Kategória: Serie A

Lautaro lett a hős, 0-4 Salernóban

Fontos győzelmet aratott a Nerazzurri szombat este, hála Lauti fantasztikus teljesítményének! 

Előzmények

A Sassuolo elleni kínos vereség után nagyon kellett a három pont, főleg, hogy a meccs előtt a Milan már megverte a Laziot. Minden adott volt a sikerhez, a vendéglátó nyeretlenül várta az estét, egy Empoli elleni vereség után, egyszóval nekünk állt a zászló. 

Inzaghi több változtatást is tett a kezdőt illetően: de Vrij, Pavard, Carlos Augusto, Klaassen és Sánchez is lehetőséget kaptak. Kíváncsian várhattuk, ki mire lesz képes kezdőként. 

Primo tempo 

Már a legelején érezhető volt: itt most más eredményre vágyik az Inter. Támadó szellemben, helyzetekkel nyitottunk, Thuram fejesét bravúrral kellett védenie Ochoának, majd Dumfries is jó helyről lőtt fölé. Nagyon vártuk a gólt, ám az nem jött. És a lelkesedés szép lassan elpárolgott, látszott az akarat, de az kevés volt. A hazaiak érdemét se vegyük el, jól védekeztek, tömörültek, nehéz volt ellenük a játék.  Sőt, Cabral játékában a hazai vezetés lehetősége is benne volt, örülhettünk, hogy benne is maradt… 

Secondo tempo 

Nagy változást a folytatás sem hozott, ezért a mester dicséretre méltó döntést hozott: tíz perce tartott a második játékrész, amikor is három cserét eszközölt! Lautaro mellett Mkhitaryan és Asllani érkezett; látszott, hogy a tanulságot leszűrte Inzaghi, és nem várt a cserékkel. 

Innentől pedig kezdődött a Lauti show. Egyből érzékelhető volt, mennyit javult a támadások menete a világbajnoknak köszönhetően. A 62. percben pedig a gól is megszületett: Thuram előkészítése után Lautaro elegánsan emelte át Ochoát. Nagyon finom pöccintés volt. 0-1!

Három perccel ezután jött egy kisebb szívroham, hisz Legowski begurította a labdát Sommer alatt, ám les miatt érvénytelen volt a kísérlet. Az aggodalom mindenesetre bennünk volt, mert egy gól nem gól, tudtuk, hogy több kell még. 

És ez a “több” nem is maradt el, Ochoa és Beadaric szerencsétlenkedése nyomán megszerezte a labdát Dumfries , majd Barella jobb oldali beadása után ismét villant az argentin csatár: Lauti a tizenegyes pontról , droppból bepofozta a másodikat. 0-2!

Itt érezhetően megtört a Salernitana, és még nem volt vége az estének!  8 perccel később beérett Tikus aktivitása, és kiharcolt egy büntetőt. Természetesen Lautaro Martinez állt oda, és nem hibázott, meglett a mesterhármas! 0-3! 

És meg mindig nem volt vége, pár perc múlva a csereként beálló Carlos Augusto passza érkezett balról , Lauti tanítani való módon maradt le a védőkről , és most sem hibázott. 0-4! 

Fantasztikus volt figyelni, ahogy a 26 éves támadó egymaga eldöntötte a meccset, nagyon értékes 3 pontot gyűjtve csapatának. 

Értékelés játékosonként: 

Sommer – pont ennyit várunk tőle, semmi nagy hiba, egyébként rengeteg dolga ma nem volt.

de Vrij– stabil védekezés, jó volt a kezdő 11-ben látni.

Acerbi – ma nem villogott úgy, mint a Sass ellen, de nem vétett nagy hibát.

Dumfries – stabilan az egyik legjobb. A támadások egyik fő előkészítője volt ma is, és a vezető gól előtt nagyon kellett a harciassága. Bravó!

Pavard – még várom az extrát tőle, ez ma is elmaradt, de nem lógott ki lefelé sem. 

Carlos Augusto – Láthatóan kezdi felvenni a ritmust, nagyon szép volt a gólpassza. 

Calhanoglu – nem ment ma neki, besárgult, érthető volt a csere. Lesz ez jobb is! 

Klaassen – rejtély még a csávó, helyzetbe kerülni már tudott, rosszul sem játszott, kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

Barella – nagyon igyekezett, gólpasszt adott, szükség volt a küzdésére. 

Sánchez – biztos vagyok benne, hogy idén is lesz pár olyan meccs, amit képes lesz egyedül eldönteni, akár nagy meccsek is. A mai nem volt ilyen, nem jött ki jól neki semmi sem. 

Thuram – gólpassz, kiharcolt büntető (plusz egy amit nem adtak megérzésem szerint), szinte minden támadásban benne volt, csak így tovább! 

Cserék:

Mkhitaryan – jól szállt be, nagyon jó nézni a Miki show-t, ahogy előre lendíti a játékot. Megtette amit csak tudott 

Assllani – szürke játékot mutatott, nem igazán tört még felszínre a tehetsége. Ja, és nem rajta múlott, hogy nem egyenlített a Salernitana…

Darmian, Agoumé – nehéz mit írni, nem sok idejük maradt, legalább kicsit megizzadtak ők is. 

Lautaro Martinez – a végére hagytam, mert ez nem egy mondat. Az egész eddigi szezonra elmondható, hogy Lauti igazi vezére a csapatnak, abszolút jogosan kapott karszalagot is. Ezenkívül fantasztikus csatár, akire épp az jellemző, hogy segíteni tud a csapatnak, amikor arra nagy szükség van. Nélküle nagyon nyögvenyelős meccs lett volna a szombati, óriási gratula azért, amit csinált. És mindezt csereként, 35 perc alatt! Már eddig is nagy sikere volt a góllövés terén, bizonyára lesz még ezután is, de karrierje egyik legjobb teljesítménye volt Arechi stadionban! Köszönjük El Toro! 

