2019.10.17
júl.23

Hírek

Kategória // Hírek, Felkészülés

                                     

Visszatekintve a Zenit Szentpétervár elleni barátságos mérkőzésre, néhány részletet szeretnénk közzé tenni.

A csapattal ezúttal nem utazott Karamoh és Nainggolan. A Francia támadónak enyhe térdsérülése, a Belga középpályásnak combizom sérülése van. Mindketten orvosi vizsgálaton vettek részt és megkezdik a rehabilitációt.
A Zenit elleni találkozó Pizzában a Garibaldi Arénában került sor. A gólokban gazdag mérkőzésen Candreva, a 16 percben mintegy 20 méterről leadott gyönyörű lövésével az Inter szerzett vezetést. A 27 percben Noboa egyenlített, a második félidő elején Icardi büntetővel újra az Intert hozta előnybe. Az Orosz csapat Mak a 64' és Hernani, a 73 percben szerzett góljával vezetést szerzett. Lautaro Martinez azonban a 75 percben egyenlített. A végeredmény,mint ismeretes 3-3 lett. Spaletti ezúttal hét helyen cserélt. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján elégedetten nyilatkozott. Az újságírók kérdésére válaszolva elmondta,hogy elképzelése szerint Asamoah a középpályán játszik majd, mivel az Udinese-ben is jól érezte magát ebben a szerepkörben, míg a zebráknál inkább hátul védekező szerepet kapott. A csapat jobban játszott ezúttal, mint a legutóbbi mérkőzésen.

A csapat összeállítása a Zenit ellen:
1 Handanovic, 33 D'Ambrosio (79' Zappa 67), 6 De Vrij (55' Ranocchia 13),37 Skriniar, 29 Dalbert, 5 Gagliardini, Asamoah ( 77' Roric), 16 Politano (77'Colidio32), 20 B. Valero (65 Emmers 40), 87 Candreva (77' Salcedo 74), 9 Icardi (65' L. Martinez 10).

-A következő mérkőzést július 24.-én kedden a Sheffield United ellen játssza a csapat.

-Sorsoltak a Coppa Italia 2018/19 évi menetrendjéről is. Az Inter 2019 január 13.-án kapcsolódik a sorozatba. A sorsolás alapján a Napoli - Milan - Lazio csapataival kiemelten, került egy ágra. A selejtezőkből tovább jutó csapatok közül a legesélyesebb, az Udinese lehet az Inter ellenfele januárban.
A másik ágon a Foirentina - Róma - Juventus - Atalanta négyes lett a kiemelt.

FORZA INTER! 

 

 

júl.21

Vereség Sionban

Kategória // Hírek, Felkészülés

                                     

2-0 arányban maradt alul csapatunk a második barátságos mérkőzésen Svájcban a Sion ellen. A Tourbillon Kupáért vívott mérkőzésen Neitzke a 27' és Baltazar a 70 percben elért találatával győzött a Svájci együttes.

Az Inter kezdő csapatában, a második félidőben nyolc cserét hajtott végre Spaletti.
A Kezdő csapat: 27Padelli, 29 Dalbert (46' D'Ambrosio 33), 6 De Vrij (46'Ranocchia 13), 37 Skriniar (75' Zappa 67), 18 Asamoah, 5 Gagliardini (69' Roric), 20 B. Valero (62' Sacedo 74), 16 Politano (46' Candreva 87),14 Nainggolan (24' Emmers 40), 7 Karamoh, 10 L. Martinez ( 62' Icardi 9).

Ma este Pizzában játssza következő barátságos mérkőzését a csapat, a Zenit Szentpétervár csapata ellen. A csapat ma reggel Appiano Gentilében tartott edzést, készülve az esti összecsapásra.

 FORZA INTER!

 

 

 

 

júl.05

Felkészülési mérkőzések

Kategória // Hírek, Felkészülés

A következő idényre való felkészülésre három komolyabb mérkőzést játszik a csapat. A mérkőzések a Bajnokok Nemzetközi Kupa sorozat keretében kerülnek lebonyolításra.

Július 28.-án Nizzában a Chelsea,

augusztus 4.-én Lecce városában a Lyon,

augusztus 11.-én Madridban az Atletico lesz az ellenfél.

Jó csapatépítést Spaletti mester!

FORZA INTER!

 

 

aug.07

Sikeres folytatás...

Kategória // Hírek, Felkészülés

Folytatódik az Inter jó sorozata, vasárnap este is győzelemmel zárta a nyári felkészülési mérkőzését az FC Internazionale csapata a spanyol CF Villareal ellen. Eder,Jovetic és Brozovic góljaival 3-1 arányú siker született San Benedetto del Tronto-ban. A spanyolok gólját R. Soldado szerezte.

