2019.11.16
okt.16

Igazi derbi Milánóban vasárnap este

Kategória // Hírek, Serie A, Derby

 

 

Az Inter csapata Luciano Spaletti irányításával az elmúlt héten Appiano Gentilében készült a városi derbire. A szombati szuper rangadók után vasárnap este is igazi csemege várt az olasz foci kedvelőire. A milánói derbi. A lelátón láthattuk a korábbi Inter legendák közül Cambiassót és Militót is.

A mérkőzés Inter fölénnyel kezdődött és az első félidőben 1-0 vezetett a kék fekete csapat. A második félidőben már teljesen más Milánt láthattunk. A játék lüktetett, Milan egyenlítés, majd újabb Inter előny következett, később a Milan újra egyenlített. A mérkőzés az utolsó percekben dőlt el az Inter javára, mindannyiunk nagy örömére. Csapatunk a tabella második helyére került. A Napoli előzi meg és a következő fordulóban a két csapat egymás elleni mérkőzése következik.

szept.26

Küzdelem az újabb három pontért

Kategória // Hírek, Serie A

 

D'Ambrosio fejes gólja.                                                     Karamoh, az új reménység.

 

 

Vasárnap játszotta le a Seria - A hatodik fordulójának mérkőzését az Inter, ellenfele a Genova együttese volt. Kínkeserves küzdelemben végül D'Amdrosio fejes gólja a 87. percben döntötte el a találkozó végeredményét. Ezen a találkozón csereként állt be a szeptemberben igazolt fiatal francia támadó Karamoh és játéka fordulatot hozott az addig fölényben játszó, de eredménytelen hazai csapat játékában. A fiatal játékos a 72. percben állt be B. Valero helyett és gyorsaságával, technikai megoldásaival segítette az addig tanácstalan csapatot. A 87. percben mintegy 25-30 méterről hatalmas lövést zúdított Perin kapujára és a kapus bravúrral tudta csak kapu fölé tolni a labdát. A szöglet után született a győztes gól D'Ambrosio fejeséből.

 

szept.17

Inter szombat a Crotone pályán

Kategória // Hírek, Serie A

 

 

Tavasszal vereséggel távozott az Inter a Crotone vendégeként. Azóta nagyot változott a kép, a kék - fehér gárda újra küzdelmes, kemény mérkőzésen diadalmaskodott a negyedik fordulóban. Skriniar megszerezte első gólját a bajnokságban, Perisic a hosszabbítás perceiben állította be a végeredményt. A Crotone harcos futballt játszott, veszélyes támadásokat vezetett és az olasz tudósítások szerint Handanovic bravúros védéseinek köszönhető a három pont ( ( és a két góllövőnek)! Az Inter naptár a mérkőzést az esti 8 ó. 45' kezdettel hirdette, ez az időpont sajnálatos módon újra változott és a mérkőzés délután 15 órakor kezdődött.

aug.27

Szombat esti láz Rómában

Kategória // Hírek, Serie A, Derby

 

Csodálatos nyár esti élményben volt része az Inter szurkolóinak szombaton az olimpiai stadionban, valamint a TV nézőinek a képernyők előtt. Az idei bajnoki év első rangadó mérkőzésén az Inter 3-1 arányban múlta felül a rendkívül erős AS Róma csapatát. Változatos, érdekes mérkőzést láthattak a nézők. A kék - fekete csapat a Fortuna kegyeit is élvezte ezen az estén, hiszen a római csapat három kapufát is lőtt. Mindkét csapat jól játszott. Az Inter játékát a küzdeni akarás, a harcosság jellemezte, amit az előző évben hiányoltak a szurkolók. Főleg a második félidő második felében kerültek fölénybe, hiszen tíz percenként születtek a gólok, amelyek a sikerhez vezettek.

 

okt.02

Napsütéses délután Beneventóban

Kategória // Hírek, Serie A

 

Seria-A hetedik fordulójában jó kezdet után,Brozovic mesteri találataival kétgólos előnybe került csapatunk, aztán megtorpant. Az Inter fölény ellenére az újonc Benevento is megkeserítette a csapat életét. A hazaiak harcosan, lelkesen hiúsították meg a további Inter kezdeményezéseket. Mondhatni egyenrangú ellenfelei voltak a kék-fekete együttesnek. A hazaiak a félidő vége előtt néhány perccel D'Alessandro révén szépítettek. Az eredmény azonban a mérkőzés végéig nem változott, az Inter sikerével ért véget.

