két remek formában lévő csapattól. Az első félidőben korán megszerezte a vezetést az Inter, Barella remek ütemben ugratta ki Bonnyt, aki meglőtte szezonbeli 3. gólját. Ezután számos lehetőséget tudtak kialakítani Lautaroék, de nem jött össze a második találat.
A második félidőben feljavultak a hazaiak: az 55. perctől nagy nyomás alá tudták helyezni az Inter védelmét, és volt hogy Sommernek kellett bravúrt bemutatnia, Dybala például közelről, és szabadrúgásból is veszélyeztetett. Próbált ugyan ellentámadásokat vezetni a Nerazzurri, de ezeket többnyire hatástalanította a római védelem, és a vége felé már csak az eredmény megtartása volt a legfőbb cél. Acerbi, Akanji és Bastoni azonban nem hibáztak, és ezzel elképesztően fontos 3 pontot hozott el a fővárosból Chivu csapata. Ezzel átmenetileg a tabella élére ugrott az Inter, és a Milan-Fiorentina kimenetelétől függően akár ott is maradhat.
Kedden Brüsszelbe látogat a csapat, hogy megmérkőzzön a Royale Union SG csapatával, majd szombaton ismét rangadó vár a Nerazzurrira, mégpedig Nápolyban.
