2019.02.18

Bizony-bizony, a statisztikák szerint jelen pillanatban az európai bajnokságok tekintetében, az Internazionale kapusa Samir Handanovic rendelkezik a legjobb mutatókkal. Ezen a listán minden olyan top 5 bajnokságban szereplő kapus rajta van akik legalább öt találkozón pályára léptek a szezonban, így mondhatjuk, hogy komoly mezőnyben sikerül az élen állni a szlovénnak. Tehát a Bundesliga, a Premier League, a Ligue1, a Liga és a Serie-A mezőnyében nem találunk olyan hálóőrt aki a lövések 85,25%-át védte volna... Samir - ahogy a szurkolók Handajával szemben Mancini hívja - a 15 bajnoki mérkőzésen 53 védést mutatott be. A lövések közül 29 a tizenhatoson kívülről, 23 pedig belülről érkezett. Sokak szerint az összes közül a Bologna elleni Destro ziccer hárítása volt a legszebb, de mindenkinek szíve joga eldönteni ezt a kérdést. A kapus az összes kinti lövést fogta, még gólt csak a büntető területen belülről tudtak neki lőni, így az a statisztikája 76,32%-os. A bekapott kilenc gólja közül (ez a szám az Inter szempontjából roppant kedvező ilyen kevés kapott góllal senki sem áll a bajnokságban) hatot két meccsen kapott. Ebből a Fiorentina ellen négyet, de azt az estét nyugodtan kivehetjük az idei meccsek sorából, hiszen az eddig látottak alapján az a bizonyos este csak egy kisiklás volt a kapustól.

Persze az is egyértelmű, hogy ha egy kapus tizenöt bajnokin tízből nem kap gólt ott a védelemnek is vannak bizonyos érdemei - hiszen például az Atalanta elleni meccsen nem volt kapura lövés amit védenie kellett volna, de a Verona ellen is csak egy, még a Chievo, Genoa illetve Palermo trió elleni találkozókon csupán meccsenként kettő. Holnap este, különleges találkozó vár Handanovicra, hiszen a volt klubja az Udinese ellen lép pályára az Inter. A Inter Channelen tegnap ezzel kapcsolatosan így beszélt. "Különleges meccs lesz mivel Udine a második otthonom. A mi meccsünk után az első dolgom megnézni, hogy mit játszottak... Di Nataléra nagyon oda kell majd figyelni, hiszen neki elég egy pillanat is ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön. Az Inter idén eddig minden tekintetben egyben van, de nem szabad egy pillanatra sem kiengednünk. Ha csak két egymást követő meccsen hibáznánk annak súlyos következményei lennének, mivel a bajnokság idén nagyon kiegyensúlyozott."
A győzelem a holnap esti meccsen azért is lenne roppant fontos, mert a közvetlen riválisok mind egymás ellen játszanak így lehetőség lenne növelni az előnyt velük szemben. Vasárnap jó lenne hátra dőlve nézni a Napoli-Roma és a Juventus-Fiorentina meccseket és továbbra is az első helyen állni a bajnokságban. Ez Handanovic számára is nagy öröm, hiszen mint emlékszünk nyáron nem sok kellett a távozáshoz, most pedig már csak az aláírása hiányzik csak a 2019-ig szóló új szerződésről.

"Remekül érzem magamat az Internél, idén jó a légkör, megnyugodtak a szurkolók, mi pedig csendben de hatékonyan dolgozunk és haladunk előre. Az természetes, hogy mikor jönnek az eredmények akkor minden szép és jó. Azért állunk az élen mert mindenki jól teszi a dolgát a kapustól a támadókig egységesen. Mikor a Napolitól kikaptunk akkor sem volt szégyenkezni való, mert a második félidőben a mi akaratunk érvényesült."

1.Handanovic (Inter) 85,25%
2.Trapp (PSG) 84,00%
3.Jaume (Valencia) 83,33%
4.Donnarumma (Milan) 82,61%
5.Bravo (Barcelona) 82,35%
6.Oblak (Atlético Madrid) 82,35%
7.Enyeama (Lille) 81,25%
8.Navas (Real Madrid) 80,95%
9.Butland (Stoke) 80,56%
10.McCarthy (Crystal Palace) 80,06%

Legutóbbi mérkőzés
Következő mérkőzések
csütörtök, 21 február 2019
Inter vs Rapid Wien
21:00 | Giuseppe Meazza stadion, Milánó
vasárnap, 24 február 2019
Fiorentina vs Inter
20:30 | Artemio Franchi Stadion, Firenze
Serie-A tabella
Pos Team Pl Pts
1. Juventus 24 66
2. Napoli 23 52
3. Inter 24 46
4. AC Milan 24 42
5. Lazio 24 38
6. AS Roma 23 38
7. Atalanta 23 35
8. Fiorentina 24 35
9. Torino 23 34
10. Sampdoria 24 33
11. Sassuolo 24 30
12. Parma 24 29
13. Genoa 24 28
14. Cagliari 23 24
15. SPAL 24 22
16. Udinese 24 22
17. Empoli 24 21
18. Bologna 23 18
19. Frosinone 24 16
20. Chievo 24 9
BL csoportkör
Pos Team Pl Pts
1. Barcelona 6 14
2. Tottenham 6 8
3. Inter 6 8
4. PSV 6 2
Ki olvas minket

Oldalainkat 36 vendég és 0 tag böngészi

Hirdetés