José visszatér… ellenfélként

Az Inter a fővárosba látogat december első szombatján, hogy összecsapjon az AS Roma csapatával, ami kifejezetten érdekes meccsnek ígérkezik, több szempontból is.

A hétközi, Spezia elleni, rendkívül sima győzelemmel a háta mögött, Inzaghi most ismét rangadóra készül, mégpedig egy olyan edző ellen, aki 11 éve örökre belopta magát az összes Nerazzurri rajongó szívébe. Bizony, eljött az idő, hogy José ellenfélként térjen vissza, amire egész eddig nem volt példa, hiszen nemzetközi porondon sajnos sokáig nem volt érdekelt a csapatunk, amikor pedig igen, nem kerültünk szembe a Special One által irányított gárdákkal. A Roma egyébként pontot veszített hétközben, hiszen a Bologna csapata egy rúgott gól után behúzta a kéziféket, és sikerült kapott gól nélkül lehoznia a meccset Mihajlovicéknak. Joggal lehetnek bosszúsak a rómaiak tehát, és otthon mindenképp szeretnének ponto(ka)t szerezni a címvédő ellen.

Ez a 177-edik meccs a csapatok között az élvonalban, és többször diadalmaskodott az Inter ezeken, pontosan 73-szor (míg a farkasok 49-szer). 511 gólt sikerült összehozni, ami egyébként a legtöbb a Serie A történetében, 38-al több bármelyik másik párosítás által hozott góloknál. Veretlen a Nerazzurri az elmúlt 6 meccsen a Roma ellen, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy csupán 2 győzelem született, emellett pedig 4 döntetlen. Ez egyben a leghosszabb győzelem nélküli szériája a Roma csapatának. A leggyakoribb eredmény a 0-0 volt, 21 meccsen nem tudott betalálni sem a Giallorossi, sem a Nerazzurri, viszont az előző 14 párharcból csak egy, a 2019 decemberben játszott végződött góltalanul.

Mourinho kénytelen nélkülözni centerét, Abraham ugyanis kisárgázta magát erre a meccsre, illetve Karsdorp is eltiltott. Zaniolo, Mancini és Cristante pedig veszélyben vannak, ha lapot kapnak, a következő meccset kihagyják. Inzaghi pedig nem számíthat De Vrijre, így D’ambrosio kezd hátul Skriniar és Bastoni mellett, és Darmian is kidőlt egy kis időre, helyét Dumfries veszi át, a támadósorban pedig a Correa-Dzeko duora szavazott ma a Mister.

A mérkőzés a Sport 1-en látható, 18:00-tól.

Forza Inter!!!

ROMA (3-5-2): 1 Rui Patricio; 23 Mancini, 6 Smalling, 24 Kumbulla; 3 Ibanez, 17 Veretout, 4 Cristante, 77 Mkhitaryan, 5 Vina; 22 Zaniolo, 14 Shomurodov.
Pad: 87 Fuzato, 63 Boer, 8 Villar, 13 Calafiori, 19 Reynolds, 21 Mayoral, 42 Diawara, 52 Bove, 55 Darboe, 59 Zalewski, 60 Ndiaye, 62 Volpato. 
Edző: Jose Mourinho.

INTER (3-5-2): 1 Handanovic; 33 D’Ambrosio, 37 Skriniar, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 77 Brozovic, 20 Calhanoglu, 14 Perisic; 9 Dzeko, 19 Correa.
Pad: 21 Cordaz, 97 Radu, 5 Gagliardini, 7 Sanchez, 8 Vecino, 10 Lautaro, 12 Sensi, 22 Vidal, 32 Dimarco, 43 Cortinovis, 46 Zanotti, 47 Carboni.
Edző: Simone Inzaghi.

Játékvezető: Di Bello.
Asszisztensek: Palermo, Perrotti.
Negyedik játékvezető: Camplone.
VAR: Massa.
VAR asszisztens: Alassio.

Eltiltott
Roma
: Abraham, Karsdorp.
Inter: –

Egy lapra az eltiltástól:
Roma
: Cristante, Mancini, Zaniolo.
Inter: –

Tartozom egy bocsánatkéréssel minden olvasónk (és különösen az Inter szurkolók) felé, ugyanis az elmúlt időszakban sajnos nem jutott idő a weboldal frissítésére, amennyit igényelt volna. Rengeteg energiát öleltek fel munkahelyi projektek, és emellett még a magánéletben is tartani kellett a balanszot. A weboldalkészítés pedig egy olyan hobbi, amire szintén nem lehet elég időt rászánni, és sajnos ez utóbbi itta meg az időhiány levét… Sajnálom, hogy így alakult, személy szerint nagyon bízom benne, hogy hamarosan ez a felállás változni fog, és ismét teljes bedobással ügyködhetek az oldalon, és a cikkeken!

Köszönöm, hogy elolvastátok.

PetR

Start a Conversation