Címke: Derby

Élen az Inter, jöhet az újabb Derby!

Sokan a bajnoki címről döntő meccsként harangozzák be a mai Madonninát, azonban mi nem szaladnánk ennyire előre. Az viszont egyértelmű, hogy komoly fegyvertény lenne a győzelem az Internek, hiszen 4 ponttal lóghatna meg a városi riválistól.

Merőben más összecsapásra számít Antonio Conte a mai nap folyamán, mint az eddigi két ütközet idén. Az edzőt örömmel tölti el, hogy a két csapat a tabella első két helyét foglalja el, és emiatt mindkét együttes számára hatalmas tétje van a meccsnek (ami nem volt jellemző az elmúlt évek során).

Meg kell nyernünk, egyrészt azért, mert egy Derbyről van szó, másrészt a tabellán elfoglalt helyezésünk miatt is.

Az Inter múlt héten legyőzte a Lazio csapatát, így kihasználva a Milan botlását a Spezia ellen, élre állt a Nerazzurri. A bajnokság végkimeneteléről viszont óvatosabban nyilatkozott.

A múlt hétvége nyugalommal töltött el minket. Viszont minden fordulóra a megfelelő hozzáállással, akarattal és elhatározottsággal kell felkészülnünk, ezt sosem felejtjük el. Amikor a verseny ennyire kiélezett, az mégjobban hozzátesz a hangulathoz, és feltüzel minket, arra ösztönöz hogy minnél jobban játsszunk. 16 meccs még hátravan, így nehéz bármit is jósolni, a bajnokság minden vasárnap változik. A Milan után egy remek formában lévő Genoához látogatunk, és sosem lehet megmondani mi fog következni. De természetesen minden győzelem növeli a csapatmorált, és több hitet ad, ez a legfontosabb dolog.

Vélekedett Conte

A papíron legerősebb kezdővel állhat fel az Inter, hisz múlt héten szerencsére senki sem sárgázta ki magát. Eriksen kezd abszolút belejönni a játékba, úgy néz ki mégsem mondott le róla Conte teljesen, és most is kezdőként kap lehetőséget. Mellette természetesen Barella és Brozovic kezdenek, mögöttük a szokásos védőhármas és Handanovic, előttük pedig Lukaku és Lautaro. A szárnyvédők pedig Hakimi és Perisic lesznek. Pioli 4-2-3-1-ben küldi pályára övéit, a center természetesen Ibrahimovic lesz, mögötte Rebic, Calhanoglu, és Saelemaekers támadnak, a középpályán Kessie és Tonali fog szűrni/szervezni, hátul pedig Calabria, Kjaer, Romagnoli és Hernandez próbálják megállítani az Inter támadásait. A kapuban természetesen Donnarumma áll majd.

A mérkőzés 15:00-kor kezdődik, a Digi Sport 1-en.

Kedvcsinálónak pedig a legjobb 25 Inter gól az AC-Milan – Inter összecsapásokról!

FORZA INTER!!!

AC MILAN (4-2-3-1): 99 G. Donnarumma; 2 Calabria, 24 Kjaer, 13 Romagnoli, 19 Hernandez; 79 Kessie, 8 Tonali; 56 Saelemaekers, 10 Calhanoglu, 12 Rebic; 11 Ibrahimovic.
Pad: 1 Tatarusanu, 90 A. Donnarumma, 5 Dalot, 7 Castillejo, 15 Hauge, 17 Leao, 18 Meité, 20 Kalulu, 21 Diaz, 23 Tomori, 33 Krunic, 46 Gabbia.
Edző: Stefano Pioli.

INTER (3-5-2): 1 Handanovic; 37 Skriniar, 6 de Vrij, 95 Bastoni; 2 Hakimi, 23 Barella, 77 Brozovic, 24 Eriksen, 14 Perisic; 9 Lukaku, 10 Lautaro.
Pad: 27 Padelli, 97 Radu, 5 Gagliardini, 7 Sanchez, 8 Vecino, 11 Kolarov, 13 Ranocchia, 15 Young, 22 Vidal, 33 D’Ambrosio, 36 Darmian, 99 Pinamonti.
Edző: Antonio Conte.

Egy lapra az eltiltástól: Barella, Bastoni, Brozovic, Hakimi, Lukaku (I).

Játékvezető: Doveri.
Asszisztensek: Carbone, Peretti.
Negyedik játékvezető: Guida.
VAR: Mariani.
VAR asszisztens: Bindoni.