Erődemonstráció: 4-0 az Atalanta ellen!

Érdeklődéssel vártuk az év első rangadóját, ahol az évek óta remekül teljesítő, nyáron Európa Ligát nyerő Atalanta csapatát fogadtuk. A kezdőben semmi meglepetést nem láthattunk, Inzaghi azt a 11 játékost küldte pályára, akikre a legtöbben gondolhattunk. Csak a rend kedvéért, a kapuban Sommer állt, a hátsó hármast Bastoni, Acerbi és Pavard alkotta, a pálya tengelyén Dimarco, Mkhitaryan, Calhanoglu, Barella és Darmian játszott, míg a támadósorban Thuram és Lauti várta a bevetést. Szóval a szokásos- és ezt a szó legpozitívabb értelmében írom, sok konkurens csapat összetenné a két kezét egy ilyen egységes és megbízhatóan működő gépezetért. 

A kezdő sípszó előtt egy pillanatra nosztalgiázhattunk is, az előző, csodás szezonra visszatekintve- Lautaro ugyanis kezébe vehette a tavalyi gólkirályi trófeát, az argentin közönségkedvenc 24-szer talált kapuba a huszadik Scudetto évében. Gratulálunk, és sok kék-fekete gólt kívánunk még neki!

Na de vissza a jelenbe.

Uno Tempo

Nem sokat szórakozott a bajnoki címvedő, már az első percekben kapkodtuk a fejünket- előbb a jobb oldalon futott végig egy szép összjáték,melynek végén Thuram kapott passzt Mkhitaryantól, a francia beadásába pedig úgy ért bele az Atalanta védője, hogy az becsorgott Carnesecchi mellett a kapuba. Nem sokra rá Calha kőkemény lövését bokszolta ki az olasz kapus, Barella ellen viszont már nem tudott mit tenni- középpályásunk egy kifejelt labdát bombázott kapásból az ellenfél hálójába. Szépségdíjas találat! Mindössze 10 perce tartott a meccs, és már megnyugtató kétgólos előnyről nézhettük, ahogy peregtek a percek. Egy Zappacosta próbálkozáson kívül semmi komoly veszélyt nem okoztak a vendégek, így a 2-0 maradt a félidőre. 

Secondo Tempo 

Szinte hihetetlen, de az Inter egyszerűen lemásolta az első játékrészt- mármint abban, hogy megint kellett 10 perc játék, és kétszer ünnepelhetett a Meazza közönsége. Ezúttal Thuram volt a főszereplő, aki kétszer került olyan helyzetbe a tizenhatoson belül, hogy előtte pattogott a labda- mindkétszer élt lehetőségével a francia támadó, aki így már négy gólos az idei szezonban! Innentől pedig nem sok kérdés maradt- sima hazai győzelem, esélye sem volt az Atalantának! 

Összegzés

Talán kissé langyosan, fáradtan kezdte az évet kedvenc csapatunk, persze nem rosszul- az első forduló döntetlent, a második már egy soványabb győzelmet hozott. Ezért is jelenthet annyira sokat ez a kiütéses siker, abszolút megmutatta erejét a címvédő, és azt is, hogy idén sem engedünk mást a Scudetto közelébe. Külön öröm, hogy akik tavaly csillogtak, most is tovább ragyognak, jó döntésnek bizonyult Inzaghi részéről, hogy megtartotta a keretet, mert ebben még rengeteg eredmény van benne. 

Start a Conversation