A győzelem eredménye, hogy vezetjük a tabellát, a héten pedig érkezik a Meazzába a Benfica és a Bologna is, szóval Forza Nerazzurri!

Összefoglaló

Gólszerző: 62′, 77′, 84′, 88′ Lautaro (I).

SALERNITANA (3-5-2): 13 Ochoa; 5 Daniliuc (98 Pirola 85′), 23 Gyomber, 66 Lovato; 8 Bohinen (25 Maggiore 79′), 99 Legowski, 7 Martegani (30 Mazzocchi 70′), 20 Kastanos, 3 Bradaric; 21 Cabral (19 Stewart 79′), 10 Dia. Pad: 1 Fiorillo, 56 Costil, 6 Sambia, 11 Botheim, 17 Fazio, 28 Bronn, 33 Tchaouna, 36 Sfait. Edző: Paulo Sousa.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 6 De Vrij, 15 Acerbi; 2 Dumfries (36 Darmian 79′), 14 Klaassen (22 Mkhitaryan 54′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 54′), 23 Barella (42 Agoume 85′), 30 Carlos Augusto; 9 Thuram, 70 Sanchez (10 Lautaro 54′). Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 31 Bisseck, 32 Dimarco, 49 Sarr, 50 Stankovic, 95 Bastoni. Edző: Simone Inzaghi.

Sárgalap: Calhanoglu (I), Cabral (S), Gyomber (S).

Játékvezető: Rosario Abisso Asszisztensek: Vivenzi és Garzelli. Negyedik játékvezető: Manganiello VAR: Irrati VAR asszisztens: Serra

Csalódást keltő vereség

Fogadjátok szeretettel HMInter első értékelését!

Kettős érzéssel vártam a szerda esti mecset, egyrészt olyan simán alakult eddig a bajnokság kedvenc csapatunk számára, másrészt az a Sassuolo érkezett Milánóba, aki néha óriási meglepetéseket okoz- elég a hétvégi 4-2-re gondolni…

Ráadásul az utóbbi két mérkőzés (Sociedad, Empoli) nem volt lehengerlő siker… Szóval volt ok a reményre, ám egy kis aggodalomra is. A mester egyébként talán a legerősebb 11-et küldte csatába, kifejezetten örültem az összeállításnak. Jó iramban is kezdtek a srácok, az első percek után úgy érezhettük, nagyon szép este elé nézünk. Na de nézzük is részletesen, hogy alakult ki a csalódást keltő végeredmény.

Primo tempo 

A kezdés valóban erős volt, de sokáig nem tartott… a félidő nagy részében dominált ugyan a hazai gárda, voltak szép megoldások, az eredményjelző viszont meg se moccant. Thuram és Dumfries voltak a legaktívabbak, több támadás is szépen bontakozott ki általuk, a helyzetek viszont kimaradtak.. Sommer párszor megmutatta, tényleg nem a leghatározottabb kapus jelenleg. 

Már-már kezdtünk idegeskedni, hogy 0-0 lesz a félidei állás, aztán a hosszabbításban Denzel megmutatta, mire is képes: a gyors cselezési készség, és a remek rugó technika is látható volt – gyönyörű lövés a hosszú alsóba! 

Így azért jobban esett a félidei hátradőlés, bizakodóan vártuk a folytatást. 

Secondo tempo 

A második játékrész nem úgy indult, ahogyan vártuk. Előbb Erlic hagyott ki egy tiszta fejes lehetőséget -nem rajtunk múlott- , majd jött a borzalmas 54. perc és az egyenlítés. De hogyan?! Előbb Bajrami futott be olyan tisztán a büntetőn belülre, mintha nem lett volna védelem, majd a lövést Sommer védte be. Én értem, hogy van ilyen, na de a rövidbe… Szóval továbbra is nagyon zavaros a svájci kapus teljesítménye, nem ezzel a “védéssel” szerettette meg magát velünk. Sebaj, rázzuk meg magunkat és haladjunk tovább, nincs semmi gond ! 

Pedig volt. 

Nem volt válasz a gólra, sőt. 10 perc sem kellett, és Berardi megismételte Dumfries mozdulatait , csak a tizenhatoson kívülről. Óriási gól, el kell ismerni. 1-2. Az optimista szurkoló persze , mint én is, azt gondolta ekkor : jó, azért van még majdnem fél óra, jó cserék ülnek a padon, innen még lehet fordítani. A cserék jöttek is sorban, és Frattesi majdnem egyből be is talált, a rossz átvétel azonban ezt megakadályozta. 

És innentől nem tudom, mit lehetne írni. Inzaghi hónalj foltja egyre növekedett, ezzel aranyosan csökkent a játékosok kedve és kreativitása, volt persze pár ígéretes lehetőség, de felpörögni a hajrára (mint a Sociedad ellen) nem sikerült. Sőt, ordító helyzete a vendégeknek volt a legvégén, itt Sommer parádésan védett. 

Maradt az 1-2. Ennyi. Csalódás. 

Tanulságok 

Voltak azért pozitívumok is. A középpálya néha egészen szemet gyönyörködtetően sziporkázó volt, remek labdaszerzések, labda kihozatalok, forgatások, kis területeken összjátékok. Ezzel nem volt gond a meccs nagy részében. 

A szélek Dimarcoval és Denzellel továbbra is nagyon élénkek, szépen folynak a támadások. Általában a beadások is nagyon rendben vannak, ma valahogy nem jött ki jól egyik sem. Van ilyen persze. 

A védekezés sem volt katasztrófa, bár ezeket a hátul tökölődéseket el lehetne hagyni, benne van a veszély mindig (Bastoni). 

És persze sokkal hatékonyabb befejezések kellenek majd, a mai nagyon gyenge volt, alig találtuk el a kaput. 

Rövid személyes értékelés játékosonként: 

Sommer: zavaros. Nagyon. Össze kell szednie magát, és olyan megoldások kellenek tőle, mint a hajrában. 

Darmian: felejthető. Nagy mentés volt utolsó emberként, nem volt nagy hibája, de mostanában elég szürke a teljesítmény. 

