Az utolsó előtti lépések…

Ma óriási lépést tehet Conte csapata a hőn áhított bajnoki cím felé: a sereghajtó Crotone látja vendégül a Nerazzurrit, és akár szerencsés esetben a forduló végén bajnokot is hírdethetnek Olaszországban (igaz, ehhez kell az Atalanta botlása is).

Az előző fordulóban egy kínkeserves, de annál fontosabb 1-0-ás győzelemmel 79-re nővelte pontjainak számát az Inter. A jelenleg 2. helyen álló bergamóiaknak ennél 11-el kevesebb van, tehát ha az Inter ma győz, az Atalanta pedig nem, akkor a hátralévő 4 fordulóra 13 pontos előnye lenne a milánóiaknak, ami természetesen behozhatatlan előny.

Viszont visszatérve a mai mérkőzésre, amit még meg kell nyernie a csapatnak: ez lesz 6. összecsapása a csapatoknak, 3 Inter győzelem, 1 döntetlen és 1 Crotone diadal az állás eddig. A legelső meccs a két klub között nem is volt olyan rég, hiszen 2016-ban látogatott először a Crotone a Meazzába, majd 3-0-ás vereséggel távozott. Viszont a visszavágón megtréfálták Pioli csapatát, és 2-1-re győztek. A következő szezonban Perisic és Skriniar góljaival 2-0-ra nyertünk idegenben, majd Milánóban 1-1-es döntetlenre hozta a meccset a Crotone.

Conte ma változtat, Sensi és Darmian is bekerült a kezdőbe, viszont a többiek a “gálakezdő” részei. Ennél erősebb csapatot nehezen tudna kiküldeni a mister. Hazai oldalon a veterán Cosmi ül a padon, a kezdőben pedig ott van Cordaz, aki számos olasz csapat kapuját védte már, illetve Simy próbál túljárni védőink eszén, aki egészen kimagaslót nyújt ebben a szezonban: 19 gólnál jár a 28 éves nigériai támadó.

18:00, DIGI SPORT 1! FORZA INTER!!!

CROTONE (3-5-2): 1 Cordaz; 6 Magallan, 5 Golemic, 26 Djidji; 17 Molina, 30 Messias, 8 Cigarini, 10 Benali, 69 Reca; 7 Ounas, 25 Simy.
Pad: 16 Festa, 22 Crespi, 3 Cuomo, 20 Rojas, 21 Zanellato, 32 Pereira, 33 Rispoli, 34 Marrone, 44 Petriccione, 77 Vulic, 95 Eduardo, 97 Riviere.
Edző: Serse Cosmi. 

INTER (3-5-2): 1 Handanovic; 37 Skriniar, 6 de Vrij, 95 Bastoni; 2 Hakimi, 23 Barella, 77 Brozovic, 12 Sensi, 36 Darmian; 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 27 Padelli, 97 Radu, 5 Gagliardini, 7 Sanchez, 8 Vecino, 13 Ranocchia, 14 Perisic, 15 Young, 24 Eriksen, 33 D’Ambrosio, 99 Pinamonti.
Edző: Antonio Conte.

Eltiltott: –
Veszélyben: Cuomo, Eduardo Henrique, Golemic, Rispoli (C); Darmian, Lukaku, Young (I)

Start a Conversation