 

szept.20

Ha kedd, akkor Bologna...

Kategória // Hírek, Serie A

 

Megszakadt a sikeres széria Bolognában kedd este. A piros-kék csapat megkeserítette az Inter dolgát a Stadio Dall' Arában. A viszonylag fiatal csapat az első öt perc után rendkívül agresszív játékkal, pontos átadásokkal és nagyszerű egyéni megoldásokkal az Inter fölé nőtt. Csapatunk már a Crotone ellen is szenvedett, Bolognában közel 40 eladott labdával, alapvető technikai hibákkal és fásultan focizott. A Bolgna három előretolt játékosa Petkovic, Verdi és Di Francesco életveszélyt jelentett védelmünknek. Főleg Verdi, aki bomba gólt lőtt az első félidőben és az egész mérkőzésen kiválóan játszott, (7 kapura tartó lövése volt az első félidőben). Az Inter a 75. percben Icardi büntetőjével tudott egyenlíteni.

 

szept.11

Győzelem a harmadik fordulóban is

Kategória // Hírek, Serie A

 

 

Vasárnap, ebédidő tájékán került sor az Inter idei harmadik bajnoki mérkőzésére az újonc Spal csapata ellen (korábban szombati kezdési időpontról tájékoztattak a tudósítások). Néhány hete az újonc döntetlent ért el a Lazio otthonában. A vasárnapi találkozón az Inter jó játékkal Icardi és Perisic góljainak köszönhetően, győzelemmel hagyta el a G. Meazza stadion gyepszőnyegét. 57 ezer néző küzdelmes mérkőzést láthatott, mivel az újonc csapat keményen küzdött és jól védekezett. Végül az Inter magabiztos játékkal szerezte meg a győzelmet.

 

aug.21

Jó kezdés a bajnokságban

Kategória // Hírek, Serie A

Megérdemelt Inter győzelem született az olasz Seria-A első fordulójában. A vasárnap esti milánói mérkőzésen a Fiorentina gárdája volt az ellenfél és csapatunk 3-0 arányú győzelemmel örvendeztette meg a G. Meazza stadion közönségét. A mérkőzés jól kezdődött és már az 5. percben Nagatomo remek indítását Icardi vette át, aki betört a 16-os vonal mögé, ahol buktatták őt és a játékvezető a videóbíró közreműködésével büntetőt ítélt. A büntetőt Icardi magabiztosan értékesítette. A 15. percben újra Icardi villant, Perisic kiváló beadását fejjel csúsztatta a firenzei kapuba.Az első félidő hazai fölénnyel zárult. A második játékrészben több firenzei támadást láthatott a közönség. Egyízben a fiatal Simeone került gólhelyzetbe, azonban Handanovic remekül védett. Az Inter is több ízben került helyzetbe, sikertelenül. A 78. percben egy Fiorentina támadás után a kapufa mentett, majd a csereként beállt Joao Mario kiváló beadását Perisic 5-6 méterről csukafejessel értékesítette a 79. percben és ezzel beállította a végeredményt.

Milano G. Meazza Stadion 2017. augusztus 20. 20 óra 45 perc.51 ezer néző.

Az FC Internazionale csapatának összeállítása: Handanovic, D'Ambrosio, Skriniar, Miranda, Nagatomo, Candreva, B. Valero, Vecino, Perisic, Brozovic, Icardi.  Edző: L. Spaletti.

Játékvezető: Paolo Tagliavento.

Három csapat ért el 3-0 arányú győzelmet, a Juventus, a Milan és az Inter. Így ez a három csapat vezeti a bajnoki tabellát az első forduló után.

A következő mérkőzés: 2017. augusztus 26. szombat 20 ó. 45 p. Róma - Inter.

<<  6 7 8 9 10 [1112  >>  
Legutóbbi mérkőzés
Következő mérkőzések
szombat, 23 november 2019
Torino vs Inter
20:45 | Stadio Olimpico Grande Torino, Torinó
szerda, 27 november 2019
Slavia Praha vs Inter
21:00 | Eden Aréna, Prága
Serie A Tabella
BL csoportkör
Serie A Góllövőlista
Ki olvas minket

Oldalainkat 61 vendég és 0 tag böngészi

Hirdetés