Kategória: Szakmai stáb

Chivu: “Kötelességünk újra megtalálni az energiát és motivációt!”

LOS ANGELES – Egyre közeleg a FIFA klubvilágbajnokság kezdete, az új globális verseny, amelyen az Inter is részt vesz majd. A Nerazzurri első mérkőzését június 18-án, kedden 18 órakor (közép-európai idő szerint június 19-én, szerdán hajnali 3-kor) játssza a Monterrey ellen, a pasadenai Rose Bowl stadionban.

A mexikói csapat elleni találkozó lesz Cristian Chivu első mérkőzése az Inter élén. Ennek okán lássuk, mit mondott az új vezetőedző a bemutatkozó sajtótájékoztatóján, egyenesen a Los Angeles-i edzőtáborból.

Most már realizálta, hogy ön az Inter első csapatának edzője?
„Már korábban is edzősködtem az utánpótlásban. Ez a klub extra motivációt jelent, késztet, hogy valami különlegeset vigyél végbe, még az utánpótlás terén is. Nagy a felelősség, ugyanúgy, mint amikor játékosként idejöttem. Már 13 éve vagyok itt, egy rövid megszakítással ugyan, de mindig itt voltam.”

Maicon meglátogatta önt az edzésen, mások is felkeresték a triplázó csapatból?
„Beszélgettünk a régi időkről, remek társaság voltunk. Nagyon örültem Maicon látogatásának, ugyanúgy örültem minden üzenetnek is, amit kaptam. Jó érzéssel tölt el, hogy bíznak bennem és támogatnak.”

Mekkora bátorságra vall az Inter részéről, hogy önt választották?
„Visszatértünk a gyökereinkhez, az interizmushoz. Marotta elnök régóta itt van, pontosan tudja, mi kell ehhez. Nekem ez a szó mindig az eszemben volt: büszkeséget és hűséget jelent. Európa egyik legjobb csapata vagyunk, és ezt meg is kell mutatnunk a pályán. A fociban van, hogy nyersz, van, hogy veszítesz, de ha jó úton jársz, akkor a klub számára is könnyebb minden.”

Mennyire fontos a gyors és jó kezdés?
„A projekt egyszerre új és ismerős is. Folytatnunk kell azt, amit elkezdtünk, az Inter mentalitása ezt követeli meg. Az elmúlt években magasra került a léc, ott is kell tartanunk. Az önbizalom, a hit és a jó munka kulcsfontosságú, mind a klub, mind a csapat szempontjából.”

Hogyan készültök erre a versenyre?
„Tisztelnünk kell ezt a versenyt, 32 csapat érkezik szerte a világból, ez egyedülálló pillanat a globális futball számára. Minden csapat maximális elszántsággal érkezik. A szezon vége felé járunk, de mindent beleadunk majd.”

Mennyit segít, hogy régóta az Inter része?
„Mindent tudok az Interről, hosszú időt töltöttem együtt Inzaghival is, amikor az U19-eseket edzettem. Sok játékost ismerek, így nem gond, ha Cristiannek vagy Misternek szólítanak.”

Mi lesz Mkhitaryan sorsa Sucic érkezését is figyelembe véve?
„Az életkor nem számít, a technikai és emberi kvalitások a fontosak. Az, hogy mi van a személyi igazolványodon, a futballban nem számít. Motiváció kell, az életkor csak egy szám. Henrikh mindig bizonyít: játékával és profizmusával is. Mindig tele van energiával és motivációval, így nem gond ez számunkra. Mindig keményen kell dolgozni, hogy a legjobb formánkat mutassuk.”

Az első meccs a Monterrey ellen lesz. Hogyan készültök?
„Videón elemeztük őket, tudjuk, hogy edzőváltás történt náluk, így valószínűleg változtatni fognak. Támadó, vertikális futballt játszanak, és jó egyéni képességekkel rendelkező játékosaik vannak.”

Mesélne arról, hogyan került most az Interhez? Beszélt Inzaghival?
„Meglepetés volt: eredetileg a tervem az volt, hogy Parmában maradok. Azután hívott az Inter egy találkozóra. Federico Cherubinitől kértem engedélyt, hálából a Parmának. Tudjátok, mit jelent számomra az Inter: büszkeség és megtiszteltetés. Simone Inzaghival remek a kapcsolatom, korábban is felhívtam, hogy sok sikert kívánjak neki új arabiai kalandjához.”

