Tizenkettedik bajnoki cím
Majdnem 10 évet kellett várni a következő bajnoki címre. A régiek közül már senki sem volt a csapatban, azonban ott voltak az új sztárok. Már az első fordulóban az élre ugrott a csapat, ugyanis csak mi tudtunk nyerni. Aztán a szezon folyamán a zseniális irányító Evaristo Beccalosi “elintézte” a Mialnt, majd a fiatal támadó Alessandro Altobelli “kivégezte” a Juventust. A Napolit is sikerült legyőzni, és hét fordulóval a vége előtt már nyolc pontos előnnyel várhattuk a végjátékot. A két pontos bajnoki rendszerben ez pedig azt jelentette, hogy tizenkettedszer is a kék-fekete mezre kerül majd a nemzeti színű jelvény, a scudetto.
Bordon – G. Baresi, Oriali, Pasinato, Mozzini – Bini, Caso, Marini – Altobelli, Beccalossi, Muraro
További játékosok: Ambu, Canuti, Cipollini, Occhipinti, Pancheri
Edző: Bersellin
