Kategória: Serie A

Esély a javításra

Való igaz, nem úgy indult a szezon csapatunk számára, ahogy elképzeltük. A bajnokságban elbuktuk a milánói derbit, a BL-ben pedig döntetlennel kezdtünk, de a mutatott játék sem volt a legszebb az elmúlt mérkőzéseken. Viszont, talán most egy árnyalatnyival könnyebb ellenfélhez látogatunk, mégpedig Genovába, a város piros-kék csapatához!

Az Inter a harmadik mérkőzését fogja játszani hét napon belül, és később sem lesz megállás, hiszen 27.-én Doneckbe repül a csapat, 31.-én pedig a Parma látogat Milánóba. Viszont Conte nem aggódik a csapat állapota és a hiányzók miatt.

Jelenleg arra kell koncentrálnunk hogy minden játékosunk sikeresen regenerálódjon a meccsekre, főleg azok akik folyton a pályán vannak. Hogy aggódom-e a hiányzók, illetve a teljesítmény miatt? Nem, felemelt fővel nézünk szembe ezzel a szituációval is. Nem adok túl nagy hangsúlyt a hiányzók listájának és úgy gondolom jó futballt játszunk, illetve kevesebbet kaptunk az elmúlt meccseken, mint amit érdemeltünk volna. Viszont az igaz, hogy megbűnhődtünk a pillanatnyi hibákért és kihagyásokért, ezeken javítanunk kell. Egyébként nézzék csak meg Klopp Liverpoolját példának: nem nyertek négy évig semmit, mostanra pedig egy harcigép lett a csapatból. Járjuk az utunkat és boldogok vagyunk azzal, amit építünk.

Antonio Conte szavai a meccs előtti sajtótájékoztatón

Rolando Maran Genoája 4 pontot gyűjtött 3 meccs alatt, nyertek a Crotone ellen, ikszeltek a Veronával és kaptak egy nagy verést a Napolitól. Ez lesz a két klub 107. találkozója, korábban 55 Inter, 22 Genoa győzelem és 29 döntetlen született. Legutóbb Conte csapata diadalmaskodott, Lukaku és Sanchez góljaival. Lukaku egyébként az odavágón és a visszavágón is duplázni tudott a Genoa ellen. Láthatunk egy régi ismerőst is a hazaiaknál: Goran Pandev kezdeni fog, aki tagja volt a BL győztes Internek 2010-ben, valamint 8 gólt jegyzett 69 mérkőzés alatt kékfekete mezben. Radu, Pinamonti és Ranocchia pedig volt korábban Genoa játékos.

GENOA (3-5-2): 1 Perin; 13 Bani, 2 Zapata, 5 Goldaniga; 18 Ghiglione, 11 Behrami, 47 Badelj, 65 Rovella, 99 Czyborra; 19 Pandev, 37 Pjaca.
Pad: 22 Marchetti, 32 Paleari, 14 Biraschi,16 Zajc, 21 Radovanovic, 23 Destro, 24 Melegoni, 55 Masiello, 61 Shomurodov, 70 Parigini, 88 Pellegrini, 90 Dumbravanu. 
Edző: Rolando Maran.

INTER (3-4-1-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 13 Ranocchia, 95 Bastoni; 36 Darmian, 22 Vidal, 77 Brozovic, 14 Perisic; 24 Erisken; 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 27 Padelli, 35 Stankovic, 2 Hakimi, 6 de Vrij, 11 Kolarov, 23 Barella, 42 Moretti, 44 Nainggolan, 46 Vezzoni, 48 Carboni, 49 Satriano, 99 Pinamonti.  
Edző: Antonio Conte.

Játékvezető: Massa.
Asszisztensek: Alassio, Bottegoni.
Negyedik játékvezető: Manganiello.
VAR és VAR asszisztens: Di Bello, Liberti.

A mérkőzést a Digi Sport 1 adja, 18:00-tól!

Forza Inter!

A 173. Derby della Madonnina következik

A válogatott szünetnek vége, a játékosok szépen lassan visszaérkeztek a klubjaikhoz, és a milánói olasz (és nem olasz) szurkolókon pedig fokozatosan úrrá lett a Derby hangulat a napokban. Igen, ma délután 6 órakor ismét megmérkőzik egymással a két legendás olasz klub: következik az Inter-Milan!

Ahogy a címben is leírtuk, 173. Ennyiszer csapott össze a történelem során a Serie A-ban a két csapat, az eredmény pedig elég szoros, mégis az Inter javára billen (ami részben köszönhető az utóbbi években még nálunk is jobban gyengélkedő Milannak). Az örökmérlegen 61 Nerazzurri diadal, 51 Rossoneri győzelem és 55 döntetlen áll. További érdekes statisztika hogy a Madonninákon eddig 463 gól esett, és az Inter esetében ennél több csupán a Roma és a Fiorentina csapatai ellen született. A Milan pedig az Intertől kapta a legtöbb gólt a Serie A-ban, egész pontosan 242-őt.