Milyen állapotban van a csapat?
„Ne feledjük, milyen utat járt be a csapat: értékét nem lehet azon lemérni, hogy nem nyert trófeákat. Rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Egy edző és csapat feladata mindig a maximumot nyújtani, számomra nem kudarc az idény. Az Inter kiejtette a Bayernt és a Barcelonát is, néhány hete még Európa egyik legjobb csapatának számított. A kudarc nem létezik, mindig próbálkozni kell. Kudarc az, ha kifogásokat keresel. A játékosoknál nem láttam, hogy egymásra mutogatnának.”

Beszéltek már célokról?
„Még zajlik egy torna, a szezon nem ért véget. Magasra kell emelnünk az Inter nevét a világban. Valami fontosat szeretnénk itt elérni.”

A Serie A-ban tapasztalt kollégák ellen lép pályára. Motiválja ez önt?
„Fő célom, hogy ezeknek a csodálatos srácoknak visszaadjam az önbizalmát és önbecsülését. Gyorsan kell energiát gyűjtenünk ehhez a versenyhez, majd utána gondolunk a következő szezonra.”

Mit visz magával az Interből edzőként?
„Az itt töltött éveket: tiszteletet, tudást, karaktert, interizmust tanultam. Ez a mez, ez a csapat megszerettette velem magát, szívemben hordom az Intert. Majd ti eldöntitek, jó vagyok-e, de én mindent megteszek majd.”

Hogyan lehet újrakezdeni München után?
„Fáj egy elvesztett BL-döntő, 2010 előtt én is azon aggódtam, mi lesz, ha kikapunk. A fiúknak is elmondtam, hogy fontos utat jártak be. Újra meg kell találni az energiát és motivációt, és ismét megpróbálni. Ez a kötelességünk, ez a klub történelme. Tisztelnünk kell a címert és ezt a versenyt, valamint mindenkit, aki előttünk megemelte a mércét.”

Beszélt Mourinhóval?
„Telefonon beszéltünk.”

Mit gondol a Monterreyről?
„Tisztelem a mexikói focit, tudom, milyen sokat fektetnek bele, mindig nagy szurkolótáboruk van, emelik a hangulatot.”

Mit vár a klubvébétől?
„Ezek nemzetközi tornák, kiszámíthatatlanok. A rutinos csapatok bátran játszanak ellenünk.”

Tudná bemutatni stábját?
„Tapasztalt, erős erkölcsi értékű emberekből áll a stábom, biztos vagyok benne, hogy remek dolgokat érünk el együtt.”

  • Aleksandar Kolarov (másodedző)
  • Mario Cecchi és Angelo Palombo (segédedzők)
  • Stefano Rapetti és Maurizio Fanchini (erőnléti edzők)
  • Gianluca Spinelli és Paolo Orlandoni (kapusedzők)

Marotta: “Chivu egy “Made in Inter“ edző”

LOS ANGELES – Miközben az Inter a FIFA Klubvilágbajnokságon való bemutatkozására készült, szombaton sor került az új vezetőedző, Cristian Chivu hivatalos bemutatására. A sajtótájékoztató előtt Giuseppe Marotta, az Inter elnök-vezérigazgatója osztotta meg gondolatait az újságírókkal:

„Azért vagyunk itt Los Angelesben, hogy részt vegyünk ezen a rangos tornán. Az idény története is bizonyítja: az Inter ma a világ egyik legjobb csapata, Olaszországot képviseljük egy globális színtéren. A célunk egyértelmű: eredményesen szerepelni.

Tisztában vagyunk vele, milyen gyorsan változnak a dolgok a futballban. Egy olyan edzőnk volt, aki rengeteget jelentett nekünk, sokat adott a klubnak, és mi is sokat adtunk vissza neki. Négy év után lezárult a közös utunk Simone Inzaghival. Ilyen a futball. Jó viszonyban váltunk el, sok szép emléket őrzünk együtt – hálásak vagyunk neki.

Most pedig olyan személyt választottunk, aki méltó a klub örökségéhez. Ausilióval és Baccinnel együtt úgy láttuk, Cristian Chivu a megfelelő ember arra, hogy továbbvigye az Inter modelljét. Ez egy közös döntés volt a tulajdonosi körrel, akik végig támogattak bennünket. Nem pótlásról volt szó – a pletykák ellenére semmiféle zavar nem volt. Gyorsan döntöttünk, 24 órán belül. Már csak néhány adminisztratív lépést kellett lezárni. Köszönet illeti a Parmát, hogy lehetővé tették a megállapodás véglegesítését.

