2017.08.22
Mancini szerint extra kell holnap a sikerhez
Írta: Administrator   
2016. január 15. péntek, 21:08

Ma délután Appiano Gentilében Roberto Mancini megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. Holnap 15 órától az Atalanta-Inter találkozóval indul a 20.forduló, ezzel kapcsolatosan kezdte a mondandóját a tréner. „Holnap Bergamoban azt a hozzáállást és mentalitást szeretném látni amit a Sassuolo ellen, bízva benne, hogy a végén most számunkra kedvező eredmény születik majd. Tisztában vagyunk vele, hogy az Empoli, Sassuolo és az Atalanta olyan csapatok melyeknek nincs ellenünk veszíteni valójuk – ráadásul jó játékosaik vannak illetve amennyiben módjuk van rá gyors és veszélyes focit játszanak. Úgy gondolom jól sikerült a bajnokság első fele, de azon leszünk, hogy a teljesítményünk javuljon a második felében is.”

A januárban csak úgy mint minden évben most is a játékospiacé a főszerep, de ez nem zavarja sem az edzőt sem pedig a csapatot. „Elég sok helyen lehet olvasni neveket a csapattal kapcsolatosan, de egyelőre itt van mindenki és nekem ezzel kell foglalkozni, nem pedig a találgatásokkal. Persze tudjuk, hogy januárban sok minden megtörténhet… Amennyiben Ranocchia rábólint majd valamelyik ajánlatára, akkor nyilván nekünk keresni kell a helyére majd valakit – ez így működik. De szerintem a csapat együtt fog maradni a végéig hiszen jelenleg érdem ennek a közösségnek részese lenni. A bajnokságban eddig az első két hely valamelyikén voltunk végig és a jövőben is ez a célunk.”

A csapat elveszítette az utolsó meccsét a Sassuolo ellen, ezzel pedig oda lett az első hely. „Az utolsó két hazai meccsünkön négy pontot veszítettünk el az utolsó percekben az ellenünk megítélt büntetők miatt. Sokkal jobban oda kell figyelnünk a jövőben, de nem csak hátul, hanem elől a helyzetkihasználásoknál is. Nem lehetünk elégedettek az eddig elért eredményeinkkel, mert szoros a bajnokság, a Juventus pedig már fel is zárkózott, úgyhogy nagyon oda kell figyeljünk a jövőben.”

A két nyári igazolás Kondogbia és Jovetic is kaptak kritikát az elmúlt időszakban, ettől függetlenül töretlek az irányukba a bizalom. „Jovetic a Manchester Cityből érkezett az Interhez, tehát tudja mit jelent egy nagy csapatban játszani. Az Inter a világ legjobb klubjai között van, éppen ezért meg kell értenie neki is, ahhoz, hogy rendszeresen játsszon, a jelenleginél jobban kell teljesítenie. Amúgy azt gondolom, hogy a bajnokság második felében Icardival sokkal eredményesebbek lesznek majd. Kondogbiaval is hasonló a helyzet, remek középpályás, de fiatal még és időre van szüksége. Vele kapcsolatosan is vannak remek pillanatok és kevésbé jók, reméljük, hogy ez a szezon lesz a tanuló időszak a számára.”

Az Atalanta és a Carpi közti bajnokik között lesz egy kupameccs is a Napoli ellen. „Nekünk most az Atalanta meccsel kell foglalkozzunk mivel az sem ígérkezik könnyed 90 percnek. Majd ha túl leszünk rajta ráérünk készülni a Napoli ellen.”

A holnapi meccsel az Internek a szokottnál sűrűbb programja indul be. „A lehető legerősebb csapattal szeretnék felállni Bergamoban, az én felfogásom szerint bármilyen ellenfél ellen minimum kettő, de inkább három támadóval állunk fel. Persze az egyensúlyt nem szabad felborítani… A Sassuolo ellen működtek a dolgok és az első hét percben három olyan helyzetünk is akadt amivel el lehet dönteni egy meccset. Hogy ki fog játszani holnap? Samir helye biztos, a többire azért nem tudok mit mondani mert hátra van még a mai edzés ahol bármi előfordulhat…”

Végül Mancini az edzés után a következő 24 játékost nevezte a meccsre.
kapusok: 1 Handanovic, 30 Carrizo, 46 Berni;
védők: 5 Juan Jesus, 12 Telles, 14 Montoya, 21 Santon, 23 Ranocchia, 24 Murillo, 25 Miranda, 33 D'Ambrosio, 55 Nagatomo;
középpályások: 7 Kondogbia, 13 Guarin, 17 Medel, 27 Gnoukouri, 77 Brozovic; 
támadók: 8 Palacio, 9 Icardi, 10 Jovetic, 11 Biabiany, 22 Ljajic, 44 Perisic, 97 Manaj.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 45 vendég böngészi