Felfüggesztette az összes sporttevékenységét az INTER

Olaszországban pedig minden sportversenyt felfüggesztettek

A koronavírus-járvány terjedése miatt az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) április 3-ig minden sportesemény megrendezését felfüggesztette – közölte a szervezet hivatalos honlapján. A CONI azzal indokolta a döntést, hogy minden intézkedés és körülmény az egészség védelmét szolgálja, amely elsődleges prioritás mindenki számára. Mivel a CONI a nemzetközi mérkőzések fölött nem rendelkezhet, ezért a legutóbbi információk szerint az Inter Európa Liga mérkőzése a Getafe ellen semleges helyszínen, zárt kapuk mögött kerülhet megrendezésre. 

FRISSÍTÉS 2020.03.12. 00:09: Elmarad a Getafe elleni mérkőzés, és miután a Juventus játékosának, Daniele Ruganinak a koronavírus tesztje pozitív lett, az Inter hivatalos közleményben jelentette be, hogy mindennemű sporttevékenységet felfüggeszt a csapat, határozatlan időre…

Különleges mezzel, a Cagliari ellen

A Transformers és a Tini Nindzsa Teknőcök sorozatnak szentelt különleges mezek után az Inter és a Paramount+ egy új, a Star Treknek dedikált kollekcióval tér vissza, hogy megünnepelje a Star Trek Discovery ötödik és egyben utolsó évadának megjelenését, amely április 4-től kizárólag a Paramount+ platformon érhető el. Azonban lássuk a számunkra fontosabb információkat, a meccs előtti statisztikákat!

Egymás ellen

A 86. Serie A-s mérkőzését játssza vasárnap este az Inter és a Cagliari. A Nerazzurri 43 győzelemmel büszkélkedhet, a szardíniaiak 14-gyel, a többi meccsen pedig 28 döntetlen született. Az Inter a legutóbbi öt Serie A meccs mindegyikét megnyerte a Cagliari ellen, 13-2-es összesített gólaránnyal. Ráadásul a Nerazzurri a Serie A-ban a legtöbb gólt a Cagliari ellen szerezte: 85 mérkőzésen 147 gólt, ami meccsenként átlagosan 1,7 gólt jelent.

Hazai statisztikák

Rendkívüli menetelésben az Inter, és íme pár szám, amely rámutat Simone Inzaghi csapatának erejére. Az Inter a Serie A történetének legjobb második félszezonos pontátlagát hozza jelenleg, ami a liga három pontos korszakát illeti: 2,83. A Nerazzuri a legutóbbi 11 hazai bajnoki mérkőzéséből 10-et megnyert. A legutóbbi bajnoki mérkőzésen, az Udinese ellen az Inter 76,9%-os labdabirtoklási aránnyal fejezte be a mérkőzést, ami az elmúlt 20 év legmagasabb értéke Nerazzurri szemszögből a Serie A-ban.

A játékosok érdemei

Hakan Çalhanoglu az idei szezonban szerzett 10 góljával Ivan Perisic után a második középpályás az Inter történetében, aki egy Serie A-szezonban tíz gólt szerzett a hárompontos érában.

Nicolò Barella számára a Cagliari elleni összecsapás sosem csak egy átlagos mérkőzés. A szardíniai középpályás az első 100 Serie A-s meccsét a Rossoblùval játszotta, és amíg az Internél volt, mindig okozott gondot egykori csapatának. A szardíniaiak ellen 4 asszisztot gyűjtött be, többet, mint bármelyik másik csapat ellen.

Henrikh Mkhitaryan az egyetlen Nerazzurri-játékos, aki minden mérkőzésen pályára lépett ebben a Serie A-szezonban, és az egyetlen 1990 előtt született játékos, aki 30-nál többször lépett pályára a top 5 európai bajnokságban. Az örmény kétségtelenül Simone Inzaghi csapatának egyik alapköve, és ezt a számok is mutatják: ebben a szezonban 9 gólban vett részt, 2 gólt és 7 asszisztot szerzett.

Matteo Darmian Cagliari elleni góljai minden Nerazzurri-szurkoló számára felejthetetlen emléket jelentenek. A védő a legutóbbi három Serie A-s fellépéséből kettőn is betalált a Cagliari ellen, köztük a 2020/21-es Scudettóért folyó versenyfutásban a 2021. április 11-ei 1-0-s győzelem alkalmával.

A meccs 20:45-től a Sport 1-en látható!

Forza Inter!!!