Cristian Chivu nem ismeretlen az Inter számára. Játékosként is kiváló volt – eredményei és tekintélye is ezt mutatják. 22 évesen már az Ajax csapatkapitánya volt, és pályára lépett a legnagyobb szinteken is. Edzőként nálunk, az Inter utánpótlásában szerezte tapasztalatait, így első kézből láttuk képességeit. Megnyerte az olasz bajnokságot az U19-es csapattal, és a Serie A-ban is rögtön megmutatta rátermettségét: a Parmát nagy érdemekkel vezette bennmaradásra.

Büszkék vagyunk rá, hogy olyan edzőnk van, aki az Internél nevelkedett, és a klub filozófiáját belülről ismeri. Játéka gyakran látványos és illeszkedik az Inter célkitűzéseihez. A következő szezonban is minden hazai és nemzetközi sorozatban részt veszünk, ugyanolyan győzni akarással.

Fájó emlék még a müncheni vereség – nehéz feldolgozni egy ilyen szívszorító eredményt. Három év alatt kétszer döntőbe jutni a Bajnokok Ligájában nem kis dolog. Azon az estén nem nekünk kedvezett a szerencse, de tanultunk belőle, és készen állunk az új kihívásokra.

A következő idényben már az U23-as csapatunk is szerepel a Serie C-ben. Klubként és tulajdonosként is teljes mértékben támogatjuk ezt az új modellt. Fókuszban a fiataljaink fejlesztése – már két fiatal is csatlakozott az első kerethez, és a világbajnoki keretben is vannak olyan játékosok, akik kölcsönből tértek vissza.

Chivura komoly felelősség hárul, de biztosak vagyunk benne, hogy ezt odaadással, kemény munkával és mély kötődéssel fogja viselni. Ő is tagja volt a triplázó csapatnak, tudja, mit jelent nyerni. A stábban lesznek új arcok, de olyanok is, akik már korábban dolgoztak velünk – összességében nagyon elégedettek vagyunk.”

Sor került Cristian Chivu első edzésére az Inter élén. Június 9-én, hétfőn délután a csapat a BPER edzőközpontban tartózkodott, hogy felkészüljön a közelgő klubvilágbajnokságra. A Nerazzurri június 17-én 18:00 órakor lép pályára az első mérkőzésen a Los Angeles-i Rose Bowl Stadionban a mexikói Monterrey ellen.

Chivu: „Büszke vagyok, hogy visszatérhettem.”

⁠Cristian Chivu lett az Inter új vezetőedzője. A román szakember exkluzív interjút adott az Inter TV-nek, ahol megosztotta gondolatait és érzéseit az új kihívással kapcsolatban, amit a Nerazzurri élén vállal.

Üdv újra az Internél! Ma veszi kezdetét a harmadik időszakod a klubnál. Milyen érzések kavarognak benned, hogy most már vezetőedzőként térsz vissza?
„Megtiszteltetésnek érzem, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Szenvedéllyel és ambícióval érkezem, és ezt szeretném átadni a játékosaimnak is. Egy olyan klubnak, mint az Inter, méltó teljesítményt kell nyújtania – ez pedig azt jelenti, hogy harcolni kell a végsőkig, a győzelemért.”

Egy olyan klubhoz térsz vissza, amit jól ismersz, de most hatalmas felelősség vár rád. Mit vársz ettől az új kihívástól?
„A célunk, hogy a lehető legjobban zárjuk a szezont. Ehhez mindannyiunkban meg kell legyen az a szenvedély, ami az eredményekhez vezet. Hatékonynak és céltudatosnak kell lennünk.”

Mivel kezded majd a munkát? Mi lesz az első lépésed?
„A Klubvilágbajnoksággal kezdjük. Először is mentálisan kell újra feltöltődnünk, és meg kell mutatnunk, hogy az Interhez méltóan tudunk játszani – vagyis megpróbálni megnyerni a trófeát.”

