2017.08.22

A. Moratti és a "nagy Inter" : 1955 - 1967

Az akkori sikerek kulcsa nem csak a remek edző és a még remekebb játékosok voltak, hanem a klub nagyszerű elnöke Carlo Rinaldo Masseroni is. Az 1955-ös nyolcadik hely után májusban Masseroni és Foni is távoztak a klubtól, és szépen lassan egy új még fényesebb korszak vette kezdetét. Ennek a kulcsa az új elnök Angelo Moratti volt.

Moratti önerejéből lett olajmágnás milliomos, aki az életében mindent csak magának köszönhetett. Õ volt a szardíniai SARAS olajfinomító cég megalapítója (1962), mely ma már az Olaszországban finomított üzemanyagok 16%-át állítja elő. 1956-ban harmadik lett a csapat a bajnokságban. Ebben a szezonban is volt egy rekordnak számító zsinórban 5 vereséges szakasz. Puskás Ferenc hagyatékából tudjuk, hogy a magyar forradalom után 1957. májusáig (mikor Puskás a Real Madridhoz került) az Inter fizetett játékosa volt. 1956-ban és 57-ben is feltűnt a kispadon Meazza, és következett egy ötödik hely. Az 1957/58-as kilencedik hely után Moratti leigazolta az argentin Angelillót, Mario Corsot és Burgnichot. A csapat sokat erősödött és a harmadik hely mellé egy Juventus ellen elvesztett kupadöntő is párosult. Angelillo pedig 33 gólt lőtt és ezzel a ma is rekordnak számító találatszámmal lett gólkirály. Következett az 1959/60-as szezon ahol 4. lett a csapat. Ebben az évben, egy vásárvárosok kupája (mai UEFA kupa) vereség alkalmával, teljesen elbűvölte Morattit az akkori Barcelona játéka, és a csapat nagyszájú argentin születésű edzője Helenio Herrera. Így 1960-ban elcsábította őt Milánóba az Interhez. Moratti hatalmas fizetést adott neki. Négyszer (nem elírás!) többet mint az akkori legjobban kereső idegenlégiós (Altafini) Olaszországban. 1960-ban egy pajzs alakú címer váltotta a régit, két részre osztva. Bal oldalon kék-fekete csíkok, jobb oldalon a biscioneval és egy labdával. Érdemes megjegyezni, hogy 1960-tól egy ovális alakú, teliben kék-fekete címer is használatban volt F.C Inter felirattal és biscioneval. A 60-as évek elején fordult meg a futball szemlélete a "minél több gólt lőni"-ből a "gólt nem kapni"-ra. Ennek legjellemzőbb példája az Inter lett. A fordulat az 1960/61-es szezonban történt. Helenio Herrera tökéletessé, szinte remekművé fejlesztette a betonvédekezést, a Foni féle catenacciot. Meg kell jegyezni, hogy az Inter nem kevés gólt lőtt ezekben az években. Sőt az egyik legtöbb gólt lövő csapatnak számított Olaszországban!

Herrera (a képen Morattival koccint a BEK serleg társaságában) azzal kezdte, hogy elküldte a kicsapongásairól és éjszakázásairól híres korábbi gólkirály honfitársát Angelillot. Herrera nem tűrte a fegyelmezetlenséget és tudta hogy az erőnlét kulcsfontosságú. Kőkemény védőkkel szerelte fel csapatát. 1960-ban érkezett a csapatkapitány Armando Picchi (a képen lent), aki középhátvédként söprögetett a kapu előtt. Sajnos ő 1971 májusában, fiatalon 36 évesen rákban elhunyt. 2000-ben a Livorniói stadiont róla nevezték el. Picchi előtt Burgnich, Guarneri és Facchetti szűrte területvédelemmel, és könyörtelen emberfogással az ellenfél támadásait. A legfontosabb emberfogó a rettegett Burgnich volt. 1960-ban érkezett még a csapathoz a kapus Buffon és Facchetti is. A gyors és remekül fejelő Facchetti felfutásokkal segítette az elől játszókat. Eredetileg Facchetti csatár volt, de Herrera tudta, hogy ha beteszi őt szélső védőnek, nem lesz aki megállítsa majd a hosszú játékost. Hogy az attakoknak még kevésbé legyen hatása, működött egy második szűrővonal is. Három technikás, eredetileg támadó játékos támadta le fedezetszerűen a riválist. Luis Suarez (a képen legfelül) aki friss aranylabdásként egy évvel később követte a Barcelonából Herrerát. Suarez akkor rekordnak számító 152 ezer líráért váltott klubot (Az addigi rekord Omar Sivorié volt River Plate-Juventus 93 ezer lírával). Suarez mellett Bedin és Corso támadta le az ellenfelet. Elől pedig két gyors ék várta a kiugratásokat Jair és Mazzola (az öreg Valentino fiának, aki a nagy Torinoban játszott és aki a csapattársaival együtt, abban a szörnyű repülőgép szerencsétlenségben vesztette életét 1949-ben.) Mazzola néha cserélt Corsóval. Facchetti tehát a jobbszélső támadókat tartóztatta fel, és hozta játékba mindenkit letaroló felfutásával a támadókat. Általában úgy nézett ki a dolog, hogy miután a védők megállították az ellenfél támadását, igyekeztek a játékmester Suareznek passzolni. Innentől kezdve már gyerekjáték volt minden. Suarez hosszú pontos átadással kitette a szélre a brazil Jairnak, vagy Sandro Mazzolának a supergai repülőszerencsétlenségben elhunyt legendás nagy Torino csapatkapitánya Valentino Mazzola a fiának. A két szélső vagy gólt lőtt vagy pedig tovább passzoltak a ballábas géniusz Mario Corsonak, (akinek a beceneve: "Isten ballába" volt) Egy vagy két gólt mindig sikerült nekik berúgniuk, és utána a többiek megvédték az eredményt elég sikeresen. A gondok akkor kezdődtek, ha nem a kék-feketék lőtték az első gólt. Ez volt tehát a "Nagy Inter" születése.

