2021 első megmérettetése

Boldog Új Évet kívánunk minden Interistának! Csapatunk kezdi meg először az idei év Serie A küzdelmeit, mégpedig egy hazai, Crotone elleni mérkőzéssel. Conte folytatni akarja a győzelmi sorozatot, és erre jelenleg minden adott, lássuk, hogy a pályán hogy fog teljesíteni a csapat.

A tabella második helyezettje fog megmérkőzni alulról a másodikkal, a Crotone ugyanis 14 forduló után csupán a 19. helyen tanyázik, összesen 9 megszerzett ponttal. Két győzelmük van, ebből mindkettőt az elmúlt 4 forduló alatt gyűjtötték, a Parma és a Spezia csapatai ellen. Emellett 3 döntetlen, és 9 vereség a mérlegük. Csupán négy korábbi alkalommal találkoztak az Interrel, és egyszer sikerült győzniük is, egyszer pedig kiharcolni egy X-et. Az első találkozó 2016 novemberében volt, a Meazzában, ahol 3-0-ra győzött a Nerazzurri, viszont ugyan ebben a szezonban vissza is tudott vágni a Crotone, otthon 2-1-re győzve. Az ezt követő szezonban idegenben győzött az Inter, 2-0-ra, Milánóban pedig 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok.

Fun fact: Alex Cordaz, aki jelenleg a Crotone kapusa és csapatkapitánya, az Inter ifjúsági kötelékéhez tartozott 1999 és 2002 között. Egyetlen egy felnőtt mérkőzést tudhat maga mögött fekete-kékben, mégpedig 2004 február 4.-én egy Coppa Italia meccsre állt be, mindössze 18 percre. Történt ugyanis, hogy aznap, a Juventus ellen játszott Torinóban a csapat, és Francesco Toldót kiállította a játékvezető. Ez volt az elődöntő első odavágója, és Cordaz Recobát váltotta, majd sajnálatos módon kapott is egy gólt. Az összecsapás 2-2-re végződött, Adriano és Di Vaio dupláival. A veterán kapus egyébként 2015 óta viseli a Crotone mezét.

Az Inter egy 7 meccses győzelmi sorozatot tud maga mögött a ligában, és 8-ra változtatná ezt a számot Conte csapata, tapadva szorosan a Milanra, akik ma a Beneventoval játszanak.

Egy nagyon kemény meccsre számítok, de a ligában minden egyes meccs ilyen. Olyan csapatot fogadunk, akiknek a Parma elleni győzelem után biztos óriási az önbizalmuk, és bizony akár meg is lephetnek minket, hiszen az ünnepek után sose tudhatod biztosan, ki milyen formában van. De folytatnunk kell a győzelmi sorozatunkat.

Nyilatkozta Antonio Conte a meccs előtti sajtótájékoztatón

Az edzőt kérdezték a Cagliariba kölcsönben távozó Nainggolanról is, és a mellőzés okairól is, de kitért a válasz elől, majd a csapatról is kapott kérdéseket.

Kívánom hogy Radjának jól sikerüljön a szezon második fele, rendkívül tisztelem őt. Visszatérve a mérkőzésre, a csapatom több variációban is tud játszani, ahogy korábban is láthatták. Eltelt másfél év, és láthatjuk a különböző játékstílusainkat. Ezalatt egy nagyon szilárd alapot sikerült felépítenünk ami az összes játékosom számára ismert és egyértelmű.

Conte a szokásos (legstabilabb) védőhármast, Hakimit és Youngot szélen, középen pedig a jól-ismert Vidal-Brozovic-Barella triót veti be, elől Lukakuval és Lautaroval rohamozva. A mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti, 12:30-tól! Forza Inter!!!

INTER (3-5-2): 1 Handanovic; 37 Skriniar, 6 de Vrij, 95 Bastoni; 2 Hakimi, 23 Barella, 77 Brozovic, 22 Vidal, 15 Young; 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 27 Padelli, 97 Radu, 5 Gagliardini, 7 Sanchez, 11 Kolarov, 12 Sensi, 13 Ranocchia, 14 Perisic, 24 Eriksen, 33 D’Ambrosio, 36 Darmian.
Edző: Antonio Conte.

CROTONE (3-4-1-2): 1 Cordaz; 5 Golemic, 34 Marrone, 13 Luperto; 32 Pereira, 17 Molina, 21 Zanellato, 69 Reca; 30 Messias; 95 Eduardo, 97 Riviere.
Pad: 16 Festa, 3 Cuomo, 6 Magallan, 11 Dragus, 14 Crociata, 20 Rojas, 25 Simi, 26 Djidji, 28 Siligardi, 33 Rispoli, 44 Petriccione, 77 Vulic.
Edző: Giovanni Stroppa.

Játékvezető: Aureliano.
Asszisztensek: Cecconi, Zingarelli.
Negyedik játékvezető: Ayroldi.
VAR: Fabbri
VAR asszisztens: Ranghetti.

Start a Conversation