Az elmúlt években az Inter egyik nagy ereje a csapatszellem volt. Te magad is része voltál korábban győztes csapatoknak. Mennyire fontos szerinted, hogy erre – és az összetartozás érzésére – építs?
„Sok minden számít, például a környezet is. Ambiciózusak akarunk lenni, mert ezek az értékek viszik előre a csapatot, és magabiztosságot adnak nekünk.”

Parma élén néhány hónap alatt komoly eredményt értél el. Mit tudsz ebből a tapasztalatból magaddal hozni?
„A legfontosabb, hogy megvan bennem a vágy a jó teljesítményre és a célok elérésére. A klub hitt bennem, a játékosok pedig mindig eltökéltek voltak a pályán.”

A Nerazzurri szurkolók nemcsak a győzelmeidre emlékeznek, hanem az erődre is – pályán és azon kívül egyaránt. Mit üzennél most nekik, edzőként, azoknak, akik mindig hittek benned és a klubhoz fűződő kötődésedben?
„Most mindannyiunkra szükség van: hinnünk kell magunkban, és lelkesedéssel kell hozzáállnunk ehhez a szezonhoz, amely még közel sem ért véget. Ezután pedig már előre kell tekintenünk – pozitívan, bizakodva a következő idényre.”


Chivu az új edző!

Az FC Internazionale Milano örömmel jelenti be Cristian Chivu kinevezését az első csapat új vezetőedzőjévé. A szakember szerződése 2027. június 30-ig szól.

Vannak emberek, akik élete tele van kihívásokkal, kalandokkal, de mindig megerősödve kerülnek ki belőlük. Cristian Eugen Chivu élete során számos nehézséggel és meghatározó pillanattal szembesült, amelyek nemcsak szakmailag, hanem emberileg is formálták őt. Eközben kapcsolata a Nerazzurrival folyamatosan mélyült. Most harmadszor kezdi meg útját az Internél, ám ezúttal már az első csapat vezetőedzőjeként.

Chivu 1980. október 26-án született Resicabányán, egy közel 80 ezer lakosú román városban. Hamar megtanulta, hogy a futball világában csak fegyelmezetten lehet előrejutni. Édesapja, Mircea inspirálta, aki korábban maga is játékos volt, majd fia első edzője lett a CSM Resita utánpótláscsapatánál. Chivu útja hosszú és kitartó munkával teli volt, “kiskapuk” nélkül. Az apjával való szoros kapcsolata alapozta meg értékeit, megtanulta az áldozatkészség és az ambíció fontosságát. Kezdetben csatárként játszott, de támadó középpályásként is számítottak rá. Tehetségének köszönhetően már 17 évesen bemutatkozhatott az első csapatban, éppen abban a stadionban, amely ma már édesapja nevét viseli. 1998-ban az Universitatea Craiovához igazolt, innen került 1999 júliusában az Ajaxhoz, ahol egy megfigyelő fedezte fel.

CSM Resita

CSM Resita

CS Universitatea Craiova

Cristian ekkor már védőként és szélső hátvédként is megállta a helyét, de teljes fejlődése Hollandiában következett be. Az Ajaxnál technikailag és mentálisan is megerősödött. Ez egy valódi futballiskola volt számára. 2001-ben Chivu az Ajax történetének legfiatalabb csapatkapitánya lett, ezt a pozíciót csak kivételes karakterű és vezetői kvalitásokkal rendelkező játékosok tölthették be. Amszterdami évei alatt bajnoki címet, Holland Kupát és Szuperkupát nyert. 142 mérkőzést követően, 2003-ban igazolt Olaszországba az AS Romához, ahol négy szezont töltött, és Olasz Kupát nyert. Karrierje fordulópontja 2007-ben érkezett el, amikor az Interhez szerződött, ami életét örökre megváltoztatta.

Ajax

AS Roma

Chivu Interben töltött hét éve alatt volt egy pillanat, amely mélyebben kifejezi klub iránti kötődését, mint bármelyik megszerzett trófea vagy gól. 2010. március 24-én, alig 77 nappal súlyos koponyasérülése után, védősisakkal a fején tért vissza a pályára. Ez a nap új kezdetet jelentett Cristian számára, aki hónapokkal korábban majdnem többet vesztett el a karrierjénél. A szurkolók állva tapsolták meg első, óvatos fejesét, és ez olyan érzés volt, amit Chivu nehezen tudott szavakba önteni. Ettől kezdve végig védősisakban játszott, csak trófeák ünneplésekor vette azt le. Interes pályafutása alatt három bajnoki címet, két Olasz Kupát, két Olasz Szuperkupát, klubvilágbajnoki címet és a 2009/10-es Bajnokok Ligáját is elhódította.

