Kategória: Érdekességek

by PetR

Giuseppe Bergomi búcsúmérkőzése

Rekord a 2-es számú mezben (1999.10.11.)

Két 45 perces mérkőzést játszott az Inter az Olasz válogatottal. Az elsőt 2:1-re megnyerte, a másodikat 4:3-ra elvesztette. Bergomi természetesen mindkétszer a kék-fekete Inter mezben játszott.

Következzen a teljesség igénye nélkül a megjelent híresebb játékosok névsora:

Az olasz válogatottból, akik Bergomival együtt játszottak a nemzeti mezben:

Paolo Rossi
Bruno Conti
Ivano Bordon
Roberto Donadoni
Antonio Cabrini		Claudio Gentile
Fernando De Napoli
Alessandro Costacurta
Ciro Ferrara
Maurizio Ganz		Alex Del Piero
Paolo Maldini
Angelo Peruzzi
Philipo Inzaghi
Christian Panucci

Az Interből, akik Bergomival együtt játszottak a kék-fekete mezben:

Walter Zenga
Giuseppe Baresi
Alessandro Altobelli
Karl-Heinz Rumenigge		Lothar Matthaus
Jürgen Klinsmann
Andreas Brehme
Hans Müller		Ricardo Ferri
Alessandro Bianchi
Ivan Zamorano
Luiz Ronaldo

Az első mérkőzésen az alábbi felállásban játszottak a csapatok:

INTER:
Zenga*, Bergomi, Ferri, Mandorlini, Verdelli, Fanna, Beccalossi*, Matteoli, Müller, Altobelli, Rumenigge*
*Csere: Abate, Brehme, Klinsmann

Olasz válogatott:
Bordon, Gentile, Collovati, De Napoli, Cabrini, Donadoni, Antognioli, Causio*, Conti*, Graziani, Rossi
*Csere: Selvaggi, Gannini

Ezen az első mérkőzésen inkább az idősebb korosztály játszott. Az első félidőben Rumenigge hatalmas kapufája visszapattant és az egyedül érkező Beccalossi elegánsan ívelte Bordon kapujába a labdát. 1:0 Ezután Paolo Rossi mutatta meg, hogy még ő sem felejtett el focizni. A 16-os vonalon kapta a labdát és egy szép csel után Zenga hálójába lőtte. 1:1 A félidőben mindkét oldalon új játékosok érkeztek. A második félidőben már csak egy gól esett. Müller a hátvédeken emelte át a labdát, amire Klinsmann csapott le. Egyedül Abate-val szemben nem hibázott. Hatalmas gólt lőtt.

A második mérkőzésen már inkább azok játszottak, akik még most is aktív játékosok, bár Gentile és Donodoni egyszerűen nem akarták abbahagyni a játékot, annyira élvezték, hogy újra játszhatnak…

INTER:
Zenga*, Bergomi, Baresi, Colonnese*, Brehme, Cauet*, Bianchi*, Matthaus, Zamorano*, Klinsmann*, Rumenigge*
*Csere: Abate, Mandorlini, Galante, Morello, Marcone, Ronaldo, Bonolis

Olasz válogatott:
Peruzzi, Costacurta, Ferrara, Gentile, Collovati*, Gannini, Donadoni, De Napoli*, Orlandini, Ganz, Del Piero*
*Csere: Maldini, Panucci, Inzaghi

