Vasárnap délután, 15:00-kor az Inter két idegenbeli mérkőzés után újra hazai terepen lép pályára. A 33. fordulóba érkezve Antonio Conte együttesének előnye a tabella élén még mindig 10 pont, és ezt szeretnék is ma fenntartani.
Az előző két meccsen egyaránt döntetlent sikerült csak játszania a Nerazzurrinak, így nem tudták maradéktalanul kihasználni a riválisok botlásait. Szerencsére még így is viszonylag nagy, 10 pontos előnnyel készülnek a hátralévő meccsekre. A maival együtt 6 forduló van még hátra, és 3 győzelem már elegendő lehet a 19. Scudettohoz. Conte csapata két rangadót fog még játszani, otthon a Roma ellen, és Torinóban a Juve ellen, rajtuk kívül a többi ellenfél közül is a Sampdoria van a “legelőkelőbb”, 9. helyen. A könnyűnek ígérkező meccseken annyi pontot illene hozni, amennyit csak lehet, hogy ne kelljen izgulni a végére.
A mai mérkőzés a 60. lesz a két csapat között, a Hellas összesen négyszer tudott győzni, míg 21-szer egy pontot szerzett. A további 34 meccs mindegyike Inter diadallal zárult. Az előző 19 meccsen nem tudott győzni a Verona a Nerazzurri ellen a Serie A-ban, a legutóbbi 3 pontjukat 1992 februárjában szerezték. Azóta az Inter legalább 2 gólt szerzett 18-ból 17 meccsen, összesen 43-szor megzörgetve a Verona kapuját. Ha ma ismét győznek a hazaiak, abszolút klubrekordot állíthatnak be, mégpedig a vereség nélküli hazai meccsek rekordját egy másik Serie A csapat ellen (eddig a Palermo elleni meccsek voltak a rekorderek, összesen 29 alkalommal nem kapott ki ellenük az Inter)
Ahogy írtuk, az elmúlt két meccsen is döntetlent játszott az Inter. Conte alatt egyszer fordult csak elő, hogy 3 meccset követően se tudott nyerni a csapat, ez pedig 2020 januárjában volt. Az előző 12 hazai meccsét megnyerte a Nerazzurri, a rekord itt egy 13 meccses győzelmi sorozat, ami 2011-ben történt. Minden esély megvan rá, hogy idén ez a rekord megdől. Érdekesség még, hogy a két legjobban teljesítő szélső védő pályára léphet ma, és mindketten az Inter kötelékébe tartoznak. Dimarco kölcsönben szerepel a Hellasnál, és van 4 gólja, valamint 3 gólpassza, a mi oldalunkon pedig Hakimi szerepel, 6 góllal és 5 assziszttal.
Kezdők hamarosan.
A mérkőzést a Digi Sport 2 adja, 15:00-tól. Forza Inter!!!!!!