A román válogatottban Chivu 75 mérkőzésen lépett pályára, és csapatkapitányként két Európa-bajnokságon (2000, 2008) is szerepelt. 2014-ben vonult vissza játékosként, de kötődése az Interhez továbbra is megmaradt: 2018-ban az utánpótlásban kezdett edzősködni.

Edzői pályáját az U14-es csapatnál indította, majd az U17-es és U18-as korosztályokban folytatta. 2021 nyarán a Primavera-csapat vezetője lett, és már első idényében bajnoki címet szerzett, amely az Inter Primavera történetének tizedik bajnoki trófeája volt. 2024-ben távozott az Intertől.

Első felnőttcsapatos lehetőségét 2025 februárjában kapta, amikor a kiesés ellen küzdő Parma vezetőedzője lett, és irányítása alatt a csapat sikeresen bent maradt az élvonalban, 13 mérkőzésen 16 pontot szerezve.

Cristian Chivu most kezdi az Interrel közös történetének harmadik fejezetét, továbbra is az eddig is jellemző elkötelezettséggel, áldozatkészséggel és fáradhatatlan munkával.

Hivatalos: Inzaghi távozik az Intertől

Egy korszak vége: Simone Inzaghi és az Inter útjai a mai nappal elváltak.

Simone a következő üzenettel köszönt el a csapattól, és a szurkolóktól:

Kedves Nerazzurri család!

Elérkezett az idő, hogy elköszönjek ettől a klubtól, egy négyéves utazás végén, melynek során mindenemet beleadtam. Mindennap az első és utolsó gondolatom is az Inter volt. Ezt a játékosok, a vezetőség és a klub összes dolgozója egyaránt profizmussal és szenvedéllyel viszonozta. A hat trófea, amit elhódítottunk – köztük a második csillagot érő Scudetto –, valamint a 2023-as és a néhány napja véget ért Bajnokok Ligája-szerepléseink élő bizonyítékai annak, hogy munkámat a stábommal és a klub minden részlegével kialakított közös megértés mennyire támogatta.

Szeretném megköszönni a részvényesek kitartó támogatását, az elnöknek és munkatársainak pedig a mindennapos segítséget és folyamatos párbeszédet. Minden nehéz napon, így ma is, fontosnak tartom hangsúlyozni ezt a hálát, még a nemrég tartott találkozónk kapcsán is. Őszinték voltunk egymással, és közösen döntöttünk úgy, hogy lezárjuk ezt a csodálatos fejezetet.

Végezetül szeretnék szólni a több millió Nerazzurri-szurkolóhoz, akik mindig szurkoltak nekem, akik velem együtt sírtak és szenvedtek a mélypontokon, majd együtt nevettek és ünnepeltek a hat közösen megélt diadal során.

Soha nem foglak elfelejteni titeket.

Forza Inter!

A klub hivatalos közleménye a váltásról

A klub és Simone Inzaghi útjai elválnak. Ez a döntés született a néhány perccel ezelőtt tartott találkozón.

Inzaghi interista időszakára szurkolók, játékosok, vezetők és alkalmazottak egyaránt nagy szenvedéllyel, profizmussal és elkötelezettséggel fognak emlékezni.

Hat jelentős trófea – egy Scudetto, két Olasz Kupa és három Olasz Szuperkupa – jelzi az elmúlt négy évet, amely során a klub újra az olasz és az európai futball csúcsára tért vissza. Inzaghi az egyik legtöbb mérkőzésen irányító vezetőedző lett a Nerazzurri történetében, olyan legendás nevekkel egy szinten, mint Herrera, Mancini, Trapattoni és Mourinho. Ahogyan az elit társaság többi tagja, úgy Inzaghi is komoly szerepet játszott az Inter trófeagyűjteményének gazdagításában, és örökké emlékezetes marad, mint az a tréner, aki megszerezte számunkra a második csillagot.

„Fő részvényesünk, az Oaktree, és a teljes klub nevében szeretném megköszönni Simone Inzaghinak kemény munkáját, szenvedélyét, valamint a mai találkozón tanúsított őszinteségét, ami lehetővé tette ezt a közös döntést. Csak akkor lehet ilyen nyílt és őszinte párbeszédet folytatni, ha nap mint nap közösen harcoltunk a sikerekért, ahogyan ma is történt”
nyilatkozta Giuseppe Marotta, az Inter elnöke a találkozó után.
Tweet

Köszönünk mindent Démon!

