Bár mindneki előre leszögezte, hogy nem ez e meccs dönti el a bajnoki cím sorsát, azért mégis érezhető volt a feszültség, ahogy közeledett a vasárnap este. A tét nagyon magas volt: a hazaiak szerettek volna olajra lépni az üldöző elől, a vendégek pedig a versenyben maradásért küzdhettek. 

Új gyep, régi stratégia 

Nagy örömünkre vadiúj szőnyegre futtattak ki a fiúk, nagyon kellett már ez a frissítés a szántóföld szintű talaj után. Ami nem változott, az az óvatos, “tutira menni” felfogás, ami szinte minden olaszos derbin előkerül, és borítékolható a kevés gólos, néhány momentumból kialakuló eredmény. Ez főleg a vendégekre volt igaz ezúttal, úgy is mondhatjuk, az Inter szeretett volna nyerni, a Juve pedig nem akart kikapni. Egy adat, ami sokat elárul a meccsről- lesállás miatt nem fújt egyetlen szabadot sem a spori, ami elég ritka, és jól mutatja, hogy nem a támadó foci szentélyévé vált ezúttal a Meazza.

Primo Tempo 

Az első negyvenöt percben arról láthattunk oktató filmet, hogy miben erősebb az Inter riválisánál- birtokolta a labdát Inzaghi csapata, nyomást helyezett a Juvéra, az ellentámadásoknak már a gondolatát is megállította, és érkeztek a szebbnél szebb beadások- egyszóval az Inter megmutatta, ki az úr a háznál. 

Ezen tényezők termékeként született meg a gól, mely később mindent eldöntőnek bizonyult. Barella és Pavard úgy játszottak össze a tizenhatoson belül, mintha a grundon lettek volna, igazán sziporkázó és kreatív pillanatok voltak ezek. Thuramot is dicsérhetjük, valósággal belehajszolja Gattit az öngólba, így jóvá tette a korábban tiszta helyzetben elkövetett hibáját is. 

A túloldalon nem hagytak sok levegőt Acerbiék a vendégeknek, egyedül Vlahovic előtt lehetett volna komolyabb sansz, de labdakezelésből ezúttal megbukott a lengyel támadó. 

Secondo Tempo 

A folytatásban több szerepet kapott a Bianconeri, de csupán passzív labdatartás jutott nekik, helyzetek már nem. Gatti ugyan megpróbált az ellenfél kapujába is betalálni, de ebben már kevésbé volt sikeres- meg kell hagyni, szép lövés volt. 

Na de mik maradtak ki nálunk ?! Calhanoglu flegma bombája a kapufán csattant, Barella és Arnautovic próbálkozásánál pedig Szczesny védett bravúrral. Hízelgő az egygólos vereség a Juventus javára, nem a védelmükön múlott, hogy nem lett nagyobb arányú az eredmény. 

Az utolsó percekben már tapintható volt az a lelkesedés, amit csak az igazán nagy meccsek végén lehet tapasztalni- mintha egy kupa győzelem kapujában álltak volna a fiuk, úgy örültek minden megszerzett labdának, megnyert párharcnak. 

A hármas sípszó pedig azt jelezte, eddig példátlan lépéselőnybe került az Inter, négy pont távolságra a zebráktól, egy meccs mínusszal. 

Sommer- nem vett jegyet, mégis első sorból nézhette végig a meccset. Apróbb feladatait szépen ellátta. Újabb clean sheet. 

Bastoni- aktívan, precízen védekezett, Dimarcoval remek párost alkot a bal szárnyon.

Acerbi- betonfal, végig állta a sarat. 

Pavard- Best. Igazi tanárként oktatott végig, hátul fontos blokkok és labdaszerzések révén, elől remek beadásokkal. 

Darmian- tette a dolgát, a bedobásai nagy fegyverek voltak.

Barella- megosztva gólpasszt adott, ha úgy vesszük, tökéletes érzékkel tüzel kapásból, élmény nézni a játékát. 

Calhanoglu- tényleg aranylábú a török, az 50 méteres indítása világklasszis megoldás volt, a kapura egy lövése sem veszélytelen. 

Mkhitaryan- felszántotta a pályát oda-vissza, fáradhatatlan. 

Dimarco- nem tudtak tartani a Juve védői, most az a kicsi hiányzott egy gólpasszhoz.

Thuram- sokat tett a gólért, de nagyon jót tenne neki egy tiszta találat, mostanában sosem pattan róla jól a labda. 

Lautaro- az első félidőben semlegesítették, a másodikban már irányított a középpályára visszalépve. 

Inzaghi- remekül taktikázott, az évkezdés a Mister mestermunkája. Olyan csapatot rakott össze, melynél nincs erősebb Olaszországban, méltán vezetjük a bajnokságot. 

Folytatás szombaton, Rómában! 

Forza Nerazzurri!