Feltámadás után döntetlen Lisszabonban 

Igazán fordulatos meccset láthattunk szerda este, ám az első meglepetést már maga a kezdő 11 okozta. A legtöbben számítottunk arra, hogy lesz egy kis rotáció Inzaghi csapatában, mégiscsak megvan a továbbjutás… De ami történt, az nem egy “kis” rotáció volt! 

Acerbi, de Vrij és Darmian játéka megszokott, de a másik nyolc játékos rendre a kispadon kapott eddig helyet. Emilio Audero nevével még ismerkedni kell, először játszott az Inter mezében, mellette pedig Bisseck, Carlos Augusto, Klaassen, Frattesi, Asllani, Sánchez és Arnautovic várta a kezdő sípszót. 

Szokatlan kezdő, izgatottan vártuk, mit alkotnak majd a tartalékosok. 

Primo Tempo

Röviden szólva, KO volt számunkra az első negyvenöt perc. Joao Mario háromszor is betalált, kezdve már az ötödik percben a triplázást. Mindhárom gólban vastagon benne volt a védelem határozatlansága, érezhető volt az összeszokottság hiánya. 

Persze nem lepődünk meg ezen, nagyon új lehetett ez a felállás, mindenesetre a fiúk igyekeztek azért. Arnautovic remekül került például helyzetbe Frattesi kiugratása után, ám a kapus hárított. 

A hazaiak pedig örültek, hogy végre talán győzelmet szerezhetnek a csoportkörben. 

Secondo Tempo

Más szellemben érkezett meg a kék-fekete csapat a szünet után, és szinte egyből jött egy Carlos Augusto próbálkozás: a brazil éles szögből tette próbára Trubin kapust, aki védett is. Pár perc múlva Arnautovic pedig már a hálóba juttatta a labdát, és bár elsőre lesnek tűnt a helyzet, videózás után megadták az osztrák első interes gólját. Gratulálunk ! 

És ez nemcsak egy véletlen találat volt, valóban feltámadt a Nerazzurri. 7 perc múlva Acerbi remek passzából szerzett gólt Frattesi, talán az egész meccs legszebb mozzanata volt a két olasz válogatott közreműködése. 

Innentől pedig már felcsillant a remény, hogy pontot hozzunk el Lisszabonból, és ezen felbátorodva érkeztek a “nagyok” csereként: Cuadrado, Barella és Thuram is bekerült a játékba. A francia támadó meg is tette, amit kellett, nemsokára kiharcolt egy büntetőt, ezt pedig Sánchez higgadtan értékesítette. 3-3! 

Még a slusszpoén is benne volt a végén a meccsben, Dimarco remek passzából Barella a felső léc csücskét találta el…. Kár érte, nagy játék volt! 

Végülis az eredmény már nem változott, maradt a pont osztozkodás. 

Több szempontból is elégedettek lehetünk :

  • a sírból hoztuk vissza a meccset
  • veretlenek vagyunk továbbra is a csoportban 
  • több játékos előlépett a homályból, és megmutatta, mire képes 
  • kulcsfontosságú emberek pihenten várhatják a Napoli elleni rangadót

És a lényeg – mivel a Sociedad is döntetlent játszott, a csoportelsőség a Meazzában dől majd el, hazai környezetben! 

Értékelés 

Audero – túl van a tűzkeresztségen, és nem is védett rosszul. Mindhárom gólnál kiszolgáltatott helyzetben volt, nem rajta múlott. Simán megvan a remény, hogy lett egy jó B opció a kapuba. 

Acerbi – fantasztikus az öreg, megint az egyik legjobb volt a pályán. Profi megoldás volt a gólpassza. 

de Vrij – tőle meglepően gyenge védekezést láttunk, nem tudott igazi vezér lenni hátul.

Bisseck – felemás teljesítmény, az egyik gólban ő volt a leginkább ludas, ugyanakkor volt hatalmas utolsó emberes szerelése is. Nagy reménység, várom a következő lehetőségét. 

Darmian – nem állt a helyzet magaslatán, mindhárom gólnál csak nézője volt az eseményeknek. 

Frattesi – csodás gólt szerzett, nagyon intelligens játék jellemző rá, Barella pótlására tökéletes megoldás. 

Asllani – számomra továbbra is halvány, erőtlen a produktuma, pedig tudjuk, hogy több van benne ennél… 

Klassen – beleszürkült a mérkőzésbe, nagyon kellene a fejlődés tőle, és egy kis kreativitás. 

Augusto – egészen sokat tett bele a támadásokba, veszélyes lövésig is eljutott, jó lesz a bal szélén, és biztosan jön majd az első gólja is idővel 

Sánchez – már a második BL gólja, nem remegett meg a lába a büntetőnél. 

Arnautovic – egészen jól állt neki a kezdő csatár szerep, látszott a tapasztalata, persze az is, hogy már nem tizenéves. Nagyon fontos volt, hogy bevitte az első találatot. 

Inzaghi – végülis azt kell mondani, bejött a vad ötlete- pontot szerzett a B csapata, helyenként egész jól működött a felállás. A cserék jókor jöttek, felpörgették a játékot, nem a mesteren múlott, hogy nem lett 3-4 a vége. 

Következő BL fellépés két hét múlva, hazai pályán, ahol cél a csoport első helye! 

Forza Nerazzurri!

Start a Conversation