Csodálatos utazás volt, melynek végén mind Te, mind a csapat megérdemeltétek volna azt, megkoronázzátok egy BL trófeával. Keserédes, hogy pont az utolsó mérkőzés végződött úgy, ahogy, de a közös diadalokat, a második csillagot, a kupákat és a helyenként zseniális focit soha nem fogjuk elfeledni.

Sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Forza Inter!!!

Conte: “Ez egy teljesen új feladat volt”

Az Inter.it honlapjára került fel pár napja egy Antonio Conteval készült interjú. Főleg arról beszélt, hogy érintette őt és a csapatot a járvány, milyen változásokat hozott ez az életébe, kiemelve ennek pozitív és negatív oldalait egyaránt. Beszélt ugyanakkor arról is, hogy mi várható az előttünk álló időszakban.

“A Serie A felfüggesztése a koronavírus miatt bizonyosan egy új helyzetet teremtett mindenki számára, nehéz volt megítélni, hogy ez a szünet milyen hatásokkal jár majd. Számunkra ez egy lehetőség volt a munkára, értékelni a szezon első hét hónapjának pozitívumait és negatívumait. Megpróbáltuk beosztani az időkent, amelyben új megoldásokat és helyzeteket tanulmányoztunk.”

“A karantén ugyanakkor arra is időt adott, hogy az életem más részeit is ki tudjam élvezi. Több időt tudtam szentelni a családomnak, a lányomnak, amit alapestben nem tudtam volna megtenni, hiszen a munka miatt sokat vagyok távol az otthonomtól. Az edzések teljesen új felépítése szintén egy teljesen új szituációt teremtett, meg is kell köszönnöm a játékosok profizmusát és az alkalmazkodáshoz való hajlandóságukat. A stábom szintén rendkívül fontos számomra, akiknek szintén meg akarom köszönni, remek munkát végeztünk, akikkel a legrosszabb periódusban is kapcsolatban maradtunk videokonferenciákon keresztül.”

A sport szempontból nézve Conte ezeket a szavakat mondta: “Ez egy teljesen új feladat volt, nekünk pedig óvatosan kellett megbecsülni és irányítani a munkamennyiséget. Keményen dolgoztunk és örülök annak, amit elértünk technikai, taktikai, fizikai, és a videó analízis szempontjából. Ha pozitív dolgokat kéne keresnem ebből a krízisből, akkor azt tudnám mondani, hogy volt időm fókuszálni és különböző területeket találni, amiben fejlődni tudna a csapat.”

“Készen kell állnunk, még ha nem is tudjuk ezt összehasonlítani egy felkészülési időszakkal, amikor egy megfelelő alapozás után, higgadtabb fejjel játszunk pár barátságos mérkőzést. Jelen esetben rögtön meg kell ragadni a lehetőségeinket és a három pontért menni, ami teljesen más. Fontos megérteni, hogy különböző reakciókat kell adni a pályán, és azt se tudjuk milyen sérülésekkel kell majd szembenéznünk. Emellett azt se szabad elfelejteni, hogy a nyári hőségben fogunk háromnaponta játszani és edzeni, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. A lehető legkevesebb hibát szabad elkövetni, de biztos vagyok benne, hogy a játékosoknak nem kell majd extra motiváció.”

“A mérkőzések zárt kapuk mögött fognak játszódni, szurkolók nélkül, ami biztosan fura lesz és más. Közönség előtt játszani egy fontos tényező, de ezzel a vészhelyzettel megfelelően kell szembenéznünk, és remélem, hogy amilyen hamar csak lehet, meg tudjuk oldani, és utána újra a nagyközönség előtt tudnánk játszani. A labdarúgás egy csodálatos játék, amely televan érzésesekkel, és amiket meg kell osztani a szurkolókkal.”

