Megtört a jég, az Inter legyőzte a Juvét!

Nicoló Barella, és – ki más mint – Arturo Vidal góljainak köszönhetően 2016 szeptembere óta először győzte le a Nerazzurri a Bianconerit. A meccs szinte teljes szakaszában dominálni tudott az Inter, Conte magabiztosan tartotta otthon a 3 pontot az ősi rivális ellen.

Egészen érdekes mérkőzés volt, hiszen úgy vélem sokan nem arra számítottunk, hogy a csapat szinte 90 percen keresztül koncentrálva, uralva a meccset, teret sem enged a Juventusnak a gólszerzésre. Mégis ez történt, hiszen a 11. percet követően – ahol Ronaldo egy érvénytelen gólt szerzett – talán csak a 80. perc után volt értékelhető helyzete a vendégeknek, addigra viszont már kétgólos volt a hátrány, és Handanovic is a helyén volt. Tökéletes felfogással mentek ki a pályára a fiúk ezen az estén, átérezték ennek a mérkőzésnek a súlyát, és akarták ezt a győzelmet. A győzelmet amiért évek óta minden Inter szurkoló sóvárog. Az említett 2016-os győzelem előtt 2-0-ra utoljára 2010-ben volt példa a bajnokságban, Eto’o és Maicon emlékezetes találataival.

Az érvénytelen Ronaldo gól után szinte rögtön, egy gyors kontra után Nicoló Barella vezette fel a labdát a Juve 16-osa szélére, majd beadott, és ami ezt követte, az különösen fájhatott a Juventus szurkolóknak: történt ugyanis hogy Vidal, aki egy ügyes testcsellel tartotta meg a labdát, mielőtt Barella beadta, lehagyva védőit és fejjel tökéletesen érkezett a beadásra (gólját viszont tiszteletből nem ünnepelte meg). 1-0!

Inter 2-0 Juventus | The photos from the Nerazzurri's victory

Az ember azt várta volna, hogy a Juve egyből feljebb kapcsol és próbálja nyomás alá helyezni a hazaiakat, viszont ezen az estén ez nem működött. Az Inter előnyben is higgadt maradt, a védelem és a középpálya remekül működött, és fojtott meg minden egyes Fekete-Fehér próbálkozást. Sőt, az Inter, ha kicsit szerencsésebb, gólokkal is vezethetett volna a szünetre, de sajnos Lautaro nem azt a napot fogta ki… Mindenesetre a frusztráció látszódott az Öreg Hölgyön, és ez nem segített a helyzetükön. Az állás tehát így maradt a szünetre.

Ahogy az első félidőben, úgy a fordulás után is sikerült korán betalálni, ezzel (valószínűleg) morálisan is padlóra küldeni a Juvét: az 52. percben Bastoni parádésan ugratta ki a középpályáról elinduló Barellát, akit se Chiellini, se Frabotta nem tudott utólérni, és könyörtelenül lőtt Szczesny fölött a hálóba. 2-0! Olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem tudtuk fogni – nagyon rég láthattunk hasonló találatot, egy első ránézésre teljesen veszélytelen szituációt követően. A fiatal védő utána elmondta, hogy ez egy begyakorolt szituáció volt (bár viccelődött, hogy csak elcsúszott a rúgásnál 🙂 ).

Régóta gyakoroljuk ezt Nicolóval és most gólhoz vezetett. Üres területre akartam küldeni a labdát, és ezúttal sikerült, boldog vagyok

Inter 2-0 Juventus | The photos from the Nerazzurri's victory

Pirlo cserékkel próbálta felrázni az állóvizet, McKennie, Kulusevski és Bernardeschi is bejött, és bár az Inter tempója visszaesett, a kezdeményezést pedig szépen lassan átvette a Juve, egészen a 87. percig kellett várni arra, hogy Handanovic egy veszélyes lövést védjen parádésan. Ezalatt viszont még Lukaku és Lautaro is tudott veszélyeztetni a Nerazzurrinál. A végeredményen ugyan már semmi sem tudott változtatni, 2-0, egy felejthetetlen győzelemmel lett gazdagabb az összes Inter szurkoló, és rendkívül fontossal is, hiszen a Milan sem hibázott, így maradt a 3 pontos hátrány, és a 2. hely a tabellán. Folytatás Udinében! Forza Inter!

Start a Conversation