Acerbi: üde színfolt. Jól érkezett több támadásnál is, személy szerint örülök ha kezdő. Csodát nem tudott tenni. 

Bastoni: nincs élete formájában. Most nem rajta ment el a meccs, de határozatlan többször is, össze kell szednie magát. 

Dimarco: nagy erőssége a csapatnak, de a tűpontos beadások ma elmaradtak. Jó lesz ez hosszú távon. 

Mkhitaryan: ez nem a Milan elleni forma volt. Színtelen szagtalan a támadásoknál, nem tudott segíteni érdemben. 

Calhanoglu: vezérnek vezér volt ma is, aktívan, rengeteget futva szorgoskodott, szemfüles passzolta adott, az egyik játékos, akit nem kell szidni ma sem. 

Barella: szintén parádés játék fűződik a nevéhez, igazán profi megoldásokkal. Kár, hogy a végére nagyon elfogyott.

Dumfries: az est legjobbja kék fekete mezben. Maga a gól is pazar volt, nem lehetett tartani a jobb oldalon, sok támadás rajta folyt végig, egyszóval nem rajta múlott. 

Lautaro: a kommentátor szerint nem volt fényes ma este. Vitatkoznék. Támadás befejezésben ugyan ma nem volt topon, de remekül lépett vissza labdáért, meg is tartotta azt, sőt, zseniális passzokat osztogatott. Nagyon szeretjük továbbra is, és a góllövő listát azért csak vezeti valahogy… 

Thuram: türelem. Ez kell hozzá, mert látjuk, mennyire nagy fogás a csapatnak, biztosak lehetünk benne, gólokkal és aszisztokkal fog hozzájárulni a sikerhez. Ma nem jött ki neki a lépés, de türelem rózsát terem! 

Inzaghi: a cserék jöhettek volna előbb is, de óriási hibát nem vétett. Valahogy tűzbe kell hoznia a gárdát, és akkor jöhetnek az eredmények. 

Hogy is állunk akkor? 

15 pontunk van, vezetjük a tabellát, nincs semmi ok a pánikra. Ha minden hatodik meccs kiesik, az azért belefér. DE ehhez tanulni kell a vereségből, és sokkal aktívabban és lelkesebben játszani. Ezt már szombaton meg lehet próbálni, a Salernitana tökéletes ellenfél, még a szörnyen gyenge Empolitól is kikaptak a héten. 

Vagyis: fel a fejjel, Forza Nerazzurri! 

Összefoglaló

Gólszerzők: 45+1′ Dumfries (I), 54′ Bajrami (S), 63′ Berardi (S)

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 15 Acerbi, 95 Bastoni (6 De Vrij 68′); 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu (14 Klaassen 85′), 22 Mkhitaryan (16 Frattesi 68′), 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 68′); 9 Thuram (70 Sanchez 68′), 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 21 Asllani, 28 Pavard, 31 Bisseck, 42 Agoume, 47 Kamate, 49 Sarr, 50 Stankovic. Edző: Simone Inzaghi.

SASSUOLO (4-2-3-1): 47 Consigli; 22 Toljan, 5 Erlic (13 Ferrari 81′), 21 Viti (44 Tressoldi 61′), 17 Vina (3 Pedersen 46′); 24 Boloca, 7 Matheus Henrique; 10 Berardi, 11 Bajrami (20 Castillejo 61′), 45 Laurienté; 9 Pinamonti (92 Defrel 79′). Pad: 25 Pegolo, 28 Cragno, 2 Missori, 6 Racic, 8 Mulattieri, 14 Obiang, 15 Ceide, 23 Volpato, 42 Thorstvedt. Edző: Alessio Dionisi.

Sárgalap: Matheus Henrique (S) Hosszabbítás: 4′ – 6′ Egyéb: S. Inzaghi (I) sárgalappal figyelmeztetve. Játékvezető: Massimi. Asszisztensek: M. Rossi, Dei Giudici. Negyedik játékvezető: Di Bello. VAR: Abbattista. VAR asszisztens: Guida.

Hétközi forduló, jön a Neroverdi

Szeptember 27-én, szerdán 20:45-kor az Inter a Sassuolo ellen lép pályára a San Siróban, a Serie A 2023/24-es kiírásának 6. játéknapján.

Ez történt eddig…

A Serie A-ban a Nerazzurri és a Neroverdi 20 mérkőzést játszott egymással. 10 alkalommal nyert az Inter, míg a Sassuolo 8-szor. 2 döntetlen alkotja a teljes képet. A Nerazzurri a Serie A-ban a Sassuolo elleni utolsó hat mérkőzéséből ötöt megnyert, és a Neroverdi elleni utolsó nyolc meccsén 20 gólt is szerzett, ami átlagosan 2,5 gólt jelent meccsenként.

Simone Inzaghi csapata a bajnokság idei szezonban kivételes pillanatokat élt már át, kitűnő formát mutatva. Május eleje óta az öt nagy európai bajnokságban jelenleg szereplő csapatok közül egyetlen csapat sem nyert több mérkőzést, mint az Inter: Tízet, akárcsak a Manchester City, igaz, az angolok eggyel több meccset játszottak.
Az Inter a legutóbbi hét bajnoki mérkőzését megnyerte, és zsinórban 13 mérkőzésen szerzett gólt. Ráadásul az idei Serie A-ban az Inter kapta a legkevesebb, és lőtte a legtöbb gólt.

Hatékony középpálya

A támadás mellett a Nerazzurri középpályája is meghatározó teljesítményt nyújt a szezon első részében. Az Inter ugyanis a Fiorentina mellett az egyik olyan csapat, amelyik több gólt szerzett középpályásokkal ebben a bajnokságban: összesen öt gólt jegyezhet a teljes részleg.

Dimarco show

Pazar időszak a mostani Federico Dimarco számára. A Nerazzurri szélsője az a védő, aki a legtöbb gólban vett aktívan részt az öt nagy európai bajnokságban: Összesen négyben, hála 1 góljának és 3 asszisztjának. Emellett ő a harmadik legeredményesebb védő az elmúlt négy Serie A-szezonban 12 szerzett góllal.

