Ma este semmi nem sikerült a Nerazzurrinak, a Milan nyerte a 245. Madonninát.
Chivu vereséggel mutatkozott be az Inter padján a Madonninák történetében: Allegri csapata egy ellentámadást követően megszerezte a vezetést, majd remekül védekezte ki az Inter támadásait, így ma este a Rossoneri örülhetett.
Jó iramban indult pedig a találkozó, és a számok az Inter fölényét mutatták: több próbálkozás, több szöglet, több labdabirtoklás… azonban a legfontosabb mutató a meccs végére mégis a Milannak kedvezett. Thuram és Lautaro is alakított ki helyzeteket az első félidőben, volt két felsőléc, nagy Maignan védések, de a játékrész 0-0-al zárult.
Az Inter hasonló szellemben jött ki a második félidőre, de viszonylag hamar összezavarta a fejeket a Milan gól: az 54. percben Calhanoglu labdavesztéséből vezethette a kapufelé Saelemaekers, lövését Sommer pedig csak ütni tudta, pechére éppen Pulisic elé. Ez megfogta a Nerazzurrit, olyannyira, hogy miután Thuram lábára taposott Pavlovic, és a játékvezető büntetőt ítélt, Hakan – aki ritkán hibázik ilyenkor – kihagyta a tizenegyest. Allegri meccsterve ült, a Milan jól tartotta az előnyt a továbbiakban, így az Inter újabb pontokat hullajtott el a bajnoki versenyfutásban, visszaesve a 4. helyre.
Folytatás szerdán az Atletico Madrid ellen a BL-ben, és jövő vasárnap Pisában!
Forza Inter!!!