Ez a második mérkőzés már sokkal gyorsabb játékot és több gólt is hozott. Az egyedüli dolog ami engem egy picit idegesített, az a nézők illetlensége volt. Ugyanis amikor Ganz és Del Piero (de inkább Ganz-nál) labdához ért, azonnal fütykoncertet rendeztek. Szerintem nem igazán voltak tisztában azzal, hogy ez egy búcsúmeccs és a füttyszó legjobban Bergomi-nak fájhat, hiszen a barátait bántják. Úgy látszik a nézők még most sem bocsájtották meg Ganz vitatott 11-esét a legutóbbi Derby-n. Visszatérve a mérkőzésre, az első gólt Matthaus szerezte. Rumeniggével közösen remek helyzetet dolgoztak ki és a vége az tett, hogy 1:0-ra ismét az Inter vezetett. A második gólt Ganz fejelte a hálóba, válaszul a füttykoncertre. 1:1 A második félidőben az Inter 7 játékost cserélt. Az alkalmi edző az Inter szineiben egyébként nagy örömünkre GIGI SIMONI ! volt. Ronaldo mindjárt a félidő kezdetén bemutatótt tartot szlalomozásból és amikor Peruzzi-t is kikerülte a kapuba gurította a labdát. 2:1 A következő gól, igazi AC. Milan gól volt :o) Maldini a bal oldalról ívelte be a labdát, és Ganz bal lábbal Abate kapujába lőtte a labdát. 2:2 Következtek Inzaghi percei. A fiatal játékos kedvet kaphatott Ronaldo-tól, hiszen ő is megmutatta, hogyan kell végigcselezni egy-két hátvédet. Az eredmény 2:3-ra módosult az Olasz válogatott javára. Mivel a nézők továbbra is fütyültek Ganz labdaérintéseire, az Inter egykori játékosa úgy döntött, hogy még egy góllal jutalmazza a nézők “kedvességét”. Donadoni remek beívelését kapásból vágta Abate kapujába. 2:4 Az utolsó gólt Ronaldo lőtte. Matthaus a hátvédek fölött átemelte a labdát, amit Ronaldo Peruzzi kapujába lőtt. Igy alakult ki a végeredmény a 3:4

Köszönjük ZIO BERGOMI!!!

by PetR

Curva Nord Milano 1969

A Curva Nord magyarul Északi Kanyar. 1969-ben jött létre a Boys San megalakulásával, és azóta az Inter ultráinak a törzshelye. A Boys San volt a kanyar első ultracsoportja (Boys Squadre D’Azione Neroazzurre) és ők maguk az első ultráknak tartják magukat, már 1964-ben megjelent egy “Ultras Inter” feliratú drapi a bécsi BEK döntőn, és erre hivatkozva az Inter ultrái tartják magukat az első ultráknak.. Persze ezzel lehet vitatkozni.

A boyson kívül még 4 nagy csoport van a kanyarban a Viking, az Irriducibili, az Ultras 1975, és a Brianza Alcoolica. Emellett több kisebb csoport is megtalálható a kanyarban. Ahogy Olaszországban a legtöbb kanyar életében itt is fontos szerepet játszott/játszik a kezdetek óta a politika. Az Inter tábor a kezdetek óta jobboldali beállítottságú, (bár a stadionban nem politizáltak olyan szinten mint mondjuk a Lazio ultrái, és mivel ma jelképek többsége kivan tiltva a kanyarból, ezért kanyarban nem játszik már olyan nagy szerepet a politika, de a csoportok és tagok többsége ettől függetlenül jobboldali) emiatt sok barátság is született hasonló politikai nézeteket valló táborokkal. Olaszországban testvéri kapcsolat van a Lazio és a Varese ultráival, és baráti a viszony a Catania ultrákkal is. Külföldről pedig testvéri kapcsolatot ápol a kanyar a Valencia ultráival (Ultra Yomus) és csoportszinten baráti viszonyt ápol az IRR a Feyenoord ultráival. Ami szintén politikai okokból született elsősorban, a Feyenoordiak is ugyanúgy jobboldaliak, és az Ajax tábor a legnagyobb riválisuk, akik elmúlt években többször is Milánóba látogattak, és nem éppen jó viszony alakult ki velük. Így elsősorban az Ajax ellen érzett közös gyűlölet és politika miatt baráti kapcsolat alakult ki. 2010. őszén pedig a Liverpooli kop-al alakult ki baráti kapcsolat. A Liverpool európa liga mérkőzést játszott olaszországban a Napoli ellen, és előző nap a kanyar vezetősége fogadta a liverpooli kop-ot a kanyarban az Inter-Tottenham bl meccsen, ahol egy nordban kihelyzett transzparensel köszönték meg az egykori edzőjüknek Rafa Beniteznek a munkáját és azt, hogy egy nagyobb összeggel támogatta a Hillsbrough-i katasztrófa áldozatainak családjait.