El Toro a Sass ellen

A Sassuolo elleni mérkőzés különleges mérkőzés Lautaro Martínez számára. Az argentin támadó 2018. augusztus 19-én, a neroverdi ellen debütált az Inter mezében. Az emiliai csapat a Nerazzurri kapitányának egyik kedvenc áldozata, amelynek öt gólt szerzett a Serie A-ban, köztük első dupláját, amelyet 2019. október 20-án szerzett.

Calhanoglu asszisztjai

Hakan Çalhanoglu egyetlen csapat ellen sem büszkélkedhet több assziszttal a Serie A-ban, mint a Sassuolo: néggyel, akárcsak a Fiorentina és a Lazio ellen. A török középpályás egy lépésre van attól, hogy elérje a nagy mérföldkövet, az 50 asszisztot a Serie A-ban. Jelenleg 49 győztes passznál tart a Nerazzurri 20-as számú játékosa.

20:45 – Sport 2. Forza Inter!!!

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco; 9 Thuram, 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 6 De Vrij, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 28 Pavard, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 42 Agoume, 47 Kamate, 49 Sarr, 50 Stankovic, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

SASSUOLO (4-2-3-1): 47 Tips; 22 Toljan, 5 Erlic, 21 Viti, 17 Vina; 24 Boloca, 7 Matheus Henrique; 10 Berardi, 11 Bajrami, 45 Laurienté; 9 Pinamonti. Pad: 25 Pegolo, 28 Cragno, 2 Missori, 3 Pedersen, 6 Racic, 8 Mulattieri, 13 Ferrari, 14 Obiang, 15 Ceide, 20 Castillejo, 23 Volpato, 42 Thorstvedt, 44 Tressoldi, 92 Defrel. Edző: Alessio Dionisi.

Játékvezető: Maxims. Asszisztensek: M. Rossi, Dei Giudici. Negyedik játékvezető: Di Bello. VAR: Abbattista. VAR asszisztens: Guide.

Dimarco bombája 3 pontot ért

Ötből öt győzelem. Az Inter számára tökéletesen kezdődött a bajnoki szezon, köszönhetően Dimarco elképesztő, a tizenhatoson kívülről lőtt góljának. Simone Inzaghi csapata uralta a mérkőzést, rengeteg helyzetet alakított ki, és a védekezés területén nagyon keveset kockáztatott. Sommer újabb “clean sheet”-et tudhat magáénak, a negyediket ebben a szezonban. A toszkánai meccs egyetlen negatívuma az volt, hogy Marko Arnautovicnak izomproblémák miatt, nem sokkal a lefújás előtt ki kellett állnia (a bal combhajlítót érte sérülés, amit a következő napokban vizsgálnak meg), és az Inter tíz emberrel fejezte be meccset, és védekezte ki az Empoli utolsó rohamait. A toszkánok továbbra is pont és gól nélkül állnak ebben a szezonban.

Dimarco ballábas varázslatos találata hihetetlen volt; félfordulatból, a tizenhatoson kívülről a kapu jobb felső sarkába vágódott; bármelyik meccset meg lehetett volna nyerni vele. Egy ilyen befejezés kellett ahhoz, hogy ezt az elszánt Empolit legyőzze az Inter. A hazaiakat a frissen kinevezett Andreazzoli irányította az idei szezonban először. A mérkőzés kezdete kiszámítható volt: Az Inter nyomult előre, uralta a játékot, agresszív volt és arra koncentrált, hogy hazavigye a három pontot. Mkhitaryan és Calhanoglu már korán közel kerültek a gólszerzéshez, Thuram pedig jobbra-balra vitte a védőket, teret teremtve a középpályásoknak a támadásokhoz.

Az első félidőben Bastoni sokat segítette a támadásokat, olykor magasan helyezkedve a baloldalon, és időnként még a trequartistaként is feltűnt. Inzaghi abban a szellemben küldte a pályára a játékosokat, hogy próbáljanak minél többen letámadni és átvenni a játék irányítását. Bastoni átadásából Darmian emelkedett a magasba, azonban fejesét az Empoli védelme időben tisztázta a gólvonalról. Összességében a balszélső jól működött, és Thuram egy érvénytelenített találatig is eljutott, viszont lesállás miatt maradt az állás 0-0. Az Empoli mélyen védekezett, majd az első félidő második felében megpróbált feljebb jönni. Berishának köszönhetően viszont az első játékrészben nem változott az állás, aki remekül mentett lábbal Frattesi elől.

Annak ellenére, hogy a gól nem jött, hátul nem volt sok gond, az Inter precízen és figyelmesen védekezett, Pavard pedig a Bajnokok Ligájában történt debütálása után először kezdett a Serie A-ban, méghozzá kifogástalanul. Dimarco viszont végre megtörte a gólcsendet, egy remek bal lábas góllal váltotta ki a Nerazzurri-szurkolók őrületét, mégpedig egy olyan pályán, ahol korábban Alvaro Recoba is megvillantotta hasonló képességeit.

Inzaghiék azonnal meg akarták lőni a másodikat is, de nem jött össze. A mérkőzés küzdelmesre sikeredett: Sommer remekül védte Ranocchia szabadrúgását, amit egy feszült záró szakasz követett. Thuram nagyon közel járt ahhoz, hogy megismételje a derbin szerzett gólját, de később inkább az Empoli volt az, amely többet tett az egyenlítő gólért, viszont Carlos Augusto remekül blokkolta Baldanzi próbálkozását.

Amikor az Inter Arnautovic sérülése miatt tíz emberre fogyatkozott, a Nerazzurri foggal körömmel próbálta megtartani az egygólos előnyt, és ez sikerült is. Végül megszületett zsinórban az ötödik bajnoki győzelem, mindenki megkönnyebbülésére. Ez volt a harmadik alkalom a Nerazzurri történetében, hogy így kezdtünk egy bajnoki szezont (2019/20, 2015/16 és 1966/67).

