Gólgazdag első félidőt láthatott, aki ma leült megnézni az Inter mérkőzését. A lényegi kérdések tulajdonképpen fél órán belül eldőltek, hiszen mind az öt gól az első játékrészben született.
A meccs első perceiben még úgy tűnhetett, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű, hiszen a hazaiak aktívan kezdték a mérkőzést: Sommer kiejtett egy lövést, aminél végül a védelemnek kellett felszabadítani, majd Tengstedt a felsőlécet találta el – nem sok hiányzott a Verona vezető góljához. A 10. perc után azonban magára talált az Inter. Correa először egy bedobás után fejelt kapura, amit Montipò még hárított, de nem sokkal később az argentin támadó egy szép összjáték végén Thuram asszisztját váltotta gólra, elegánsan elpöckölve a labdát a kapus felett.
Ezután az Inter francia csatára, Marcus Thuram került a középpontba: Correa remekül ugratta ki őt, Thuram pedig higgadtan a hálóba gurított. Három perccel később szinte megismétlődött a jelenet, ezúttal Bastoni volt az, aki pontos indítással szolgálta ki a csatárt. A Verona magas védelmi vonala és lesre állítási kísérlete másodszor is csődöt mondott.
A 31. percben Asllani egy szép szélső összjáték után okosan középre passzolt, ahol a csereként beállt De Vrij érkezett, és csatárokat megszégyenítő módon lőtt a kapuba. A hazaiak teljesen szétestek, és innentől már csak az volt a kérdés, hány gólnál áll meg az Inter. Inzaghi csapata tovább növelte előnyét: egy újabb szép támadás végén Correa passzát Bisseck tartotta meg a tizenhatoson belül, majd kapura fordulva lőtt. Bár már esett a fiatal védő, mégis olyan jól találta el a labdát, hogy az a felső sarokban kötött ki. Bisseck ezzel megünnepelhette a héten aláírt szerződéshosszabbítását is, amely 2028-ig köti a klubhoz.
A mérkőzés sorsa gyakorlatilag 41 perc alatt eldőlt. A második félidőben egy visszafogottabb Intert láthattunk a pályán. Correa a ráadásban még közel járt egy újabb gólhoz, de lövése a felsőlécről pattant ki. Az argentin játékos ezzel is kiérdemelte a mérkőzés legjobbjának járó díjat.
Folytatás kedd este a BL-ben, az RB Leipzig ellen.