A testvéri/baráti kapcsolatuk közül a legszorosabb és a legrégebbi kapcsolat a Lazio ultráival van, ami az elmúlt években egyre szorosabbá vált, ebben közrejátszott Gabriele sajnálatos halála is, ami még közelebb hozta egymáshoz a 2 szurkolótábort. Emellett korábban baráti volt a kapcsolat a Hellas Verona ultráival is (szintén politika miatt elősorban) de 2001-ben ez megszakadt, miután elkezdtek barátkozni az ősi rivális Milan ultráival a 2 kanyar eltávolodott egymástól, és veronai kanyarban váltás történt a vezetőségben, így megszakadt a baráti kapcslat, de az ex-Brigate Gialloblu-val a mai napig baráti a kapcsolatot ápolnak a régi “öregek”, és nagy tisztelet övezi a csoportot a kanyarban. A Fiorentina ultráival is baráti volt a kapcsolat, de miután Nicola Berti átigazolt az Interbe, megromlott a 2 kanyar között a barátság, és az évek során elég ellenségessé vált a viszony velük. Szintén baráti viszony volt a Sampdoria ultráival, de ez 1992-ben szintén felbomlott.

Természetesen nem csak barátok de ellenségek is vannak szép számmal. A legnagyobb riválisok a Milan, Juventus, Roma és Napoli ultrái, de rossz a kapcsolat a Fiorentina, Livorno, Cagliari, Genoa, Palermo, Atalanta, Brescia, Como, Torino, Perugia, Bari, Lecce, Reggina, Ascoli, Pescara, Bologna és a Parma ultráival is. 80-as években rengeteg balhé volt a városi rivális Milan ultráival, de később a 2 kanyar megegyezett, hogy abbahagyják, mivel nem akarták, hogy odáig fajuljon, hogy akár halálos áldozat is legyen, és hogy ne veszélyeztessék sima civilek/szurkolók életét, ettől függetlenül kisebb balhék a mai napig vannak, de autógyújtogatások, késelések már nincsenek.

Sajnos a mozgalom az elmúlt években egyre jobban gyengül egész Olaszországban, többen elhagyják a kanyart/kanyarokat főleg a régi öregek közül. Köszönhetően az olasz kormánynak és a rendőrségnek akiknek nem titkolt céljuk a teljes ultramozgalom felszámolása, hiszen az ultrák a modern foci utolsó akadályai. Ha az ultrákat sikerül eltakarítaniuk, akkor már nem lesz aki felemelje a hangját az igazságtalanságok ellen, vagy tüntessen. A szurkolói kártya is ezeknek az intézkedéseknek az egyik része (a kitiltások, és rengeteg korlátozások mellet) amit a kanyar egyik fele kiváltott mondván hogy, az sem megoldás ha feladják és elmennek a stadionból. Bár nagy megosztottság a kártyát illetően mivel több csoport nem váltotta ki. A nagy csoportok közül az IRR és a kisebbek közül a Monkeys, és még több kisebb csoport sem váltotta ki. Persze attól hogy egyik fele kiváltotta, még ugyanúgy ellenzi. Összességében az elmondható hogy a kanyar a “fénykorát” a 80-as 90-es években élte ahogy gyakorlatilag az egész ultramozgalom.

És röviden az 5 nagy csoport története:

Boys San: Mint ahogy már írtam 1969-ben alakultak és a kezdetek óta a kanyar vezető csoportja. Az Inter Club Fossatiból vált ki több fiatal, és alakította meg 69-ben a csoportot akkor BOYS LE FURIE NERAZZURRE néven, később a 79-80-as szezonban megváltoztattak a nevüket. Ők magukat Olaszország első ultracsoportjának tartják, és a “Moschettieri” (Muskétások) nevű szurkolói csoport utódjának tartják magukat, amely az első szervezett szurkolói csoport volt de nem ultracsoport. A korábbi legendás sikeredző a “Mágus” Helenia Herrera hiányolta a szervezett szurkolást és az idegenbe elkísérő szurkolókat így alakultak Muskétások. A Boys és egyben a kanyar vezetője már 20 éve Franchino Caravita.