Kicsikart győzelem Udinében 

Hétfő este a döntetlenkirály otthonában játszott az Inter, és jóval nehezebb volt a csapat dolga, mint ahogy azt talán előre gondoltuk…  Érdekes tény, hogy aktuális ellenfelünk a szezonban mindössze négyszer tudott nyerni, de nézzük csak meg, kik ellen születtek ezek a győzelmek : Lazio, Bologna, Juventus, Milan! Bizony, a jóval esélyesebb klubok megszenvednek néha az észak-olasz csapat ellen, és az Internek sem volt fáklyás menet a mostani. 

Primo Tempo 

A futball egyik kliséjét láthattuk az első játékrész során- a nagyobb csapat végig dominál, szépen játszik, de a gólig nem jut el. Végül pedig az addig szenvedő fél a semmiből talál egy gólt, és vezetést szerez. Samardzic gólja különösen a semmiből jött- lövésnek is csak túlzással nevezhető, lassan beguruló labdából jött össze a hazai vezetés, a védelem szúnyókálása közepette… 0-1. 

Secondo Tempo 

Ahogy abban reménykedtünk, a folytatásban 10 védővel állt fel az Udinese, a Nerazzurri pedig egyre jobban préselte össze ellenfelét. Bár a fölény az első félidőben is nyomasztó volt, a másodikban már eredményt is hozott. Tíz per sem kellett, hogy Thuram kiharcoljon egy büntetőt, amit a török karmester szokásos profizmussal értékesített. 1-1! 

A helyzetek megvoltak ezután is, a fordítás azonban csak nem akart érkezni. A mester közben lekapta szinte az egész középpályát (Barella kivételével), sőt, három támadóval rohamozott a hajrában. 

A munka pedig meghozta gyümölcsét, hasonlóan az év első meccséhez, amikor is a Verona ellen tudtunk győzni a hosszabbításban. Ezúttal Martinez fantasztikus lövése jött ki a kapufáról, a befejező  pedig ismét Frattesi volt, aki idei ötödik góljával eldöntötte a három pont sorsát. 1-2! 

Értékelés 

Sommer- a kapott gólnál elaludt ő is, egyébként jól hozta le a meccset. 

Pavard- a legjobb formában levő Inter védő, végig sziporkázta a meccset, az első gólját nagyon várom már. 

Acerbi- dekoncentrált volt több helyzetben, labdákat adott el, elfáradt. 

Augusto- elkapta a fonalat, nagyon aktívan támogatja az előre játékot. Dimarco árnyékaként nagyon hasznos. 

Dumfries- a svájci mellett talán neki kellett volna leginkább takarítania a gól előtt, a jobb szélén sem ment igazán most neki. 

Barella- nem véletlen, hogy fent hagyta Inzaghi végig, remekül mozgott és szervezte az akciókat. 

Calhanoglu- elképesztő, hogy minden meccsén vannak igazán veszélyes, kaput eltaláló lövései- ez most sem volt másképp, de persze a legfontosabb a tizenegyes tökéletes kivitelezése volt részéről. 

Mkhitaryan- kissé szürkébb módon zakatolt most az örmény gőzmozdony. 

Dimarco- elképesztő mennyiségű munka, ezúttal nem sikerült feltörnie a védelmet. 

Thuram- a kiharcolt büntető nagy érdem, amúgy nagyrészt hatástalanították a védők. 

Lautaro- régen lőtt már gólt, de a mezőnymunkája most is rendben volt, a hosszabbításban kvázi gólpasszt adott. 

Darmian- jól szállt be a játékba, nem volt semmivel sem rosszabb, mint holland társa.

Sánchez- ezúttal nem tudott csodát tenni.

Frattesi- a nyerőember, aki megint megcsinálta! Amúgy a gólja előtt is voltak szép helyzetei, felpezsdült a játék általa. 

Inzaghi- a cseréi beváltak, bátran játszatott három csatárt, nagyon nehéz meccset sikerült megoldania. 

Összegzés

Egy nagy csapat attól lesz nagy-  többek között- , hogy a gyengébb meccseit is behúzza. Egy általános fáradtság persze most ül ki igazán a játékosokon, és ez most nem az az időszak, amikor mindenki ellen négyet lőnek…

De a lényeg a tabellán látható, maradt a tetemes előny, hála a győzelemnek, és egy fantasztikus, kiegyensúlyozott és fölényes idényt produkál Inzaghi gárdája. 

Vasárnap a Cagliari ellen folytatódik a szezon, a második csillag egyre közelebb. 