Összefoglaló

Gólszerző: 51′ Dimarco (I)

EMPOLI (4-3-1-2): 99 Berisha; 24 Ebuehi, 34 Ismajli (4 Walukiewicz 51′), 33 Luperto, 3 Pezzella; 18 Marin (21 Fazzini 69′), 22 Ranocchia (5 Grassi 69′), 29 Maleh; 35 Baldanzi; 7 Shpendi (23 Destro 79′), 28 Cambiaghi (20 Cancellieri 79′). Pad: 1 Perisan, 40 Stubljar, 8 Kovalenko, 11 Gyasi, 13 Cacace, 14 Guarino, 19 Bereszynski, 30 S. Bastoni.  Edző: Aurelio Andreazzoli.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 A. Bastoni (6 De Vrij 71′); 36 Darmian, 16 Frattesi (23 Barella 71′), 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 82′); 9 Thuram (70 Sanchez 82′), 10 Lautaro (8 Arnautovic 71′). Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 2 Dumfries, 14 Klaassen, 21 Asllani, 31 Bisseck, 42 Agoume, 50 Stankovic. Edző: Simone Inzaghi.

Sárgalap: Acerbi (I), Pezzella (E), Maleh (E), Bastoni (I) Hosszabbítás: 0′, 5′

Játékvezető: Marcenaro. Asszisztensek: Colarossi, Cipressa. Negyedik játékvezető: Fourneau. VAR: Valeri. VAR asszisztens: Gariglio.

Empoliba látogatunk

Szeptember 24-én, vasárnap 12:30-kor az Inter a Stadio Castellaniban lép pályára az Empoli ellen a Serie A 2023/24-es szezonjának ötödik játéknapján. Íme, a számok és érdekességek, amiket a vasárnap déli kezdés előtt tudni kell.

Korábbi összecsapások

Az Inter és az Empoli eddig 30 alkalommal találkozott egymással a Serie A-ban. A Nerazzurri 23 győzelmet tudhat magáénak, míg a toszkánok négyet, és három döntetlen született eddig a mérkőzéseken. Egyetlen csapat sem könyvelhetett el több Serie A-s győzelmet az Empoli ellen, mint az Inter: a Nerazzurri győzelmi aránya az aktuális ellenfelével szemben 77%.

Támadás, és védekezés

Az Inter 13 gólt lőtt és csak egyszer kapott gólt az első négy bajnoki mérkőzésén, ami azt jelenti, hogy mind támadásban, mind védekezésben a legjobbak eddig. Ezzel szemben az Empoli mind védekezés, mind támadás szempontjából a legrosszabb csapat az olasz bajnokságban, tizenkét gólt kaptak és nullát lőttek az első négy játéknapon. Az Inter TV összeállítása a TOP 5 gólról az Empoli ellen.

Tikus-hatás

Marcus Thuram első négy Serie A-beli fellépésén négy gólban (két gól és két assziszt) működött közre. Csupán Diego Milito (6) és Daniel Osvaldo (5) a két Inter játékos, akik az olasz élvonalban, Nerazzurri mezben első négy meccsén jobban teljesítettek a franciánál.

Dél-Amerikaiak az Empoli ellen

Lautaro Martinez öt góljával jelenleg vezeti a góllövőlistát a Serie A-ban. Az El Toro háromszor talált a hálóba az Empoli ellen az olasz élvonalban.

Alexis Sanchez két gólban is benne volt az Azzurri ellen a bajnokságban, a chilei gólt szerzett és asszisztot is adott. Utoljára 2022. május 6-án szerzett gólt az olasz élvonalban a toszkánok ellen.

Védő létére nem fél támadni

Federico Dimarco az első négy játéknapon 21 lövéshez járult hozzá: ennél jobban egyetlen védő sem teljesített a Serie A-ban. Dimarco maga nyolc kísérletet vállalt el, és 13 lehetőséget alakított ki. Ráadásul az olasz eddig három asszisztot adott ebben a bajnoki szezonban, vagyis jelenleg ő vezeti ezt a bizonyos rangsort.

Kezdőcsapatok

EMPOLI (4-3-1-2): 99 Berisha; 24 Ebuehi, 34 Ismajli, 33 Luperto, 3 Pezzella; 18 Marin, 22 Ranocchia, 29 Maleh; 35 Baldanzi; 7 Shpendi, 28 Cambiaghi Pad: 1 Perisan, 40 Stubljar, 4 Walukiewicz, 5 Grassi, 8 Kovalenko, 11 Gyasi, 13 Cacace, 14 Guarino, 19 Bereszynski, 20 Cancellieri, 21 Fazzini, 23 Destro, 30 S. Bastoni.  Edző: Aurelio Andreazzoli.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 A. Bastoni; 36 Darmian, 16 Frattesi, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco; 9 Thuram, 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 2 Dumfries, 6 De Vrij, 8 Arnautovic, 14 Klaassen, 21 Asllani, 23 Barella, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 42 Agoume, 50 Stankovic, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

Játékvezető: Marcenaro. Asszisztensek: Colarossi, Cipressa. Negyedik játékvezető: Fourneau. VAR: Valeri. VAR asszisztens: Gariglio.

Történelmi Derby siker!

Kicsit megkéstünk az értékelővel, hiszen még mi is keressük az állunkat hétvége óta. Az Inter csapata többszörösen is történelminek mondható győzelmet ért el az AC Milan ellen. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a csapatról ezen a mérkőzésen: a játékosok élesen, harciasan, ellentmondást nem tűrően léptek pályára, és bár a Milan többször is meddő mezőnyfölényt tudott kialakítani, Inzaghi csapata érezhetően végig tudatosan kontrollálta a meccset.

