Hatgólos győzelem

Az Inter mind a két fordulóban szerzett három gólt, ellenben a Brescia nem tudta bevenni Handanovic kapuját. Rég volt már ilyen arányú győzelem a Meazzában.

Júliusi mérkőzések… még mindig szokatlan, hogy ekkor, a nyári hőségben kell játszani. 1948-ban volt legutóbb, hogy Serie A fordulót rendeztek ebben a hónapban. Azonban a szerda esti akadályt így is rendkívül könnyedén vette Antonio Conte csapata: a sereghajtó Brescia nem jelentett gondot a Nerazzurrinak. Egy másik érdekes visszatekintés a mérkőzés kapcsán, hogy ezt megelőzően 2003-ban történt olyan, hogy 6 gólt 6 különböző játékos szerzett. Akkor a Reggina csapatát sikerült 6-0-ra legyőzni, a gólszerzők Cannavaro, Martins, Van der Meyde, Farinos, Cruz és Vieri voltak.

Ezúttal pedig Young, Sanchez, D’Ambrosio, Gagliardini, Eriksen és Candreva találtak be a kapuba. A mérkőzés elején még a vendégek előtt adódott hatalmas ziccer, Tonali kvázi gólpasszt adott Donnarummának, viszont a támadó fölé bombázott, pedig egy az egyben vihette volna Handanovicra. És talán ez volt első és az utolsó igazán veszélyes Brescia helyzet. Szinte a következő támadásból meg is született az első Inter gól: Sanchez robogott a jobbszélen, és pazarul adta be a túloldalon üresen érkező Youngnak, ő pedig kapásból lőtte a kapuba a labdát.

Sanchez a mérkőzés hátralévő részében is óriási szerepet játszott. A 20. percben kiugratta Mosest, akit a 16-oson belül sodort el egy Brescia védő, és a jogos 11-est Alexis gólra is váltotta. Kicsivel a szünet előtt, ő volt az aki ismét kipörgette a baloldalon érkező Youngnak a labdát, aki most nem lőtt, hanem beadott: D’Ambrosio bólintott a hálóba. 3-0-al vonultak az öltözőbe a felek, a mérkőzés eldőlt. A demoralizált vendégek nem tudtak veszélyesnek bizonyulni a második félidőben sem, esélyük sem volt az egyenlítésre, de még a szépítésre se nagyon. A védelem remekül állított meg mindennemű próbálkozást.

A második félidő elején Sanchez egy szabadrúgást tekert középre, ahol Gagliardini érkezett, mindenkit megelőzve. Már a negyediknél járt az Inter ezzel, és csak az volt a kérdés lesz-e több? Lett. Lukaku, Candreva és Eriksen, rotáció nevében frissen beállva próbálkozott még, szerettek volna felkerülni a góllövőlistára. Utóbbi kettőnek sikerült is. Candreva elsőre csak a felsőlécet zörgette meg, illetve Eriksennek is mellészált egy próbálkozása, de kicsivel később, egy Lukaku lövést követően a dán karmesternek sikerült bekotorni első Serie A gólját. A meccs utolsó perceiben pedig jobb oldalt remek kényszerítőt mutatott be Augumé, Eriksen és Candreva, az olasz végül lőtt, és a labda a hosszú alsó sarokban kötött ki. 6-0, a játékvezető pedig nem hosszabbított egy percet sem.

Reméljük ezt a remek játékot előbb utóbb sikerül nagyobb csapatok ellen is állandósítani. Conte már meg is kapott hozzá egy rendkívül tehetséges szélsőt Hakimi személyében, az átigazolási szezon nagy része pedig még hátra van. Igaz, ő nem léphet pályára az idényben, de jövőre nagy erőssége lehet a csapatnak. Az Inter legközelebb a Bolognát fogadja, bízzunk benne hogy hasonlóan alakul az a mérkőzés is.

Forza Inter!!!

INTER 6-0 BRESCIA

INTER (3-5-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 6 de Vrij (13 Ranocchia 46′), 95 Bastoni; 11 Moses (87 Candreva 68′), 23 Barella (32 Agoumé 59′), 20 Borja Valero, 5 Gagliardini (24 Eriksen 68′), 15 Young; 7 Sanchez, 10 Lautaro (9 Lukaku 68′).
Pad: 27 Padelli, 2 Godin, 18 Asamoah, 30 Esposito, 31 Pirola, 34 Biraghi, 77 Brozovic.
Edző: Antonio Conte.

BRESCIA (4-3-2-1): 1 Joronen; 2 Sabelli (19 Mangraviti 59′), 32 Papetti, 3 Mateju, 29 Semprini; 23 Skrabb (31 Bjarnason 46′), 4 Tonali, 27 Dessena (16 Ghezzi 82′); 8 Zmrhal (7 Spalek 59′), 18 Ayé; 9 Donnarumma (11 Torregrossa 46′).
Pad: 12 Andrenacci, 5 Gastaldello, 24 Viviani, 26 Martella.
Edző: Diego Lopez.

Gólszerzők: 5′ Young (I), 20′ Sanchez 11-es. (I), 45′ D’Ambrosio (I), 53′ Gagliardini (I), 83′ Eriksen (I), 87′ Candreva (I)
Sárgalapok: Mateju (B), de Vrij (I), Agoumé (I)
Hosszabbítás: 3′, -.

Játékvezető: Manganiello.
Asszisztensek: Santoro, Baccini.
Negyedik játékvezető: Abbattista.
VAR és VAR asszisztens: Mazzoleni, Di Iorio.

Start a Conversation