Dimarco rekord, de így is csak döntetlen Torinóban

Dimarco rekord, de így is csak döntetlen Torinóban: 1-1-re végződött az Inter vendégszereplése. Federico Dimarco két gólpasszt is kiosztott, az elsőt Thuram fejére ívelte be, a másodikat pedig egy szögletet követően Bisseck fejelte a kapuba, ezzel Dimash 18 gólpassznál jár – egy szezonon belül ez abszolút rekordnak számít a Serie A-ban, a korábbi csúcstartó Alejandro “Papu” Gómez volt 16 assziszttal, még a 19/20-as szezonban (valamint néhány statisztikai forrásnál Ronaldinho neve mellett is van 18 assziszt a 09/10-es idényből, azonban itt még beleszámolják a kiharcolt büntetőket is).

Viszont ez a remek egyéni teljesítmény sem volt elég a győzelemhez, hiszen az Inter a második gól után mintha kikapcsolt volna, előbb egy eladott labdát követően, szép kontrából előbb Simeone szépített, 9 perccel később pedig büntetőt harcolt ki a Torino, amit Vlašić értékesített.

Ez az egy pont azt jelenti, hogy a következő fordulóban egy hazai győzelemmel a Parma ellen biztosíthatná be a 21. Scudettot a Nerazzurri.

Forza Inter!!!

Start a Conversation