Három pont a Venezia ellen!

A lélegzetelállító Velence egy hideg januári vasárnapon kék égboltra és friss levegőre ébredt. A Nerazzurri Milánóból Velencébe utazott, hogy a Stadio Pier Luigi Penzo gyepére lépjen, amely egy egész különleges játéktér: közvetlenül a vízparton található. A stadionban Nerazzurri-zászlók lobogtak a mérkőzés kezdetétől egészen a lefújásig. A mérkőzés délután háromkor kezdődött – az Inter nem játszott ezen az időponton 2021 óta. Akkor, a 2020/21-es szezon utolsó mérkőzésén ünnepelték a klub 19. bajnoki címét.

A meccs 16. percében Matteo Darmian ismét bizonyította klasszisát: jókor volt jó helyen. Nem először láttuk tőle ezt hogy felér a támadásokkal a kapu elé. Ezúttal azonban nem szélsőként, hanem belső védőként kapott szerepet a kezdőben, ami jól mutatja a csapat erejét: sokoldalúságot, odaadást és fáradhatatlan munkát.

A győztes gól szinte a fél csapat összjátékának eredménye volt. De Vrij megállított egy támadást, Barella remekül helyezkedett és kérte a labdát, Dumfries hátul maradt biztosítani, míg Asllani pontos passzal indította meg a támadók mögé érkező társakat. Lautaro lövését Stankovic még bravúrral védte, de Darmian higgadtan értékesítette a kipattanót – szinte csatárként érkezett a labdára.

A hazai csapat mindent megtett, hogy nyomás alá helyezze Inzaghi együttesét. Sommer bravúros védésekkel tartotta az eredményt, De Vrij többször is fontos blokkot, szerelést hajtott végre, míg Busio lövése csak a kapufát találta el. Az Internek is voltak lehetőségei növelni az előnyt, de erre végül nem volt szükség – az egygólos győzelem elegendőnek bizonyult.

A statisztikák is meggyőzőek: az Inter zsinórban hat idegenbeli mérkőzést nyert meg kapott gól nélkül a Serie A-ban – ilyen sorozatra korábban nem volt példa a klub történetében. Legutóbbi 13 bajnoki mérkőzésükből 11-et megnyertek és csak kettőt zártak döntetlennel. Az elmúlt hat találkozón összesen 20 gólt szereztek és mindössze egyet kaptak. Sommer és a kapufa mentéseinek köszönhetően pedig immár négy mérkőzés óta érintetlen maradt az Inter hálója.

A tabellán az Inter jelenleg 43 ponttal áll, ezzel továbbra is stabilan őrzi helyét az élmezőnyben.

Start a Conversation