Egy tökéletes első félidő, majd egy felejthető második, röviden talán így lehetne összefoglalni a Genoa elleni vendégjátékot. Bisseck egy okos lövéssel nagyon hamar megszerezte a vezetést a Nerazzurrinak, és ezután felszabadultabban focizhattak Barelláék, Lautaro révén pedig sikerült is megduplázni az előnyt a félidő vége előtt.
A második félidőben viszont érezhetően visszább vett a csapat, és jött vissza ezzel párhuzamosan a meccsbe a Genoa. Az Inter nem tudta megszerezni a lezárást jelentő 3. gólt, épp ellenkezőleg, a 68. percben Vitinha ment el Akanji és Bastoni mellett, majd Sommert is kicselezte, visszahozva ezzel a Griffonit a meccsbe. Az utolsó negyed órára szinte teljesen beszorult Chivu csapata, az edző defenzív cserékkel próbálta megszilárdítani a hátsó alakzatot, jött Diouf, és De Vrij is (Lautaro és Zielinski helyére). Szerencsére a hajrában a Nerazzurri védelme helyt állt, és így 3 ponttal távoztak Lautaroék a Marassiból.
A folytatás már Rijádban lesz, ahol a Bolognával csap össze az Inter az Olasz Szuperkupában, pénteken. A Serie A-ban pedig Karácsony után, 28-án tér vissza a csapat, az Atalanta ellen.
Forza Inter!!!