De miért is történelmi? Ráadásul többszörösen? Azért, mert öt derbigyőzelem egyetlen naptári év alatt még soha nem fordult elő a klub fennállása során. Az 5-1-es végeredmény pedig korábban csak az 1910-es Inter – AC Milan és az 1974-es AC Milan – Inter mérkőzésen alakult ki… Tehát egészen elképesztő jeleneteknek lehetett tanúja a Meazza közönsége, góloknak, amelyek az Intert négy mérkőzés után maximális pontszámmal a tabella élére repítették. Ez a győzelem a csapat elszántságának, egységének, a mögöttük álló szurkolóknak, a stadionnak, az egész Nerazzurri-családnak köszönhető.

A főszereplő ezen az estén Henrikh Mkhitaryan volt, akárcsak a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén korábban ebben az évben. Az örmény korán betalált, majd a Milan szépítése után újabb góllal hozta vissza a Nerazzurrit a meccsbe. Fantasztikus volt, ráadásul Frattesi góljához is asszisztált. De rajtuk kívül még sokan mások is nagyot alakítottak. Marcus Thuram volt az egyik ilyen játékos. A Rossoneri egyszerűen nem tudott mit kezdeni az elfutásaival. Először a vezető gólban volt szerepe, amikor visszatette a labdát Dimarco elé, akinek a átlövését Mkhitaryan a hálóba lőtte. Aztán a francia pazar befejezéssel szerezte meg a csapat második találatát – a közelmúlt derbik egyik legszebb gólját lőtte. Egy gyönyörű jobblábas találat volt, amely a hosszú felsőbe vágódott, esélyt sem hagyva Maignannak.

Amikor az AC Milan a folytatás után Leao révén csökkentette a hátrányt, akkor az Inter a szakadó esőben, amely mindent még epikusabbá tett, összeszedte magát és kompakt maradt, amihez a pályára érkezők közreműködése is hozzájárult. Mkhitaryan megismételte a májusban szerzett gólját, betörve a kapu elé, Lautaro asszisztját váltotta gólra. Aztán Calhanoglu értékesített magabiztosan egy büntetőt, amelyet Lautaro hozott össze. A csapatkapitány önzetlen módon engedte török csapattársának hogy elvégezze a tizenegyest. De ez még nem volt elég: kellett még a hab a tortára. Így a 2023-as év ötödik derbije egy ötödik Inter-góllal ért véget. Frattesi volt az a játékos, aki ezt megszerezte (és ezzel első hivatalos tétmeccsen lőtt Inter gólját is megszerezte), méghozzá a Curva Nord előtt. Hatalmas ünneplés, és egy olyan este, amire még sokáig emlékezni fogunk. Milánó ismét fekete és kék!

Gólszerzők: 5′ Mkhitaryan (I), 38′ Thuram (I), 57′ Leao (M), 69′ Mkhitaryan (I), 79′ Calhanoglu (I) pen., 93′ Frattesi (I)

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 15 Acerbi, 95 Bastoni (6 De Vrij 74′); 2 Dumfries, 23 Barella (16 Frattesi 64′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 80′), 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 64′); 9 Thuram (8 Arnautovic 64′), 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 7 Cuadrado, 14 Klaassen, 28 Pavard, 31 Bisseck, 42 Agoumé, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

AC MILAN (4-3-3): 16 Maignan; 2 Calabria (42 Florenzi 77′), 24 Kjaer, 28 Thiaw, 19 Hernandez; 8 Loftus-Cheek (80 Musah 86′), 33 Krunic, 14 Reijnders (15 Jovic 77′); 11 Pulisic (21 Chukuwueze 56′), 9 Giroud (17 Okafor 77′), 10 Leao. Pad: 57 Sportiello, 83 Mirante, 7 Adli, 18 Romero, 31 Pellegrino, 32 Pobega, 95 Bartesaghi. Edző: Stefano Pioli.

Sárga lap: Thiaw (M), Hernandez (M), Calhanoglu (I), Frattesi (I) Hosszabbítás: 2′ – 5′.

Játékvezető: Sozza. Asszisztensek: Carbone, Giallatini. Negyedik játékvezető: Guida. VAR: Di Paolo. VAR asszisztens: Piccinini.

Jön a Derby della Madonnina!

Számok és érdekességek a szeptember 16-án, szombaton 18 órakor rendezendő derbiről…

Történelem

Eddig 179 Serie A-mérkőzés zajlott le az Inter és a Milan között: a Nerazzurri 68 győzelemmel áll az élen, míg a Rossoneri 54 meccset nyert. A képet 56 döntetlen teszi teljessé. Az Inter az a csapat, amelyik a legtöbbször verte a Milant a bajnokságban, és az is, amelyiknek a legtöbb gólt lőtte.

A szombati mérkőzés történelmet fog írni: ez az első alkalom, hogy a két csapat öt mérkőzést játszik egy naptári évben. A Nerazzurri mind a négy, 2023-ban lejátszott derbit megnyerte kapott gól nélkül, minden versenysorozatot figyelembe véve. A bajnokságban Simone Inzaghi csapatának pozitív időszaka volt, hiszen az első három mérkőzésén kapott gól nélkül nyert. Emellett az Inter az egyetlen olyan csapat a 10 legnagyobb bajnokságban, amely az idei szezonban még nem kapott gólt. A Nerazzurri ráadásul az utolsó öt hazai mérkőzését megnyerte a Serie A-ban.

Élre áll a Kapitány

Nyolc gólnál jár a Milan ellen minden sorozatot figyelembe véve a csapatkapitány, Lautaro Martínez. Az Inter történetében csak Giuseppe Meazza és Nyers István szerzett több gólt a milánói derbin. A Nerazzurri 10-ese ráadásul továbbra is kiváló formában van: az első három fellépésén öt gólt szerzett, és a Fiorentina ellen szerzett duplájával elérte a 107 gólt az Inter színeiben, amivel megelőzte Ermanno Aebit, és a 10. helyre került a Nerazzurri legjobb góllövőinek örökranglistáján.

Az extra támadó

Frederico Dimarco egyre hasznosabbnak bizonyul a támadóharmadban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ő az egyike annak a két védőnek, akik az előző 4 szezonban eljutottak legalább 2 asszisztig.

