2017.09.25
Ma öt éve triplázott a csapat
Írta: Youme   
2015. május 22. péntek, 10:52
2010. Május 22-én Madridban megnyertük a Bajnokok Ligáját és ezzel Olaszországban egyedüliként triplázni tudtunk. Elevenítsük fel együtt (gaRRy akkori cikkével) az öt éve történteket!

May. 23. 09:18 -Madrid- Tegnap este történelmi eseményeknek lehettünk a szemtanúi, miután az Internazionale egy tökéletes mérkőzésen 2-0 arányban legyőzte a bajor Bayern Münchent és megszerezte története során harmadik alkalommal a Bajnokok Ligája trófeáját. Bajnoki cím, kupagyőzelem és a BL serleg is Mourinho csapatához került ebben az esztendőben. Diego Milito estéje volt ez a döntő, hiszen a kis argentin lőtte mind a két gólt, de nem mehetünk el szó nélkül José Mourinho mellett is aki akárcsak múlt vasárnap, most is sírt az ünneplés alatt és mint arról majd később beszámolunk elmondta hogy ez a döntő volt a búcsú a számára. Egy biztos, ő már most többet tett a klubért mind az elődjei az elmúlt 44 évben összesen – a többi pedig nem számít!
45 év ínységes időszak után végre sikerült újra a legfontosabb európai sorozatban győzedelmeskedni, Javier Zanetti 700 mérkőzés és 15 év játék után végre magasba emelhette a kupát, Massimo Moratti pedig most már végérvényesen az apja nyomdokaiba lépett! Május ötödike nincs többé, innentől most már mindenki május huszonkettedikéről kell hogy beszéljen! Sikerült megmenteni Olaszországot az UEFA ranglistáján – bár ezen az estén ez nem sok szurkolót érdekelt!

A meccs igen lassú ritmusban indult, de ez egy döntőn egyáltalán nem szokatlan dolog, ezen a meccsen meg pláne nem! A két csapat nagyon jól ismerte egymást és mind a két alakulat főképpen a stabil védekezést helyezte előre a fontossági sorrendben. Az egyik oldalon volt Maiconnak egy gyanús kezezése a tizenhatoson belül, a másikon pedig egy Sneijder szabadrúgás, majd pedig jött a gól és ez megváltoztatott mindent.
Az egész első félidőre jellemző volt, hogy Julio Cesar a megszerzett labdát hosszan kirúgta a támadók irányába de ez nem nagyon jött be – egészen a 35.percig. Ekkor Milito vette le a labdát, Sneijdert játszotta meg fejjel, ő pedig kilépett Demichelis pedig már csak a hátát látta a Hercegnek illetve azt hogy a lövés Butt felett a hálóba vágódott.
Ha pedig már megvolt a huszonkilencedik találata a szezonban, akkor miért is ne lett volna meg a harmincadik? Meg is lett a 70.percben, ekkor Van Buytenből csinált bolondot a támadó és nagyon szépen kilőtte a hosszú sarkot.
De ne szaladjunk ennyire előre és ne feledkezzünk meg a többiekről sem! A védekezés ezen a meccsen is szinte tökéletes volt, mikor pedig a csapat előnybe került akkor még magabiztosabb volt a hátsó alakzat. Egyedül talán Chivunak akadt gondja Robbennel, de mikor kezdett volna kellemetlen lenni a helyzet akkor Mourinho levette a pályáról a románt. Robben viszont lehet hogy túl jutott Chivun, de utána a Cambiasso-Samuel-Lucio fallal szemben már tehetetlen volt. Aztán ha esetleg valaki túl jutott az említetteken, még mindig ott volt Julio Cesar – mint például a második félidő elején is Müller ziccerénél, majd pedig Robben löketénél is.
A csapat viszont ezúttal nem csak védekezett – ahogyan azt Van Gaal előre jósolta, megmutatta hogy támadni is tud ha éppen szükséges. Mélységből jött Sneijder, Maicon, sőt még Eto’o is. Mindenki segített mindenkinek, a csapat roppant egységes volt és ez az egység vezetett az óriási sikerhez! Nincs vita ma, az Internazionale Európa legjobb csapata – ez pedig a múlt ismeretében nem kis dolog!
FC BAYERN MÜNCHEN – FC INTERNAZIONALE 0 – 2
Gól: 35’ D.Milito; 70’ D.Milito.
BAYERN MÜNCHEN (4-4-1-1): Butt; Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber; Robben, Van Bommel, Schweinsteiger, Altintop (63’ Klose); Mueller; Olic (83’ Gomez). (Rensing, Contento, Gorlitz, Pranjic, Tymoshchuk). Edző: Van Gaal.
INTER (4-2-3-1): Julio Cesar; Maicon, Lucio, Samuel, Chivu (68’ Stankovic); Zanetti, Cambiasso; Eto’o, Sneijder, Pandev (78’ Muntari); Milito (90+1’ Materazzi). (Toldo, Cordoba, Mariga, Balotelli). Edző: Mourinho.
Vezette: Webb (ENG).
Jegyzet - Madrid 75.000 néző (telt ház). Sárga lap: Demichelis, Van Bommel, Chivu. Szöglet: 6-2. Kapura lövés: 4-7. Kaput elkerülő lövés: 8-1. Les: 0-0. Labdatartás: 70%-30%. Hosszabbítás: 1’ ill 3’.

 
Legutóbbi mérkőzés:

Serie A TIM
15.forduló
12.02. 20.45
Napoli


NAPOLI
3

(Zielinski, Hamsik, Insigne)


INTER
0

(-)


Következő mérkőzés:

Európa Liga
6.játéknap
12.08. 21.05
Milano


INTER


S.PRAHA

Sérült: Andreolli

Eltiltva: senki

Sárga lapos: senki

Tabella:



Szavazások
Elégedett vagy az edzőváltással?
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ki olvas minket
Oldalainkat 47 vendég böngészi