2017, augusztus 6. FC. Internazionale-CF Villareal 3-1. Góllövők: Eder 26. perc. Soldado 40. p. Jovetic II. félidő 22.p. Brozovic 45.p. Az Inter összeállítása: Handanovic, D'Ambrosio, Skriniar, Miranda, Nagatomo, Gagliardini, B. Valero, Candreva, J. Mario, Perisic, Eder.  Cserék: 46,percben Kondogbia, Brozovic, a 64. p. Ansaldi, Murillo, Vecino, Jovetic, 72. p. Icardi, G. Barbosa, 80. p. Ranocchia. Edző: L. Spaletti. Játékvezető:Michael Fabbri.

Jól kezdte a mérkőzést az Inter, néhány perccel a kezdés után Eder került helyzetbe és mintegy 10 m.-ről mellé bombázott. A spanyol csapat is veszélyeztetett a 10 percben, azonban a helyzet kimaradt. A 26. percben Candreva robogott el a jobb szélen és kiváló beadását Eder lőtte a spanyol kapuba, megelőzve védőjét. A 40. percben egyenlített a Villareal, Soldado szemfüles góljával. A II félidőben a cserék után, a 22.percben Jovetics érdekes kapáslövésével már újra az Inter került előnybe. A következő időszakban mindkét csapat próbálkozott támadásokkal, azonban a mérkőzés befejezése előtt Icardi remek átadásából Brozovic volt eredményes 3-1. Ezzel az eredménnyel zárult a mérkőzés. Az augusztus 20.-i rajt előtt még egy barátságos mérkőzést játszik csapatunk, az élvonalbeli spanyol Betis csapata ellen.

Forza Inter!

júl.21

Döntetlen Pisában

Kategória // Hírek, Felkészülés

                                  

                                          Martinez mentette x-re a mérkőzést

 

A ma esti Zenit elleni barátságos, fordulatokban gazdag mérkőzés 3-3 arányú döntetlennel ért véget.

FORZA INTER!

júl.18

Barátságos mérkőzések

Kategória // Hírek, Felkészülés

   

Július 24.-én az Inter Lugano-ban barátságos mérkőzést játszott az FC Lugano csapata ellen és Martinez valamint Karamoh két góljával 3-0 arányú győzelmet aratott.
A mérkőzést a 110. Summer Cup keretében játszották le. Mindkét klub ebben az évben ünnepli megalakulásának 110 éves évfordulóját.
Az első félidőben már játszott De Vrij, Nainggolan, Martinez és Politano. Az új érkezők közül csereként beállt Asamoah, Nolan és Raric is.

A következő barátságos mérkőzést is az edzőtáborhoz viszonylag közel Sionban játsszák július 18.-án 18.30 órakor a Tourbillon Kupáért.

FORZA INTER!

aug.13

Győzelem a bajnoki rajt előtt

Kategória // Hírek, Felkészülés

Szombaton este Lecce városában játszotta utolsó barátságos felkészülési mérkőzését a spanyol Real Betis csapata ellen, az Inter. Icardi büntetőjével 1-0 arányban múlta felül a spanyol élvonalbeli csapatot. A mezőny legjobbjának Borja Valero bizonyult. A csapat védelmében helyet kapott a hétközben érkezett Dalbert is és magabiztosan játszott.

Lecce. 2017, augusztus 12. FC. Internazionale - Real Betis 1-0. Góllövő: Icardi 30. percben. Az Inter összeállítása: Handanovic, D'Ambrosio, Skriniar, Miranda, Dalbert, Candreva, B. Valero, Vecino, J. Mario, Perisic, Icardi. Cserék: a 46. percben Gagliardini, Eder, 62. p. Brozovic, 72. p. Ansaldi, G. Barbosa és Jovetic. Edző: L. Spaletti. - Real Betis: Adan, Feddal, Fabian, Sergio Leon, Guardado, Nahuel, Joaquin, Barragan, Tosca, Mandi, Narvez. Edző: Quique Setien.  Játékvezető: Marco di bello.