Forza Nerazzurri! 

Udinei kirándulás

Bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, mint “közvetlen” vetélytársaink, mégis 11 pontos előnyről várhatjuk a hétfő esti meccset. Mi tagadás, jó dolog mostanában Inter drukkerként figyelni a Seria A tabelláját…

Ezzel együtt Milánó kevésbé szép felén is jól megy a játék- Pioli csapata az elmúlt 5 bajnokiján minden pontot besöpört, és átvette a Juventustól az elsőszámú “üldöző” szerepét. Persze így sincsenek igazán közel, de a remek formájuk láttán nem ártana tartani a távolságot.

És így érkezünk el az Udinese elleni találkozóhoz, melyen pontosan ezt várjuk a csapattól! 

Az észak-olasz együttes hektikus formát mutat idén, 16-szor értek el döntetlent, mely messze a legtöbb a ligában, emellett csupán négy győzelmet jegyez a csapat. Jelenleg a 15. helyen szerénykedik a gárda, mindössze két pontra a kieső zónától. 

Az örök mérleg amúgy bőségesen a mi oldalunkra dől, például a tavalyi naptári évben mindkét alkalommal sima győzelmet aratott Inzaghi csapata (4-0,3-1). Egyébként az elmúlt szezonokban többször is kiütéses győzelmet könyvelhettünk el az Udinese ellen, szóval kifejezetten kellemes látogatás lehet a ma esti is. 

A kezdőket illetően Bastoni kivételével a legerősebb 11 futhat ki a pályára, ezzel szemben az udineiek gólkirálya, Lucca piroslap miatt nem játszhat ma este- ez a tény még inkább a mi malmunkra hajthatja a vizet. 

Nagy lépést tehetünk a második csillag felé, remélem a fiúk megteszik ezt a lépést!

Kezdés 20:45-kor, Sport 1!

Forza Nerazzurri!

Dimarco és Alexis góljaival sima hazai siker

INTER 2-0 EMPOLI

Gólszerzők: 6′ Dimarco (I), 81′ Sanchez (I)

INTER (3-5-2): 77 Audero; 28 Pavard, 15 Acerbi, 95 A. Bastoni (2 Dumfries 77′); 36 Darmian, 23 Barella, 20 Calhanoglu (21 Asllani 69′), 22 Mkhitaryan (16 Frattesi 84′), 32 Dimarco (30 Carlos Augusto 69′); 9 Thuram, 10 Lautaro (70 Sanchez 77′). Pad: 1 Sommer, 12 Di Gennaro, 5 Sensi, 14 Klaassen, 17 Buchanan, 31 Bisseck. Edző: Simone Inzaghi.

EMPOLI (3-4-2-1): 25 Caprile; 19 Bereszynski, 4 Walukiewicz, 33 Luperto; 11 Gyasi (20 Cancellieri 83′), 18 Marin, 30 S. Bastoni (21 Fazzini 73′), 3 Pezzella (13 Cacace 73′); 27 Zurkowski, 28 Cambiaghi; 10 Niang (23 Destro 83′). Pad: 1 Perisan, 12 Seghetti, 2 Goglichidze, 7 Shpendi, 8 Kovalenko, 9 Caputo, 17 Cerri. Edző: Davide Nicola.

Sárgalap: Cambiaghi (E), Cacace (E) Hosszabbítás: 0′ – 4′

Játékvezető: Dionisi. Asszisztensek: Valeriani, Fontemurato. Negyedik játékvezető: Monaldi. VAR: Marini. VAR asszisztens: Mariani.

Az Empoli ellen tér vissza a csapat

Április 1-jén, hétfőn 20:45-kor az Inter az Empoli ellen lép pályára a Serie A 30. játéknapján. A mérkőzés előtt lássunk pár érdekességet és statisztikát.

Egymás ellen

A Nerazzurri eddig 31-szer találkozott az Empolival a Serie A-ban: az Inter 24 győzelmet tudhat magáénak, míg az Azzurri négyet, és három döntetlent játszottak a csapatok.
Az Inter az Empoli elleni legutóbbi 20 mérkőzéséből mindössze kettőt veszített el a Serie A-ban, ráadásul a Nerazzurri az olasz élvonalban a toszkánok elleni legutóbbi 15 találkozóján tízszer gólt sem kapott. Az idei szezonban az “odavágón” Inzaghi csapata egy pazar Dimarco-lövésnek köszönhetően győztek.