Thuram, a kiszolgáló

Marcus Thuram egyre inkább kulcsemberré válik Simone Inzaghi csapatában. A francia csatár az első három bajnoki meccséből kettőn már asszisztot adott az Inter színeiben.

A mérkőzést 18:00-tól a Sport 2 műsorán lehet látni. Forza Inter!!!

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco; 9 Thuram, 10 Lautaro. Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 5 Sensi, 6 De Vrij, 7 Cuadrado, 8 Arnautovic, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 28 Pavard, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 42 Agoumé, 70 Sanchez. Edző: Simone Inzaghi.

AC MILAN (4-3-3): 16 Maignan; 2 Calabria, 24 Kjaer, 28 Thiaw, 19 Hernandez; 8 Loftus-Cheek, 33 Krunic, 14 Reijnders; 11 Pulisic, 9 Giroud, 10 Leao. Pad: 57 Sportiello, 83 Mirante, 7 Adli, 15 Jovic, 17 Okafor, 18 Romero, 21 Chukuwueze, 31 Pellegrino, 32 Pobega, 42 Florenzi, 80 Musah, 95 Bartesaghi. Edző: Stefano Pioli.

Játékvezető: Sozza. Asszisztensek: Carbone, Giallatini. Negyedik játékvezető: Guida. VAR: Di Paolo. VAR asszisztens: Piccinini.

Remek szereplés a Fiorentina ellen

Számok, rekordok, gólok és számos érzelem. Hogy teljesen értékelni tudjuk az Inter – Fiorentina mérkőzést, akár egy számológépet is elővehetnénk: három győzelem, kilenc pont a lehetséges kilencből és Marcus Thuram első Inter-gólja. És akkor még ott vannak a 10-esünk góljai is. Lautaro Martinez előbb beállította Aebi góljainak számát, majd megelőzte őt a klub összesített örökranglistáján, így 107 gólnál jár az Inter színeiben, és ezzel bekerült az első tíz helyezett közé. De ezzel még nem volt vége, hiszen Thuram a saját gólja, és Martineznek adott asszisztja után még egy büntetőt is kiharcolt, amit a 20-as számú játékosunk, Hakan Calhanoglu értékesített. Mindez több mint 72 ezer néző előtt játszódott le, akik végig éltették a Nerazzurrit a 90 perc alatt.

Sommer ismét egy újabb “clean sheet”-tel zárt, sorozatban a harmadikkal, aminek köszönhetően a csapat az első három játéknapot kapott gól nélkül és nyolc lőtt góllal zárta, ebből ötöt a kapitányunk szerzett, aki jelen állás szerint a liga góllövőlistájának élén áll ebben a szezonban.

A számoktól eltekintve, egy győzelemre éhes csapatot, és lendületes játékot láthattunk. Ez megmutatkozik a labdaszerzésekből is. Rengeteg labdát szerzett a csapat a Viokáktól, épp az első gól előtt is ez történt. A szerelés után Dimarco remekül pörgette a labdát Thuram fejére, aki nem hibázott, és megkezdte a gólgyártást. A 9-esünk folytatni szerette volna, és volt még két hatalmas ziccere, kis szerencsével mesterhármassal zárhatta volna a mérkőzést. Viszont így is remekül játszott, hiszen egy pazar labdakihozatal után remekül passzolt Martínez elé, aki pedig a kapuba bombázott. Nem sokkal később szintén a Francia került főszerepbe: megpróbálta volna eltolni az ellenfél kapusa mellett a labdát, aki csak szabálytalanul tudta megállítani… a büntetőt Calhanoglu higgadtan értékesítette. Az i-re a pontot pedig ismét Lautaro szállította: Cuadrado lapos beadását lőtte kapásból a rövid felsőbe, pazar találat volt.

Gólszerzők: 24′ Thuram (I), 53′ Lautaro (I), 57′ Calhanoglu (I), 73′ Lautaro (I)

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 6 De Vrij, 95 Bastoni; 2 Dumfries (7 Cuadrado 70′), 23 Barella (16 Frattesi 59′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 78′), 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 70′); 9 Thuram (8 Arnautovic 70′), 10 Lautaro. Pad: 40 Calligaris, 77 Audero, 14 Klaassen, 28 Pavard, 31 Bisseck, 42 Agoumé, 47 Kamatè, 49 Sarr. Edző: Simone Inzaghi.

FIORENTINA (4-2-3-1): 53 Christensen; 2 Dodo, 4 Milenkovic, 16 Ranieri, 3 Biraghi; 6 Arthur (73 Amatucci 76′), 38 Mandragora; 10 Nico Gonzalez (77 Brekalo 54′), 5 Bonaventura (19 Infantino 54′), 99 Kouamé (7 Sottil 46′); 9 Beltran (18 Nzola 46′). Pad: 1 Terracciano, 30 Martinelli, 26 Mina, 28 Quarta, 32 Duncan, 33 Kayode, 37 Comuzzo, 65 Parisi, 91 Kokorin. Edző: Vincenzo Italiano.

Sárgalap: Ranieri (F), Barella (I)

Hosszabbítás: 5′ – 5′

Játékvezető: Marchetti Asszisztensek: Costanzo, Passeri Negyedik játékvezető: Sacchi. VAR: Mazzoleni. VAR asszisztens: Paganessi.

Inzaghi: “Ugyanazt az elszántságot kell mutatnunk”

A Cagliari elleni győzelem után az Inter a Fiorentina ellen mérkőzik meg a Serie A harmadik játéknapján. A mérkőzés előestéjén a Nerazzurri edzője, Simone Inzaghi a következőket nyilatkozta az Inter TV-nek:

Kiválóan indult a szezon, és sok pozitív jelet láttunk a csapattól. Mennyire fontos, hogy az első két mérkőzésen elért eredményekre építsetek?

“Igazi elszántsággal kezdtünk; a srácok kiválóan játszottak. Két meccset játszottunk, holnap pedig egy újabb nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Ugyanolyan elszántak leszünk, mint mindig, amikor pályára lépünk.”