A barátságos mérkőzés élvezetes volt, mindkét csapat jól játszott és az első félidő elején helyzetek alakultak ki mindkét oldalon. A spanyolok és az Inter is gyors játékot produkált és minkét csapat jól játszott. A 29. percben egy védelmi hiba után Icardi ugrott ki a védők közül, elhúzta a labdát a spanyol kapus mellett, aki kivetődve "elkaszálta" az Inter kapitányát. A játákvezető 11-est ítélt, a büntetőt pedig Icardi értékesítette. A második félidőben mindkét csapat több helyen is változtatott az összeállításon. A Betis valamivel jobban játszott a mérkőzés második felében, Handanovic töbször is bravúros védést mutatott be. A 65. percben S. Leon került óriási helyzetbe a jobb oldalon és mintegy 7-8 méterről kapu fölé lőtt. Az Inter növelhette volna előnyét. A hosszabbítás perceiben Eder tört be a Betis 16-os vonala mögé, azonban a spanyol védők összezártak előtte és végül nagynehezen mentettek. Az eredmény nem változott és a mérkőzés újabb Inter sikerrel ért véget.

júl.30

Az Inter nyerte a Nemzetközi Bajnokok Kupáját Szingapúrban

Kategória // Hírek, Felkészülés

Jól zárult az Fc.Internazionale ázsiai felkészülési tornája, mivel utolsó mérkőzésén az angol bajnok Chelsea FC csapatát is legyőzte. A csapat veretlenül zárta a nyári ázsiai túrát, miután Kínában a Schalke csapatával döntetlent ért el. A Lyont legyőzte és Szingapúrban néhány nappal ezelőtt a Bayern Münchent is jó játékkal győzte le. A csapatépítés jó úton halad és a bajnoki rajtig még tovább formálódik. Érződik az edző Luciano Spaletti hozzáértő munkája, ám hibák még mindig előfordulnak.

Szingapúr, Nemzeti Stadion 2017. július 29. Chelsea FC-FC Internazionale 1-2 (félidő 0-2), góllövők: Jovetic 47. perc, Perisic 53.p., Kondogbia 75.percben, öngól. A Chelsea FC összeállítása: Curtois, Aspilicueta, David Luiz, Moses, Kante, Fabregas, Alonso, Willian, Batshuayi, Morata. Edző: Antonio Conte.  Az FC Internazionale összeállítása: Padelli, D'Ambrosio, Skriniar, Miranda, Nagatomo, Gagliardini, B. Valero, Brozovic, Perisic, Candreva, Jovetic. Cserék: Kondogbia és Joao Mario az 58. percben, Murillo, Ansaldi, Valietti, Barbosa és Eder a 71.percben. Edző: Luciano Spaletti. Játékvezető: Sukair Singh.

Az Inter kezdte jól a mérkőzést és már a második percben megszerezhette volna a vezetést, miután Candreva tört be a jobb szélről, azonban lővését Curtois védte. Az Inter főlényben és jól játszott, szép támadásokat vezetett, bár a Chelsea is többszr veszélyeztette Padelli kapuját. Az Inter vezető gólja a 47. percben született. Jovetic egy jó átadás után betört a 16-oson belülre, ahol Apilicuetávál csatázott a Chelsea játékosa bal kézzel lerántotta a csatárt. A játékvezető büntetőt ítélt. Jovetic végezte el a büntető rúgást, nagyon rosszul  és a kapust találta el, de a kipattanó labdát már értékesítette, (1-0). A második félidő is Inter fölénnyel kezdődött a 49. percben Gagliardíni került helyzetbe 16 méterről mellé lőtt. Az 53. percben Perisic futott el s bal szélen betört a 16-oson belülre és mintegy 10 méterről belőtte az Inter második gólját (2-0). Az 56. percben az Inter növelhette volna előnyét, Perisic jobb oldalról tört be a Chelsea kapuja elé és önzetlenül a középen érkező J- Mario elé tálalt, aki a kapusba lőtte a labdát. Óriási helyzet volt. A cserék után változott a játék képe,a Chelsea többet és veszélyesebben támadott, azonban a Chesea szépítő gólját is Inter játékos szerezte. Az Inter kapujától mintegy 35 méterre átvett egy labdát és az őt támadó Chelsea játékostól zavarva haza ívelt, olyan szerencsétlenül, hogy a labda a jobb felső sarokba szállt. A kapujából messze kint álló Padelli tehetetlen volt. Bármelyik csatár megirígyelhette volna ezt a "teljesítményt". A mérkőzés ezután Chesea fölényben folyt tovább, de az eredmény nem változott.

Forza Inter!

 

<<  1 2 [34  >>  
Legutóbbi mérkőzés
Következő mérkőzések
vasárnap, 20 október 2019
Sassuolo vs Inter
12:30 | Mapei Stadium – Città del Tricolore, Sassuolo
szerda, 23 október 2019
Inter vs Borussia Dortmund
21:00 | Giuseppe Meazza stadion, Milánó
Serie A Tabella
BL csoportkör
Serie A Góllövőlista
Ki olvas minket

Oldalainkat 169 vendég és 0 tag böngészi

Hirdetés