Az elmúlt négy mérkőzésen a kékfeketék diadalmaskodtak, így ez a második leghosszabb győzelmi szériájuk a városi rivális ellen, öt győzelem csupán 1979 és 1983 között született, így akár ha a mai mérkőzés jól alakul, beérhetik az akkori csapatot. Pályaválasztóként pedig még szebb a statisztika, 9 mérkőzés óta veretlen az Inter (6GY, 3D), ez a leghosszabb széria a 30-as évek óta, amikor 10 egymást követő hazai mérkőzésen sem kapott ki a Nerazzurri.

Viszont okot adhat az aggodalomra a Milan formája: korábbi edzőnk, Pioli csapata az elmúlt 23 bajnokiján be tudott találni aktuális ellenfele hálójába, erre 1973 óta nem voltak képesek, és az elmúlt 4 meccsen gólt sem kaptak. A Rossoneri tehát jelenleg listavezető, hiszen a Speziát, a Crotonét és a Bolognát is megverték, 7-0-ás gólkülönbséget produkálva. Jó formában vannak a piros-feketék, míg Conte Interének játéka döcögött az első három fordulóban főleg a hátsó alakzat.

Ez utóbbi sajnos most is felforgatott állapotban kezd, hiszen Bastoni és Skriniar a vírusfertőzés miatt nem lépnek pályára (pedig az olasz negatív tesztet produkált tegnap). Így Kolarov és D’Ambrosio lesz de Vrij két társa. Előttük Hakimi és Perisic lesz a két szárnyvédő, közöttük pedig Brozovic és Vidal próbál meg stabilitást adni a középpályának. Barella került egy sorral előrébb, hogy összekösse a középpályát a támadókkal, ez egyébként a válogatott mérkőzések alatt is ment neki, pazar gólpasszt adott Pellegrininek Hollandia ellen. Támadók terén nincs meglepetés, Lukaku és Lautaro próbálnak majd gólt lőni Donnarummának. Szerencsére bevethető maradt Sanchez is, pedig korábban egy kisebb sérülést is összeszedett, illetve Eriksen és Pinamonti, ha esetleg lendíteni kell majd a játékon. Sensi sajnos eltiltását tölti. Talán pont ez, illetve a vírushelyzet az oka hogy a padra kerülhetett a fiatal uruguayi támadó, Martín Satriano is.

A játékvezető Maurizio Mariani lesz, aki hamarosan sípjába fúj, és útjára indul a labda a Derby della Madonninán! Reméljük, sikerül ismét diadalt aratni, és Milano marad kék fekete!

18:00, Digi Sport 1.

Forza Inter!!!

INTER (3-4-1-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 6 de Vrij, 11 Kolarov; 2 Hakimi, 77 Brozovic, 22 Vidal, 14 Perisic; 23 Barella; 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 27 Padelli, 35 Stankovic, 7 Sanchez, 13 Ranocchia, 24 Eriksen, 36 Darmian, 42 Moretti, 46 Vezzoni, 47 Squizzato, 49 Satriano, 99 Pinamonti.
Edző: Antonio Conte.

AC MILAN (4-2-3-1): 99 G. Donnarumma; 2 Calabria, 24 Kjaer, 13 Romagnoli, 19 Hernandez; 4 Bennacer, 79 Kessie; 56 Saelemaekers, 10 Calhanoglu, 17 Leao; 11 Ibrahimovic.  
Pad: 1 Tatarusanu, 90 A. Donnarumma, 5 Dalot, 7 Castillejo, 8 Tonali, 14 Conti, 15 Hauge, 20 Kalulu, 21 Brahim Diaz, 27 Maldini, 29 Colombo, 33 Krunic.
Edző: Stefano Pioli.

Játékvezető: Mariani.
Partjelzők: Costanzo, Bindoni.
Negyedik játékvezető: Maresca.
VAR és VAR asszisztens: Irrati, Carbone.

Délutáni rangadó

Az eddigi talán legnagyobb megmérettetése következik a Nerazzurrinak: a fővárosba látogatunk délután 3-kor, hogy a Lazioval csapjunk össze. Az előző szezonban az Inter 4 vereségből egyet épp az Olimpicoban gyűjtött be, viszont Conte reméli hogy ezúttal pontokkal megyünk haza.

Két győzelemmel kezde a szezont az Inter, azonban a játék képén több helyen is lehetne, kellene még javítani. 9 gólt sikerült lőni a két meccs alatt, azonban 5 gól Handanovic hálójában is landolt, így jogos az óvatosság a Lazio ellen. Az előző szezonban a sasok 79 gólt lőttek, Immobile pedig ebből egymaga 36-ot vállalt, és ez csak a Serie A meccsre vonatkozik. Simone Inzaghi bátor, támadó futballt játszat a csapatával, így az Inter védelmének nagyon kell figyelnie, ha semlegesíteni akarja a hazai rohamokat. Igaz, idén még nem sikerült elkapniuk a fonalat, hisz bár a Cagliari ellen nyertek, kikaptak az Atalantától.