Irriducibili: A legendás Skins csoport utódjának tekinthetőek. A Skins megszünése után 1990-ben a maradék Skins tagok megalapították a Shining és a Zona Nera csoportokat, később egyesültek és létrejött az Irriducibili. Erősen szélsőjobboldali csoport sok skinheadel a mai napig, a kanyar legradikálisabb csoportja. Sok tagja a csoportnak straid-edge (olyan skin aki minden drog ellen van) elsősorban a korábbi Skins alapító és vezető Paolo Coliva halála miatt, aki drogtúladagolásban halt meg, és egy levelet hagyott maga után Skins tagoknak, hogy a fiatal generációnak ne ez legyen a követendő példa amit ő tett, és küzdjenek a drogok ellen. Mentalitás és egyéb dolgok miatt voltak kisebb összetűzéseik a kanyar többi csoportjaival, mivel az IRR a régi ultra mentalitás híve, de rossz viszonyban nincsenek egyik csoporttal sem. A legtöbb politikai jelkép a kanyarban az ő nevükhöz fűződik. 2006-ban ők rakták ki a kanyarba az “Avanti ragazzi di Budapest” feliratú transzparenst az 56-os magyar szabadságharcosok tiszteletére.

Viking: Az IRR mellett a másik legradikálisabb csoport. 1984-ben alakultak. Leginkább ők irányítják a kanyart a Boysal együtt. Vezetőjük Ivan Luraschi.

Ultras: A kanyar második csoportja a Boys után. 1975-ben alakultak akkor Forever Ultras néven, később ők is nevet változtattak. A csoportot 2 fiú alakította Luciano és Curzio. 1975-tól 1995-ig Massimo és Marco irányították a csoportok, de 95-ben elhagyták a csoportot a Spagnolo botrány miatt, és átvette tőlük a csoport vezetését Peppino és Silvano. 97-98 tol átvette a csoportot Ivan és Renato, akik a mai napig a csoport vezetői. A csoport tagjai vegyesek a keménymag főként öregekből áll, de sok fiatal is megtalálható a csoportban ma már (de ez a legtöbb csoportról elmondható, bár sajnos nincs annyi fiatal mint régen) Tagok régebben szintén jobboldaliak voltak, és a mai napig is az a csoport, de nem annyira radikálisak mint az IRR vagy a Viking.

Brianza Alcoolica: Magyarul “brianzai alkoholisták”. 1985-ben alakították a meg a csoportot brianzai fiatalok egy milánói bárban. Az ő egyik jelszavuk a “Mai stati in B” Ami arra utal, hogy soha nem szerepelt a klub a másodosztályban, csak az első osztályban. Ezen kívül még több kisebb, közepes nagyságú csoport található a kanyarban: Milano Nerazzurra, Boys Roma, Bulldogs, Monkeys (időközben megszűnt), Dragons, Imbastisci, Pessimi Elementi, Squilibrati, Fó Dé Có, Pitbull, Decisi, Boys Veneto, Boys Valtelina, Terrace, Scaglia, Quelli Del Baffo, Senza Tregua.

Végezetül pedig a kanyar és pár csoport weboldala:

by PetR

“Sponzor” legjobb 11-e

Irta: Bán Róbert (szponzor) a Nyers István Inter Klub ex-elnöke

Gyakran próbálják szurkolók vagy újságírók összeállítani egy-egy klub vagy válogatott történetének legjobb tizenegyét. Ez persze mindig csak játék a nevekkel, tisztelgés a régi nagyok előtt. Úgy gondoltam, hogy talán megismertem már annyira az Inter múltját, hogy én is megpróbálkozzam ezzel. Így aztán leírom ide minden idők legjobb Interét, a klubtörténet legjobb játékosainak gyűjteményét, ahogy én látom. Az alább említettek túlnyomó többségét természetesen nem láttam, nem láthattam játszani, ezért elsősorban az adatokra és az általam olvasottakra hagyatkoztam.