A 60/61-es szezonban harmadikok lettek és ekkor történt az a híres 9:1-es vereség is a Juventus ellen, amikor az Inter egy korábbi vita miatt az IFI csapatát küldte el a Juvetus ellen. Röviden a történet az volt, hogy a Juventus túl sok nézőt engedett be a stadionjukba és a nézők már már a pályán álltak. A bíró lefújta a meccset és az Inter azt várta, hogy a fegyelmi tárgyaláson büntetésképpen majd Inter győzelemmel könyvelik el a meccset. Helyette az újrajátszás mellett döntöttek, és az Inter tiltakozásképpen az IFI csapatát küldte. Ez volt Sandro Mazzola (a képen) első meccse. A következő év ezüstérme után az első sikert az 1963-as bajnoki címmel szállította Herrera. Ebben az évben a klub ismét címert váltott, az eredeti 1908-as arany alapú címer lett ismét a hivatalos, azzal a különbséggel hogy a kék fekete csíkok kicsit beljebb kerültek és vékonyabbak lettek. A következő 1963/64-es szezonban megint megnyerték a bajnokságot holtversenyben a Bolognával, ám a „szétlövést” a Bologna nyerte. Egy komplikált történet volt ez a meccs, dopping rágalmazásokkal és felfüggesztéssekkel. A csapat viszont a BEK döntőben legyőzte a Real Madridot úgy hogy nem kapott ki a kiírásban, majd megnyerte első olasz csapatként az Interkontinentális Kupát az argentin Independiente ellen, sőt ebben a szezonban az IFI csapat is bajnok lett amit 2 év múlva újra megismételt. A következő 1964/65-ös szezonban már (azóta is egyedüliként Olaszországban) sikerült a triumvirátus is, azaz bajnoki cím, BEK (a Benfica ellen) és Interkontinentális Kupa (ismét az Independiente) egy szezonban, sőt Mazzola olasz gólkirály lett. Az 1956/66-os bajnoki cím volt a klub története során a tizedik. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hatvanas évek közepén az Inter volt a világ egyik legjobb (ha nem a legjobb) csapata. Ez volt Herrera szupervédekezésű, legyőzhetetlen gárdája. A csapat klubigazgatója ezekben az években Desiderio Solti azaz Solti Dezső volt, aki a mende-mondák szerint Varga Zoltánt is Herrera csapatába akarta csábítani. A tündérmesébe illő történet 1967 tavaszán ért véget, amikor a csapat elvesztette a BEK döntőt a Celtic Glasgow ellen. Lidérces meccs volt ahol Suarez nem játszhatott, de így is az Inter vezetett a félidőben 1:0-ra. Ez a tavasz további kudarcokat hozott. A bajnokság vége előtt 6 meccsel toronymagasan vezették a tabellát, majd következett 2-2 döntetlen között egy Juventus elleni vereség. Az utolsó forduló előtt még így is vezettek egy ponttal, de mivel az Inter kikapott Mantovában 1:0-ra, a Juventus pedig a Serie-B-be küldte a Laziót, a bajnoki címet egy pont előnnyel a Juventus nyerte végül. Őket egy másik Herrera, a paraguayi Hereiberto irányította akkor, de még nem volt vége. A kék-feketék Június 7-én a B ligás Padovától kaptak ki 3:2-re az Olasz Kupa elődöntőjében. Így aztán tényleg semmi sem sikerült 1967-ben. Ezután a csapat formája visszaesett. 1968-ban a bajnoki 5. hely, és a Torino ellen elvesztett kupadöntő után Angello Morati lemondott az elnöki posztról, és Herrera is Rómába távozott az Inter kispadjáról. Igaz az Interben eltöltött 9 szezonjával máig is csúcstartó az edzők között. Utána Fossati és Veisz Árpád 6-6 szezonnal, majd Bersellini és Trapattoni jönnek 5-5 szezonnal a ranglistán.

Az 1962/63-as bajnokcsapat:
Buffon - Picchi - Burgnich, Guarneri, Facchetti - Zaglio, S. Mazzola, - Suarez - Jair, Di Giacomo, Corso

Az 1964/65-ös bajnokcsapat:
Sarti - Picchi - Burgnich, Guarneri, Facchetti - Tagnin, S. Mazzola - Suarez - Jair, Domenghini, Corso

Az 1965/66-os bajnokcsapat:
Sarti - Picchi - Burgnich, Guarneri, Facchetti - Bedin, S. Mazzola - Suarez - Jair, Domenghini, Corso

Elnökök:
1955-68: Angelo Moratti

Edzők:
1955:       Aldo Campatelli
1955-56: Giuseppe Meazza
1956:       Annibale Frossi
1957:       Luigi Ferrero
1957:       Giuseppe Meazza
1957-58: John Carver
1958:       Giuseppe Bigogno
1959-60: Aldo Campatelli
1960:       Camillo Achilli
1960:       Giulio Cappelli
1960-68: Helenio Herrera 

Következő rész

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 43 vendég böngészi