155-ödször esnek egymásnak a csapatok a bajnokszágban. Az Inter jön ki jobban a számok tekintetében, lévén 64 kékfekete győzelem, 53 döntetlen és 37 világoskék győzelem a rekord. Döntetlen az Olimpicoban 2008 márciusa óta nem született a két csapat között. A Nerazzurri egyébként nem teljesített ilyen jól soha két forduló után góllövés területén, sőt, az abszolút rekordjuk 3 meccset követően 13 rúgott gól, amit még az 1960/61-es szezonban értek el.

A Lazio egy remek csapat, akik még a Scudettoért is harcban voltak tavaly. Oda kell rájuk figyelnünk és folytatni az utat amit megkezdtünk tavaly, és az idei szezonban is. Jobb eredménnyel szeretnénk távozni, mint tavaly! Hogy Vidal sérült-e? Nem, elérhető és jól érzi magát. Rendelkezésre fog állni holnap. Hakimi óriási potenciállal rendelkezik, a védekezését még javítani kell, de óriási fegyvertény egy ilyen játékos. Perisic és Young hozzáállásával is teljesen elégedett vagyok.

Antonio Conte néhány mondata a sajtótájékoztatóról

A játékvezető Marco Guida lesz, eltiltott pedig nincs egyik csapatnál sem.

Lehetséges kezdőcsapatok:

15:00 Digi Sport 1

FORZA INTER!

Fordítók csatája

Félreértés ne essék, nem az Élet és Irodalom legújabb rovatát olvassátok, sőt nem is Áprily Lajos és Arany János költők, műfordítók kardcsörtéjéről lesz szó. Sokkal inkább az Inter Ciro Vigorito stadionban esedékes vendégszerepléséről.

A résztvevők, vagyis a kék-feketék és a Benevento bődületes fordításokkal nyerték első mérkőzéseiket. A Benevento kétgólos hátrányból állt fel a volt Interes Caldirola főszereplésével és nyert a Sampdoria otthonában, a nerazzuri Fiorentina elleni mérkőzésének forgatókönyve pedig ugyancsak mozivászonra kívánkozik.

Kérdés, hogy az első fordulóból mára halasztott találkozón vajon egymás ellen mire mennek a felek?

A csapatok eddig kétszer találkoztak egymással bajnokin. A Benevento egyetlen első osztályú tagságának évében, 2017-ben az Inter oda-vissza legyőzte ma esti ellenfelét. Azokon a mérkőzéseken Brozovic, Skriniar és Ranocchia voltak eredményesek, a sárga-piros szerelésben futballozó ellenfél pedig csak egy gólt tudott szerezni.

A jó memóriájúak emlékezhetnek, azok a meccsek sem hajaztak könnyed bájcsevejre, valószínűleg az ideiek sem lesznek azok. Antonio Conte vezetőedző szerint „Minden szempontból kőkemény mérkőzésre van kilátás. A Beneventonak tavaly elképesztő idénye volt a másodosztályban, ráadásul az edzőjük is kiváló.”. Nos igen, Filippo Inzaghi mester jól összerakta együttesét, amelynek ráadásul nyáron alaposan megerősítették a keretét. Hogy csak az ismertebb neveket említsük, érkezett Lapadula, Caprari, Glik és Iago Falque is.

Ha pedig ez sem elegendő adna okot az óvatosságra, akkor gondoljunk arra, hányszor megszenvedtünk már papíron sokkal gyengébb ellenfelekkel szemben.

Persze bizakodhatunk, hogy, ahogy Arany János írta Önismeret című versében „Nem az vagyok, ki voltam egykor”, magyarul nem lépünk megint, sokadjára ugyanabba a folyóba.

Egy szó, mint száz, nem lesz ez sétagalopp.

Várható kezdők:  

Benevento (4-3-3): Montipo; Letizia, Glik, Caldirola, Foulon; Ionita, Schiattarella, Dabo; Insigne, Lapadula, Caprari

Inter (3-5-2): Handanovic; D’Ambrosio, de Vrij, Bastoni; Hakimi, Sensi, Brozovic, Barella, Young; Lukaku, Sanchez

Játékvezető: Marco Piccini

Kezdés: 18:00, TV: DigiSport1

Tipikus Inter – fordítás az utolsó pillanatokban!

Hogy máshogy lehetne kezdeni az új szezont, mint egy olyan mérkőzéssel, amely annyira jellemző a csapatunkra? A meccs legelején hatalmas védelmi baki, majd Inter vezetés, később vendég fordítás, a legvégén pedig a csattanó… A játék messze nem volt tökéletes, de a cserepad mélysége most megmutatkozott.

Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, és nem is volt az. Rögtön a mérkőzés kezdetén, a 3. percben jött a hidegzuhany, a pár hete még nálunk játszó Biraghi tekerte be a labdát, majd Bonaventuráról Kouamé elé pattant, aki az üres kapuba lőhetett, 0-1 tehát, és még szinte labdához sem értünk. Az első félidő nem is sikerült túl jól, a Fiorentina rendre problémát okozott a hátsó alakzatnak. Szokatlan formában állt fel a védelem, ugyanis de Vrij eltiltását töltötte, Bastoni kezdett középen, mellette Kolarov és D’Ambrosio volt a másik két középhátvéd – pedig eredetileg egyikük sem az volt. Ribery jól mozgatta a vendég csapatot kicsit visszább vonva, a veterán francia remekül játszott.