Feketekék statisztikák

A számok nem hazudnak: a Nerazzurri remek formát mutat a bajnokságban idén. Az Inter 29 bajnoki mérkőzésen mindössze 14-szer kapott gólt a 2023/24-es idényben: az utolsó csapat, amely ennél jobb védekezési mutatóval rendelkezett egy Serie A-szezon ezen szakaszában, az AC Milan volt (1993/94-ben). A top öt európai ligában az Inter az egyetlen olyan csapat, amely minden egyes bajnoki mérkőzésén betalált ebben a szezonban, miközben a legkevesebb gólt is ők kapták.

Játékosaink teljesítménye

Lautaro Martínez rendkívüli szezont fut, eddig 26 mérkőzésen 23 gólt szerzett. A Nerazzurri csapatkapitánya háromszor talált a hálóba az Empoli ellen az olasz élvonalban, köztük 2022. május 6-án egy duplával.
Az argentin támadó, aki hazai pályán kilencszer volt eredményes a Serie A idei szezonjában, lehetőséget kap arra, hogy a San Siróban a negyedik egymást követő szezonban is kétszámjegyűre növelje góljainak számot a bajnokságban.

Federico Dimarcónak szép emlékei vannak az Empoli elleni összecsapásokról: a Nerazzurri szélsőhátvédje 2015. május 31-én debütált a Serie A-ban az Azzurri ellen. Ráadásul az idei szezonban a kékek ellen egy elképesztő találattal ő szerezte a győztes gólt.
Az olasz továbbra is megmutatja minden technikai kvalitását: egyike annak a négy védőnek, aki a 2023/24-es szezonban legalább tíz gólhoz járult hozzá a top öt európai bajnokságban.

Olyan csapatról beszélünk, amelynek a hátvédsora a támadásban is aktívan közreműködik. Matteo Darmian Napoli ellen lőtt gólja után, már öt Nerazzurri-védő szerzett legalább kétszer gólt ebben a bajnoki szezonban: Dimarco 4, Dumfries 3, Bisseck 2, Acerbi 2 és Darmian 2. Ebből a szempontból a top öt európai logában egyetlen csapat sem teljesített jobban a 2023/24-es idényben.

A mérkőzést 20:45-től a Sport 1 közvetíti. Forza Inter!!!

Döntetlen a tavalyi bajnokkal szemben

Az Inter 1-1-es döntetlent ért el a Napoli ellen a Serie A 29. játéknapján. A San Siróban a Nerazzurri a 43. percben szerzett vezetést Matteo Darmian révén, aki egy alacsony Bastoni beadást váltott gólra.

Összességében a mérkőzésből hiányzott a tempó, az Inter pedig úgy tűnt, hogy kényelmesen menedzseli a mérkőzést. A Napoli azonban a hajrában egyenlített, amikor Juan Jesus egy szöglet után fejelt a kapuba (81′).

Az Inter végül kénytelen volt beérni a 2024-es év első döntetlenjével, így a Nerazzurri 29 mérkőzés után 14 ponttal előzi meg a második helyen álló AC Milant. A nemzetközi szünet után Inzaghi csapata április 1-jén, az Empoli ellen tér vissza a pályára a Meazzában.

A Napoli lesz a vendégünk 

A héten mindkét együttes búcsúzott a Bajnokok Ligájától, mindkét esetben spanyol ellenfél ellen. A helyzetet szebbé teheti egy olasz rangadó sikere, erre hajtanak vasárnap este a felek. 

Csak nevében címvédő a Napoli

Az idei szezon első percétől lehetett sejteni: a nápolyi csoda csak egy évig tartott. Jelenleg már harmadik edzőjét fogyasztja a klub ebben a kiírásban, mind Rudi Garcia, mind Mazzarri elbukott a csapattal. Most Francesco Calzonán a világ szeme – vele nem is néz ki olyan rosszul a mérleg, eddigi 5 bajnokiját három döntetlen és két győzelem alakítja. Ráadásul az új edzővel a fedélzeten sikerült a Juventust is legyőzni, és a déli csapat már a hetedik helyen áll a tabellán. 

Nigériai-grúz támadó duó 

Korántsem a tavalyi fényében, de azért időnként még tündököl az Osimhen – Kvaratskhelia  páros, akik idén 21 gólt szorgoskodtak már össze, és láthatóan nélkülük teljesen erőtlen lenne a nápolyi támadójáték. Az afrikai csatár nemrég tért csak vissza hosszas kihagyása után, és a Sassuolo elleni triplája megmutatta, még mindig a Serie A egyik legjobb képességű támadóját tisztelhetjük a személyében. 

