Romelu Lukaku hivatalosan is az Inter játékosa. A belga futballista a Manchester Unitedtől érkezett, és 2024 júniusáig írt alá.
“Az Inter volt az egyetlen csapat, amit akartam, mivel az Inter nem való mindenkinek (ez a klub szlogenje – szerk.) ! Itt vagyok, hogy segítsem visszavinni a Nerazzurrit a csúcsra!
Ezek voltak Lukaku első szavai a szerződés aláírása után.
Romelu mindössze hat éves volt, amikor megígérte édesanyjának, hogy focista lesz, és a fizetésével családját segíti majd. Már ekkor is csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy a legjobbak közé tartozzon. 1993 május 13-án született Antwerpenben, kölni szülők gyermekeként. Édesapja szintén focista volt, a Kongói Demokratikus Köztársaság címeres mezét is viselhette. A génjeiben volt a futball: 5 évesen csatlakozott a helyi Rupel Boom csapatához, majd a Liersehez szerdőzött. Itt lépett a hírnév útjára a korosztályos csapatok között, hiszen Lierben 68 mérkőzésen 121, ezt követően az Anderlechtben 93 meccsen 131 gólig jutott, mindezt 3 szezon leforgása alatt. Ezek a számok a felhívást jelentették számára az első csapatba, és még mindig csak 16 éves volt. Megnyerte a Belga bajnokságot és a Szuperkupát, ezek után pedig 2011-ben a Chelseabe szerződött.
Angliában vált igazán érett játékossá. Chelsea, West Bromwich Albion, majd az Everton. Utóbbiban teljesedett ki igazán 87-szer talált be 166 mérkőzés alatt. 2017-ben átigazolt a Manchester Unitedhez, ahol 42-szer volt eredményes és összesen 96-szor lépett pályára. Ő a 8. legeredményesebb külföldi gólszerző a Premier League-ben 113 góllal, és a legeredményesebb (és VB bronzérmes) a Belga válogatottban: 81 meccsen 48 gól.
A futball iránti szenvedélye mélyről fakad: kezdve ott, hogy az apjával osztoztak a csukákon, mert újat nem engedhettek meg maguknak. Kiskorában mindig a korát kérdezték, nem hitték el hogy ilyen fiatalon ennyire erős legyen egy gyerek. Minden meccsen játszani akart, és amennyit csak lehetett a TV-ben is látni akart. Mindig is tudta, hogy mi történik a pályán körülötte. Ez mind párosult az ambíciózusságával és elszántságával, így lett komplett játékos.
Sok sikert kívánunk az Interben Romelu!