A válogatásnál szigorú maradtam: ha fájó szívvel is, de csak tizenegy játékost választottam ki. Elsősorban azt vettem figyelembe, hogy mennyire voltak fontosak az Internazionale történetében, s nem azt, hogy egyébként mennyire voltak jó játékosok – persze a maguk korában ők tizenegyen mindannyian világklasszisnak számítottak. Emiatt a szempont miatt nem kerülhetett be például Rumenigge, Sammer vagy Ronaldo, akik ugyan mind aranylabdás világsztárok voltak – sőt, Ronaldo egyike azon két játékosnak, aki Inter játékosként nyerte el a France Football rangos díját -, de Milánóban nem játszottak olyan jól, nem voltak olyan sikeresek, hogy esélyük legyen az All Star csapatba kerülésre.

A csapat felállásánál arra törekedtem, hogy olyan formációt találjak, amelyben minél több legendás játékosnak tudok helyet szorítani, de amelyben ma is pályára léphetne egy csapat. Ennek az lett a következménye, hogy rengeteg kiváló csatár kimaradt – igaz, ha arra gondolunk, hogy az Inter története során mindig elsősorban a védelméről volt híres, abban alkotott máig is maradandót, akkor talán ez nem is olyan nagy baj. Így legalább a felállás is jellemző lesz kedvenc klubunkra.
Íme minden idők Inter All Star csapata, ahogy én látom:

Walter Zenga
Walter ZENGA
Giacinto FACCHETTI
Tarcisio BURGNICH
Giuseppe BERGOMI
Javier ZANETTI
Sandro MAZZOLA
Luis SUÁREZ
Lothar MATTHAUS
Gabriele ORIALI
Alessandro ALTOBELLI
Giuseppe MEAZZA
Edző: Helenio HERRERA

Ebben a csapatban található 5 világbajnok (Bergomi, Oriali, Matthaus, Meazza, Altobelli), 5 Európa-bajnok (Burgnich, Facchetti, Matthaus, Suárez, Mazzola) és két aranylabdás (Matthaus és Suárez). Meazzát, Orialit és Altobellit kivéve mindannyian nyertek legalább egy nemzetközi kupát – BEK-et vagy UEFÁ-t – az Interrel, és Zanettit kivéve mindannyian legalább egyszer viselhették a scudettót kék-fekete mezükön.

Lássuk egyenként és posztonként a játékosokat:

A kapuba a sokunk által már látott Walter Zenga került, akit többször is megválasztottak a világ legjobb kapusának, aki fél évtizeden át kirobbanthatatlan volt a válogatott kapujából, s aki 1983 és ’94 között összesen 328 bajnokin állt az Inter kapujában, közben 1 scudettót és 2 UEFA Kupát nyerve. Zenga a Nagy Inter kapusát, Aldo Sartit, valamint időben közvetlen elődjét, a ’70-es évek Interének portását, Ivano Bordont, és közvetlen utódát, Gianluca Pagliucát előzte meg a csapatba kerüléssel.

A védelmet négy legenda alkotja. Az egyik középső védő a klub színeiben legtöbb mérkőzést játszott Giuseppe Bergomi, akittalán már mindannyian láthattunk és csodálhattunk. A világbajnok hátvéd 1980 és ’99 között összesen 519 bajnokin lépett pályára pályafutása egyetlen klubjába, s ezen 19 év alatt 1 bajnoki, 1 olasz kupa és 3 UEFA Kupa győzelmet ünnepelhetett.
Bergomi társa középen a Nagy Inter kőkemény bekkje, Tarcisio Burgnich. Burgnich a Squadra Azzurrával Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes is volt, míg az Interben 1962 és ’74 között 359 bajnoki mérkőzésen keserítette az ellenfelek csatárainak életét, s aktív részese volt 4 bajnoki cím mellett a klub 2 BEK, illetve világkupa győzelmének is. A védelem bal oldalán Giacinto Facchetti, a Nagy Inter korát megelőző, felfutó balhátvédje szerepelhet csak. Facchetti 1961 és ’78 között a csapat legstabilabb pontja volt, ezen idő alatt 476 Serie A találkozón szerepelt, melyeken védő létére 59 gólt szerzett, nyert 4 scudettót, 1 olasz kupát, 2 BEK-et és világkupát. De nem csak az Internek, hanem az 1968-ban EB-t nyert, 1970-ben VB döntős olasz válogatottnak is alapembere volt a klub jelenlegi alelnöke, amit 94 válogatottsága is bizonyít – máig ő az Interből legtöbbször beválogatott játékos. A jobbhátvéd posztjára Javier Zanettit tettem, ami elismerem, enyhe elfogultság saját korunk felé. Zanetti az All Star csapat többi tagjához képest alig nyert valamit, mindössze az UEFA Kupát emelhette egyszer magasba, viszont külföldi létére eddig 8 szezont játszott végig az Interben, és 258 bajnoki mérkőzésével már most a klub történetének legtöbbször pályára lépett nem olasz játékosa. A jelenlegi kapitány játéktudását és emberi értékeit pedig nem hinném, hogy ecsetelnem kellene. Mivel a csapatban csak négy védőnek jutott hely, így kénytelen voltam kihagyni Armando Picchit, a Nagy Inter csapatkapitányát. Picchi 1960 és ’67 között 206 bajnokit játszott kék-feketében, részese volt az Herrera-féle csodacsapat összes sikerének, viszont mivel nem volt stabil válogatott, és viszonylag kevés ideig állt a klub alkalmazásában, ezért vele szemben Burgnich mellett döntöttem. Hasonló okokból hagytam ki a Herrera-féle catenaccio negyedik oszlopát, Aristide Guarnerit is, aki ugyan Picchinél hosszabb ideig szolgálta az Intert, és tagja volt a ’68-as EB győztes olasz válogatottnak is, de minden adatában alatta maradt Burgnichnak. A védelemben még Andreas Brehme neve merülhetett fel, de a világbajnok, VB és EB ezüstérmes kiváló balhátvédnek esélye sem volt a bekerülésre Facchettivel szemben.