Idén már volt két randi, jól sikerült mindkettő 

A bajnokságban decemberben volt az első egymás elleni meccs, ahol emlékezetes gólokkal nyertünk 3-0-ra, majd januárban a szaúdi szuperkupa döntőben találkoztak a felek. Itt már nehezebben adta magát a Napoli, de Lautaro hosszabbításban szerzett góljával megnyertük a szuperkupát. 

Vagyis idén még nem kaptunk gólt a déli ellenfelünktől, reméljük, ez a sorozat folytatódik vasárnap este. 

Milánói diadalmenet 

Fantasztikus érzés leírni, hogy 2024-ben az Inter mind a tíz bajnoki meccsét megnyerte, ezeken 28 lőtt és 5 kapott gól az arány. A Scudettón már fél kezünk rajta lehet, hiszen a fordulónak 16 pontos előnnyel vágtunk neki, amely előny meg is marad, ha nyerünk a kékek ellen. 

Működő rotáció 

Inzaghi profi módon pihenteti a kulcsjátékosokat idén, ezzel párhuzamosan pedig remekül szállnak be a padról az erősítések. Persze sok más mellett, de ez lehet az egyik receptje a sikernek, mivel a B keret is hozza a gólokat és gólpasszokat, a magabiztos játékot. Meglátjuk, ez hogyan látszódik esetleg a Napoli ellen is, de az biztos, hogy ha ez a három pont is zsebben lesz, már tényleg varrhatjuk a második csillagot a címer fölé. 

Kezdés 20:45-kor, a Sport 1-en.

Forza Nerazzurri! 

Tizenegyesek után kiesett a BL-ből az Inter

Az Inter európai útja itt véget ért. Inzaghi csapata büntetőkkel kapott ki az Atletico Madridtól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A Nerazzurri, amely a San Siróban rendezett első mérkőzésen 1-0-ás sovány előnyt szerzett, a 33. percben Dimarco góljának köszönhetően még meg tudta szerezni a vezetést. Azonban Griezmann rögtön utána a 35. percben egyenlített, és a meccs képe teljesen megváltozott – a Simeonéék örömére – .

A második félidőben az Atletico rendületlenül ment előre a győztes gólt keresve, míg az Inter elpuskázott néhány kiváló lehetőséget, Thuram és Barella is közel állt ahhoz, hogy megszerezze a mindent eldöntő gólt. A hajrában azonban a spanyolok mindent beleadtak: Depay először a kapufát találta el, majd a 87. percben gólt is szerzett, így hosszabbításra mentette a mérkőzést.

A hosszabbításban az Inter játszott picivel jobban, és volt néhány lehetősége is, de nem jött össze, és a büntetők végzetesnek bizonyultak: Sanchez kihagyta, Sommer azonnal hárított, de Klaassen és Lautaro hibái révén a csapat búcsúzott a BL-től.

Erőpróba: cél a továbbjutás!

Vége a várakozásnak, ma van az Atletico – Inter mérkőzés napja. A Nerazzurri a Matracosok ellen lép pályára a Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírásának nyolcaddöntőjében. Az odavágót Marko Arnautovic gólja döntötte el, egygólos előnnyel utazott tehát Madridba az Inter. Simone Inzaghi csapata kedden érkezett meg a spanyol fővárosba, és rögtön fel is kereste a Civitas Metropolitano Stadiont és környékét.

Korábbi mérkőzések

Eddig két mérkőzés volt az Atletico Madrid és az Inter között. Az elsőért egészen 2010-ig kell visszautazni az időben, mégpedig az UEFA Szuperkupa-döntőre. Akkor a madridiak Reyes és Aguero góljainak köszönhetően 2-0-ra nyertek Montecarlóban. A második találkozó az idei odavágó volt, amelyet az Inter nyert meg. Ez lesz az első alkalom, hogy az Atletico Madrid otthon fogadja a Nerazzurrit.

Feketekék statisztikák

Simone Inzaghi csapata az idei szezonban mind a hét Bajnokok Ligája-mérkőzésén veretlen maradt. Az Inter utoljára 2003 decembere és 2005 márciusa között volt hosszabb ideig veretlen a BL-ben, akkor kilenc mérkőzésen át. Az előző nyolc alkalommal, amikor az Inter a Bajnokok Ligája egyenes-kieséses szakaszában játszhatott, hét alkalommal jutott tovább, ha megnyerte az első mérkőzést. A Nerazzurri a 2004-05/2005-06-os és a 2009-10/2010-11-es szezonok után sorozatban harmadszor juthatna be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

“Bonyolult összecsapás lesz egy olyan ellenféllel szemben, amely otthon teljesen át fog alakulni, tudva hogy mi előnyben vagyunk. Minden bizonnyal egy intenzív mérkőzés lesz, és a 90 perc alatt a ránk váró nehézségekből a lehető legjobban kell kijönnünk.”