Handanovic viszont meccsben tartotta az Intert, és ebből sikerült is az egyenlítést összehozni: Barella felvezette a labdát az ellentámadás során, majd Lautaro Martínezhez passzolt, aki a 16-oson kívülről, egy remek jobblábas lövéssel bevette a violák kapuját. Az argentínhoz köthető a vezetés megszerzése is, miután újabb lövése előbb Amrabaton, majd Ceccherinin pattant meg, és kötött ki a hálóban. 2-1, de messze volt még a vége!

A korábban említett Ribery 5 perc alatt 2 gólpasszt is kiosztott, előbb Castrovillinek, majd Chiesának. A 63. percben így újra hátrányba került a Nerazzurri, és nagyon úgy tűnt hogy nem lesz visszaút. Egészen addig, míg Conte be nem küldte az erősítést. Hakimi és Vidal is debütált, valamint érkezett Nainggolan, Sensi és Sanchez, és mind hozzájárultak a későbbi fordításhoz. Vidal megszilárdította a középpályát, Sensi gyorsan és okosan játszott – igaz, több hibával -, Hakimi pedig fel-alá robogott a szélen, Sanchez pedig jól játszotta meg csapattársait. A 87. percben Alexis pörgette ki a 16-os szélére érkező Hakiminek, aki laposan Lukaku elé tette a labdát, Romelu pedig nem hibázott. 3-3! Még szinte fel sem fogták a vendégek, amikor ismét Alexis adta be a labdát, beadására pedig ki más érkezett volna, mint az ilyen fontos pillanatokban remeklő D’Ambrosio! 4-3 a 89. percben, és a 4 perc hosszabbítás alatt már nem volt újabb csavar.

Elképesztő, totálisan “Interes” meccs, de van hova javulni. Ez a védelem nem volt az igazi, de Vrij visszatérésével biztos szilárdabb lesz a hátsó alakzat. Illetve végre a padról is minőségi játékosok álhattak be, amely égető probléma volt a korábbi szezonokban. Megvan tehát az első győzelem, folytatás (az első forduló pótlása) szerdán, a Benevento ellen!

Forza Inter!

INTER 4-3 FIORENTINA

INTER (3-4-1-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 95 Bastoni, 11 Kolarov; 15 Young (2 Hakimi 65′), 23 Barella (44 Nainggolan 74′), 77 Brozovic (22 Vidal 74′), 14 Perisic (7 Sanchez 78′); 24 Eriksen (12 Sensi 65′); 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 97 Radu, 5 Gagliardini, 13 Ranocchia, 29 Dalbert, 31 Pirola, 37 Skriniar, 99 Pinamonti.
Edző: Antonio Conte.

FIORENTINA (3-5-2): 69 Dragowski; 4 Milenkovic, 17 Ceccherini, 22 Caceres; 25 Chiesa, 34 Amrabat, 5 Bonaventura (6 Borja Valero 61′), 10 Castrovilli, 3 Biraghi; 7 Ribery ( 63 Cutrone 83′), 11 Kouame (9 Vlahovic 61′).
Pad: 1 Terracciano, 8 Duncan, 18 Saponara, 20 Pezzella, 21 Lirola, 23 Venuti, 28 Montiel, 32 Dalle Mura, 98 Igor.
Edző: Giuseppe Iachini.

Gólszerzők: 3′ Kouamé (F), 47′ Lautaro (I), 52′ ög. Ceccherini (F), 57′ Castrovilli (F), 63′ Chiesa (F), 87′ Lukaku (I), 89′ D’Ambrosio (I)
Sárgalap: Barella (I), Ceccherini (F)
Hosszabbítás: 2′ – 4′.

Játékvezető: Calvarese.
Asszisztensek: Fiorito, Liberti.
Negyedik játékvezető: Maresca.
VAR és VAR asszisztens: Giacomelli, Preti.

Kezdődjék a szezon!

Ezen a hétvégén csapatunk is elkezdi a Serie A küzdelmeit. Otthon fogadjuk a Fiorentina csapatát, akik az első fordulóban már begyűjtöttek 3 pontot. Az Inter számára a hosszas EL küzdelem miatt ugyan elmaradt az előző kör, viszont itt az ideje hogy Conte fiai is megkezdjék a pontgyűjtést!

A sajtótájékoztatón Conte dícsérte a felkészülést, és az átigazolásokat is, viszont nem akar messzemenő jóslatokat tenni a szezont illetően, valamint nehéz ellenfélnek ítéli a Violákat.

Nagyon keményen dolgoztunk, elégedett vagyok azzal a munkával, amit a fiúk az elmúlt három hétben véghezvittek a felkészülés során. Készen állunk rá hogy visszatérjünk a pályára!

