2017.05.29
Megkezdődik ma este az Olasz Kupa
Írta: Administrator   
2015. december 15. kedd, 09:44

Az Inter idén két versenysorozatban érdekelt, ebből a bajnokságban igen jól mennek a dolgok, de most meg lehet mutatni a kupában is, hogy mire képes Mancini csapata. Persze a Cagliari elleni esti meccsen kötelező a továbbjutás, mégsem teljesen hagyományos módon készülnek a játékosok erre az összecsapásra. Csak reggel kell megjelenni a csapatnak Pinetinában ahol együtt tölti a keret a napot és 19 órakor útnak indul majd a San Siro felé. Mancini eltért a megszokott metódustól, azaz a meccs előtti nap hazaengedte a családhoz a játékosait. Sőt este a twitteren próbálta a szurkolókat is ösztökélni, hogy minél többen látogassanak ki és nézzék meg élőben a kupameccset – amelyet amúgy igen gyér érdeklődés szokott kísérni.

Persze tudjuk, hogy Mancionak fontos a kupa, gyakorlatilag nála senki nem nyerte meg többször a sorozatot (hatszor játékosként és négyszer edzőként) – így biztosak lehetünk

benne, hogy ezúttal is erős csapatot fog felrakni a pályára mert, főleg mivel egy esetleges továbbjutás egy újabb Napoli elleni meccset eredményezne, ahol vissza lehetne vágni a bajnokságban elszenvedett vereségért illetve a tavalyi kiesésért. Gyakorlatilag Miranda kapott egyedül pihenőt, így Ranocchia és ők fognak hiányozni a keretből – rajtuk kívül mindenki bevetésre kész. Öt játékos biztos pont van kezdőben: Carrizo (aki a tavalyi rossz emlékű Wolfsburg meccs óta nem játszott),  Medel, D’Ambrosio, Brozovic és Palacio. Dodó debütálása is könnyen elképzelhető, mivel most már teljesen felépült a térdsérüléséből.

Persze még az is lehet, hogy Jovetic lesz a középcsatár, erről tegnap a montenegrói nyilatkozott. „Fontos meccs lesz ez a számunkra, hiszen idén nem szerepelünk európai kupában, így az Olasz Kupa helyettesítheti ezt csak a számunkra. Természetesen célunk itt is a végső győzelem. A bajnokság? Korai még bármiről is beszélni, egyelőre menni kell tovább előre, aztán a végén majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Hogy a Juventus visszatért az élmezőnybe? Ebben biztos voltam, erős csapatuk van, de azért nem kell tőlük megijedni. Az egymás elleni meccsen mi sokkal közelebb álltunk a győzelemhez mint ők.”

A Juventus és persze a Lazio várhat még, most ugyanis a Cagliari következik. A vendégek (akik feljutó helyen állnak a másodosztályban) edzője Massimo Rastelli így beszélt a találkozóval kapcsolatosan. „Az Inter az roppant értékes csapat, idén minden fronton esélyes. Nekünk viszont nincsen semmi veszíteni valónk, a San Siroban csak játszunk kell aztán meglátjuk ez mire lesz elegendő. Ma azok kapnak lehetőséget akik kimaradtak a Livorno ellen plusz Di Gennaro aki eltiltott lesz a hétvégén. A középpályán van még kérdőjel, de a csapat megvan a fejemben. Sok játékosnak ez lesz az élete első meccse a San Siroban remélem ez stimulálóan hat rájuk.”

Végül jöjjön Roberto Mancini huszonötös kerete:

kapusok
: 1 Handanovic, 30 Carrizo, 46 Berni;

védők: 5 Jesus, 6 Dodò, 12 Telles, 14 Montoya, 21 Santon, 24 Murillo, 33 D'Ambrosio, 55 Nagatomo, 56 Popa;

középpályások: 7 Kondogbia, 13 Guarin, 17 Medel, 27 Gnoukouri, 77 Brozovic, 83 Melo;

támadók: 8 Palacio, 9 Icardi, 10 Jovetic, 11 Biabiany, 22 Ljajic, 44 Perisic, 97 Manaj.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 69 vendég böngészi