2019.03.24

Történelmi vereséget szenvedett tegnap este a csapat a San Siroban az Európa Liga csoportkörének első játéknapján, az izraeli Hapoel Beer-Sheva ellenében akiknek a két góljára nem érkezett válasz hazai részről. Sajnos lassan el lehet felejteni a kifogásokat, a magyarázkodásokat, hiszen az Inter ezen a meccsen sem nyújtott semmit, volt egy Eder kapufa az első félidő végén amivel ki is merült a hazai gólhelyzetek felsorolása. Miguel Vitor közeli majd Buzaglo szabadrúgás gólja döntette el a három pont sorsát, egy olyan csapat ellen amelyet hazai pályán bármilyen összeállításban, bármilyen edzővel le kellett volna győzni.

Erről az izraeli együttesről még a Wikipedián is nehéz bármit találni bár bizonyos, hogy a mostani este után sokkal többen fogják ismerni a nevüket. Ami pedig a játékosaikat illeti, nézzük Buzaglot vagy Lucio Maranhaot a vendégek két támadóját. Nem olyan ismert nevek az első izraeli a másik brazil, de ha valaki a meccs előtt azt mondja, hogy kevesebb mint fél óra alatt háromszor is veszélyeztetni fogják Handanovic kapuját – nos megmosolyogtuk volna, még a jelenlegi helyzetben is. De sajnos a valóság pont ez volt, hiszen ez a két ember az Inter mondjuk második csapatát szinte az őrületbe kergette. Előbb Buzaglo előtt adódott lehetőség majd pedig Maranhao jött kétszer miközben a Ranocchia-Murillo belső kettős békés szemlélője volt csak eseményeknek. Persze hiba lenne rájuk kenni mindent, hiszen a két szélső D’Ambrosio és Nagatomo is kritikán aluli teljesítménnyel rukkoltak elő.

Pedig a meccs elején azt lehetett volna gondolni, hogy Brozovic most, hogy megkapja az edzőtől az esélyt fel fogja szántani a pályát, erre olyan viselkedéssel és hozzáállással honorálta meg a bizalmat, hogy az már szinte felháborító. De ide sorolhatnánk Melot és Biabianyt is, egyedül talán Edert lehet felmenteni valamennyire – de őt is csak azért mert a nevéhez fűződött az egyetlen Inter lehetőség.

Az első félidő mérlege: ötlettelenség, nulla játék és nulla agresszivitás volt, ami nem sok jót ígért a folytatásra. Brozovicnak a szünetben meg is köszönte de Boer a közreműködését és Banega szállt be, de sajnos ő sem tudta megváltani a világot. A kilencedik percben aztán jött a gól Maranhao belőtt labdáját Miguel Vitor két méterről lőtte a hálóba és sajnos ekkor már nem is csodálkoztunk azon amit látunk.

A kapott gól után a várva várt reakció nem jött sőt újra Maranhao előtt adódtak lehetőségek és csak idő kérdése volt a következő találat. Az Inter együttese gyakorlatilag felemelt kézzel beletörődötten sodródott az eseményekkel, így értünk el a 70.percig mikor is Buzaglo szabadrúgásból kettőre növelte a vendég előnyt. A harmadiktól a felsőléc mentette meg de Boer csapatát ez az emelés Bitton nevéhez fűződött – így az eredmény nem változott, a Hapoel pedig a lefújás után története legnagyobb sikerét ünnepelhette a San Siro gyepén.

Az Inter teljes joggal hatalmas füttykoncert búcsúztatta, de sok idő nem lesz a letargiára, hiszen vasárnap este már a Juventus lesz a vendég Milanóban és ha ott sem láthatunk majd előre lépést akkor de Boer napjai a jövő héttől minden bizonnyal meg lesznek számlálva…

INTERNAZIONALE – HAPOEL BEER-SHEVA 0 : 2 (0 : 0)
Inter (4-3-3)
: Handanovic 6; D'Ambrosio 4.5, Ranocchia 4, Murillo 4.5, Nagatomo 5; Felipe Melo 5 (73' Icardi 5.5), Medel 5, Brozovic 4.5 (46' Banega 5); Biabiany 5 (58’ Candreva 5.5), Palacio 5, Eder 6. (Carrizo, Miranda, Santon, Zonta). edző: De Boer 4.5.
Hapoel Beer Sheva (3-4-3): Goresh 6.5; Taha 7, Miguel Vitor 7, Tzedek 7; B. Bitton 7.5, Hoban 7, Ogu 6.5, Korhut 6.5 (85' Turjman sv); Buzaglo 8 (77' Sahar 6), Maranhao 7.5 (67' Melikson 6.5), Nwakaeme 7.5. (Haimov, Ohayon, Broun, Radi). edző: Bakhar 7.5.
vezette: Kehlet (DEN)
gól: 55' Miguel Vitor (H), 70' Buzaglo (H).
Sárga lap: Buzaglo (H), Bitton( H), Murillo (I), Turjman (H), Taha (H).

Legutóbbi mérkőzés
Következő mérkőzések
vasárnap, 31 március 2019
Inter vs Lazio
00:00 | Giuseppe Meazza stadion, Milánó
vasárnap, 7 április 2019
Inter vs Atalanta
00:00 | Giuseppe Meazza stadion, Milánó
Serie-A tabella
Pos Team Pl Pts
1. Juventus 27 75
2. Napoli 27 57
3. Inter 28 53
4. AC Milan 28 51
5. AS Roma 27 47
6. Torino 27 44
7. Atalanta 27 44
8. Lazio 26 42
9. Sampdoria 27 39
10. Fiorentina 27 37
11. Parma 27 33
12. Sassuolo 27 32
13. Genoa 27 30
14. Cagliari 26 27
15. Udinese 26 25
16. SPAL 27 23
17. Empoli 27 22
18. Bologna 26 18
19. Frosinone 27 17
20. Chievo 27 10
BL csoportkör
Pos Team Pl Pts
1. Barcelona 6 14
2. Tottenham 6 8
3. Inter 6 8
4. PSV 6 2
Ki olvas minket

Oldalainkat 137 vendég és 0 tag böngészi

Hirdetés