Hogy erősödött-e a csapat? Vidal és Kolarov rendkívül tapasztalt játékosok, Hakimi pedig óriási potenciállal rendelkezik. A vezetőkkel közösen találtuk ki az átigazolási stratégiát, és megpróbáltunk minden lehetőséget megragadni.

Eriksen teljesítménye? Örülök hogy ilyen képességű játékosok állnak a rendelkezésemre. Eriksentől kezdve Piroláig mindenkire számíthatok, remek futbalisták. Tudják, hogy 60-65 meccsünk is lehet a szezonban, így készen állnak hogy bármikor segíthessék a csapatot. Vidal is jó formában van, remek kondiban csatlakozott hozzánk. Jól ismerem, volt már a csapatomban és tudom az erősségeit, azonban most új dolgokat is ki fogunk próbálni.

Nehéz megjósolni hogy alakul a szezon, vagy esélyeket latolgatni. Azért csatlakoztam tavaly a csapathoz, mert volt esélyünk nyerni, nem sok, de volt. Végül közel kerültünk a bajnoki címhez és az EL győzelemhez is. A kudarcok viszont nem vonják el a figyelmünket a fejlődéstől amit elértünk. Célunk hogy mindhárom fronton helytálljunk a legvégsőkig.

Egy nagyon erős Fiorentina áll majd szembe velünk, akik jól teljesítettek a mercato alatt. Megtartották az edzőjüket is, aki nagyon felkészült. Nagyon kell figyelnünk rájuk, mindig veszélyt jelenthetnek. Kezd-e Hakimi? Meglátjuk, szoknia kell még a játékunkat, de a felkészülés során remek dolgokat mutatott védelemben és támadásban is.

Antonio Conte

Az Inter és a Fiorentina 164 alkalommal mérkőztek meg a Serie A-ban, ebből 66 kékfekete, valamint 44 lila győzelem született, 54 döntetlen mellett. A milánóiak veretlenek az előző 6 Serie A meccsükön a violák ellen, a legutóbbi Fior győzelem 2017 áprilisában történt a Stadio Franchiban, mikor a hazaiak 5-4-re győztek. Giuseppe Iachini csapata 1-0-ás győzelmet aratott az első fordulóban, mikor a Torinot látták vendégül.

A mérkőzés játékvezetője Gianpaolo Calvarese lesz, az Internél pedig eltiltás miatt nem léphet majd pályára de Vrij.

Várható kezdőcsapatok:

20:45 – Digi Sport 1

Forza Inter!!!

Ez vár az Interre a bajnokságban – itt a menetrend

Ma délben tartották az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság 2020/21-es szezonjának sorsolását, az Interre pedig erős kezdés vár. A bajnoki idény a szeptember 19-ei hétvégén rajtol, az utolsó fordulót pedig 2021. május 23-án rendezik. Két csapat, az Atalanta és az Inter – ellenfeleikkel együtt – egy hetes késéssel, tehát a szeptember 26-ai hétvégén kezdi az új idényt.

Hat hétközi fordulóra is sor kerül december 16-án, december 23-án, január 6-án, február 2-án, április 21-én, valamint május 12-én.

A válogatott meccsek meccsek miatti szünet az október 11-ei, a november 15-ei és a március 28-ai hétvégéket érinti.

A kései szezonrajt miatt ezúttal a karácsonyi szünet a szokásosnál rövidebb lesz, amely így december 24-től január 2-ig tart.

Az első komolyabb meccsre nem kell sokáig várakoznunk, hiszen a második, a harmadik és a negyedik játéknapon sorrendben a Fiorentina, a Lazio és a Milan lesz az ellenfelünk. Az egyre erősődő Atalanta ellen a 7. fordulóban lépünk pályára, a Napolit pedig a december 16-ai hétvégén fogadjuk. A 17. forduló újabb kőkemény meccsel kecsegtet a Roma ellen, a Serie A legpatinásabb rangadójára pedig a 18. fordulóban kerül sor, ekkor látogat a Juventus az Inter otthonába.

  1. forduló

2020.09.20.

Benevento-Inter

2. forduló

2020.09.27.

Inter-Fiorentina

3. forduló

2020.10.04.

Lazio-Inter

4. forduló

2020.10.18.

Inter-Milan 

5. forduló

2020.10.25.

Genoa-Inter 

6. forduló

2020.11.01.

Inter-Parma

7. forduló

2020.11.08.

Atalanta-Inter

8. forduló

2020.11.22.

Inter-Torino

9. forduló

2020.11.29.

Sassuolo-Inter

10. forduló

2020.12.06.

Inter-Bologna

11. forduló

2020.12.13.

Cagliari-Inter

12. forduló

2020.12.16.

Inter-Napoli

13. forduló

2020.12.20.

Inter-Spezia 

14. forduló

2020.12.23.

Verona-Inter

15. forduló

2021.01.03.

Inter-Crotone

16. forduló

2021.01.06.

Sampdoria-Inter 

17. forduló

2021.01.10.

Roma-Inter 

18. forduló

2021.01.17.

