Lautaro százados, négy gól Leccében

Az Inter fölényes játékkal 4-0-ra verte a Lecce csapatát a Via del Mare stadionban, és továbbra is a tabella élén áll. Inzaghi csapata, amely ismét hibátlanul hozta le a meccset, továbbra is hihetetlen statisztikákat szállít a 2024-es szezonban. A mérkőzést nem lehetett félvárról venni, különösen azért nem, mert a Lecce – az eredményentől eltekintve – karakteresen játszott, és mind a második félidő elején, mind pedig a Nerazzurri 3-0-s vezetése után is próbált lehetőségeket kialakítani.

Lautaro Martinez ezúttal is a figyelem középpontjába került. A 15. percben Asllani asszisztjából szerzett találata volt a 100. gólja a Serie A-ban. Ez egy fontos gól volt, amely enyhítette a Lecce kezdeti nyomását, és lehetővé tette a Nerazzurri számára, hogy az első félidő végén előnnyel menjen az öltözőbe. Az 54. percben, egy szép, egészen hátulról indított támadás után Inzaghi csapata megduplázta előnyét, amikor Sanchez centerezett Frattesinek, és az olasz nem hibázott. Két perccel később Frattesi gólszerzőből asszisztálóvá vált, amikor Lautarót ugratta ki, az Inter harmadik gólja előtt. A csapatkapitánynak csak ebben a szezonban már 22 bajnoki gólja van 23 mérkőzésen.

Még bőven volt idő egy újabbra: Tíz perccel később Dimarco szögletét követően De Vrij emelkedett a legmagasabbra, és egy remek fejessel 4-0-ra alakította az állást. Inzaghinak ilyen állás mellett lehetősége volt pihentetni: Asllani, Lautaro és Mkhitaryan helyet Barella, Arnautovic és Klaasen érkezett a pályára, majd az utolsó negyedórára Buchanan váltotta Dimarcót, Frattesi helyére pedig Ebenezer Akinsanmiro állt be. A 19 éves nigériai középpályás ezzel egy győztes meccsen debütálhatott az Inter első csapatában.

Start a Conversation