Simának tűnő hazai, legalábbis a papírforma szerint annak kellene lennie. Azonban tudjuk, hogy mindig ezek a mérkőzések tudják hozni a legnagyobb meglepetéseket, így a Veneziát sem szabad alábecsülni: ők bizony pontot szeretnének hazavinni Milánóból. Az Inter viszont nagy lépést tehet az éllovas Napoli felé egy esetleges győzelemmel.
Hazai statisztikák
A ma esti, Meazzában megrendezésre kerülő összecsapás lesz a 27. a két csapat között a Serie A-ban: az előző 14 találkozót a Nerazzurri nyerte (emellett pedig 6 döntetlen, 6 vereség a statisztika).
Az Inter a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában lejátszott utolsó nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, a Serie A-ban pedig az utolsó ötből négyet. A Nerazzurri 21 pontot szerzett eddig, és 24 lőtt góllal a második legjobb támadósorral rendelkezik a bajnokságban (13 kapott gól mellett).
Az ellenfél…
A Venezia az első tíz mérkőzésén nyolc pontot szerzett a Serie A idei szezonjában, ami az elmúlt öt bajnoki szezonhoz képest a legjobb kezdésnek felel meg (nyolc pont a 2021/22-es szezonban, amely a kieséssel végződött). A velenceiek tíz gólja a Serie A idei szezonjában a csapat eddigi legjobb sorozatát jelenti a bajnokságban, amire 1962/63 óta nem volt példa (16), míg a 18 kapott gól a legrosszabb védekezési mutatójukat jelenti 1966/67 óta (20).
A mérkőzés 20:45-től a Net4+ műsorán látható.
Forza Inter!!!