Ez vár az Interre a bajnokságban – itt a menetrend

Ma délben tartották az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság 2020/21-es szezonjának sorsolását, az Interre pedig erős kezdés vár. A bajnoki idény a szeptember 19-ei hétvégén rajtol, az utolsó fordulót pedig 2021. május 23-án rendezik. Két csapat, az Atalanta és az Inter – ellenfeleikkel együtt – egy hetes késéssel, tehát a szeptember 26-ai hétvégén kezdi az új idényt.

Hat hétközi fordulóra is sor kerül december 16-án, december 23-án, január 6-án, február 2-án, április 21-én, valamint május 12-én.

A válogatott meccsek meccsek miatti szünet az október 11-ei, a november 15-ei és a március 28-ai hétvégéket érinti.

A kései szezonrajt miatt ezúttal a karácsonyi szünet a szokásosnál rövidebb lesz, amely így december 24-től január 2-ig tart.

Az első komolyabb meccsre nem kell sokáig várakoznunk, hiszen a második, a harmadik és a negyedik játéknapon sorrendben a Fiorentina, a Lazio és a Milan lesz az ellenfelünk. Az egyre erősődő Atalanta ellen a 7. fordulóban lépünk pályára, a Napolit pedig a december 16-ai hétvégén fogadjuk. A 17. forduló újabb kőkemény meccsel kecsegtet a Roma ellen, a Serie A legpatinásabb rangadójára pedig a 18. fordulóban kerül sor, ekkor látogat a Juventus az Inter otthonába.

  1. forduló

2020.09.20.

Benevento-Inter

2. forduló

2020.09.27.

Inter-Fiorentina

3. forduló

2020.10.04.

Lazio-Inter

4. forduló

2020.10.18.

Inter-Milan 

5. forduló

2020.10.25.

Genoa-Inter 

6. forduló

2020.11.01.

Inter-Parma

7. forduló

2020.11.08.

Atalanta-Inter

8. forduló

2020.11.22.

Inter-Torino

9. forduló

2020.11.29.

Sassuolo-Inter

10. forduló

2020.12.06.

Inter-Bologna

11. forduló

2020.12.13.

Cagliari-Inter

12. forduló

2020.12.16.

Inter-Napoli

13. forduló

2020.12.20.

Inter-Spezia 

14. forduló

2020.12.23.

Verona-Inter

15. forduló

2021.01.03.

Inter-Crotone

16. forduló

2021.01.06.

Sampdoria-Inter 

17. forduló

2021.01.10.

Roma-Inter 

18. forduló

2021.01.17.

Inter-Juventus 

19. forduló

2021.01.24.

Udinese-Inter

Start a Conversation