Inter-Juventus 

19. forduló

2021.01.24.

Udinese-Inter

Győzelemmel debütált az új mez

Maradt a csapat a 2. helyen, így az ezüstérmet érő “döntőt” szombat este játsszuk az Atalantával. Helyenként egész szép játékkal, néhány Handanovic bravúrral, és két remek találattal sikerült otthon tartani a 3 pontot Gattuso együttesével szemben.

Több szempontból is különleges estén vagyunk túl. Először is, a játékosok most viselték először a 2020/21-es hazai mezünket. Sokakat megosztott a szerelés az előzetes képek alapján, de úgy gondolom, hogy ha jövőre ezzel nyerünk címe(ke)t, mindenki meg fogja bocsájtani. Másodszor újabb játékosunk lett százados: Borja Valero lejátszotta 100. mérkőzését Inter színekben, egészen korrekt játékkal (és győzelemmel) ünnepelve ezt az alkalmat. Továbbá Candreva is 150.-edszer húzta magára a feketekék mezt.

Ismét 7 helyen változtatott Conte, Gagliardini eltiltott volt, ezért Brozovic és Barella tisztogattak Borja Valero mögött, előttük Sanchezt és Lukaku támadott. A védelemben D’Ambrosio, Bastoni és de Vrij állította meg a támadásokat Handanovic kapuja előtt, szélen pedig Biraghi és Candreva robotoltak. A középpálya jól működött: Barella csúszott-mászott minden labdáért, és Brozovicnak is volt pár jó közbelépése: a 11. percben, a gól előtt ő szerzett labdát, és passzolt Candrevahoz. A szélső beadása elszállt a fejek fölött, azonban a túloldalon Biraghi levette, és nagyon okosan gurította középre laposan az érkező D’Ambrosionak. Neki pedig már csak a kapuba kellett tekernie, hiszen Meret egy pillanatra elindult az ellenkező irányba, így vetődnie se volt esélye.

A Napoli próbált válaszolni a kapott gólra, Zielinski és Insigne révén veszélyeztettek is rendesen. A 25. és a 36. perc között a vendégeknek 3 lehetőségük is volt egyenlíteni. Handanovic bravúrosan helytállt Zielinski, és régi ismerősünk, Politano helyzeténél is, Candreva pedig az utolsó pillanatban lépett közbe Insigne lövésénél. A meccs ezen szakaszában az Internek nem sikerült nagyon a Napoli területére jutni. Egyedül a félidő végén, amikor Brozovicnak sikerült lövőhelyzethez jutnia, azonban Meret védeni tudott.

A folytatásban a Napoli folytatta amit az első félidőben abbahagyott, legalábbis próbálta, hiszen az Inter sokkal jobban zárta a területet, így nem tudtak lövőhelyzetbe kerülni a világoskékek. Általában blokkolták a védők a kisérleteket, egyedül Elmasnak sikerült átszlalomozni a védők között, azonban mellélőtt. Az Inter próbált kontrákat kialakítani, és Biraghi előtt adódott is egy nagy lehetőség, azonban közeli lövése a kapu mellé szállt – az ekkor már pályán lévő Lautaro középen volt üresen, lehet a passz jobb döntés lett volna. Viszont szerencsére nem ezen múlt a mérkőzés: az előbb említett Lautaro a középpályán szerzett labdát a 72. percben, majd megindult a kapu felé. A védők talán úgy gondolták, közelebb fogja vinni a labdát, azonban az argentín 27 méterről megeresztett egy lövést. A labda pont Meret előtt pattant le, aki hiába nyújtozkodott, Martínez gyönyörűen tekert a hosszú alsóba. Ez volt a 4. gólja a 16-oson kívülről, ez korábban egy bizonyos Zlatan Ibrahimovicnak sikerült az Interben. Ezzel a góllal pedig le is zárta a mérkőzést a Nerazzurri.

Oda-vissza sikerült megverni a Napolit a bajnokságban, nagyon rég nem volt erre példa. Viszont most már az Atalantára kell koncentrálni, és megtenni mindent az ezüstéremért. Ennyi év után még ez is “szépen csillogna”! Forza Inter!

INTER 2-0 NAPOLI

INTER (3-4-1-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 6 de Vrij, 95 Bastoni; 87 Candreva (2 Godin 60′), 77 Brozovic, 23 Barella, 34 Biraghi (15 Young 79′); 20 Borja Valero (24 Eriksen 89′); 9 Lukaku (11 Moses 89′), 7 Sanchez (10 Lautaro 60′).
Pad: 27 Padelli, 46 Berni, 13 Ranocchia, 30 Esposito, 31 Pirola, 32 Agoumé, 37 Skriniar. 
Edző: Antonio Conte.

NAPOLI (4-3-3): 1 Meret; 23 Hysaj (2 Malcuit 84′), 19 Maksimovic, 26 Koulibaly, 6 Mario Rui (31 Ghoulam 65′); 12 Elmas, 4 Demme, 20 Zielinski (5 Allan 65′); 21 Politano (11 Lozano 75′), 99 Milik (7 Callejon 84′), 24 Insigne.
Pad: 25 Ospina, 27 Karnezis, 8 Fabian Ruiz, 13 Luperto, 22 Di Lorenzo, 34 Younes, 68 Lobotka.
Edző: Gennaro Gattuso.

