Elképesztő izgalmakat éltünk át vasárnap este az Inter idei szezonzáró mérkőzésén. Az elmúlt évben, az Olimpicóban is hasonlót éltünk át. Akkor is a B.L. indulási joga volt a tét. Most egy kiesőjelölt volt az ellenfél és ahogy az várható volt, óriási erőfeszítést tett az elit csoportban maradásért. Az Inter most is labdabirtokolási fölényben volt. Keita a második félidő elején megszerezte a vezetést, majd Icardi büntetőt hagyott ki. Az Empoli negyed órával a befejezés előtt egyenlített, a fiatal Traore révén. Nainggolan újra vezetéshez juttatta csapatunkat! Az Empoli nem adta fel! Mindent elkövetett az egyenlítésért! Mindkét oldalon hatalmas helyzetek maradtak ki. A nézők a fejüket fogták a Meazza-ban és feltételezhetően a képernyők előtt. Őrület volt az, ami a pályán zajlott! Végül szerencsével,de győztesen fejeztük be a mérkőzést és ősszel újra Bajnokok Ligájában játszhat a csapatunk! Az Empoli példát mutatott a küzdeni tudásból és lelkesedésből. Legyen szerencséjük és nyerjék meg a bajnokságot a második vonalban! Úgy vélem a sportszerűség ezt kívánja tőlünk!

Összefoglaló

TIM-Seria-A 38. záró forduló. 2019.május 26. 20 óra 30 perc. Milánó, G. Meazza Stadion.68 ezer néző.
FC Internazionale- FC Empoli 2-1. Góllövők: 51′ Keita Balde, 76′ Traore és a 81. percben Nainggolan.
A csapatok összeállítása:
FC Internazionale: 1 Handanovic, 33 D’Ambrosio, 6 De Vrij, 37 Skriniar, 18 Asamoah (46′ 11 Keita B.), 8 Vecino, 77 Brozovic, 16 Politano, 14 Nainggolan, 44 Perisic (74′ 29 Dalbert) 9 Icardi (10 L. Martinez). Vezető edző: L. Spaletti.
FC Empoli: 69 Dragowski, 23 Maietta (70′ Brighi), 28 Silvestre, 39 Dell Orco, 2 Di Lorenzo, 18 Acqua (70′ 4 Brighi), 8 Traore, 6 Pajac, 17 Farias, 11 caputo. Vezető edző: A. Andreazzoli.

Játékvezető: L. Banti, partjelzők: Vuoto és Passeri, 4. jv: Pasqua, VAR: Giacomelli, Schenone.

A mérkőzésről röviden:
Az Inter uralta az első félidőt labdabirtokolásban, és több helyzete is volt. A 4., 5., 7. percben Nainggolan, Perisic és Vecino próbálkozott. Sikertelenül! Az Empoli a 6. percben veszélyeztetett. A 9. percben Icardi lapos beadása az üres kapu előtt elsuhant, beadása nem talált társat.Egy perc múlva Perisic lőtt 17 méterről, Dragowski kiütötte a labdát. Perceken belül Vecino 8 méterről fölé lőtte a labdát, majd Perisic 10 méteres lövését blokkolták a védők. A 21. percben Icardi fordulásból próbálkozott Asamaoah jó átadása után, lövése azonban elkerülte a kaput. Hat perc múlva két szögletet is rúgott az Inter,de Dragowski mindkétszer bravúrosan mentett. Fél óra elteltével Traore indította Caputo-t aki az alapvonal közeléből lőtt, lövését Handanovic bravúrosan védte. A 33. percben Nainggolan 20 méteres lövését, majd tíz perc múlva Asamoah 25 méteres óriási bombáját védte bravúrral az Empoli kapusa.A második félidőben Asamoa-t Keita váltotta, aki az 51.percben szép cselek után, pontos lövéssel bevette Dragowski kapuját. 1-0.
Az 58. percben Icardi és Dragowski startolt egy előre küldött labdára, amit Icardi egy gondolattal előbb ért el és lába elakadt a kapusban. Banti a büntető pontra mutatott, majd videózás következett. Az elemzés is megerősítette az ítéletet. A büntetőnek Icardi futott neki és hanyagul a kapu közepe felé rúgta. Dragowski lábbal védte ki a büntetőt!
A 70. percben Traore kapott jó indítást, betört a büntető területre. Handanovic jól futott ki és leszedte a fiatal játékos lábáról a labdát. Nagy helyzet volt! Megkezdődött az utolsó negyed óra, és az őrület! 76. perc. A bal oldalon labdavesztés után Brighi futott el és faképnél hagyta védőinket. Jó beadása tisztán találta Traore-t, aki szabadon lőtt a kapuba. 1-1. Öt perccel később Vecino lőtt óriási kapufát. A kipattanó labdát Nainggolan pontosan lőtte a jobb alsó sarokba. 2-1. Újra vezettünk! Az Empoli újult erővel támadta a kapunkat! A mieink fáradtabbnak tűntek! A nézők a fejüket fogták. A 89. percben rohamozott az Empoli, újra jobb oldalról íveltek középre. D’Ambrosio a gólra éhes támadókat megelőzve próbált menteni, de a felső kapufát találta el.Szerencsére védőink kivágták a labdát! A 92. percben újra Handanovic bravúrja mentette meg csapatunkat az egyenlítéstől. Ellentámadásunk után Martinez a kapufát találta telibe. A 95. percben szögletet rúghatott az Empoli. Dragowski is előre jött! A szögletrúgást mentették védőink és pontosan indították Brozovic-ot, aki a felezővonalról pontosan gurított az ellenfél kapujának közepébe.
A gólt érvénytelenítette a játékvezető, mivel Keita a visszafutó Dragowski-t visszarántotta. Második lapja után ráadásul kiállította őt Banti játékvezető. A 98. percben Farinas fejesét védte Handanovic. Ez volt a mérkőzés utolsó eseménye.

Elképesztő izgalmakkal fejeződött be a mérkőzés. Az Inter megtartotta a negyedik helyet a bajnoki tabellán, és ezzel a B.L. jogosítványt. Az Empoli a második vonalban folytathatja ősztől.

Az Internek várhatóan több tekintetben változtatni kell, ha az európai és az olasz élcsapatokkal fel kívánja venni a versenyt. Ez viszont a vezetőknek lesz a feladata. Reméljük, hogy kedvező változások következnek!

Inter

1Samir Handanovic Kapus
6Stefan de Vrij Védő
8Matias Vecino Középpályás
9Mauro Icardi 29 Támadó
14Radja Nainggolan Középpályás
16Matteo Politano Támadó
18Kwadwo Asamoah 11 Védő
33Danilo D’Ambrosio Védő
37Milan Skriniar Védő
44Ivan Perisic 10 Középpályás
77Marcelo Brozovic Középpályás
11Keita Balde 18 Támadó
10Lautaro Martinez 44 Támadó
29Esteváo Dalbert 9 Védő
 

Empoli

Gólok
0
0
Gólpasszok
0
0
Sárga lapok
0
0
Piros lapok
0
0
Második sárgalap
0
0
Öngólok
0
0

Videó

Pálya

Stadio Giuseppe Meazza
Via dei Piccolomini, 3, 20151 Milano MI, Italy

Részletek

Közzétéve Idő Bajnokság Szezon Meccsnap Teljes játékidő
2019-05-26 20:30 Serie A 2018/2019 38 98'

KO 46 71 73 FT