2017.09.22
Vereség az utolsó percben
Írta: Administrator   
2016. február 15. hétfő, 12:08

Fordulatos mérkőzésen a hosszabbítás perceiben kapott góllal maradt alul az Inter tegnap este Firenzében, így pedig a BL selejtezőt jelentő hely négy pont távolságba került. De a nagyobb baj nem is ez, hanem az, hogy továbbra sincs csapat. Nincs játék, nincs kapura lövés, ezúttal pedig még a labdát sem sikerült megtartani – igaz ezt pont nem a Fiorentina ellen kell felhozni. A találkozót három piros lap és rengeteg téves ítélet tarkította és bizony elmondhatjuk Mazzoleninek, nem ez volt élete mérkőzése, viszont az ítéletei a végeredményt közvetlenül nem befolyásolták.
Sousa 4-2-3-1-el kezdett, Kalinic mögött a Bernardeschi-Ilicic-Tello trió játszott, Mancini pedig 4-3-3-al küldte a pályára a játékosait, itt annyi volt a meglepetés, hogy Perisic helyett végül Palacio került a kezdőbe. Az első 20 perc a hazai csapaté volt, mely nem igen érezte meg, hogy a kanyar negyed óráig sztrájkol, valóságos tűzijátékot rendeztek Handanovic kapuja előtt. Bernardeschi majd pedig Ilicic is nagy védésre kényszeritette a szlovént, illetve egy alkalommal Tello a gólvonalról vágta ki a labdát. Ebben az időszakban az Inter tulajdonképpen nem is támadott és nem is védekezett, valami játékot a középpályán próbált csinálni több-kevesebb sikerrel. De a Brozovic-Kondogbia-Medel védőfal nem működött olyan hatékonyan, mert Bernardeschiék különösebb gond nélkül játszották át magukat rajtuk. Két sárga is kiosztásra került, egy Tellesnek egy taktikai szabálytalanságért, Medelnek pedig reklamálásért – ami miatt a chilei nem lesz ott a Samp ellen.

Nem sokkal később viszont a meccs képe alapján nem várt dolog történ, az Inter előnyhöz jutott! Ehhez pedig nem kellett semmi különös csak annyi, hogy egy támadás erejéig mindenki tegye a dolgát. Kondogbia az első jó megmozdulásával mindjárt szépen kiugratta Palaciot aki zseniálisan a teljesen üresen érkező Brozovic elé emelt ő pedig nem hibázott. A gól teljesen megfogta a Fiorentinát és azt hihettük ezt a lélektani előnyt képes lesz majd kihasználni Mancini csapata. A hazai középpálya összezuhant Kondogbia végre Vecino fölé tudott kerekedni és az Inter fölénybe került. A szünet előtt ugyan Handanovic védett még egy nagyot Vecino fejesénél, de ezt leszámítva hazai veszély már nem volt, az Inter teljesen nyugodtan mehetett a szünetre.

A második félidőt érthetetlen módon egy védekező felfogásban kezdte a társaság, visszahúzódott mindenki a saját térfelére és átadták a kezdeményezést a firenzeieknek. Nem volt ekkor még átütő erő a játékukba, de mivel a labda folyamatosan náluk volt, sejteni lehetett, hogy nem lesz jó a vége. Sousa levette Tellot és Zaratét és nem sokkal később jött is az egyenlítés. Egy belőtt pontrúgás megpattant Murillo fején pont az érkező Borja Valero elé, aki tovább csúsztatta azt Handanovic kapujába. A gól után vérszemet kapott a Fiorentina és újra lendületre kaptak, Zarate lőtt be középre egy labdát ami Telles kezéről pattant le, szerencsére sem Mazzoleni sem pedig Mariani nem jelzett – pedig ez 11-es és sárga lap volt. De Telles nem sokáig örülhetett az ajándék perceknek, mert jött megint Mazzoleni és egy tiszta szerelésért felmutatta neki a második sárgát és kiállította…

