2017.09.22
Egy újabb érthetetlen fiaskó
Írta: Administrator   
2016. szeptember 30. péntek, 10:50

A Hapoel elleni két héttel ezelőtti Európa Liga rajt után azt gondoltuk, hogy ennél nem lehet rosszabb, a csapat elérte a gödör alját. A bajnokságban sikerült is szépen hozni a pontokat, fontos győzelmeket aratott az Inter, de tegnap este Prágában sikerült az izraeliek elleni produkciót is alul múlni, ez pedig komoly kérdéseket vet fel. Az első és legfontosabb, hogy a második vonalhoz tartozó játékosok valóban ennyire alkalmatlanok a feladatra? A második pedig, hogy ha nagy csata árán tavaly kiharcolta az Inter az európai kupa indulást, akkor mégis mi ez a hozzáállás? Egy harmatos csoport utolsó helyén áll az együttes melyet sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartottak… A csehek ellen sajnos megint hozta a ’formáját’ a védelem és már az első fél óra után két gólos volt a hátrány. A folytatásban Palacio révén sikerült a szépítés, de Ranocchia kiállítását követően Holek beállította a 3:1-s végeredményt.

Az első huszonöt percben tehát gyakorlatilag eldőlt minden miközben a csapat csak asszisztált a pályán történtekhez. Sikerült kapura lövés nélkül lehozni a félidőt, de nem hogy lövés még ötlet sem volt miképpen lehet eljutni ehhez a játékelemhez. A védelem pedig… Nos a második bekapott gól körülményei még egy gyerekmeccsen sem megengedettek nem hogy itt… Gyakorlatilag az egész társaság állva nézte ahogy Kadlec a szabadrúgást követően kilép és Handanovic mellett a hálóba lő.

Az, hogy mi történt a fejekkel és persze a lábakkal ezen a napon rejtély marad. Tényleg csak találgatni lehet az okokat. A rotálás? De hát a többi csapat is rotál és a Roma négyet a Fiorentina pedig ötöt lőtt ugyanezen az estén. Nem érdekli a csapatot az EL? Ennek még csak a gondolata is hatalmas felelőtlenség lenne, hiszen az olasz foci jelenlegi helyzetében nem teheti meg egy részt vevő sem, hogy nem foglalkozik egy európai kupasorozattal. A Sparta tehát a meccs elején talált egy gólt Ranocchia hibájából majd a jött a már említett második és tulajdonképpen még örülhettünk is, hogy a szünetre csak 2:0 áll az eredményjelzőn, hiszen Murillo legalább két nagy ziccernél mentett hátul.

A folytatásban továbbra is a hazaiak diktáltak, benne a volt a meccsben a harmadik találat – viszont a 62.percben meglett az első valamire való lehetőség, aztán tíz perccel később sikerült szépíteni is Palacio lövése után. Persze ekkor már pályán voltak a cserék Ansaldi és Perisic, amely indokolt is volt, bár de Boer korábban is meghúzhatta volna ezt a lépést. Az igazi fordulatot Icardi beállása hozta meg, ez a 70.percben történt és innentől datálható, hogy a csapat elkezdett focizni. A labda végre lábról-lábra járt és bizony benne volt az egyenlítés lehetősége is bőven – egészen Ranocchia értelmetlen megmozdulásáig. A kiállítás után a Sparta gyorsan visszaállította a két gólos különbséget és ezzel el is dőlt minden. Összességében így azt kell mondani, hogy sikerült a Hapoel elleni gyalázatos teljesítményt alulszárnyalni, így pedig a két Southampton elleni összecsapást mindenképpen hozni kellene ha a csapat tovább szeretne jutni a csoportból. Sok idő viszont most sincs keseregni, vasárnap este Rómában lép pályára csapat, szerencsére a felépült Joao Mario bevethető lesz és minden bizonnyal de Boer megint el fog felejteni pár nevet egy időre.

SPARTA PRAHA – INTERNAZIONALE 3 – 1 (2 – 0)
Sparta Praha (4-4-1-1):
Koubek 6; Karavaev 6, Mazuch 6,5, Hole 6c, M. Kadlec 6,5 (74'  Pulkrab 6); Cermak 6,5 (88' Lafata), Frydek 6,5 (66'  Julis 6), Sacek 7, Holzer 6,5; V. Kadlek 7,5; Dockal 6. (Miller, Kadlec, Havelka, Kosti). edző: Holoubek 7
Inter (4-3-3): Handanovic 5,5; D'Ambrosio 5 (56' Ansaldi 5,5), Ranocchia 4,5, Murillo 5,5, Miangue 5; Gnoukouri 5,5 (70' Icardi 5,5), Melo 4,5, Banega 5; Candreva 5,5 (63' Perisic 5), Palacio 5,5, Eder 5. (Carrizo, Miranda, Zonta, Medel). edző: De Boer 5
vezette: Dias Soares
gól: 7' Kadlec (S), 25' Kadlec (S), 71' Palacio, 76' Holec (S).
sárga lap: Frydek, Julis, V. Kadlec (S); Ranocchia (I)
kiállítva: Ranocchia (I) a 75.percben a második sárga lapja után.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 44 vendég böngészi