Simone Inzaghi

Az ellenfél

A közelgő mérkőzés lesz Diego Simeone 50. hazai mérkőzése a Bajnokok Ligájában, ezzel ő lesz a hetedik edző, aki elérte ezt a mérföldkövet. A Colchoneros nehéz időszakon megy keresztül: az Inter elleni első mérkőzés után négy meccset játszottak, ezalatt egy győzelmet és egy döntetlent, valamint kétszer vereséget szenvedtek. Legutóbbi vereségük a bajnokságban a Cadiz ellen volt, ahol 2-0-ra kaptak ki. További csalódás volt a Copa Del Rey elődöntőjében való kiesésük: Az Athletic Bilbao hazai pályán 3-0-ra győzte le a Matracosokat, miután az első mérkőzésen 1-0-ra nyertek. Simeone csapata jelenleg a negyedik helyen áll a La Ligában, 28 mérkőzésen szerzett 55 ponttal (17 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség). Alvaro Morata áll jelenleg az Atletico góllövőlistájának élén, 20 góllal minden sorozatot figyelembe véve.

“Fontos mérkőzést játszunk Európa egyik legjobb csapata ellen. Teljes mértékben bízom a játékosaimban. Ez az összecsapás megköveteli a maximális koncentrációnkat, az a csapat fog továbbjutni, amelyik leginkább akarja majd a győzelmet.”

Diego Simeone

Győzelem egy nehéz meccsen, Bologna-Inter 0-1

A Nerazzurri győzelmi sorozata folytatódik: Inzaghi csapatának előnye 75 pontra nőtt a bajnokságban az Atletico Madrid elleni idegenbeli Bajnokok Ligája visszavágó előtt.

Yann Bisseck 37. percben szerzett gólja elég volt az Inter győzelméhez a Bologna otthonában. Küzdelmes és értékes 1-0-s győzelem volt ez egy olyan mérkőzésen, amely számos kihívás elé állította a vendégeket, de mint mostanában megszokhattuk, most is profin hozta le Inzaghi csapata ezt a 90 percet. Az első félideji gólszerzést követően fegyelmezett védekezéssel, nagyszerű egységet mutatva tartotta vissza a csapat a Bologna támadásait.

BOLOGNA 0-1 INTER

Gólszerző: 37′ Bisseck (I)

BOLOGNA (4-3-3): 28 Skorupski; 3 Posch, 31 Beukema, 26 Lucumi, 15 Kristiansen; 20 Aebischer (6 Moro 69′), 8 Freuler, 19 Ferguson; 21 Odgaard (7 Orsolini 80′), 9 Zirkzee (18 Castro 80′), 56 Saelemaekers (11 Ndoye 74′)
Pad: 23 Bagnolini, 34 Ravaglia, 4 Ilic, 16 Corazza, 17 El Azzouzi, 22 Lykogiannis, 29 De Silvestri, 33 Calafiori, 80 Fabbian, 82 Urbanski
Edző: Thiago Motta.

INTER (3-5-2): 1 Sommer; 31 Bisseck, 15 Acerbi, 95 Bastoni; 36 Darmian, 23 Barella (14 Klaassen 80′), 20 Calhanoglu (21 Asllani 61′), 22 Mkhitaryan (16 Frattesi 61′), 30 Carlos Augusto (2 Dumfries 46′); 9 Thuram (8 Arnautovic 66′), 70 Sanchez.
Pad: 12 Di Gennaro, 77 Audero, 6 De Vrij, 10 Lautaro, 17 Buchanan, 28 Pavard, 32 Dimarco
Edző: Simone Inzaghi

Sárgalap: Zirkzee (B), Freuler (B), Klaassen (I)
Hosszabbítás: 1′ – 5′

Játékvezető: Pairetto
Asszisztensek: Carbone, Giallatini
Negyedik játékvezető: Rapuano
VAR: Mazzoleni
VAR asszisztens: Mariani.

Egy sárgalapra az eltiltástól:
Bologna: Calafiori, Saelemaekers, T. Motta (edző)
Inter: Martínez L., Mkhitaryan