Mancini beküldte D’Ambrosiot és visszaállt négy védőre, Sousa pedig Tino Costát és Babacart dobta be a hajrára. A Fiorentina gyorsabb ritmusra kapcsolt az utolsó percekben és ennek meg is lett az eredménye. Zarate ment be a tizenhatoson belülre, megcsinálta a vissza cselt, lőtt, Handanovic pedig pont az érkező Babacar elé ütötte a labdát, a stadion pedig felrobbant. A hosszabbítás perceiben Murillo és Zarate összecsaptak, melyet követően az utóbbit kiállította Mazzoleni, majd erre a sorsa jutott a lefújás után Kondogbia is, mivel ironikus tapssal díjazta a játékvezető ténykedését. Ez pedig azt jelenti, hogy a Sampdoria ellen három játékos is eltiltás miatt fog hiányozni, ez pedig komoly érvágás lesz.

Pár szó a taktikákról. Sousa az első félidőben a támadásait Kalinic kiugrásaira építette, szinte csak előre felé passzoltak a hazaiak, még a folytatásban mikor az Inter visszaállt, jött a labdatartás és labdajáratás rövid kényszerítőkkel. Mancini kezdő taktikája viszont totális csőd volt az első 20 percben hiszen a megszerzett labdákkal a középpályáig sem sikerült eljutni sok esetben. Aztán pedig a második félidei visszahúzódó terület átengedő játék sem az edzőt igazolta.
A lefújást követően az Inter részéről sem az edző sem pedig a játékosok nem nyilatkoztak, sőt a kispadról a vezetők a kispadról már Telles kiállításakor távoztak… Tény, botrányos volt Mazzoleni, de hogy mindet erre fogjon a vezetőség, azért az több mint megmosolyogtató… Ami tény, az Inter hét forduló alatt az elsőről az ötödik helyre került és ezen a hét meccsen csupán egyszer sikerült nyerni a Chievo ellen. Az Atalanta 11 piros lapja után pedig az Inter  feljött a második helyre a maga nyolc idei kiállításával.

FIORENTINA – INTERNAZIONALE 2 : 1 (0 : 1)
gól:
26’ M.Brozovic (I); 60’ Borja Valero (F), 90+1’ K.Babacar (F).
FIORENTINA (4-2-3-1):
Tatarusanu; Roncaglia, Gonzalo Rodriguez, Astori, Alonso; Vecino (86' Tino Costa), Borja Valero; Bernardeschi, Ilicic (86' Babacar), Tello (58' Zarate); Kalinic. (Lezzerini, Sepe, Tomovic, Pasqual, Blaszczykowski, Kone). Edző: Paulo Sousa.
INTER (4-3-3):
Handanovic; Nagatomo, Miranda, Murillo, Telles; Brozovic, Medel, Kondogbia; Eder (71' Perisic), Icardi, Palacio (83' D'Ambrosio). (Carrizo, Berni, Juan Jesus, Santon, Zonta, Biabiany, Gnoukouri , Jovetic, Ljajic, Manaj). Edző: Mancini.
vezette:
Mazzoleni (Bergamo).
jegyzet:
Firenze 30.486 néző, 710.281€ bevétel. Kiállítva Telles (I) a második sárga lapja után a 83.percben, Zarate (F) kakaskodásért a 95.percben; Kondogbia (I) reklamálásért a lefújás után. Sárga lap: Icardi (I), Alonso (F), Brozovic (I), Kalinic (F) szabálytalanságért; Medel (I) reklamálásért; Palacio (I) szabály megszegéséért. Szöglet: 7-4. Kapura lövés: 6-1. Kaput elkerülő lövés: 3-4. Les: 3-6. Szabálytalanság: 13-14. Labdatartás: 68%-32%. Hosszabbítás: 1’ ill 6’.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 73 vendég böngészi