A középpálya összeállítása volt talán a legegyszerűbb. A védekező feladatokat ebben a csapatrészben Gabriele Oriali, az Interhez egész életében kötődő világbajnok középpályás látja el. A jelenleg is a klubvezetésben tevékenykedő egykor játékos 1971 és ’83 között 277 Serie A találkozón 33 gólt szerzett, ez idő alatt 2 scudetto és 2 olasz kupa megszerzéséhez járult hozzá. A csapat mozgatása két aranylabdás légiósra hárul. Az egyik Lothar Matthaus, aki sikerekben gazdag és hosszú pályafutása legszebb időszakát töltötte 1988 és ’92 között Milánóban. A német világ- és Európa-bajnok 115 bajnoki találkozón 40 gólt szerezve vezette bajnoki címre, majd később első UEFA Kupa győzelmére az Intert. A csapat másik világklasszis irányítója Luis Suárez, a Nagy Inter támadásainak agytrösztje. A spanyol Európa-bajnok 1961 és ’70 között szolgálta a klubot, 257 bajnokin 42 góllal és számtalan gólpasszal szerzett örömet a szurkolóknak, valamint azzal a 3 scudettóval, 2 BEK és világkupa győzelemmel, amelyek megszerzésében elévülhetetlen érdemei voltak. Ilyen ászok mellett nem nagyon volt esélye másnak az All Star csapatba kerülésre. Akiknek egyáltalán felmerült bennem a neve, az Angelo Domenghini, a Nagy Interhez sikerei csúcsán csatlakozó EB győztes, VB ezüstérmes középpályás, aki 1964 és ’69 között 134 bajnoki mérkőzésen nem kevesebb, mint 50 gólt szerzett a klub színeiben, valamint Nicola Berti, a ’90-es évek egyik Inter idolja, aki 1988 és ’97 között volt, egy rövid megszakítással a klub játékosa, amely idő alatt 229 Serie A találkozón 29 gólt ért el.

A csatárok kiválasztása ígérkezett a legnehezebbnek, ami nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy a régi időkből csak a gólvágók neve él ma is a köztudatban. Ennek ellenére a háromból két csatár beválogatása nagyon könnyen ment. A két ék mögé visszavont középcsatár posztján egyértelmű volt Sandro Mazzola szerepeltetése. Az Inter saját nevelésű játékosa, a nagy Inter egyik legragyogóbb csillaga 1961 és ’77 között 418 bajnoki mérkőzésen lépett pályára nevelőegyesületében, amelyeken 116 gólt szerzett. Nyert 4 scudettót, 2 BEK-et, illetve világkupát, 1 gólkirályi címet, a válogatottal EB-t és VB ezüstöt, sőt, 1971-ben majdnem Aranylabdát is, de a voksoláson végül „csak” második lett az új holland zseni, Johann Cruyff mögött.