Ha ki kellene választania egy részt a pályán, ahol Ön szerint eldől a mérkőzés, akkor azok a szélek lennének?

“Ami a játékelveket illeti, mindkét csapat a szélen játszik, és ez nyilvánvalóan holnap is így lesz. A lehető legjobban kell majd lefednünk a játékteret, mert tudjuk, hogy a Fiorentina a pálya minden területét nagyon jól kihasználja.”

Az Inter igazi dinamizmussal játszott támadásban, ugyanakkor az egyensúlyt is fenntartotta. Mennyit dolgoztatok ezen az aspektuson a védekezés szilárdságának elérése érdekében?

“A srácok 50 napja dolgoznak az elveinken és sok más olyan dolgon, amiről tudjuk, hogy javítanunk kell. A stábom és én nagyon elégedettek vagyunk, mert nap mint nap látjuk, hogy a fiúk igyekeznek követni az utasításainkat.”

Néhány fontos játékos érkezett, hogy növelje a csapat minőségét. Hogyan értékeled az Inter átigazolási időszakát, és elégedett vagy az új érkezőkkel? Összeállt a csapat?

“Nagyon jól teljesítenek. Tudjuk, hogy idén nagy változások történtek. Elvesztettünk néhány fontos játékost, akik nagyon jól helytálltak nálunk, de hoztunk néhány ugyanilyen fontos játékost. Néhányan közülük tapasztaltabbak, és segítenek majd a fiatalabb srácoknak, hogy minél gyorsabban beilleszkedjenek.”

Hogyan értékelnéd az Inter Bajnokok Ligája-csoportját a kvalifikációt szem előtt tartva, és szerinted mennyire lesz izgalmas a csoport a sportág rajongói számára, tekintve az Inter és a többi csapat futballjának kvalitását a csoportban?

“Nagyon vártuk a sorsolást. Tavaly tudtuk, hogy milyen nehéz a csoportunk. Idén viszont egy nagyon kompetitív csoportba kerültünk. Mindent tudunk a Benficáról, akikkel a tavalyi szezonban a negyeddöntőben találkoztunk, míg a Salzburg egy erős és fiatal csapat, akik már évek óta részt vesznek a Bajnokok Ligájában. A Real Sociedad kiválóan futballozik, és tavaly nagyon jól szerepelt a La Ligában. Nagyon kiélezett lesz a verseny, és megpróbáljuk gondoskodni róla, hogy készen álljunk, amikor eljön az idő.”

Érkezik a Fiorentina

Tények és statisztikák a vasárnapi 18:30-as kezdőrúgás előtt…

Korábbi összecsapások

A Nerazzurri és a Viola eddig 170 alkalommal csapott össze egymással a Serie A-ban. 70 Inter-győzelem áll a toszkánok 45 győzelmével szemben, és 55 döntetlen teszi teljessé a képet. Az Inter a legutóbbi hét Fiorentina elleni mérkőzéséből ötöt megnyert.

Inzaghi fiai tovább folytatják a tavalyi szezon végén kezdődött pozitív sorozatukat: a Serie A-ban az utolsó tíz mérkőzésükből kilencet megnyertek, ráadásul a Nerazzurri legutóbbi négy hazai meccsén tizenkét gólt szerzett.

Kapitány, és vezér

Lautaro Martinez továbbra is ihletett formában van: az Inter csapatkapitánya a Serie A első két játéknapján már betalált. 2023-ban a Top 5 európai bajnokságban 15 gólnál többet szerző játékosok közül az argentin támadó rendelkezik a legjobb percenkénti gólaránnyal: 1527 perc alatt 17 gólt szerzett, ami átlagosan 89 percenként és 82 másodpercenként egy gólt jelent. El Toro a Serie A-ban a Fiorentina ellen négy gólban is részt vett, háromszor volt eredményes és egy asszisztot adott.

Mkhitaryan a lilák ellen

Henrikh Mkhitaryan a legutóbbi három Serie A-mérkőzésén kétszer talált be a Fiorentina ellen, beleértve a 95. percben szerzett győztes gólját a csapat 4-3-as győzelménél a Franchiban a tavalyi szezonban.

Çalhanoglu rekordja

A Fiorentina az a csapat, amely ellen Hakan Çalhanoglu a legtöbb gólban vett részt a Serie A-ban: 11 mérkőzésen nyolc, ebből négy gól és négy assziszt.

A mérkőzést 18:30-tól a Sport 1 közvetíti! Forza Inter!!!

Kezdőcsapatok

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 36 Darmian, 6 De Vrij, 95 Bastoni; 2 Dumfries, 23 Barella, 20 Calhanoglu, 22 Mkhitaryan, 32 Dimarco; 9 Thuram, 10 Lautaro. Pad: 40 Calligaris, 77 Audero, 7 Cuadrado, 8 Arnautovic, 14 Klaassen, 16 Frattesi, 21 Asllani, 28 Pavard, 30 Carlos Augusto, 31 Bisseck, 42 Agoumé, 47 Kamatè, 49 Sarr. Edző: Simone Inzaghi.

FIORENTINA (4-2-3-1): 53 Christensen; 2 Dodò, 4 Milenkovic, 16 Ranieri, 3 Biraghi; 6 Arthur, 38 Mandragora; 10 Nico Gonzalez, 5 Bonaventura, 99 Kouamé; 9 Beltran. Pad: 1 Terracciano, 30 Martinelli, 7 Sottil, 18 Nzola, 19 Infantino, 26 Mina, 28 Quarta, 32 Duncan, 33 Kayode, 37 Comuzzo, 65 Parisi, 73 Amatucci, 77 Brekalo, 91 Kokorin. Edző: Vincenzo Italiano.

Játékvezető: Marchetti Asszisztensek: Costanzo, Passeri Negyedik játékvezető: Sacchi. VAR: Mazzoleni. VAR asszisztens: Paganessi.