Gólszerzők: 11′ D’Ambrosio (I), 74′ Lautaro (I)
Sárgalap: Sanchez (I), Brozovic (I), Barella (I), Biraghi (I), Lozano (N)
Egyéb: Conte (I) figyelmeztetve
Hosszabbítás: 4′ – 6′.

Játékvezető: Valeri.
Asszisztensek: Del Giovane, Prenna.
Negyedik játékvezető: Prontera.
VAR és VAR asszisztens: Irrati, Galetto.

Van tétje? Naná!

Az Inter már bebiztosította a jövő évi Bajnokok Ligája pozícióját, míg a Napoli a kupa megnyerésével szerepelhet az Európa-liga következő kiírásában. Joggal merülhet fel bennünk, hogy a ma esti, 148. Inter-Napoli összecsapás csupán egy haknimeccs lesz. Holott a helyzet kissé másként fest…

Már csak azért is, mert a két együttes szurkolói híresen gyűlölik egymást, a legutóbbi tragikus, halálos kimenetelű összetűzésig is csupán 2018-ig kell visszamennünk. Akkor egy San Siro-hoz közeli utca árnyékában a Varese-i kötődésű Inter szurkoló, Daniele Belardinelli vesztette életét, miután egy teherautó átgázolt rajta. A mai találkozót pedig ugyan üres lelátók előtt rendezik, a feszültség ott lesz a levegőben.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy az Inter a második helyért megy, míg Gattuso kupagyőztes Napolija számára pedig minden mérkőzés egy újabb teszt, egy fejlődési lehetőség, akkor bizony beláthatjuk, hogy ez nem egy hétköznapi sörmeccs lesz.

A két csapat eddig 147 mérkőzésen találkozott az olasz első osztályban, az örökmérleg pedig Inter fölényt mutat. 67 Nerazzurri siker mellett, 36 döntetlen és 47 Partenopei siker született. A kétszeres bajnok kékek ellen lejátszott eddigi találkozókon a leggyakoribb eredmény a 0-0-s döntetlen volt, ezidáig 17-szer láthattuk 90 perc után ezeket a számokat az eredményjelzőn.

Ebben a szezonban ez lesz a felek negyedik összecsapása. Az őszi bajnokin az Inter kiváló játékkal, Lukaku és Lautaro Martinez góljaival nyert, míg a kétmeccses kupapárharcban a Fortuna kegyeltje Napoli jutott tovább. Van tehát miért revansot venni, hiszen könnyen lehet, ha a San Paoloban rendezett kupavisszavágón az Internek kicsit több szerencséje van, talán kupagyőztesként várhatnánk a bajnoki hajrát. Antonio Conte szerint a visszavágó volt az Inter szezonjának legjobb meccse, más kérdés, hogy ehhez túl sok sikerélmény nem párosult.

Két olyan gárda találkozik ma este, amelyek támadójátéka sokszínű és kiszámíthatatlan. Ezt jól mutatja, hogy míg az Inter rendelkezik a legtöbb gólszerzővel (18) a bajnoki idényben, addig a Napoli (a Romaval karöltve 17) a második ebben a rangsorban.

Az Internél Lukaku jó formája adott. A belga támadó 23 gólnál jár, ennél első Serie A szezonjában legutóbb Diego Milito szerzett többet, szám szerint 24-et. A belga összességében 29 találatot jegyzett a futó futballidényben, minden sorozatot figyelembe véve legutóbb Samuel Eto’o érte el utoljára a 30-as álomhatárt az Interből.

Két jól passzoló futballistára is érdemes lesz figyelni, hiszen a liga három legtöbb átadásával rendelkező középpályása közül kettő várhatóan pályára lép ma este a San Siroban. A vonatkozó listát a nápolyi Fabian Ruiz vezeti 2254 passzal, Marcelo Brozovic a harmadik 1962-vel, míg kettejük közé a Sassuolot erősítő Manuel Locatelli ékelődik be. Egy Interes jól passzoló spíler, nevesint Stefano Sensi, továbbra is maródi, ugyanakkor jó hírek érkeztek a felépüléséről, hiszen várhatóan a jövő héten csatlakozhat a csapathoz az edzőpályán. Eltiltás miatt távol marad Gagliardini, valamint a vendégeknél Dries Mertens. Pozitívum, hogy Conte mester ma este ismét számíthat Barella játékára.

Ami a két trénert illeti, ez lesz kettejük második olasz élvonalbeli találkozója.

Paolo Valeri játékvezető dirigálása mellett izgalmas csatára lehet tehát számítani, azt pedig a fentiek tükrében aligha kell ecsetelnünk, hogy miért?

