2017.05.29
A vasárnap este margójára
Írta: Administrator   
2015. december 22. kedd, 14:10

Nem túl jó hírek érkeznek az olasz sajtóból a Lazio meccs előtt, alatt és után történtekkel kapcsolatosan. Amennyiben hinni lehet a Gazzetta dello Sportnak, akkor komoly villongások kísérték a vasárnap esti találkozót az öltözőben. Persze nem szabad mindent készpénznek venni, de sajnos igencsak elképzelhető, hogy ezek a jelenetek valóban megtörténtek. A ’Melo-drámát’ mindenki láthatta, viszont a többi dolog a színfalak mögött történt… A történethez az is hozzá tartozik, hogy nem túl szerencsés dolog az utolsó meccs előtti héten három karácsonyi vacsorát tartani különböző szponzorokkal, de mint tudjuk a pénz nagy úr…

Nézzük tehát mi is történt a Gazzetta szerint vasárnap. Az első negatív jelek 18.30-ra datálhatóak amikor is Pinetinában Mancini kihirdette a technikai megbeszélés végén a kezdőcsapatot.

Itt pedig kiderült, hogy négy meccs után Adem Ljajic a kispadon fog kezdeni, ő pedig ezt a hírt nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Mikor a csapat megérkezett a stadionba, egyszerűen nem akart átöltözni, csak ácsorgott a folyosón, mire Mancini rászólt és ennek hatására csatlakozott a többiekhez. A melegítést nézve az edző arról panaszkodott, hogy nagyon kedvtelen a csapat és nem igazán tetszik neki a légkör – az öltözőbe visszatérve ezt el is mondta a stábjának – nem éppen a legszebb stílusban.

Ami az első félidőben a pályán történt, azt mindannyian láthattuk, minden bizonnyal Mancini is észlelte azt, hogy a dolgok nagyon nem jó irányba mennek. Eljött a szünet, az edző roppant ideges volt, kiosztott mindenkit és ha tehette volna ötöt cserél – sőt közölte Joveticcsel, hogy a második félidőben már nem játszik. Jo-Jo el is kezdett vetkőzni a zuhanyzáshoz, mikor jött az üzenet – mégis játszik tovább. A döntés pontos oka nem derült ki, de lehet, hogy pedagógia célzattal próbálta Mancini felrázni a montenegróit, ám 13 perc elteltével mégis lecserélte. Jött Ljajic és Biabiany, a csapat egyenlített Icardi révén – az utolsó tíz percben viszont Melo elintézett mindent…

Lefújták a meccset, a csapat kikapott a hangulat pedig nem volt a legjobb. Jovetic számon kérte Mancinit a csere miatt, ugyanis szerinte 13 percre felesleges volt őt visszaküldeni mire az edző finoman szólva elküldte melegebb éghajlatra a játékosát, nyomatékosítva, hogy inkább a játékkal kellene foglalkoznia, nem pedig az ő döntéseivel… Stevan viszont nem fogadta meg ezt a tanácsot, mondta tovább a magáét konkrétan kritizálva az edzőjét, a vita pedig olyan heves lett, hogy Ljajicnak kellett elrángatnia a montenegróit, hogy vegyen kicsit vissza a hangjából és a stílusából is. A kolumbiai pedig még ki is osztotta Joveticet nagyjából a következőképpen: „Mégis mit csinálsz? Nem lehet ilyen tiszteletlenül beszélni az edződdel!”

De nem ez volt az egyetlen történés, mivel a zuhanyzóban állítólag összeszólalkozott Icardi és Felipe Melo is. Ennek annyi volt az előtörténete, hogy Icardi már a pályán ’megdorgálta’ a társát az összehozott büntető miatt és ez a beszélgetés folytatódott az öltözőben.

Tudjuk, előfordulnak ilyen dolgok egy csapat életében, hiszen nagy a feszültség és bizony néha ki-ki jön az emberből egy-két mondat aminek nem kellene. Most jön egy hét szünet majd útra kel a csapat Dohába, ahol lesz lehetőség is idő is elsimítani ezeket a vélt vagy valós sérelmeket.

A keret amúgy már szétszéledt, a közben három mérkőzésre szóló eltiltást kapó Melo a családjával Orlandoba utazott az ünnepekre, a honfitársai közül Miranda, Juan Jesus és Telles hazamentek Brazíliába. Természetesen mindenki megkapta az ünnepekre a személyes edzőprogramját és mikor megérkezik a keret Katarba, az ott tartózkodást egy fizikai teszt fogja indítani.

Frissítés - Epilógusként, csak hogy kerek legyen a történet. A cikk elején írtuk, hogy nem kell mindent készpénznek venni amit az újságírók leírnak - nos ezúttal a felsorolt dolgok igaznak tűnnek, hiszen a klub megbüntette mind Joveticet, mind Ljajicot és mind Melot is. Tőlük a havi fizetésük 5%-át vonják majd le, ez 12.500 és 7.500€-t jelent majd a montenegróinál és a szerbnél, még Melo 10.400€-t nem fog megkapni. A brazil három mérkőzésre szóló eltiltása miatt nem nyújtott be fellebbezést a klub, így ő a január 24-ei Carpi elleni meccsre lesz bevethető (vagy akár a korábbi kupameccsen is).

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 58 vendég böngészi