Hasonlóan egyértelmű volt az egyik ék posztján Giuseppe Meazza, a klubtörténet leggólerősebb játékosának beválogatása. A milánói stadion névadója 1927 és’47 között 365 bajnoki találkozón 246 gólt vágott kék-fekete színekben – ebből 197-et az 1929-től működő Serie A-ban -, és összes klubjában együtt szerzett 216 találatával Piola és Nordahl mögött harmadik a Serie A öröktabelláján. Hogy a sok gólt nem lőtte hiába, azt bizonyítja, hogy az Ambrosiana mezében 2 bajnoki, 1 kupagyőzelmet és 3 gólkirályi címet, míg a válogatottal 2 világbajnoki címet nyert. Mazzola és Meazza tehát egyértelmű volt, de a harmadik csatár személyén rengeteget gondolkodtam. Végül hosszas vívódás után Alessandro Altobelli mellett döntöttem. Mellette szólt világbajnoki címe és egész válogatottbeli karrierje, valamint az, hogy a modern időkben egyáltalán nem megszokott mennyiségben termelte a gólokat – bár gólkirály nem volt soha sem. Altobelli 1977 és ’88 között 317 bajnokin 128 gólt ért el az Interben – az elmúlt negyed században csak Batistuta és Bettega szerzett egy klub színeiben nála több gólt Itáliában. Emellett 11 Milánóban töltött szezonja alatt nyert 1 bajnokságot és 2 olasz kupát is. Nézzük, kiket is szorított ki végül Altobelli! Itt van mindjárt Mario Corso, a Nagy Inter közönségkedvencnek számító balszélsője, akit egészen az utolsó pillanatig Altobelli elé soroltam. Corso 1958 és ’73 között 414 Serie A találkozón számtalan gólpassz mellett 75 gólt lőtt, jó néhány legendás csapattársához hasonlóan nyert 4 scudettót, 2 BEK-et és világkupát. Végül szerényebb válogatottbeli szereplése és viszonylag kevés gólja miatt hagytam csak ki az All Star csapatból. Kimaradt a Nagy Inter másik csatárja, a ’62-es VB győztes brazil válogatottban kerettag, de pályára nem lépett Jair is. Jair a VB után, 1962 őszén igazolt Milánóba, és egészen 1972-ig szerepelt az Interben, ahol 199 bajnokin 53 gólt ért el, és természetesen ő is részt vállalt a 4 scudetto, 2 BEK és világkupa megszerzésében. A Herrera-féle Inter csatáraihoz hasonlóan végül kimaradtak az ’50-es évek nagy csatárcsillagai: az ’53-ban, majd ’54-ben is bajnokságot nyert csapat két ásza, Nyers István (1948 és ’54 között 182 bajnokin 133 gól) és Benito Lorenzi (1947 és ’58 között 305 bajnokin 138 gól), valamint az egy szezonban szerzett gólok tekintetében máig klubcsúcstartó Buenos Aires-i születésű oriundo, Antonio Valentin Angelillo (1957 és ’61 között 113 bajnokin 68 gól). Szintén nem fért be az Inter színeiben két gólkirályi címet, valamint 1 scudettót nyert, VB ezüstérmes Roberto Boninsegna sem, pedig ő 1969 és ’76 között 197 Serie A találkozón nem kevesebb, mint 113 góllal boldogította a kék-fekete híveket. A már általam is látott klasszis csatárok közül pedig kimaradt Jürgen Klinsmann, Rubén Sosa és Christian Vieri is.

A minden idők legjobbjait felvonultató képzeletbeli Inter edzője ki más is lehetne, mint Helenio Herrera. Ennek hosszas indoklásával már nem fárasztom az olvasásban idáig jutókat, legyen elég annyi, hogy az argentin mester máig érezhetően megújította a világ labdarúgását, s az általa edzett Internazionale, a Nagy Inter, a ’60-as évek közepén egyértelműen a világ legerősebb klubcsapata volt.

2003. augusztus 27.