“Az út, ami előttünk áll egy ösvény az újbóli nyeréshez, amelyen nincs rövidítés. Kemény munkára, áldozatra, küzdelemre és szenvedélyre van szükség. Megvan a vágyam és ambícióm, mindig emelni akarom a tétet és arra kérek mindenkit, aki velem dolgozik, hogy tegyen ugyanígy minden nap. Úgy gondolom, hogy jó úton indultunk, és amikor így kezdesz, akkor hinned kell benne és túl kell lendülni a nehézségeken. Tisztában kell lenni azzal, hogy ilyen módon lehet fejlődni, versenyképesnek lenni és nyerni valami nagyot.”

“Büszke vagyok arra, ahogy ez a csapat fejlődik mentálisan. A játékosok tisztában vannak azzal, hogyha mi versenyképesek akarunk lenni és játszani akarunk a győzelemért, akkor minden egyes embernek magasabbra kell raknia a lécet. Ez elengedhetetlen. Én egy rendkívüli ambíciót és hajlandóságot látok bennük mindezek elérésére, szóval nagyon büszke vagyok erre és büszke vagyok arra, hogy az edzőjük lehetek.”

Végül összegezte a szünet alatti munkát: “Az edző olyan, mint egy szabó, a lehető legtökéletesebb öltönyt kell a csapatra adnia. Sok mindenen dolgoztunk, sérült játékosok tértek vissza és most megvan a lehetőség arra, hogy az egész keret elérhető legyen.”

Marotta: A vezetőség nem szeretné eladni Lautarot

Giuseppe Marotta egy hosszú interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, ahol beszélt a szezon hátralevő részéről és az igazolási piac körüli nehézségekről, kezdve Lautaro Martinez és a Barcelona egyre erősödő kapcsolatáról.

“Nehéz a jövőjébe tekinteni jelen pillanatban, ugyanakkor azt mondtam neki, hogy koncentráltnak kell maradnia, hiszen a szezon hamarosan folytatódik. Még mindig vannak olyan célok, amik karnyújtásnyira vannak, és amelyek nagy megelégedettséggel töltenének el minket. A szezon hátralevő részében a játékosoknak kell a főszereplőknek lennie. A vezetőség nem szeretné eladni Lautarot, hiszen ő fiatal, aki előtt nagy jövő áll, nem beszélve az Antonio Conte alatt betöltött szerepéről. És nem szabad elmennünk a kivásárlási ára mellett sem… Nem látok bele a Barcelona gondolataiba, lehet, hogy ők is alternatívák után kutatnak. Remélem, hogy nem fogják kifizetni a kivásárlási árát. Ugyanakkor, ha ez mégis megtörténne, egy hozzá hasonló kaliberű játékossal pótolnánk.”

Az Inter fog olyan gazdaságilag fontos igazolást eszközölni, mint amilyen Romelu Lukaku volt tavaly nyáron?

”Mint, ahogy korábban is mondtam, ha Lautaro elmegy, akkor egy klasszis játékos biztosan jönni fog. De a jelenlegi piac nehézségét nem is a vásárlás adja meg, hanem az eladások. Megértem, hogy ön neveket szeretne kapni, de meg fogjuk várni, amíg a bajnokságok befejeződnek, és hogy a kluboknak legyen ideje kitalálni a jövendőbeli terveit, nem sietünk sehova. Hadd szögezzek le valamit: Neymar stílusú igazolás, ahol egy klub jelentkezett és elvitte a játékost, hosszú évekig nem fog megismétlődni.”

Mi a helyzet Edinson Cavanival?

“Ő az egyik a megannyi lehetőségből a piacon, aki mint szabadügynök van megfigyelve. De ennél tovább nem mentünk, jelen pillanatban nincs közel ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk.”

Önnel az Inter elköteleződött az olasz játékosok mellett egy évvel ezelőtt Stefano Sensivel és Nicolo Barellával. Most pedig Sandro Tonali és Federico Chiesa…

”Felesleges titkolni, mindketten rendkívül tehetséges játékosok, ugyanakkor a Fiorentina nagyon magasan tartja Chiesa árát, ez az, amiért napjainkig se kezdtünk el velük tárgyalni.

Commisso 70 millió eurót kér érte?

”Talán még ennél is többet.”

És Tonali?

“Ő sokkal elérhetőbb, egy olyan üzlet lehet, amit jobb feltételekkel lehetne létrehozni. Ő egy olyan fiú, aki folyamatosan fejlődik.”

Zaniolo visszatérhet az Interhez?

“Nagyon nagy befektetést igényelne, amihez jelen pillanatban nincs meg a hátterünk.“

De nem sikerült önöknek Mauro Icardi eladásával előnyt szerezni a piacon?