Várható kezdők:

Inter (3-4-1-2): Handanovic; Godin, De Vrij, Skriniar; Young, Brozovic, Barella, Candreva; Eriksen; Lukaku, Martinez

Napoli (4-3-3): Ospina; Hysaj, Koulibaly, Manolas, Di Lorenzo; Zielinski, Lobotka, Ruiz; Insigne, Milik, Callejon

TV: DigiSport1

Kezdés: 21:45

Újra a második helyen

Lukaku és Sanchez találatainak köszönhetően két fordulóval a vége előtt ezüstérmet érő pozícióban van a Nerazzurri. A Juventus már bajnok, azonban a második helyért még hozhatnak izgalmakat a hátralévő meccsek.

Sosem egyszerű kiesés elől menekülő csapatok ellen játszani, főleg akkor ha ilyen kevés van hátra a szezonból. A Genoa úgy lépett pályára szombat este, hogy két kulcsfontosságú győzelmet arattak a másik kiesőjelölt Lecce, valamint a városi rivális Sampdoria ellen. Ez motivációt is adott nekik, azonban az Inter – bár küzdelmes mérkőzés volt – győzni tudott.

Hat helyen is változtatott Conte a Fiorentina elleni 0-0-át követően, és bár a korai szakaszokban presszingeltek a hazaiak, a Nerazzurri szépen lassan átvette az uralmat a meccs fölött, Eriksennel a központban, aki próbálta szervezni a támadásokat. A 22. percben a dán karmester és Lukaku összjátéka után Brozovic lőhetett, majd maga Eriksen is próbálkozott, viszont végül a gól Biraghi beadásából született: az olasz szélső betekerte a labdát és Lukaku ellentmondást nem tűrően érkezett. Nem tántorodott meg a Genoa, Jagiello révén egy szabadrúgás után egyenlíthettek volna, hisz Handanovic “verve volt”, azonban a labda a kapufa másik felén szállt el.

A második félidő lassabb tempóban kezdődött, bár Moses – aki egyébként az egyik legjobb volt – életet lehelt a jobboldali Inter-játékba. Handanovicnak egész nyugalmas estéje volt, nem forgott veszélyben a kapuja. A 70. percben a cserék után élénkült fel kicsit a játék, ismét Moses veszélyeztetett a jobb oldalon, alacsony beadását azonban sikerült tisztázni Borja Valero elől. Nem úgy a 83. percben, ahol ismét a nigériai adott be, és ezúttal Sanchezt nem lehetett megelőzni: lövése a felsőlécről vágódott a kapuba.

Az utolsó pillanatokban Lukaku pedig megmutatta, hogy mekkora erő is van benne: amikor már mindenki elkészült az erejével, a belga “tank” Brozovic kiugratása után óriásit sprintelt, a 16-oson belül pedig két védőt is átverve Romero kapujába lőtt. Ez volt a 23. gólja, ezzel pedig a 3. helyen áll az első feketekék szezonjukban legtöbb gólt rúgó Interes játékosok között (Diego Militot és Amedeo Amadeit előzte meg, előtte pedig már csak Ronaldo és Nyers István állnak, 25-26 góllal).

Az Inter 12. idegenbeli győzelmét szerezte ezzel, legutóbb ennyi a 2006/07-es szezonban sikerült. Az utolsó előtti ellenfél a Napoli lesz kedd este, majd az Atalanta elleni mérkőzéssel zárul a szezon. Könnyen lehet, hogy ott dől el a 2. hely sorsa.

Forza Inter!

GENOA 0-3 INTER 

GENOA (3-5-2): 1 Perin; 5 Goldaniga, 17 Romero, 2 Zapata; 32 Ankersen (18 Ghiglione 76′), 85 Behrami (20 Schöne 59′), 65 Rovella (23 Destro 76′), 15 Jagiello, 4 Criscito; 30 Favilli (19 Pandev 70′), 99 Pinamonti.
Pad: 13 Ichazo, 22 Marchetti, 3 Barreca, 14 Biraschi, 16 Eriksson, 24 Bianchi, 29 Cassata, 55 Masiello.
Edző: Davide Nicola.

INTER (3-4-1-2): 1 Handanovic; 37 Skriniar (33 D’Ambrosio 64′), 13 Ranocchia, 2 Godin; 11 Moses (87 Candreva 84′), 5 Gagliardini, 77 Brozovic, 34 Biraghi (15 Young 84′); 24 Eriksen (20 Borja Valero 64′); 9 Lukaku, 10 Lautaro (7 Sanchez 64′).
Pad: 27 Padelli, 46 Berni, 6 de Vrij, 30 Esposito, 31 Pirola, 32 Agoumé, 95 Bastoni.
Edző: Antonio Conte.

Gólszerzők: 34′ Lukaku (I), 83′ Sanchez (I), 93′ Lukaku (I)
Sárgalap: Criscito (G), Gagliardini (I), Romero (G), Ranocchia (I), Handanovic (I)
Hosszabbítás: 1′ – 3′.

Játékvezető: Massa.
Asszisztensek: Preti, Manganelli.
Negyedik játékvezető: Giua.
VAR és VAR asszisztens: Irrati, Liberti.