2019.01.20
--- --- --- ---

Samir Handanovic
(1)



Szlovénia
   
Szerződés: 2016-ig
Éves fizetés: 2000000 euró

Eredményei:
---
--------------------- ---------------

1984. Július 14-én született Ljubljanában. Az ND Slovan csapatában kezdte a védést, majd ezután 2003-ig a Domzale következett. A 2003/04-es szezonban a felnőtt csapatban is bemutatkozott. 20 éves volt, mikor 2004-ben az Udinese felfigyelt a szlovén csodagyerekre, ám 2007-ig folyamatosan kölcsönadta őt a friuli vezetőség. A 2006-os szezonban pl. a Rimini kapusa volt, és a 4. legkevesebb gólt kapta a B ligában (39 mérkőzésen 36 gól). 2007-ben aztán vele pótolta az Udinese a Sevillába távozó Morgan De Sanctist. 2004 óta védi a szlovén válogatott kapuját, és eddig (2015. nyár) 77 alkalommal húzhatta magára a nemzeti mezt amiben 77 gólt kapott. Nagy 11-es ölő hírében áll. Az észt szurkolók például félistennek tartják őt, hiszen Vidic 11-esét kivédve a 2012-es EB selejtezőn az Észtek jutottak a pótselejtezőbe és nem a Szerbek. Egy 2015-ös adat szerint pályafutása során 80 tizenegyesből 25-öt kivédett! Kezdetben nagyon úgy tűnt, hogy az Udinese hosszú távon számol vele, (2011-ben öt éves szerződést írt alá) ám 2012. nyarán az Inter elhatározta, hogy lezárja a Julio Cesar korszakot, és őt szemelte ki a brazil kapus pótlására. A kapus ára kb. 11 millió euró + M. Faraoni játékjoga volt. Első interes szezonjában Handanovic rapszodikus teljesítményt nyújtott. 48 mérkőzésen 70 gólt kapott. Voltak szenzációsan kiváló, csapatot megmentő védései és sajnos voltak hatalmas hibái is. Tagja volt a 2011-es és a 2013-as Serie-A álomcsapatnak is. 2013. nyarán sokáig úgy tűnt, hogy a Barcelona kapusa lesz (A Barcelona 23 milliót ajánlott, az Inter 30-at kért), de végül a katalán klub végül visszatáncolt.

Évad Csapat Bajnoki
2002-04 Domzale (A/B) 7
2003/04 Zagorje (B) 11
2005/06 Treviso (B) 3
2006 Lazio (A) 1
2006/07 Rimini (B) 39
2007-12 Udinese (A) 179
2012-15 Internazionale 108
2015/16 Internazionale 1
lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll  
Legutóbbi mérkőzés
Következő mérkőzések
vasárnap, 27 január 2019
Torino vs Inter
18:00 | Stadio Olimpico Grande Torino, Torinó
Serie-A tabella
Pos Team Pl Pts
1. Juventus 19 53
2. Napoli 19 44
3. Inter 19 39
4. Lazio 19 32
5. AC Milan 19 31
6. AS Roma 19 30
7. Sampdoria 19 29
8. Atalanta 19 28
9. Torino 19 27
10. Fiorentina 19 26
11. Sassuolo 19 25
12. Parma 19 25
13. Cagliari 19 20
14. Genoa 19 20
15. Udinese 19 18
16. SPAL 19 17
17. Empoli 19 16
18. Bologna 19 13
19. Frosinone 19 10
20. Chievo 19 8
BL csoportkör
Pos Team Pl Pts
1. Barcelona 6 14
2. Tottenham 6 8
3. Inter 6 8
4. PSV 6 2
Ki olvas minket

Oldalainkat 83 vendég és 0 tag böngészi

Hirdetés