A 12. fordulójához érkeztünk az Olasz bajnokságnak, ahol a Nerazzurrira komoly erőpróba vár, hiszen a tabellán közvetlenül mögöttünk álló Napoli látogat a Giuseppe Meazza stadionba, és egyik csapat sem szeretne leszakadni a listavezető Milanról.
Mindkét csapatnak komoly fegyvertény lenne a győzelem, hiszen a forduló másik rangadója, az Atalanta-Juventus döntetlennel végződött, így egy Napoli győzelem azt jelentené, hogy Gattuso csapata mind a Juvét, mind az Intert megelőzheti. Nerazzurri diadal esetén pedig 3 pontra meglógna Conte csapata a zebrák elől. A Milan a kiesőjelölt Genoához látogat, így számukra pedig egy döntetlen lenne a mi meccsünkön az ideális (reméljük, hogy nem így lesz).
Az Inter megnyerte az elmúlt négy mérkőzését, ráadásul mindegyiken legalább 3 gólt is szerzett, összesen 13-at, emellett 4 gólt kapva, ez nem rossz ajánlólevél a mai meccsre. Viszont tudjuk, hogy a BL-ben nagyon nem ment a csapatnak, és a játék képe a bajnokságban is sokszor döcögött, így a Napoli ijesztő ellenfélnek is tűnhet. Az a Napoli, aki az előző öt meccséből négyet szintén megnyert, (12-2 gólaránnyal) egyedül a listavezető Milantól kaptak ki ezalatt. EL-ben csoportelsőként végeztek, és várhatják az egyenes kieséses szakaszt a Granada csapata ellen.
Conte szerint motiváltak a játékosai, tudják hogy komoly meccs vár rájuk.
Két olyan csapat mérkőzik meg akiknek ugyanazok a céljai, ambíciói: mégpedig győzni. Kihívásokkal teli meccs lesz, de ez minket csak motivál, és egy mérce lesz számunkra, amiből levonhatjuk a tanulságot, és visszajelzést kapunk. Nevetségesnek gondolom azt, hogy kötelező megnyernünk a Scudettót a nemzetközi kudarc után. Nagyon sok csapat szeretné ezt, és a végén csak egy maradhat. Az elmúlt 9 évben ugyanazon csapat nyert folyamatosan, így csak mosolygok mikor azt hallom, hogy “kötelező”. Fejlődni akarunk.
Összegzett a meccs előtti tájékoztatón az Inter edzője
Ismét a 3-5-2 mellett döntött a Mister, pedig az előző fordulóban a csapat átállt 4 védőre egy ideig (majd ezt követően fordított). A hátsó alakzat változatlan, viszont széleken most Darmian és Young kezdenek, valamint Eriksen ismét padra szorult, helyét Gagliardini vette át. Mellette Brozovic irányít hátulról és Barella ismét a középpálya motorja. Sanchez sajnos kiesett, így a padra sem ülhetett le, Conte tehát komoly gondban lehet ha előre kell cserélni. Reméljük, Lukaku és Lautaro jó napot fognak ki és nem lesz erre szükség.
Bele kell adni mindent hogy elszakadjunk a Juvétól és üldözzük a Milant!!! Forza Inter!
20:45 Digi Sport 1
INTER (3-5-2): 1 Handanovic; 37 Skriniar, 6 de Vrij, 95 Bastoni; 36 Darmian, 23 Barella, 77 Brozovic, 5 Gagliardini, 15 Young; 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 27 Padelli, 97 Radu, 2 Hakimi, 11 Kolarov, 12 Sensi, 13 Ranocchia, 14 Perisic, 24 Eriksen, 33 D’Ambrosio.
Edző: Antonio Conte.
NAPOLI (4-2-3-1): 25 Ospina; 22 Di Lorenzo, 44 Manolas, 26 Koulibaly, 6 Mario Rui; 4 Demme, 5 Bakayoko; 11 Lozano, 20 Zielinski, 24 Insigne; 14 Mertens.
Pad: 1 Meret, 16 Contini, 2 Malcuit, 7 Elmas, 8 Fabian Ruiz, 19 Maksimovic, 21 Politano, 23 Hysaj, 31 Ghoulam, 33 Rrhamani, 37 Petagna, 68 Lobotka.
Edző: Gennaro Gattuso.
Játékvezető: Massa.
Asszisztensek: Meli, Alassio.
Negyedik játékvezető: Fourneau.
VAR: Calvarese.
VAR asszisztens: Del Giovane.