”Jól teljesítettünk ebben az ügyben, amely egy nagyon nehéz művelet volt. Ugyanakkor sikerült elérni a célunkat, a határidő előtt megvásárolták őt.”

58 millió euró nem kevés az ő értékéhez képest, és a vírushelyzet előtthöz viszonyítva?

“A piacon kötött üzletek kontextusfüggők. Ez a mostani egy nehéz helyzetben köttetett, főleg, ha a jelen pénzügyi helyzetet nézzük. De fölösleges arra gondolni, hogy mi volt a múltban, minket ez a jelen üzlet elégedettséggel tölt el. A múlt évben hoztunk egy döntést, amit most véglegesítettünk.”

Nainggolannal kapcsolatban megváltoztatható a múlt?

”Nem szeretnénk aláértékelni őt. Vissza fog jönni a kölcsönből, utána pedig értékelni fogjuk a helyzetét, nem fogunk kapkodni a döntésben.”

A jövő Intere Eriksen köré lesz építve?

A dán a labdarúgás egy gyémántja, egy csodálatos játékos. Azonban Conte vezényeli a zenekart és neki kell megtalálni a megfelelő taktikai egyensúlyt. Ez a két hónap a játékosok és Conte szemszögéből is hasznára volt abból a szempontból, hogy jobban megismerték egymást.

Forduljunk még vissza egy pillanatra az átigazolás piacra. A következő szezon Intere fej-fej mellett fog haladni a Juventusszal, vagy továbbra ott lesz egy minimális különbség?

”Nem néznék másokra. Contéval mi nagyot nőttünk kulturális és sportszakmai szempontból egyaránt. Most nem szükséges határokat kitűzni, azonban a célokat mindenképp magasabbra kell majd helyezni. Mi véghez akarjuk vinni azt a küldetést, amit a Suning kitűzött maga elé. Mi nyerni szeretnénk!”

Az olasz kupa egy lehetőség a győzelemre.

”Mindannyian látjuk ezt a lehetőséget magunk előtt. Meg kell próbálnunk megkaparintani.”

Még mindig hisznek a Scudettoban?

”Egy igencsak feltüzelt csapatot és edzőt láttam az edzéseken, ez pedig megelégedéssel tölt el. Ilyen kiszámíthatatlan idényben bármi megtörténhet. Mi tudjuk az ellenfelek erősségeit, de bennünk meg kell lennie az ambíciónak. Ezek mellett az se baj, ha más szerencsés tényezők is mellett állnak, minthogy ne legyenek sérülések fontos pillanatokban.”

Mi a helyzet Önnel? Mik az ön személyes vágyai?

”Még több trófeával visszavonulni. Az Interrel megnyerve természetesen.”

Hivatalos: Antonio Conte az új edző!

Ahogy korábban megírtuk, hamar beigazolódott, amit sejteni lehetett: ma kora reggel az Inter hivatalos oldalán bejelentette Spalletti utódját, Antonio Contét. A 49 éves olasz tréner játékosként a Lecce és a Juventus csapataiban játszott, ez utóbbit a partvonalról is irányította 2011 és 2014 között, mind a három évben Scudettohoz segítette a torinóiakat, és két Olasz szuperkupát is nyert (2012, 2013). Ezen kívül a Barival Serie B-t, a Juventustól távozva, a Chelsea edzőjeként pedig Premier League címet (2016-17) és a FA Kupát (2017-18) hódította el. A továbbiakban megtekinthetitek Conte bemutatkozó videóját, és első interjúját Steven Zhang elnök úrral.

Sok sikert kívánunk neki!

Continue reading “Hivatalos: Antonio Conte az új edző!”

Hivatalos: Spalletti már nem az Inter edzője

Az Internazionale hivatalos oldalán megjelentetett közleményben tájékoztatta a szurkolókat a döntésről, miszerint Luciano Spalletti két szezon után elhagyja a csapatot. A pletykákból régóta sejteni lehetett, hogy ez bekövetkezik, de a klubvezetés megvárta a szezon végét a hivatalos bejelentéssel. Az olasz sajtó egybehangzó értesülései szerint helyét Antonio Conte veheti át, akit már lencsevégre is kaptak Milánóban. 

Continue reading “Hivatalos: Spalletti már nem az Inter edzője”